Hátországi ​napló 7 csillagozás

Nádas Péter: Hátországi napló

A Hátországi napló az életműsorozat tizennegyedik köteteként megjelenő gyűjtemény.

„A reflektivitás nem az egyik vagy a másik szakma specialitása, és különösen nem kreativitást gátló értelmiségi szórakozás, hanem a tudat elháríthatatlan gesztusa. Ha valaki nem kíván reflektív lenni, mondjuk a művészetében, akkor ez lesz a reflexiója a reflektivitásra. Freud óta tudjuk, hogy a reflexió nem csupán éberen, hanem álomban is működik. Közvetlenül a szenzualitással áll kapcsolatban. Észlelek, tapasztalataim alapján reflektálok rá, majd az észlelést a reflexiókkal együtt elraktározom az elmémben. Mintha fölcímkézett befőtteket raknék föl a polcokra.”

Eredeti megjelenés éve: 2006

>!
Jelenkor, Pécs, 2006
250 oldal · keménytáblás · ISBN: 9636764085

Enciklopédia 1


Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 3


Népszerű idézetek

n P>!

Tudják például, hogy másutt köszönnek egymásnak az emberek, hiszen maguk is eljárnak dolgozni máshová, ám a falun belül a köszönés változatlanul ismeretlen. A környékbeli falvak lakóival sem köszöntik egymást. Nem is búcsúznak el egymástól. Amikor a szomszédok, rokonok vagy ismerősök megpillantják egymást az utcán vagy akár a járműveken, akkor köszönés helyett azonnal beszélni kezdenek, s egészen addig beszélnek, amíg a másik hallótávolságon kívül nem kerül. Ez így udvarias, és nem másként. Azt sem kérdezik meg, hogy a másiknak hogyan szolgál a tisztelt egészsége. Az erre vonatkozó udvarias érdeklődés inkább mindenkit meghökkent és megrémiszt. Lelkük és testük napi állapotára vonatkozóan ugyanis nincsenek elvont reflexióik, holott szívesen és részletesen beszámolnak a legkínosabb betegségeikről is, büszkén megmutatják a testükön a sebesüléseiket. Akár felhajtják a szoknyájukat, letolják a nadrágjukat, hogy megmutathassák, ők mindezek ellenére túlélték. Beszéd közben nem hallgatják meg egymást, a dialógus műfaját nem ismerik. Nem véleményük van erről vagy arról a tárgyról, hanem folyamatosan elbeszélnek, egyetlen nagy történetet mondanak. Ha többen vannak egy helyen, akkor mintegy párhuzamosan rábeszélnek egymás szavára, olykor hárman, négyen, mintha egyetlen végtelenített magnószalagra mondanák rá személytelen monológjukat. Ilyenkor éktelen hangzavar támad, mégis pontosan felfogják, a kollektív tudat szempontjából elemzik, értelmezik, majd a nagy falutörténeti kronológia megfelelő helyére illesztik más elbeszéléseinek állításait és kijelentéseit.

15. oldal

n P>!

Amióta ennek az óriási vadkörtefának a közelében élek, el sem kell mozdulnom, hogy messzire lássak, vagy visszanézzek az időbe.

A legidősebb helybéliek úgy mesélik, hogy nyári estéken, mikor nem akar szűnni a hőség, már az ő ifjúságukban alatta gyűlt össze a falu. Ezek szerint a fának már nyolcvan évvel korábban tekintélyes nagyságúnak kellett lennie. Amíg nem volt kerítésünk, alkonyatkor az idős férfiak hozták is a sörüket, a fa alatt leültek a fehér kerti asztalunkhoz, s már leszállt az éjszaka, de még mindig beszélgettek, halkan. Amihez tudni kell, hogy egy ilyen nagy vadkörte alatt a legtartósabb nyári forróságban is hűvösebb marad. Az idős férfiak közül ma már egy sem él. Magyarázatként még azt is hozzá kell tenni, hogy amikor a helybéliek falut mondanak, akkor nem egyszerűen a földrajzi névvel ellátott helységet értik alatta. A világ értelmében használják a szót, mint a franciák, mikor azt mondják, tout le monde. A falu azonos a mindenkivel, aki pedig a körön kívül él, természetesen nem számít a mindenkihez. Ezekkel kicsit úgy vannak, mint a spártaiak, a leszbosziak, az athéniak és az összes többi görög, mikor is magukon kívül mindenki mást barbárnak tartottak.

