A ​rend, amit csinálok 17 csillagozás

Nádasdy Ádám: A rend, amit csinálok

A rend nagyon fontos. Rend kell. Csak az a kérdés: milyen legyen?
Lehet elhatárolódás, félelemből eredő elutasítása mindennek, ami megfoghatatlan, bizonytalan, idegen. Nádasdy Ádám rendje azonban nyitottság, készenlét, olyan térkép, melynek segítségével több lehetséges útvonalat igyekszik feltárni a másik felé, vállalva az irányvesztés kudarcait is. Lírájának pátosztalan, de nemes nyelvezete, az önmagát olykor fájdalmas, olykor finoman oldott pontossággal boncoló tekintet közelebb viheti minden olvasóját saját rendjének megértéséhez.
Könyve tükör, mely torzítások nélkül mutatja: ilyen vagyok, ilyenek vagyunk.
Illetve persze hogy torzít. De az benne a költészet.

Eredeti megjelenés éve: 2002

>!
Magvető, Budapest, 2002
74 oldal · ISBN: 9631422895

Most olvassa 1

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

AeS P>!
Nádasdy Ádám: A rend, amit csinálok

Ezzel a szösszenettel kezdődik a könyv, ez az egyetlen, ami nem vers benne: http://moly.hu/karcok/567026
Nekem már nagyjából mindegy volt, mi történik a többi lapon, annyira megfogott ez a három oldalnyi szöveg, de azért elárulom, hogy a hátralévő 70 oldal is jó.

genia P>!
Nádasdy Ádám: A rend, amit csinálok

Nehéz értékelést írni, mert ezt olvasni és érezni kell. Kedvenc verset se tudok választani, mert mindig máshol más sor fogott meg. A legtöbb írást rövidke jelenetként láttam magam előtt, megelevenedtek a szavak és tényleg képpé álltak össze, ettől tetszett igazán.


Népszerű idézetek

madárka>!

Ennyi sebet

Ennyi sebet még életemben,
majdnem azt mondtam: nem láttam, dehát
sötét volt, és különben is csak a
kezemmel éreztem, ahogy végre vízhatlanul
és rozsdamentesen magamhoz öleltem,
és tenyerem a hátán (a bőrös, igazi
hátán) elindult hosszában-keresztben,
hogy elmondja, amit tenyér
tud hátnak mondani,
nos, ekkor éreztem, hogy csupa seb,
ennyi sebhez még életemben nem szólt
a tenyerem, mindenütt kráter, gödör és kupac,
„beteg vagyok,” mondta, „de nem kell félni”,
nem féltem, de megnémult a tenyerem,
mit mondhatna egy hátnak, amelyik
ordít, elhallgat, hüppög, felsorol,
de válaszolni nem tud, ennyi seb,
ezekkel nincs mit dialogizálni.

14. oldal (Magvető, 2002)

madárka>!

Ezer szálon

És még azt kérdezi, hogy nem bántott-e meg.
Minden zsebem csorog, minden gombom remeg.
Hogy hol is van nekem az én édes hazám.
A cipőtisztító flakonját fújja rám.
Üzenni kellemes, őszintén gyónni szép.
Mint vontató a fát, gyökerestül kitép.
Rosszízű álmokat, „majdnem”-eket mesél.
Minden tagját lesem, ha iszik, ha kefél.
Sosem hagy levegőt, sosem hagy hidegen.
A vasszilánkokat nyakamban viselem.
Zengőt pattan, nagyot, a hófehér üveg.
És még azt kérdezi, hogy nem bántott-e meg.

23. oldal (Magvető, 2002)

AeS P>!

Angyal a metró másik kocsijában

Ha tudnám, hogy láttál, most odanéznék.
Még igyekszem bámulni másfelé.
Pedig te vagy. Tarkódon ül a kétség.
Hátad sovány, mint a felnőtteké.

A másik kocsiban állsz, félig oldalt.
Hajad most is rövid, nyitva a szád.
A dolgaink közös táskában voltak.
Rettegek tőled. Munkahely, család.

Az ajtókon is kezdesz tükröződni.
Régen vettél körül ilyen közel.
Túlnőttelek, hadd ne kelljen legyőzni.
Barátság, az se kell. Hadd tűnjek el.

Nem értettél, csak tartottál szelíden,
kezedre estem, mint egy falevél.
Mindent tudtál, csak nem tudtad, hogy minden.
Mint kutyakölyköt, fölemelhetnél.

