Prédikál ​és szónokol 19 csillagozás

Nádasdy Ádám: Prédikál és szónokol

„A nyelvész csak biológus lehet, nem orvos, hiszen a nyelv nem lehet beteg. Természetesen vannak nyelvi zavarok, melyeknek gyógyításában a nyelvész nélkülözhetetlen (afázia, dadogás, siketség stb.), ám ezek az egyén zavarai, nem a nyelvé. Talán a nyelvhasználat is lehet beteg (például készséggel nevezném betegnek a 'csendőrpertu' használatát a cigányokkal szemben), de ez meg a társadalom betegsége… Ezek gyógyításában közreműködni mindnyájunk kötelessége.”

Eredeti megjelenés éve: 2008

>!
Magvető, Budapest, 2008
346 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631426397

Enciklopédia 3

Helyszínek népszerűség szerint

Pécs


Kedvencelte 4

Most olvassa 1

Várólistára tette 37

Kívánságlistára tette 31

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Izolda +SP
Nádasdy Ádám: Prédikál és szónokol

Nádasdy továbbra is szellemes, érdekes, jól magyaráz, és csak pár cikk nem érdekelt, de az is inkább a téma miatt, nem amiatt, hogy unalmas volt.
Ajánlok is egy cikket: http://seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/100.html – ez a lényege annak, amit tanít, és a többi cikk is fent van ugyanitt, csak mondom. :)
És a könyv befejeztével már csak egyetlen dolog érdekel, de az rémesen: ki a csuda az a spoiler ??? :D

>!
tibber
Nádasdy Ádám: Prédikál és szónokol

Mostanában nem igazán van időm olvasni, ezért vettem ismét elő ezt a könyvet. Mert egyszer már kiolvastam. Ez a könyv pont olyan néhány perc alatt befalható kis publicisztikák gyűjteménye, amikre most szükségem volt. Szellemesek, tanulságosak, könnyedek, mégis néha a laikus számára meglehetősen mély(nek tűnő) betekintést is nyújtanak a magyar nyelv rejtelmeige illetve a nyelvészet tudományába. Bárhol fel lehet csapni és el lehet kezdeni olvasni, tanulunk belőle valamit anyanyelvünkről.
Miután az utóbbi időben akárhol felcsaptam, csak olyan cikket találtam, amit legalább kétszer már olvastam, azt gondolom, hogy elolvastam.
Mindenkinek ajánlom, akit érdekel az anyanyelvünk érdekességei, a nyelvek hasonlóságai és különbségei, a nyelvészet tudománya.

>!
tgorsy
Nádasdy Ádám: Prédikál és szónokol

Faludy György után végre egy nyelvész is kimondja, h. amit az Akadémia helyesírás ügyében ránk kényszerít (kényszerítene), az agyrém.
Nagyon jó a stílusa. Szeretem a liberális felfogását, h. saját tudományát nem tekinti szentnek és sérthetetlennek. Hogy legfontosabb számára az ember, a nyelv használója, nem pedig az eszköz, a nyelv. És mindezt az eszközön, a nyelven, az eszközzel, a nyelvvel mutatja be.
2008-ban jelent meg, és kaphatatlan. MIÉRT?????????

>!
lamucat
Nádasdy Ádám: Prédikál és szónokol

Nincs válasz a kérdésre, hogy melyik évben olvastam, mert folyamatosan! Itt van a kezem ügyében, és ha valamin elbizonytalanodom, vagy nagyon felmérgelem magam egy nyelvi jelenségen, akkor beleolvasok Nádasdy-ba, mert attól biztosan okosodom és megnyugszom.
Nekem helyenként egy kicsit túlzottan is liberális, ráadásul ebben nem is mindig következetes, mert azért neki is vannak „bogarai”, de imádom, ahogy a nyelvről szellemesen elmélkedik, magyaráz!
És örülök, hogy Ildy bemásolta ide a lényeget, amit A MÉDIÁK ÉS A MÉDIUMOK című esszéjében ír, kigúnyolva tulajdonképpen a sok félművelt okoskodót ezügyben!


Népszerű idézetek

>!
Mafia I

A nyelvészet elvből nem kíván azzal foglalkozni, hogy kinek mi bántja a fülét, mert ez méltatlan volna egy szaktudományhoz. A növénytan sem foglalkozik azzal, hogy a spenótot ki tartja ehetetlennek.