6. oldal

Kapcsolódó szócikkek: vadkörte
n P>!

A második világháborúban többször átvonult a front e tájon, s egyszer, amikor épp oroszok verték ki a németet, hat német katona megszökött az egységétől és megbújt a közeli szőlőhegy egyik présházának padlásán. Nem szívesen adták volna meg magukat, ám a háborúból elegük volt. A falu tiszteletben tartotta szándékukat, és hat éven át rejtegette őket. Ami nem azt jelenti, hogy hat éven át ne jöhettek volna le a padlásról, ellenkezőleg, úgy éltek és dolgoztak kinn a földeken, mint mindenki más. Az első tavaszon az egyik katona szántás közben felsértette a lábát az ekével, vérmérgezést kapott, belázasodott, néhány nap alatt belepusztult. A falu tudta, mindenki tudta, hogy a halálán van ez az ember, orvost mégsem hívtak hozzá. A távoli helységben élő körorvos nem tartozott a mindenkihez. A pap sem, s ezért pap nélkül temették. Az áthatolhatatlan és vízhatlan világfelfogás, mely nem mentette meg az egyik német életét, oly sérthetetlenné és szabaddá tette a maradék ötét, hogy később nem csak helybéli gazdáknál dolgoztak, hanem átjártak napszámba a szomszédos falvakba is. Nem volt akadálya, hiszen a szomszédos falvak lakói szintén a mindenkihez tartozók, s amit mindenki tud, arról nem érdemes beszélni, és ténylegesen nem tudhatja senki más.

8. oldal

1 hozzászólás
n P>!

Nem csak a tudás, hanem a hallás, a látás is a kollektív személytelenség szintjén működik. Együtt látnak és hallanak. Mindig újra halálosan meglep, de elegendő valakinek egy új, még sosem látott ruhát fölvennie, hogy ne ismerjék fel. Hirtelen érthetővé válik, hogy az individualitás előtti korszakokban az álruhás megjelenésnek ténylegesen megtévesztő szerepe lehetett. Mi több, ha idegen érkezik a faluba, akkor a helybéliek nem tudják megbecsülni az illető életkorát. Nincs rá szemük, mert valószínűleg nem a küllemét, hanem a karakterét, a tulajdonságait figyelik. A külső megjelenéssel kapcsolatban adott esetben épp ellentétesen is viselkedhetnek. Végtelenül bizalmatlanok minden idegennel szemben, kínosan bizalmatlanok, ugyanakkor mindenkit gondolkodás nélkül beengednek a házukba, aki nyakkendőt és öltönyt visel és fölmutat valamilyen papírt. Besurranó tolvajok ennek megfelelően úgy tesznek, mintha adóhivatal írnokok vagy földmérők lennének. Annyiszor válik be a trükk, ahányszor megcsinálják. Minden idegen szóhoz a hangzása alapján keresnek értelmet, és így építik be a nyelvükbe. Így lesz a majonézből a legnagyobb komolysággal „majomméz” és az agronómusból „ugromókus”, holott a magyar nyelv latin rétegét, a deákot, a mai napig jobban őrzik, mint bárhol másutt az országban. „Kasztvella”, mondják a pásztortáskára, amelynek latin neve Capsella bursa-pastoris, hogy csak egyetlen példát mondjak e régebbi rétegből származó népi etimológiára.

11. oldal

hunorkovacs>!

Tíz év alatt sok minden megváltozott. Az irodalmi hetilap főszerkesztője például nem ordítja többé a telefonba, hogy Mária országában élek, vegyem tudomásul, s amíg ő a főszerkesztő, addig nem lehet leírni a mondatot, miszerint a modell ágyékán ritkás a szőrzet. Húzzam ki. Legnagyobb szerencsémre az ő főszerkesztősége is végetért. A személyes szabadságért folytatott harcnak nem tárgya többé a modell ágyékszőrzetének minősége. Illetve extravaganciámmal nem veszélyeztetem a nemzeti függetlenségért folytatott évszázados küzdelmet, amikor kényesen megkülönböztetem és így megfelelő jelzőkkel illetem a modell ágyékszőrzetét. A nemzet független, s ha valami, akkor nem az ágyékszőrzetek különböző minősége veszélyezteti, se a ritkás, se a dúsan tömött.

