Nadányi ​Zoltán összegyűjtött versei 4 csillagozás

Nadányi Zoltán: Nadányi Zoltán összegyűjtött versei

A huszadik század tízes éveiben induló Nadányi Zoltán, akinek pályakezdése a Nyugat első és második nemzedéke közé esett, a magyar erotikus líra koszorúzatlan költője. Kerülte a nagy témákat, verseiben könnyed, csevegő stílusban ír fiatal lányokról, érett hölgyekről, meghitt vagy éppen intim élményekről, de éppoly szellemes, amikor Berettyóújfalu (verseiben Piripócs) viszonyait karikírozza. Nadányi Zoltán bravúros költészete máig nem nyerte el méltó helyét a magyar irodalmi kánonban, éppen ezért mérföldkő, hogy a korábbi válogatott kötetek után lírai életművének eddigi legteljesebb, gyűjteményes kiadása kerül az olvasók elé, mégpedig egy küllemében is igényes kiadvány formájában. A jegyzetekkel, életrajzzal és betűrendes mutatóval is kiegészülő kötet tartalmazza a költő műfordításait is. A magyar irodalom maradandó életművei közé kívánkozó kötet.

>!
Argumentum, Budapest, 2006
1056 oldal · ISBN: 9789634464167

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

olvasóbarát>!
Nadányi Zoltán: Nadányi Zoltán összegyűjtött versei

Sokszínű, sokféle témájú költészet Nadányi Zoltáné. Gyakran szólnak a versek a nőkről és a szerelemről. Szerelmes köszöntés, Örök szerelem: „A nők jók voltak hozzám, jók maradnak.
Csak jó szavuk volt hozzám, szép szavuk.” Ítélet című versében is a nők kacérsága foglalkoztatja „Fusson az is ugyanazon /Kacér hiú leány után –„
A Szerelmes köszöntés is a nőhöz szól, mint a Szerenád minden éneke zokogva: „ – Szőke várkisasszony, nyisd meg ablakod!” Megénekli az évszakokat: a Cseresznyefa alatt, a Július, az Októberi reggel című versekben. Sokszor foglalkozik a búcsúzással, a temetéssel, a falusi temetővel a versekben, vagy a Nénike című versben énekli meg az idős hölgyet, aki rendszeresen változtatja végrendeletét. A Temetés egy történet:
„A halott felült és ráköszönt: Jóestét!
A legényt megölte, szegényt, az ijedtség.
Kivették az élőt, betették a holtat
és a koporsóval tovább bandukoltak.”
Nekem talán a Búcsúztató című verse tetszett legjobban: „Most veszted el a színeidet,
mint ködbe boruló sziget.”

Puella>!
Nadányi Zoltán: Nadányi Zoltán összegyűjtött versei

A legjobban tetszőek a Bocsáss meg, a Szerelem (Alattvalód vagyok én…), A korbács és a Hullámjáték, de többet is kiemelhetnék még a sorból, ami valami miatt megérintett. Főleg a szerelmes és a szakítós versei a nagyon szépek, nem biztos, hogy éppen a fent felsoroltak a legjobb versei, de jól átjön a szerelem, a fájdalom, a csalódás, a vágyakozás, a plátói és a testi szerelem, a tipródás és ezek örök hullámvasútja, amit mi mind…már egyszer… ki többször…Nadányi is… és olyan fájdalmasan tud írni róla, hogy az már másnak is fáj…

Ydna>!
Nadányi Zoltán: Nadányi Zoltán összegyűjtött versei

E-könyvként olvastam, és szinte egyetlen szuszra. A barátnőm ajánlotta, én persze kétkedve „vettem kézbe”, hisz nem voltam valami nagy versbarát akkoriban, ami mára megváltozott, egyrészt ennek a könyvnek az elolvasása mozdított előre a versszeretetben, másrészt meg én magam is változtam, így velem együtt az ízlésem, érdeklődésem is. Ha úgy 4-5 éve valaki megkérdezte volna, hogy melyik a kedvenc Nadányi versem, isten lássa lelkem, hogy „A korbácsot” mondtam volna. A legkedvesebb Nadányim címért akkoriban többek közt játszott az „Így volt”, a „Királynőm” vagy a „Vártalak egy évig”. A top 20 résztvevői mára sem változtak, mindössze a részvételi sorrendjük. :) Egyes versei akármennyire is szomorúak vagy/és szerelmi bánatosak mindig mosolyt csalnak az arcomra a tökéletességükkel.


Népszerű idézetek

csillagka P>!

Ebből a bánatból
tornyot fogok rakni,
abban a toronyban
benne fogok lakni.

A kört már meghúztam,
magam körül húztam, –
ami rajta túl van,
attól elbúcsúztam.

Rakom már, rakom már
a fekete téglát,
két szemem ezentúl
már csak feketét lát.

Nő a torony, nő, nő,
házak, fák fölébe,
más tornyok fölébe,
felhő közelébe.

Nő a torony, nő, nő,
kiabálnak, késő,
se ajtó, se ablak,
se hágcsó, se lépcső.

Nő a torony, nő, nő,
nem lehet itt lakni,
nem lehet itthagyni,
csak rakni, csak rakni.

Nő a torony, nő, nő,
rakja bús szerelmes,
teteje mikor lesz?
teteje sosem lesz.

Teteje sosem lesz,
nő, nő szakadatlan
bánatkőbül épül
és az fogyhatatlan.

Teteje mégis lesz,
mert ha már nem győzi,
ez a bús kőmíves
a zászlót kitűzi.