Leóék macskája

>!
forrás

NEGATÍV-E A MAGYAR NYELV?
„Rohadtul szerelmes vagyok”. „Félelmetesen beindult az üzlet”. „Átkozott mázlim volt”. „Eszméletlen sikere lett”. Figyeljük meg, mi történik itt: a jót, az örömtelit, a szerencséset olyan szavakkal kapcsoljuk egybe, melyek önmagukban negatív töltésűek: rohadt, félelmetes, átkozott, eszméletlen. Vajon azt jelenti-e ez, hogy mi, magyar beszélők nem tudunk igazán örülni, hogy lelkesedésünket beárnyékolja egyfajta keserűség vagy lemondás? Nem, ezt így nem állíthatjuk. (…) A negatív töltésű szavaknak a jó és kellemes dolgokhoz csatolása két okból, két elv alapján történhet.
Az egyik elvet úgy nevezhetjük: ráerősítési elv. A nyelvi formák „hírértéke”, érdekessége, újszerűsége szüntelenül kopik a használatban, ezért a beszélők ingert éreznek, hogy „ráerősítsenek”, hogy kifejezésüket feltűnőbbé, még meghökkentőbbé tegyék (…)
A másik elv ennél sokkal komolyabb, mélyebb gyökerű: az irigységtől, a sikereinkkel szembeni rosszindulattól való félelem. „Csak el ne kiabáljam” – ezt érzi az ember a világnak ezen a részén. Alighanem igazi ősi örökség ez minden embernél – csak hát az olyan népeknél, akiknek az örömüket nem kellett titkolniuk, akik nem érezték úgy, hogy mindent azonnal elvesznek tőlük, azoknál ez a szokás feledésbe ment. Ezt az irigység-elhárító elvet „lekopogási” elvnek nevezem: ha kimondunk valami jót, ha sikerről vagy örömről szóltunk, lehetőleg csomagoljuk negatívba, valami tompítót, lefokozót, negatívot tegyünk melléje, hogy a gonosz szellemek nehogy lecsapjanak rá. Pontosan úgy, mint ahogy jó dolog kimondásakor valami fatárgyon hármat kopogunk. Külföldi barátnőim nem egyszer csodálkozva jegyezték meg: ha egy magyar nőnek megdícsérik a ruháját, rögtön elkezd szabadkozni, hogy ó, ez a kis vacak, ezt a nagynénjétől örökölte, különben is olcsó volt és már rég nem divatos.
Vigyázat: az, hogy a magyarban sokszor kell negatív dolgokról beszélnünk, nem nyelvi kérdés. Talán meglepi az olvasót, de az olyan mondatok, mint „Itt mindenki lop”, „Ez az ország egy nyomortanya”, „Hát még innen is van lefelé?” – ezek nyelvileg semlegesek, mert azt, amit ki akarnak fejezni, pontosan így kell kifejezni, ezt ennél semlegesebben nem lehetne mondani. A nyelv olyan, mint a fényképezőgép: közvetíti, méghozzá általában semleges objektivitással, amit lát. Ha sok csúnyát fényképez, attól még őt nem lehet borúlátónak nevezni. (…)
De azért van egy kifejezés, amelyik valóban érdekes, mert jellegzetesen magyaros, és nem indokolható sem a ráerősítési, sem a lekopogási elvvel: „Elmehetnek a bús p****a.” Miért bús?? Azt hiszem, ez a bú már valóban a magyar lélek, a magyar életszemlélet legmélyebb bugyraiból eredeztethető.

54-55. oldal

18 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

A buszon egy néni a barátnőjének beszámolt a fiáék boldog életéről, és minden lehetséges helyre betette a kis szót: A kis menyem vett egy kis narancsprést és azzal csinál egy kis dzsúzt a kis vendégeknek, ha kívánja a kis gyomruk. Szerintem gyűlöli az egész családját.

17. oldal

7 hozzászólás
>!
Izolda +SP

Ha az eredeti görög-tudományos értelemben használjuk az illető szót (vagyis ilyenkor: félszót), akkor az o rövid: auto+mobil; de ha magyar szóként tesszük össze valamely más magyar szóval, akkor – mint bármely önálló szóban – a szóvégi o hosszú: autó+mentő. A fényérzékeny kapcsoló neve fotocella, viszont ha egy kolostorban van egy helyiség, ahol fényképeket hívnak elő, az a fotócella. Ugyanígy van metropolisz de metrópótló, afroázsiai de afrófrizura. Ha átvenné a hatalmat egy szűk réteg, akik a malac filmekből élnek s ezeket rákényszerítik a többségre, ők lennének a pornokrácia. Viszont ha a hölgyek ilyen filmekben is képesek megőrizni valami finom bájt, akkor van bennük pornógrácia.

276. oldal, Foto- és fotó

>!
Izolda +SP

Az 50-es években a srác még igazi szleng volt (olyan, mint ma a csávó). A jiddisből származik, a német nyelvnek a kelet-európai zsidók által beszélt változatából, ahonnan a meló meg a haver meg a szajré meg a stikában meg sok más magyar szó is. Eredetileg héber szó, sheretz (többes száma shratzim, ejtsd [srácim]), s annyit jelent: apró állatok, csúszómászók, nyüzsgő lények. Ez a héber szó szerepel a Szentírás legelején, Mózes I. könyve 1. fejezete 20. versében, ahol a vízben élő állatok nyüzsgéséről van szó. A jiddisbe innen került be, a Szentírás ismerete révén, tréfás metaforaként, amely a gyerekek izgő-mozgó hadát (ne feledjük, régen sok gyerek volt egy-egy udvarban!) kis „nyüzsgőknek”, „pondrók­nak”, „kukacoknak” látta. Ezt fejezte ki a srácim, később röviden srác. (A német szlengben is följegyezték Schratz formában.) Ma már csak a magyarban használatos: magában a jiddisben nem gyökeresedett meg, a XX. századi jiddis szótárak már nem tudnak róla: az történhetett, hogy a XIX. században bekerült a magyar szlengbe (első írásos nyoma 1888), ott gyökeret vert, míg az átadó nyelvben, a jiddisben, szépen feledésbe merült.