27. oldal (Magvető, 2002)

forrás>!

Olcsón adok már mindent, de könyörgöm,
ingyen ne kelljen, érjen valamit.

26. oldal, KIS ÉLET (részlet)

Izolda P>!

Zsidótemető

Most leszállni, és nincs tovább. Bemenni.
Kavics. Kalap. Betűk. Nevetséges nevek.
Zsúfoltság, még a túlvilágon is
egymás segge lyukába bújva élnek.
Élnek. Megöntözöm a reszketeg
virágot, beültette valaki,
idétlenül. Ki járhat még ide?
A szomszédra ülök. Legközelebb
szélesebb karimájú kalapot
hozok, látod, a napfényt most se bírom,
és sosincs nálam elég zsebkendő,
tudom, tudom, tudom, tudom, tudom.
Mit hittél, bazmeg, hogy megjavulok?

47. oldal

AeS P>!

1.
Alattomos, fűközti sárban is,
lassan kihűlő ételgőzben is,
papírzsebkendős szabadstrandon is,
szeretlek magamban is, másban is.

71. oldal - Tizenkét képaláírás (részlet), Magvető, 2002

hunny>!

Elzártam, elaludtam

Hogy elzártam, és mennyi éven át,
a játékosságot, a nyálamat, a kedvet,
hogy földön aludjak, színházba lógjak,
vagy körmöt rágjak egész éjszaka,
ha nem értek valamit, vagy ha éppen
egy megoldás röhög a láthatáron.
Elzártam, elaludtam, pedig szárnyakon
röpült az összes játékom utánam:
fölbontatlanul és már dohosan
a lekvár, amit csak fiatalon
lehet megenni, csuklóig benyúlva
az üvegbe. Elzártam, szárazon
a játékosságot, hogy majd ha kérik –
de itt állok és tégla van a számban,
nincs nyálam a kölykös lekvárevéshez,
a cuccom meg csak röpül valahol.

42. oldal

Izolda P>!

Igyál, lakás!

Whiskyt locsoltunk a padlóra végül,
hadd igyon a lakás. Csak a padló maradt,
meg csap, törülközőtlen mosdó, néma vécé,
de utóbbiak oly könnyen vedelnek,
oda minek a whiskyt öntögetni?
Maradt a padló.
Legyezőszerű, lendülő karéjban
loccsant korty korty után, aztán a pohár is
(műanyag, persze, úgy vittük magunkkal)
odarepült, sokáig hengergőzött
a keskeny fenekével önmaga körül,
mintha vergődne, nem tudna leállni.
Aztán szeretkeztünk, érezze a lakás.

41. oldal

szivárványglória >!

ESTE AZ UTCAZAJT

Igazán sose próbált szabadulni,
fenyő módjára éjszakába zúgni,
kitárt karral kaszálni körbe-körbe,
kanálisból kimászni összetörve,
egyszerűen nem hívni vissza senkit,
lemenni oda, ahol megteremtik –
hatalmas talpak nyomába ragadt,
kendőbe tekert kenyérrel szaladt,
mezítláb úszott, térdelve söpört,
ártatlan, szép bútorokat gyötört,
drukkolva hallgatta az utcazajt,
az ágya alatt dugdosta a bajt,
befelé rúgott, öklözött vadul;
okos volt, tudta: úgyse szabadul.

30. oldal

szivárványglória >!

CSALÁDI ALBUM

Számos fénykép készült, de egyiken
se néztek egymásra, apa és fia.
Főleg nem mosolyogtak. Az öreg
még csak vigyorgott egyet-egyet, tükrös
napszemüvege alatt, dohánysárga
(így, kivehetősége ellenére,
természetesnek tűnő) fogsorával.
A fiú nem nyitotta ki a száját,
mint aki fél, hogy elég lenne egy,
egy utolsó, legapróbb szalmaszál,
és üvöltene: génjeit
kitátott szájjal, megfeszült torokkal
okádná vissza annak, akitől
torkot, fogat, szemet, mindent kapott.

11. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Lesi Zoltán: Magasugrás
Szuda M. Barna: Versek, rokkák, levelek
Gerevich András: Férfiak
Babiczky Tibor: Szapphó-paradigma
Gulisio Tímea: Élettársi iszony
Gulisio Tímea: Gyásztánc
Olty Péter: Heteró közegben
Rosmer János: Hátsó ülés
Romhányi József: Nagy szamárfül
Fodor Ákos: Addig is