226. oldal

Ildikó_Korom>!

Senkinek sem lehet kétséges, hogy a nagy vadkörtefa alatt eltöltött meleg nyári éjszakákok a falu rituális elmélkedésbe merült, mintegy érvényesítette, időről időre konfirmálta a kollektív tudattartalmait.

25

hunorkovacs>!

Embert ölni bizonyára élvezetes és szükséges, de közel sem egyszerű. Emberek nagyobb csoportját pedig különösen veszélyes és komplikált megölni. A tömeges tarkónlövésnek például szinte csak hátránya van. Először is lassú, még akkor is lassú, ha egyszerre többen végzik. Másodszor, túl nagy felbolydulás kíséri. A kivégzésre várakozó csoportokat a kivégzés helyszínén ugyanis nem lehet úgy elkülöníteni, hogy a kirendelt őrszemélyzet féken tudja tartani őket. A folyamatos lövöldözés a tömeget pánikba ejti, ami nem csak az akció sikerét, hanem az őrszemélyzet testi épségét is erősen veszélyezteti. Az is csak növeli a bajt, ha a csillapítás szándékával lőnek bele a tömegbe. Ilyenkor a tömeg végképp megvadul.

75. oldal

n P>!

Ha a falut különleges esemény rázza meg, akkor először is egy gyors egyeztetési eljárás indul. Ennek a műveletnek a szükségességéből válik visszamenőleg érthetővé, hogy miért kell mindenkinek mindenről állandóan mindent tudnia. Ki hol volt, ki mit látott, mikor, hol mi történt. Ezekre a kérdésekre ezekben a súlyos és fenyegetéssel teli órákban mindenkinek válaszolnia kell. A válaszokból pedig még akkor is gyorsan összeáll a kép, ha senki nem látott semmit, hiszen mindenki ismeri mindenki szokásait, s ebben az esetben a kizárásos módszert működtetik.

18. oldal

hunorkovacs>!

Annak a ténynek, hogy nemcsak magyar konyha nincs, hanem magyar filozófia sincs, s így a magyar nyelvnek nincs önálló és szisztematikus fogalmi reflektivitása, amelyet minden magyar a saját individuális szintjén birtokolna és változó élethelyzetekben értelmesen alkalmazni tudna, az a következménye, hogy magyarul mindenkinek minden egyes beszélgetésben úgy kell elölről elkezdenie minden téma megvitatását, mintha magyar nyelven még soha senki nem beszélt volna meg semmit senkivel.

91. oldal

hunorkovacs>!

Akinek nincsenek ilyen jellegű személyes tapasztalatai vagy a tömeges emberölés tárgyi részleteiről a saját érzékenységére való tekintettel nem is akar tudomást szerezni, habár a nyereségből vagy a rablott kincsekből természetesen szívesen részesül, az nem értheti Himmler poznańi beszédének ezekre a tárgyi és technikai nehézségekre utaló híres mondatát sem, miszerint „az európai zsidóság fizikai megsemmisítése nem olyan egyszerű feladat, mint ahogy sokan gondolni szeretnék”. Semmi kétség, szegény Leni Riefenstahlnak azon a napon tényleg valamilyen dilettáns mészárosmunkát kellett végignéznie. Mert ezekben a napokban a megtorlásokat még ötletszerűség, esetlegesség, nagyfokú indulatosság jellemezte. Nem volt még értelmes munkamegosztás, a tömeges emberölésnek nem alakult ki még az optimális logisztikája és technikája.

76-77. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből
Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora
Krasznahorkai László: Seiobo járt odalent
Krasznahorkai László: Rombolás és bánat az Ég alatt
Krasznahorkai László: A Théseus-általános
Krasznahorkai László: Megy a világ
Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér
Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas
Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló