Világló ​részletek 38 csillagozás

Nádas Péter: Világló részletek

„Egyszer ​egy többnapos pilisi kiránduláson, amikor sehol nem volt se vége, se hossza az útnak, csak mentünk és mentünk valahol Dömörkapu és Pilisszentkereszt között az erdőkben, nem lehetett felfogni ésszel, hogy minek megyünk, hová ereszkedünk, hová kapaszkodunk ezeken a hegyeken, és miért nem visznek, mért olyan csöndesek, hogy nekünk gyerekeknek már kiabálni se legyen szabad, majd ha tisztásra, mezőre érünk, ott kiengedheted a hangodat, mert az a bevett szokás, hogy az ember az erdőben nem ordibál, nem zavarja a madarakat és a vadakat, és már jó messzire a menedékháztól, ahol egy nagy, jéghideg hálóteremben az egész társasággal, felnőttekkel, gyerekekkel nagy hangoskodások közepette eltöltöttük az éjszakát, arra is megtanítottak, hogy soha nem fázom, soha nincs melegem, soha nem vagyok szomjas, soha nem vagyok éhes, soha nem vagyok fáradt, soha nem vagyok álmos, és főleg nem unatkozom, ezt most jól jegyezzem meg magamnak.
És azonnal megjegyeztem.”

„Krónika helyett… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Jelenkor, 2017
1212 oldal · ISBN: 9789636767075
>!
Jelenkor, 2017
1212 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636765620

Enciklopédia 4


Kedvencelte 3

Most olvassa 29

Várólistára tette 41

Kívánságlistára tette 51

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Nádas Péter: Világló részletek

Mit nekem, te zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tája! Hiszen idén abban a példátlan szerencsében volt részem, hogy a XX-XXI. század két meghatározó írójától is sikerült egy-egy meghatározó regényt elolvasni – mégpedig eredeti nyelven. Ez a két író Krasznahorkai, és most: Nádas Péter. Momentán ez az a dolog, amiért tartom szerencsémnek, hogy magyar vagyok – mit csináljak, nem bizserget sem a gazdaságunk dübörgése, sem az, hogy politikai vezetőink egyre potensebbek, már ami a maszkulin verbalitást spoiler illeti. És hát bízom benne, ez az, ami számít, hogy generációs távlatból nézve a „magyar” azt jelenti majd: Kertész, meg Esterházy, meg Krasznahorkai, meg Nádas, nem pedig a balkáni retorikát.

Amúgy meg mit is mondhatnék a könyvről – mit lehet mondani egy könyvről, ami ilyen sok dologról szól? Meglepően keveset. Úgyhogy az ember kénytelen magáról beszélni, ahogy azt Nádas is teszi, remélve, hogy közben (mintegy véletlenül) mindenről beszél. Szóval: ez a könyv Nádas Péterről szól. A Nádas-famíliáról. Hogy az egyik oldalon bemegy a világ, és bemegy a történelem, a másik oldalon meg kijön Nádas Péter. Egy elképesztő színvonalon megkonstruált új valóságról van itt szó – méltóságteljes, érzékeny szöveg, amiben nem találni egyetlen megbicsakló mondatot. Nem könnyű olvasmány, aminél fogva Kornél-koefficiense* is igen magas – egyszerűen nem hagyja, hogy a saját ritmusunkban olvassuk, rákényszeríti az emberre a saját lassú hömpölygését. A legjobb, amit tehetünk: hogy megadjuk magunkat neki. Hagyjuk, hogy maga alá gyűrjön. Jó lesz, higgyük el.

spoiler

* Kornél-koefficiens: az irodalomtudományban (egyelőre csak általam) alkalmazott mérőszám, ami jelzi, hogy egy adott könyv olvasásakor mennyire vagyunk kizökkenthetőek, képesek vagyunk-e akkor is követni a szöveg logikáját, ha közben olyasféle, amúgy információtartalommal nem bíró kiáltások hallatszanak a szomszéd szobából, mint amilyen az „Apa! A Kornél már megint szívat!” mondat**. (Hívhatnám persze Emma-koefficiensnek is, de úgy nem alliterál.)
** Természetesen az információtartalommal rendelkező mondatok (pl. „Apa! Pisiltem és kakiltam és kész vagyok!”) más megítélés alá esnek, ilyenkor MINDENKÉPPEN ki kell zökkenni a könyvből. És hát nyilván elképzelhető olyan helyzet is, amikor az információtartalommal nem bíró mondat („Apa! A Kornél megint szívat!”) hirtelen információval telik meg („Apaaaaa! A Kornél megharapott!!!”). Ilyenkor is kénytelenek vagyunk otthagyni olvasmányunkat, hogy elejét vegyük a felek további fizikai interakciójának.

20 hozzászólás
>!
n P
Nádas Péter: Világló részletek

Ez nekem az irodalom szerelme, az első mondattól kezdve. Az ajtónyitása, a hangok hallása, az ízek érzése, az élet látása. Izgalmas belépni, hallani, érezni, látni. Egyszerűbben: jó olvasni. -mondtam néhány oldal után.

Kinek íródik egy memoár? Kinek ír az ember, kinek kutatja, jegyzeteli, elképesztő nagy munkát fektetve minden vele megtörtént esemény rögzítésébe? Én azt mondom, elsősorban magának írja. Nem azért, hogy önmagát megörökítse, hanem, hogy önmagában örökítve, emlékezve legyen mindaz, ami történt. Ez az írói rész, feladat. Mi az olvasó része, feladata? Hogy bele tudjon telepedni, vele tudjon újra élni, hogy kellően nyitott és érdeklődő legyen 1200 oldalnyi könyvre. Az élet több mint 1200 oldal. Induljunk ki ebből. Minden nem leírható, mert nem emlékszünk rá, mert nem tartjuk lényegesnek, mert esetleg másokat hozunk be, akik ezt nem akarnák. Talán több a kimaradt emlék, mint amit Nádas megoszt velünk. De. amit ránk bíz, az felfoghatatlanul sok. Egyszerre sok és szinte beláthatatlan, vele együtt osztjuk a történelmét ostrom előttre és ostrom utánra. Vele együtt változunk, növünk fel, ismerünk meg és veszítünk el embereket, érzéseket, tárgyakat, leszünk része a Nádas családtörténetnek és Magyarország történelmének. Rendkívüli bátorsággal és valami belülről áradó őszinteséggel tudja apróra boncolgatni az életét. (volt, hogy zavarba jöttem ettől a nyitottságtól). Én a memoárokat „örök könyvnek” mondom. Az örökben beleértve mindazt, amit örökségként hagynak az olvasóra. Tisztelettel elfogadom.

>!
cseri P
Nádas Péter: Világló részletek

Hol is kezdjem… volt képem majdnem Nádas-szűzen olvasni ezt a könyvet, nem tudom, nekem a Nádas, különösen a hosszú könyvei mindig olyan nagy falatnak tűntek, majd egyszer persze elolvasom, de azért nem most… Bár van egy olyan érzésem, hogy az se olyan nagy tragédia, ha az ember 40 körül kezd el Nádast olvasni. (Mindenesetre a Merítés-díjért hálás lehetek, anélkül valószínűleg ez a könyv is a „majd egyszer” kategóriába került volna, de zsűritagként az ember nem engedheti meg magának, hogy ne olvassa el az új Nádast, ugye…)
Nos, kéthetes könyv volt ez a könyvtárban, de mondtam nekik, hogy nem gondolhatják komolyan, ezt még talán a Kuszma se olvassa el két hét alatt (de amúgy ő igen…), úgyhogy kialkudtam az egy hónapot. Még ezek után is frászban voltam, mert ugye egy hét eltelt, mire el tudtam kezdeni, számolgattam, hogy mennyit kell olvasni, hogy be tudjam fejezni, 42 fok van, és hát most komolyan, ezt kell vinnem a Balatonra?! Mikor ott van a könnyűnyári olvasmányokkal összeállított polcon, hát nem vagyok normális.
Körülbelül az első kötet felénél-harmadánál jártam, amikor rájöttem, hogy hát ez nagyon jó. Ekkorra sikerült ráhangolódni Nádas stílusára, vagy csak elmúlt a 42 fok. Nagyon jó kis strandkönyvek lesznek ezek, innentől már tudtam.
Nekem nagyon sokat jelentett amúgy az is, hogy a könyv bemutatóját a második sorból néztem végig a PIM-ben. (Sőt, szerintem én pillantottam meg először mosolyogva besétálni Nádast, miközben a bejáratnál a mosdó után bóklásztam.) Ettől olyan valóságos lett az egész családtörténet, simán elképzeltem, ahogy meséli a Nádas, mert olvasott is fel.
A családtörténet az hihetetlenül izgalmas. Keresztbe-kasul járkálunk Nádas életében, elsősorban a gyerekkorában, a későbbiekre csak egy-egy utalás van, és én például nem sejtettem, hogy neki ennyire izgalmas családja volt. No persze sok tragikus történettel. spoiler És hát maga a történelem. Ostrom, Rákosi-korszak testközelből. Nádas mindenre emlékszik. :)
Én élveztem, azt is, ahogy mesél, úgy kell elképzelni, hogy bekezdések amúgy vannak persze a könyvben, de semmi más tagolás. Szóval elkezd mesélni, majd eszébe jut valami arról, és akkor azt úgy kifejti olyan 20-30 oldalban, majd visszatér, hogy hát egyébként ugye ott tartottunk, hogy délben a leves az asztalon gőzölgött, például. Vagy nem tér vissza, és akkor a következő bekezdés már egész másról szól egyszer csak. Ez az egész annyira kaotikus, spontánnak tűnik, de biztos megkomponált, hogy nem tehet mást az ember, mint hogy belefeledkezik.
Nekem ez nagy élmény volt.

