Értékelések 36

pennac>!
Nádas Péter: Világló részletek

A kortárs magyar irodalom csúcsa. Gótikus katedrális égbe törő tornyokkal, komor boltívekkel, sok-sok finom csipkével. Vagy monumentális szimfónia főtémákkal és variációkkal, visszatérő motívumokkal, fortékkal és pianókkal… de mégse, a szerző nyilván ódzkodna az ilyen hasonlítgatásoktól. Sokan sok mindent leírtak már előttem róla, okosabbak, avatottabbak. Én csak giccsesen még annyit tennék hozzá: az ilyen szellemi teljesítményekért érdemes élni, no meg magyarnak lenni.

láthatón__túl>!
Nádas Péter: Világló részletek

Nagyszerű személyes eposz, ami a korszak történéseit átérezhetően, mondhatni húsba vágóan (hogy szinte már fáj) adja vissza.
Ami nem tetszett, amikor Nádas Péter „értekezni” kezd különböző témákról. A fő mondanivalótól eltér és a történet szempontjából valami egészen banális, lényegkerülő fejtegetésbe fog. Sajnos összességében többszáz oldal megy el ilyen vakvágányokra.
Mindenesetre biztos, hogy a könyv rengeteg részlete marad meg bennem.

kGyuri>!
Nádas Péter: Világló részletek

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Fejlődésregény, nevelési regény,kulcsregény, esszéregény, családregény… Mindenképpen nagyregény a szó minden értelmében.
NP. végtelenül érzékeny, sajátos világú író. Hatalmas művész. Ebben a könyvben el kell veszni, bele kell fúródni, élni (át- és meg!) rendszeresen olvasgatni akár, mint hívők a bibliát. Abban is mindent megtalálunk(az ellenkezőjével együtt). Ebben is. Szinte.
Ez tán az első eset, hogy nem tiltakozom az ellen, hogy az 1200 oldalas monstrumban nincs tagolás, se fejezetek (sem címezés, sem számozás). Ezen általában kiakadok, s bosszant ez esetben ennek a tagolatlanságnak számomra is elfogadható művészi jelentősége van. a végtelenített dallamot idéző művészi Nádas-univerzum. Amit vég nélkül lehetne elemezni értelmezni. Sztem nagyszerű, hogy hibák és elégedetlenség-okok is vannak benne, csakúgy, mint a reális világban, melyet leképez
A szöveg egyik komponense az esszé-komponens, másik a történet-komponens

Tennék nehány kritikus észrevételt mutatóban, nagy tisztelettel
Amikor pl. a lakmusz használatáról elmélkedik, meglehetősen gyermekded kifogásokkal él(az ismert reklámban szereplő „de-miért-gyerek” módjára), a szöveg esszé-komponensének nem tesz jót, színvonalát fölöslegesen leszállítja. Hasonlóképpen zavaró, hogy mintegy a kisfiú(Nádas) autizmusát
(amiben én nehezen hiszek) árnyalja – összetett szavakon való értetlenkedő csodálkozással pl. – ezek irritálják a gyerek-Nádas érzékenységét…
Az olvasót viszont irritálhatja néhány alapkövetkezetlenség(jobb híján hadd nevezzem dramaturgiai tévedésnek)
1.”Pali nagybátyám” nem létezik, lehet, hirtelen rosszul sorolom, de NP nagybátyjai: Miklós,Endre, György, Pista. Pali nem nagybáty, hanem Magda „nagynéném” férje(Aranyossi); egyszer sikerül lenagybátyámoznia RendlSándort, aki viszont Özsi nagynéném férje. Tényleg nem kötekedésből, de úgy vélem, ez hiba, alsó hangon is: tapintatlanság az olvasóval szemben, hiszen a népes rokonság elég bonyolult(pl. egy anyai nagynéni és egy apai nagybácsi férj-feleség!).

2. „Volt két kislánya a kapitánynak, Jacqueline és Michèle, amit kis barátnőjük, AndréeRoou 1944-ben írott kiadatlan naplójából tudhatunk.”
(A kapitány GastonDelach, az ellenállásban résztvevő táborparancsnok):
De, ha az írás kiadatlan, akkor honnan veszi NP, mi van benne?) Illetve ki légyen ez az idepottyant kislány? Ezzel kicsinyég azért foglalkozni illenék, az a lány bizonyára idősebb NPnél, hogy került vele kapcsolatba, lehetetlen, hogy ez nem érne meg egy „ütős” történetet.
3. Foglalkozik a vészkorszak-béli viszonyokkal, ellenállással, illegalitással. Miért nem közöl egy számot? Az illegalitás alatt árulóként elítélt, láb alól eltett elvtársak számát? Engem pl. érdekelne.
4. A dél-francia internálótáborról esküszöm, végül sem tudtam meg, hogy NP
tényleg odaért-e, LeVernet és LeVernet d'Ariège váltakozva adja a helyes megfejtést(hogy mi is a kérdés(?), nehezen talált oda, ezt megtudjuk, a gyors hegyi folyó(Ariège) mindenképpen a közelben zubog. Vernet nevet viselő település, különben – egy helyen elárulja –, hét is található. A dél-franciák mint ha szégyenkeznének, NPnek be kell barangolnia az egész régiót. Szó se róla, „ütős”, tökéletes jelenetek szólnak a kalandos keresésről. Mivel nagyon szeretem a mikszáthias vérbő történeteket, pláne, ha Nádas-nagyságú modern szerző fanyalodik rájuk. Így, egy újabb csavarral, javaslom, tekintsük ezt művészi eszköznek, egy fajta balladai homály megteremtéséhez.
A következő pontba foglalható jelenségről is föltehető. hogy a művészi eszköz:

5. NP úgy emlÍti önmagát, mint autistát. Egy molytársamnál azt olvastam, szerinte itt NP humorizál. Lehet. De autizmusát egy fajta hitelesítő eszköznek, metaforának is lehet tekintenünk. Gondoljunk bele 1942-ben született, 1945-ben már megszünt a holocaust, mindenféle háborús eseményben legfeljebb három éves kisfiúként vett részt, aki felnőttek nyakában ül, amikor a kommunista párt átveszi a nevezetes Köztársaság tér-i(TiszaKálmán tér) pártházat.
Nyilván óhatatlanul Nádas a mai egyéniségét vetíti vissza a hét évtizedes
múltba, hogy ez ne hasson nevetségesnek, de sőt, bizonyos intellektuális értelemben hiteles legyen, ehhez kell az autizmus metafora.
Sztem, ha autista lenne nem volna képes nem autisták irodalmi kánonjához érdemlegesen hozzátenni, pedig ez történik.

6. A szülők 1948-ban elvitték a hat éves kisfiút(itt is megjegyzem: hoppá!) az
Operaházba Beethoven Fidelio című operájának előadására. A kis Nádasnak
nagyon nem tetszett. A nagy Nádas ezt, a Fideliót is egy fajta metaforának tekinti, a könyv teljes második részének a címe(egyetlen szereplő cím a teljes mű címén kívül): MARCELLINA FELÁLDOZÁSA, a Fidelio cselekményén alapul.
Fidelió és Florestan az emberi közösségért folytatott áldozatos harcot jelképezi)
a 6éves kisfiú ösztönösen az individualizmus mellett apja és anyja(a kommunisták, liberálisok) ellen foglal állást. Marcellina szerepe az operában a
„hoppon maradt szerelmes”, akit a szerencsésebb karakterek „föláldoznak”, ezzel kiváltja a különös 6-éves rokonszenvét. Megértem, hogy Nádas, sokszor büszkén emlegetett családi antipatetikus modusa alapján nem áldoz a Beethovent körülölelő ájult hódolatnak(ki tudja, nem mondaná-e a zeneszerző AranyJános után, hogy „gondolta a fene”). Komolyzenekedvelő operabarátként is elismerem, Beethoven nem a Fidelióval érte el pályafutása csúcsát, sőt akár azt is, hogy operából „fasorban sincs” az igazi „operásokkal”(Mozart, Wagner, Verdi, Puccini). De Beethoven zenéje minden patetikus belemagyarázás nélkül is csak áhitattal említhető, s dühít az eszetlennek tűnő kapálózás ellene.
Ráadásul igen bunkó módon jegyzi meg, „majd széthasadt a nagy valagán a férfinadrág”(BátiAnnáról, aki egyébként a hazai operajátszás fényes csillaga volt)
Nem kisebb szerzőre emlékeztet Nádas, mint Tolsztoj gróf, akiről tudjuk, nem bírta elviselni, ha embertársai rajta kívül más kiválóságokat is zseninek tartottak(Shakespeare, Goethe, persze, Napoleon)
A könyvben, mint fentebb állítottam, két szöveg-réteg van
SzerbAntal Joyce Ulysseséről írta,hogy blöffre gyanakszik, én nem vagyok Szerb, de Nádas sem Joyce, és sajnálom, de szintén blöffre gyanakszom a szöveg esszé-komponensét illetően.
Kicsivel a Fidelió-eset után ez áll:

»A felnőttek nem arcot, hanem maszkot hordanak. De nem azért viselik, hogy jók lehessenek, hogy jók legyünk, hanem azért viselik, hogy jól megfontolt és jól kiszámított gonoszságunk ne lehessen személyes boldogságunk akadálya. A gonoszság édenében kell a gonoszság ellen védekezniük. Nem is lett volna ellene kifogásom. Az örök béke érdekében viseljünk háborút. Ha nagy leszek, akkor majd én is ezt teszem. De addig mit tegyek a viselkedési szabályok szigorával és a bombasztikus erkölcsi retorikával, ha egyszer a szavak miatt nem értem, hogy mit kéne megértenem. Ahhoz képest, hogy az etikai szénánk milyen rosszul állt, túl nagy volt az etikai felhajtás, így láttam, ez volt a határozott benyomásom, miközben figyeltem, hogy miként méricskélnek a mércéikkel. «
Mind ez még megy tovább is, de sztem ennyi is elég, hogy megláthassuk a foga fehérit. Méltányolható, hogy a világirodalomban nagyon sokadikként rájönni látszik, hogy
az etikára vonatkozó kérdésekre nem születhet bombabiztos válasz,
deígy van ez más kérdésekkel is. A művészet(irodalom), de a tudomány is örülhet, ha legalább kérdéseket tud föltenni.
Tényleg, ahogy az imént idézett elkedvetlenítő bekezdésben ő maga is írja: túl nagy az etikai felhajtás.
Úgy 20 oldallal lejjebb egyébként ide jutunk:
»Hogy úgy mondjam, csupán a jóság és a hűség egyetemes igényére vonatkozó erkölcsi kívánalmak híján nem lett volna hamisítvány.«
Azaz, ha a jóságra, hűségre szükség lenne(a világban), csak akkor lehetne igaz(azaz valós) a Fidelio előadása [esetleg kibővíthetjük, hogy ezzel az operával kapcsolatos , kulturális(?), politikai(?), filozófiai(?) (tetszőlegesen választható) elvárások nézetek, meggyőződések rendszere].
Nem tudom, ki hogy van vele, nekem nem tetszik.
Ha mindezen dolgok valódi értelemmel bírnának, se lenne követhető logikai lánc köztük.Szerintem.
A KEDVENCEM viszont:
»A keresztény erkölcsi felfogás férges almájához szépen hozzáadtuk a felvilágosodás mérges körtéjét, s ebből a mutatványból jött ki a modernitás«
(Na, akkor mi legyen? Mit kíván a morálfilozófia?)
Megértem, hogy nagyon kellemetlen az ilyen holtpont
Kicsit hasonló ponton állok, ateistaként szembesülök azzal, hogy az ember föltehetőleg genetikusan igényli, hogy hülyítsék s erőszakoskodjanak fölötte.