269. oldal, A pesti srácok

>!
Frank_Spielmann I

… nincs olyan egészséges felnőtt, aki az anyanyelvét hibásan tudná.

19. oldal

Kapcsolódó szócikkek: anyanyelv
35 hozzászólás
>!
Izolda +SP

Kitöltöm a teát, de aztán legyen megidva! – mondta a bejárónő, értsd: „igya meg, maga lüke, ne hagyja kihűlni”. (A párja is él: Az a múltkori kolbász meg lett edve? értsd: "megette, Ádámkám?")

236. oldal, Meg lesz mondva a tuti

2 hozzászólás
>!
forrás

Egy ízben sorban álltam az IBUSZ-ban (ne feledjük, az IBUSZ akkoriban hatósági jogköröket gyakorolt, ugyanúgy, mint az OTP meg a többi), ahol be kellett nyújtani az útlevélkérelmeket, s láttam, ahogy egy kispolgári külsejű idősebb asszony töltögeti ki a kérőlapot. Valami nyugati IBUSZ-társútra akart menni (ahhoz is kellett ablak!), beírt mindent szépen, volt-e büntetve, párttagság, tömegszervezeti tagsága, ám váratlanul megakadt ennél a bizonyos „Külföldön élő rokonai” rovatnál. Leskelődtem, hogy mit csinál. Elkezdte írogatni, hogy Nagy József, Nagy Józsefné, Nagy Áron, Nagy Ilona, és egyre apróbb betűkkel az egész terjedelmes Nagy családot, akik Sepsiszentgyörgyön laktak. Aztán eljutott ahhoz a kérdéshez, hogy „mikor hagyták el az országot”. Sóhajtott. Melyik országot, te buta ávós? Végül némi tűnődés után beírta: „Mindig is ott éltek.” Na végre, gondoltam, egy józan emberi hang, az ávós nagyon meg lesz lepve.

58. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Sepsiszentgyörgy
>!
narziss

Talán nem is érdemes a nyelvi változás okain töprengeni, mert nincsenek. Valószínűleg azért változik a nyelv, mert nincs, ami visszatartsa – bizonyos korlátok között. Nincs akadálya, hogy a generációk, tájegységek módosítgassanak rajta, mert úgyis csak annyit tudnak módosítani, hogy ne sérüljön a kommunikáció. Egy hasonlattal élve: olyasféle a nyelv, mint egy ösvény a réten keresztül. Folyton változik a nyomvonala (egy tócsa, egy kő, egy kinövő bokor miatt, vagy akár az emberi járás természetes kilengése miatt) ám ez voltaképpen nincs kapcsolatban a céljával, azzal, hogy átjusson a rét túlsó végére, sőt részleteiben néha még el is téríti attól. Az ösvény mint ösvény mégis változatlan, azaz sosem fog például félkörben visszafordulni a rét innenső oldalára, mert el kell jutnia a célba: a nyelvnél ez a cél a közlés, a kommunikáció, amely minden változás közepette megvalósul.

78. oldal

>!
Frank_Spielmann I

A mai európai kultúra illetlenségnek találja a társaságban való szellentést, és így valóban kötelességünk, hogy erről mindenkit leneveljünk. Azt azonban egy pillanatig sem szabad mondani, hogy a szellentés egészségügyi értelemben helytelen vagy káros volna (sőt, éppen a visszatartása lehet káros vagy kellemetlen). A nyelvi illemszabályokról hasonlóképpen kell nyilatkozni: ezt vagy azt a nyelvi formát – pl. a suksükölést – nem szabad jobb társaságban használni, de nem azért, mert önmagában helytelen vagy természetellenes, hanem „csak”, mert ezt kívánja a hagyomány, az a társadalmi közeg, melybe integrálódni kívánunk.

21. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Schäffer Erzsébet: Egyszer volt
Schäffer Erzsébet: Toronyiránt
Schäffer Erzsébet: Bodobács
Keresztury Tibor: Reményfutam
Parti Nagy Lajos: Se dobok, se trombiták
Schäffer Erzsébet: Ómama és a főpincérek
Sajó László: Öt és feles
Kertész Imre: A száműzött nyelv
Keresztury Tibor: Temetés az Ebihalban
Vámos Miklós: Ki nem küldött tudósítónk jelenti