35 hozzászólás
>!
giggs85 P
Nádas Péter: Világló részletek

A neves román szerző, Mircea Cărtărescu egy interjúban úgy fogalmazott, hogy saját magát nem feltétlenül írónak, hanem inkább „Cărtăresculógusnak” tartja, hisz minden, amit ír, valamilyen formában róla szól, és ez alól a kötöttség alól nincs felmentés. Nekem valahogy sokáig ugyanez volt az érzésem Nádas Péterrel kapcsolatban is, bármely könyvét olvastam. A most megjelent gigantikus méretű Világló részletek viszont olyan leplezetlenül állítja középpontba az író személyét, mint soha korábban.

A felnőtt Nádas mesél saját fiatalkoráról, első tizennégy évéről, és az 1942–1956 között vele, családjával, országával történt eseményekről bő 1200 oldalon. Minden emlékhez ragaszkodik, minden emléket görcsösen kíván megerősíteni, így például oldalak tucatjai telnek el azt a kérdést körüljárva, hogy melyik hónapból is származik a szerző első emléke egy, az utcájukba becsapódó bombáról; így mindenképpen szükséges és indokolt ez az óriási terjedelem. Már az egészen fiatal Nádas is hihetetlen akarattal, és olyan mélységben kívánta megérteni az őt körülvevő világot, amennyire csak lehetséges. Így állandóan figyelt, értelmezett, majd nyelvileg konstruálta újra a valóságot. Vagyis már ekkor is azt tette, mint az azóta eltelt jó hatvan évben.

Így mikroszkopikus pontossággal elevenedik fel előttünk a szerző családja, minden, amit tettek, minden, amit gondolhattak és érezhettek, és minden, ami befolyásolta a későbbi író szellemi érését, személyiségének alakulását. Például az édesapja alakja, aki megkínzott, hithű kommunistaként valamiféle álomvilágban élt feleségével, akivel végig vakon hittek a kommunizmusban, annak ellenére, hogy látták, mit művelnek elvtársaik az eszme nevében. Azé az apáé, aki már a négyéves Péternek is olyan dolgokról és úgy mesél, ami korántsem szokványos: „tanulmányoztuk az áramlást, mitől látszik a hidegben a leheletünk, mi a hőmérséklet, mit tesz a levegőben a hőmérsékleti különbség a páratartalommal, mi a vízgőz, miként készül, miért marad fenn a víz színén a ponton, és miért merül a mi testünk a víz alá. Kvázi, mi a fajsúly, mit tesz a fajsúlyok különbözősége a gravitációtól nyűgözött nagyvilágban. Mi a testtömeg, mi a tömegvonzás és a testi erő között az összefüggés, mi az úszó testek titka, a víz színén való fennmaradásnak mi a két fizikai feltétele, s így tovább”.

De Nádas itt nem áll meg, nem elég az, hogy milyenek voltak a szülei, milyen a közvetlen környezete, hisz ők sem véletlenül lettek olyanok, amilyenek. A „családregény” egyre bővül. Jönnek a nagyszülők, unokatestvérek, szegről végről való rokonok, barátok, ismerősök szép sorban. Meg persze azok az emberek is, akik kapcsolatba kerültek velük, így ez a memoár kitágul egy országos méretű tablóvá. Hisz ezt a szöveget Nádas-életrajzként és (többek között) országtörténetként is olvashatjuk.

A Világló részletek lapjain elkalandozunk a 18. században bevándorolt ősöktől kezdve az első és második világháborún, a kommunizmus szörnyűségein keresztül az ’56-os forradalomig; az aranyművességtől az újságírás fortélyain át a kínzások mesterfogásaiig; vagy a pszichológiai, vallási, illetve érzékelésközpontú valóságfelfogásig. Ezen a bő 1200 oldalon nem elevenedik fel egy A pontból B pontba tartó történet, hanem minden emlékszilánk egy másikat hív elő, ami azt eredményezi, hogy a könyv szinte bármelyik lapon felütve ugyanúgy folytatható és élvezhető. Emiatt bármikor tartható szünet, mert az kelleni fog, hogy ne fulladjunk bele ebbe a szövegtengerbe. És, ami külön megsüvegelendő, mindez minden oldalon ugyanúgy, ugyanolyan zökkenőmentesen és megingások nélkül működik.

Nádas érezhetően és jól körülírhatóan mindent tényekre épít, mindent alátámaszt, mindent megmagyaráz, nyelve és szemléletmódja ugyanazt a hideg, távolságtartó, ám megingások nélküli, jól megkonstruált szöveget eredményezik, amit már korábban megszokhattunk tőle. A Világló részletek egyszerre tekinthető egy gigantikus Nádas-életrajznak és olyan alkotásnak is, ami az egész múlt századot, annak nyűgével és bajával, tragédiáival és örömeivel, eszmerendszereivel és szemléletmódjával kívánja bemutatni, miközben olyan szerteágazó témákat érint, amiket még csak felsorolni is lehetetlenség. Nádas Péter Krasznahorkai László mellett egy olyan világszínvonalú és világirodalmi szinten is fajsúlyos alkotónk, akinek teljesítménye alapján kijárna a Nobel-díj is. A Világló részletekkel egy lépéssel talán közelebb juthat hozzá.

>!
akire MP
Nádas Péter: Világló részletek

"Nem vágytam barátságukra, tartottam a csalódástól, amire szükségem volt, lepároltam műveikből.
Touch and go, ez volt a titkos jelszavam.
Egyetlen kivétel Nádas, akinek nagyon is vágytam a barátságára, viszont nem mertem hozzányúlni, mert attól féltem, hogy ruhaszegélyünk legártatlanabb összesúrlódása durva arculcsapásként érné. Aztán ez a dilemma is megoldódott, barátok ugyan nem lettünk, de egyszer véletlenül kezembe került az olvasószemüvege, ihletetten orromra helyeztem, hogy egy percre az ő szemével lássam a világot, és megértettem, belőle ennyi jár nekem."
Garaczi László: Mintha élnél

Nádas most sokat adott magából, fényérzékenyített minket is. Szórt fény használ – mégis hunyorog tőle a lélek.

„A szórt fény a karakterizálás legegyszerűbb eszközétől fosztja meg a fényképészt, nincsen többé mit mivel kiemelnie vagy elfednie. A fényképészetben végül is tényleg minden a fényrajzolásról szól, azaz a fény rajzolóképességéről, a fény és az árnyék egymásban mért viszonyáról, még akkor is erről van szó, ha a jellemzésről, karakterológiáról vagy magáról az ábrázolás némely más effektusáról sikerült is lemondaniuk.” Nádas Péter: Világló részletek

>!
ppeva P
Nádas Péter: Világló részletek

Mikor megláttam a könyvtáros kezében a két tégla méretű kötetet, földbe gyökerezett a lábam. Biztos, hogy akarom én ezt? Hát még, mikor megtudtam, hogy négy hét a kölcsönzési idő… Atyaúristen, 1200 oldal! Lehet elnyelni ennyi betűt ilyen rövid idő alatt?! És ha lehet is, van-e értelme? Nem fekszi-e meg a gyomromat?
Aztán már az első este beszippantott a könyv, le se bírtam rakni. Lógtam rajta, vittem mindenüvé, olvastam minden lehető és lehetetlen helyen, pillanatban. Nem szoktam ekkora köteteket magammal cipelni útravalónak, de ezt nem tudtam otthon hagyni. Három hét után visszavittem a könyvtárba, de azóta is rágódom rajta. És még sokáig nem fogom majd megállni, ha szembejön velem itt-ott, könyvesboltban, könyvtárban, hogy kézbe ne vegyem, ki ne nyissam, és csak úgy találomra bele ne olvassak.
Annyira szeretném, ha lenne folytatása. Még vagy x-szer 1200 oldal…

>!
Peónia
Nádas Péter: Világló részletek

Ritkán fordul elő velem, hogy nem tudok értékelést írni, Nádas memoárja azonban kifog rajtam. Olyan lenyűgöző kaland volt az olvasása, annyi rétege van a szövegnek, és annyian írtak már róla okosságokat, hogy akárhonnan fognám meg, elcsúsznak a gondolataim, de útfélen sem hagyhatom ezt az élményt. Marad a kiemelés lehetősége! (Legalább azt elcsípni magamban, hogy miért volt leginkább nagy hatással rám.) Hatvanon felül tán mindenkiben ott a vágy, hogy – amennyire lehet – integráltan lássa az eddigi életét. Nádas ezekben a kötetekben eredményes kísérletet tesz arra, hogy pontról pontra összekösse a gyermekkori önmagát azzal az emberrel, aki a hetvenen túli önmaga, s teszi ezt úgy, hogy a személyiségfejelődési vonulatot izgalmas családtörténetté kerekítve (hogy is lehetne enélkül megoldani a feladatot?) a 40-es évek végi 50-es évek eleji magyar társadalom horizontjára tágítja a regény világát. Az az emlékezéstechnika, amellyel ezt az folyamatot végigjárta, majd bemutatta, rendkívül inspiratív. (Nálam beindított egy emlékezési láncolatot, amelyből még nem bontakoztam ki…) A memoárban hol a pszichológiai vonatkozások szövete élénkül fel, hol a család eszmerendszerének szürke következetessége dominál, hol a korabeli gyerekvilág sötét színei határozzák meg az olvasói élményt. (Izgalmas vállalkozás lenne ezeket a váltakozásokat a tempó szempontjából is vizsgálni.)
Ugyancsak lenyűgözött az a következetesség is, amellyel Nádas a látszat és a valóság szétszálazására törekszik. Enélkül lehetetlen tisztán látni önmagunkat. Többször érzetem úgy, hogy kíméletlenségig megy a családjával és persze önmagával kapcsolatban is az igazság, a tisztánlátás érdekében. A második kötet végére aztán összeállt a csoda. Érteni véltem, miért lett abból valamikori magányos gyerekből ilyen zseniális író. És ebben a zseniális íróban ma látni vélem azt a gyereket, akit az intelligenciája, tehetsége mellett a gyermekkor hiányai, ellentmondásai tettek olyan következetes alkotóvá, amilyen ma Nádas. (Persze kíváncsi lennék arra a memoárra is, amelyben 1956 és 2017 közötti életét láthatjuk, de úgy tudom, ezt a kalandot nem tervezi.)

>!
DTimi
Nádas Péter: Világló részletek

Ez egy monumentális valami. Hogy mi? Há' mitomén. Lehet nem ezzel kellett volna kezdeni Nádast? :))) spoiler Sokszor meghaladta képességeimet, ezért többször is pihentettem, de perverz módon valami mindig visszahúzott, hogy márpedig ezt el köll olvasni. Még nekem is. Nincs apelláta.
Nemrég kezdtem el olvasni Hrabalt, ahol megismerkedtem Pepin bácsival. Azóta egyébb se jár a fejemben, hogy Nádas akár lehetne Pepin bácsi is. Egy szuszra mond el röpke 1200 oldalt. Csak nála vannak pontok meg bekezdések, de úgyanúgy száguld a gondolatok között és vált át más gondolatképre, hogy alig néhány bekezdés után vehető észre már máshol járunk.
Na de örvendek az ismeretségnek. :)))

>!
melis
Nádas Péter: Világló részletek

“Rajtam kívül nincs világ.” (II. kötet, 211. oldal)
Személyes emlékek felidézése, rögzítése, értelmezése.
A felidézett részletek – képek, szavak, gesztusok, cselekedetek – felnagyítása, önálló univerzummá tágítása, közelítés, elmerülés, azonosulás, majd lassú távolodás, de nem az a hátat fordítok, máshoz szottyant kedvem fajta elfordulás, nem, talán nem is távolodás, nincs határozottan érzékelhető határ szemlélő és szemlélt között.
A felidézett emlék (például egy összetett szó hangulata, jelentésének feltárása, egyéni jelentésteremtés, ennek indokai, a szó képzelt jelentése mögött rejlő történetek, összefüggések – ezek voltak a kedvenceim) visz valamerre, valamihez. “Nem tudom, mi vezet, nem tudom, hová vezet. Nem kíváncsiság.” (II. kötet, 65. oldal) Talán vágy, talán hit. A teljesség eléréséért munkálkodó ösztönös késztetés, vagy közösségi szabvány, bizakodás a teljesség létében, elérésének lehetőségében. Animális késztetés vagy tanult törekvés mozdítja a felidézett részleteket az értelmezés, a reflexió, az önreflexió felé. Vezet el önmagunkhoz.

>!
lizi P
Nádas Péter: Világló részletek

Jó könyv. Radikális, magas színvonalú, érdekes. Nehéz mást adni, mint öt csillagot, lehet, hogy mégis négy és fél lesz belőle, mert néhány fontos dologgal kapcsolatban nagyon erősek a hiányérzeteim.

Különösen az első kötet váltott ki belőlem heves tiltakozást, többek közt azzal, hogy időnként már-már komikusnak láttam az intellektuális pátoszt, a pedáns rendcsinálási kényszert, ami néha meglehetősen sokat markolt, és keveset fogott. Vitatható, ám rendkívül zengzetes szentenciáknak sokszor már gyakran a kiindulópontja is egy kétséges feltételezés. (Jó példa erre az az intellektuális mutatvány a I./383. oldalon, ami a feltételezéstől, miszerint a a magyar zsidóság elpusztításán dolgozó 287 ezer keresztény köztisztviselő az otthon melegében is bizonyára felfüggesztette a keresztényi elveket, addig a hangzatos mondatig ível, hogy hát a gyilkosok sem tudnak úgy meghalni, hogy „a csoporttudatukat át ne örökítenék”. A második kötetben kevesebb az okoskodás, és több az élet, úgyhogy a dolog mindenképp javul.)

A másik dolog, amivel kapcsolatban hiányérzetem támadt, a személyes-csoportos ill. a gyerekkori-családi témák meghökkentő aránya a családi/csoportos javára. Értem én, hogy épp az a könyv fő vállalása, hogy a személyest bekösse a társadalmiba, de az legalábbis meghökkentő, hogy miközben az elbeszélő elég súlyos állításokat tesz a szüleiről, és szinte tapintható valami nyers indulata (neheztelés), vagy hogy miközben a megszületésének az értelmét többször hangsúlyosan, szinte provokatívan kétségbe vonja, anélkül hogy különösebben körüljárná a dolgot, egy három generációval korábbi rokon meghatározó szerepét nagy kedvvel és még nagyobb szuflával ecseteli. Alig van szó pl. az anya haláláról. Alig van szó arról, hogy a szülei általi mellőzöttségét valójában hogyan dolgozta fel (igazából azt állítja, hogy természetesnek vette – de akkor honnan az indulat? – szülőt ennyiszer könyvben még nem hülyéztek le, mint itt). Az öcs lerokkanását kurtán-furcsán intézi el. Nekem nagyon-nagyon nehezemre esik elhinni, hogy valaki komolyan gondolja: jobban hatott rá a dédapja szellemi nagysága, mint az, hogy az anyja rákos, az apja öngyilkos, az öccse rokkant.

Túlságosan kimutat a könyvből a „csak három évtized múltán értettem meg, hogy ”-típusú megoldás, és feltűnősen sokszor bukkannak fel hangsúlyos helyeken.

Tulajdonképpen eddig még nem tűnt fel nekem Nádasnak ez az írói vonása: nem lett kicsit több hajlama a provokációkra, mint korábban? Ami veszélyes ügy szerintem, mert minőségi szempontból nem mindegy, kit provokálunk.

Sok a maníros mondat, ilyenek: „Ilyen méretű (méretű!) szegénységet én addig nem láttam hazámban” (hazámban! – mondatja az elbeszélő a tizenkét éves Nádassal). A régi-régi verbális modorosságait sajnos a második kötet végére sem sikerült elfogadnom (pl. "miként").

Egyébként szeretem Nádast… :) Elcsúsztam a negatívumok felé, de az az igazság, hogy még a saját méltatlankodásomat is élveztem a könyvben. Lehet, hogy nincs semmi világrengetően új a könyvben bölcseletileg, pszichológiailag, de mindenképp nagyon olvasmányos és élvezetes.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Miként a lőport, a kérdéseket szigorúan szakmai okokból kell szárazon tartanom.

219. oldal, II. kötet

15 hozzászólás
>!
Kuszma P

Ha ezekbe a rejtett családi manőverekbe és perpatvarokba belegondol az ember, akkor látja, hogy a szülők és a nagyszülők miként szövik bele gyerekeik életébe azokat a több évszázadon át hurcolt és ápolt lelki gubancokat, tudatlanságuk, téveszméik, gonoszságuk, félelmeik és rettegésük gubancait, amelyekbe maguk is belekeveredtek és szenvednek is tőle. E gubancok némelyikétől, a beláthatóktól, én ugyan később függetleníteni tudtam magam, úgymond feltörni a titkosítás egymásba épített kódjait és pecsétjeit, a kulturálist és a specifikusan családit mintegy elválasztani, de ebben nincs semmi felszabadító, ezzel együtt úgy gondolom, hogy az ember minden egyediségével, szabadságának zabolátlan ösztönével együtt is egy fizikai és szellemi tákolmány. Lázadozik, aztán első adandó alkalommal visszaomlik a családi hagyomány ölébe. Személyes szabadsága csupán egy második, a szociálistól független dimenzióban működik. Szociálisan szabályozott keretek között csupán tákolmányként számíthat némi önállóságra, illetve függetlenségi törekvéseinek szellemi és emocionális keretét éppen összetákoltságának egyediségéből nyeri. Az egyediség közel sem szabadság.

532. oldal

1 hozzászólás
>!
n P

Fák és felhők az ember szemében épp elegendőek eseménynek.

546. oldal, II. kötet

1 hozzászólás
>!
Kuszma P

A bestiális múltban és az imbecillis jelenben mindenki szeretné elkerülni mások bestialitását és imbecillitását, szeretné elkerülni, hogy mások kettős erkölcsi mércével méricskéljenek, de mindenki kettős mércével mér, mert senkinek nincs két mércénél kevesebbje. Más szemében bezzeg a szálkát, de magadéban a gerendát sem. Szüleim és rokonaim csak annyit mondtak, bezzeg, máris értettem, hogy mire gondolnak. Vagy ha már így kell lennie, kettős tekintettel méricskéljük egymást, akkor mindenki azt szeretné, hogy az emberi jövő érdekében előbb a másik javulna meg, előbb a szomszéd, a többiek, világos, mindenki tudja, hogy önmagával bezzeg a legjobb szándék mellett sem tud mit kezdeni. A mérce egyik skáláján azt mérem ki, hogy azon múltbéli cselekvéseim közül, amelyek elkövetése a mérce másik skáláján a jövőben is érdekemben áll, mit kell bezzeg kitakarnom, elfelejtenem, kiretusálnom, elrejtenem és letagadnom. Vagy máshonnan, a távlati tervezés szempontjából szemlélve, az általános erkölcsi megnemesedés érdekében milyen cselekedetekre lenne szükségem ugyanazon gonosztettekkel szemben, amelyeket én követtem el és halálom óráján sem fogok magamnak bevallani, főleg magamnak nem, hiszen a túlélésem, a jólétem és a boldogságom érdekében bezzeg holnap is el kell majd követnem.
Önmagáról értelmes ember mégsem állíthatja, hogy gyöngeelméjű és bestiális lenne.

214. oldal, II. kötet

6 hozzászólás
>!
Kuszma P

Erósz, a nagy felbujtó, Hermész, a nagy lélekvezető, évezredek óta igyekszik a kéjt megzabolázni, kanalizálni, javaslatokat tesznek, tilalmi táblákat állítanak, sztenderdizálják, hogy rítusként kínálhassák fel a szerelmeseknek. Nehogy egymás karjába omolva, kettős tehetetlenségben zuhanjanak animalitásuk káoszába. Többnyire belezuhannak. De legalább időben észbe kapjanak, talpukkal szilárd talajt keressenek, hogy másnap reggel, mikor hat harminckor csöng a vekker, ki tudjanak mászni a paradicsomi szakadékból, hogy dolgozni mehessenek.

217. oldal, II. kötet

4 hozzászólás
>!
Kuszma P

Uramisten, hát ellentmondásos az állításom. Na, és akkor mi van.
Ugyan miként lehetne más, ha egyszer mindig maga a dolog tartalmazza saját ellentmondását, nem is egyet, hetet, tízet, s ha már így van, akkor miért ne kéne a mondattal az ellentmondások rendszerét felderítenem. Mintha ezek az eszeveszettek nem az ellentmondást akarnák követni a maga útján, nem látnák be, hogy egy dolog soha nem egy, vagy nem megérteni akarnák, hanem a könnyebbség kedvéért az egymásnak ellentmondó tényeket, a párhuzamosan megnyilvánuló világokat inkább kirekesztenék az észlelésből. Ne legyen, ami van. Ami nagy vita tárgya, a modernség nagy vitája önnönmagával. De csakis önnönmagával, mert a fundamentalista nem foglalkozik a saját ellentmondásaival. Baszik rá.

325. oldal

>!
Kuszma P

A kommunista meggyőződés és a keresztény hit az etikai keresztutak azonos holtpontján találkozik, s misszionárius tudatukkal nem is tudnak egymás elől egykönnyen kitérni. Az emberi természet megválthatóságába vetett hitüket nem adhatják fel. Ennek érdekében hol a szaporodási, hol a túlélési ösztönt akarják gyámságukba venni, hol egyszerre mindkettőt. Legyen végre rend.

280. oldal

3 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P

Önmagáról egyáltalán nem beszélt. Évtizedeken át nem beszélt önmagáról, mint akinek nincsenek önmagára vonatkozó élményei, s így személyes közleményei sem lehetnek. Ezt a tulajdonságát sajnos örököltem, a teljes nyíltsággal igyekeztem úrrá lenni rajta. Bár a nyíltságom inkább a fantázia és a fikció szintjén működik. Olyan dolgokban, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy ne csak én legyek az én a saját mondatomban. Élete végén vált drámaivá a közös alkati adottságunk, ami az ő esetében részben professzionális, részben mozgalmi torzulás is lehetett. Akkor már semmi másról nem beszélt, kizárólag önmagáról.

31. oldal

1 hozzászólás
>!
giggs85 P

Délben, a török felett aratott nándorfehérvári győzelem emlékére, Callixtus pápa rendeletére, 1456 óta rendületlenül harangoznak a keresztény templomokban. Ha légitámadás érkezik, a harangszó mégis elmarad, mert a harangozó bácsi a légópincébe ment. Mit tehetett volna mást. Harangozni legfeljebb vihar ellenében érdemes, légitámadás ellen inkább őrültség. Sziréna váltja ki a harangozást. Bácska, Baja légoltalom, vigyázz. Ez volt az első mondat, amit érthetően ki tudtam mondani az anyanyelvemen. A harangszó kimaradásának is biztos helye van a túlélő tudatában, egy üres hely, ami ezen túl úgy működik, mint a vészjel. Baj van, nagy baj, még nem tudjuk, mi baj, ha délben elmarad a harangozás. Délben lennie kell harangozásnak. Ha törik, ha szakad, vasárnap délben a nagymamánál asztalhoz kell ülni, apelláta nincs. Jeges akartam lenni. Apám a jéggyárat, a jéggyártást, a jégpályát, a természetes jégképződést, a jégvermet, a jégkristályokat, a jégkristályok képződésének és a jég szakszerű elvermelésének folyamatát is részletesen elmagyarázta. Semmit nem hagyott ki, alig valamit értettem belőle. Serényen megyek a mondatok után, de lecsúszom az élükről, habár az elmúlt hét évtized azt mutatta, hogy bizony mindent gondosan elraktározott, meg is őrzött az elmém, nemcsak a mondatait, hanem e mondatok minden kis didaktikai jellegű intonációs sajátosságát. Amikor néhány évre rá Balatonlellére utaztunk nyaralásra, és apámmal álltunk a vonat nyitott ablakában, egyszer csak felkiáltott, hogy nézd csak, ott egy jégverem. S valóban olyan volt a vastagon felrakott nádtetővel a jégverem, pontosan úgy, ahogy korábban elmesélte, ahogy kisfiúként ő maga Gömörsiden látta, építését megfigyelte, ahogy a legidősebb bátyja, Gyuri elmagyarázta. A túlélő mindent mohón bevesz, átvesz, megjegyez, ami használható lehet a túléléséhez. A jégvermet és a jégkészítést is jól megjegyeztem. Nincs olyan, ami ne lenne szükséges vagy használható a túléléshez. Akár egy jégverem külleme vagy a verem építési technikája, s akkor boldog tőle, hogy lám, az ő édesapja bizonyára sosem téved, mert Gömörsiden tényleg ugyanolyan a jégverem, mint Balatonfőkajáron. A túlélés vágyának értelme egyedül a túlélés vágyában keresendő. Gömörsid ilyen néven ma már nem található fel a térképen, a területet a trianoni békeszerződés Szlovákiához csatolta, s a községet Sidnek hívják. Az 1913-ban kiadott Révai Nagylexikona még azt mondja róla, hogy kisközség Gömör és Kis-Hont Vármegye rimaszécsi járásában, 748 magyar lakója van, vasúti megállója, utolsó postája pedig Fülek. Júlia kisasszonyt a parádés kocsis alkalomadtán Fülekre vitte reggel a hintóval, amikor a nagyanyám este leveleket írt a lányainak vagy a fiainak Budapestre. S ha a két legkisebb gyerekkel, Miklóssal és Lacikával, azaz apánkkal egyedül maradt a napsárgára festett udvarházban, akkor gyakran, olykor naponta írt a többinek.

A szomszédnak udvariasan köszönni, folyosón, lépcsőházban, utcán, mindenütt, a túlélőnek ezt is tudnia kell. Szalmaszőke sörényű, muraközi lovakat akartam, amint megindulnak, élvezettel belefeszülnek. De mindig a fiatalabb köszön jó előre. Este nyolc után a nagymamánál tilos az udvaron játszani. Nem csak a nagymamánál tilos, nálunk is tilos. A nőket az ajtóban a férfinak könnyed főhajtás kíséretében előre kell engednie. Színházba, moziba, étterembe vagy kávéházba viszont mindig a férfinak kell előbb belépnie, világosan lássa, hová viszi hölgyét.

>!
ppeva P

Az ember néha mindenek felett vagy mindenek ellenére boldog.

563. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Faludy György: Pokolbeli víg napjaim
Vitray Tamás: Kiképzés
Dezsényi Miklós: Örvények a Dunán
Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér
Böszörményi Gyula: Kucó
Péterfy-Novák Éva: Egyasszony
Odze György: Halotti beszédeim
Hámori András: Egy srác a mozi mellől
Balázs Gábor: Lépések az időben
Heller Ágnes: New York nosztalgia