A fekete zászlót
egy éjjel kitűzi,
reggelre a tornyot
holtteste tetőzi.

Akkor a torony már
fellegek közt elvész,
a fekete zászlót
szaggatja a szélvész.

Fekete zászló

csillagka P>!

Ha most belépnél, megbocsátnék,
Nem gondolnék haragra, vádra,
Odaforrna a szám a szádra
És sírnék, mint a kisgyerek.

Nem jössz és nem jön vissza többet
Ez a bolondos, könnyes óra
És nem fogsz tudni soha róla,
Hogy egyszer még szerettelek.

Ha most belépnél...

csillagka P>!

Most itthagylak szépen.
Most el fogok menni,
hogy rádgondolhassak,
ne zavarjon semmi.
Rádgondolni is jó,
nemcsak veled lenni.

Milyen is lehetsz te
az én emlékemben
és milyen erővel
húzol vissza engem,
meg akarom tudni,
azért kell most mennem.

Csak így tudhatom meg,
csak így, tőled messze,
egyedül bolyongva
és magamba veszve,
azt is, hogy milyen vagy,
azt is, hogy szeretsz-e.

Bujdosás

1 hozzászólás
TheDoctor P>!

Hajnal jön az éjre,
Borúra derű;
Eh, ez az élet se
Mindig keserű.
Azért hát ne adjuk
A fejünket búnak,
Ha fölébünk néha
Fellegek tolulnak.

Hajnal jön az éjre,
Borúra derű;
Hogyha minden hűtlen,
A balsors se hű.
Fel tehát a fejjel!
Mért is csüggesztem le?
Így is jobb a sorsom,
Mintha rosszabb lenne.

Fel a fejjel!

Jaumijau>!

ÉJFÉL FELÉ

Éjfélre jár… Virrasztok még… Az órám
Az asztalon lomhán, lassan ketyeg…
Mint hogyha ólom csüngne mutatóján,
Oly késve jelzi a perceket.

Éjfélre jár… Székemben hátradőlve,
Lezárom olykor fáradt szememet…
S emlékezem egy régi, szép időre,
Amikor még az óra – sietett…

TheDoctor P>!

Ne gondolkozz a szíveddel,
Mert úgy ezer tüske vár;
És ne szeress az eszeddel,
Mert az élet úgy sivár.

Tanács

Jaumijau>!

[JÓSOLTÁK: NYAKAMAT TÖRÖM…]

Jósolták: nyakamat töröm
és vihogott a káröröm.
Szóltak-szapultak. Száz köröm
belémvájt. Lesz még nyert pöröm
s kört húzni, az lesz majd öröm
és szólni: Ez az én köröm.

Jaumijau>!

Egy tiszta tó, az volna jó!
Beugrani meztelenül,
mint aki tűzből menekül,
lebukni és kikelni tisztán.

Napra feküdni csillogón,
nem takarózni semmivel,
bárányfelhőkbe nézni fel
és nem hazudni… nem hazudni…

SOKAT HAZUDTÁL

csillagka P>!

Mikor én így tünődve lustán,
tavaszi kedvvel, őszi búval
megyek, megyek, megyek az utcán:
öregúr megy egy kisfiúval.

Mennek a pezsgő, fütyörésző
tavaszban, kézenfogva, ketten.
Mennek, de ezt nem látja néző.
Egyik hatéves, másik hetven.

A kisfiú vígan bokázik,
fel-felkacsint a kék egekbe.
Fáradtan bandukol a másik,
sötéten és fejét leszegve.

A kisfiú, amerre mennek,
oly szépnek látja a világot.
Az öregúr reménytelennek.
Ő már nagyon sok mindent látott.

Amaz kérdezget, ez csak dörmög.
A kisfiú csak fújja, fújja:
Miért? miért? – Tudja az ördög!
Miért? miért? – hangzik fel újra.

Sehogyse illenek ők össze.
De furcsa is, hogy a Teremtő
őket így egymáshoz kötözte.
És hogy én vagyok ez a kettő.

És szembejön egy lány. Dobálja
fürteit, elsuhog vidámul.
Öregúr és az unokája
megfordul és utána bámul.

Öregúr és kisfiú

Jaumijau>!

HOSSZÚ ESŐ

Esőt hozott az újhold,
hosszantartó esőt.
Megázik a lesulykolt
homok a ház előtt.

Megázik a viharvert
tetőn a vasmadár,
megázik a kihalt kert,
mely azt se bánja már.

A hernyóette torzsák,
a szárukon hagyott
uborkák, őszi morzsák
most jól megáznak ott.

Megázik a sárga pázsit,
a lángpiros lugas,
a földje is megázik,
mert mindenütt lyukas.

Megázik jól a héten
a vicsorgó, fehér
ebkoponya a réten,
meg az ördögszekér.

Megázik távozóban
a fecskekaraván,
a kígyó a bozótban,
sötét holló a fán.

Meg a tárt karral esdő,
kitagadott rokon,
szegény madárijesztő
a friss szántásokon.

Megáznak a falunkban
az ujjongó libák,
a csendben, életuntan
pityergő kalibák.

Megázik a galambdúc
meg az alázatos
kis füst, amely alant húz,
az ember rátapos.

Megázik újra s újra
a tócsa meg a sár,
a sürgönypózna húrja
s aki alatta jár.146

Megázik a folyó is,
a hal, mely benn csapong,
az egész földgolyóbis
és föld alatt a csont.

Megázik a leszálló,
magát benedvező,
nagy, sűrű, szürke háló:
megázik az eső.


Hasonló könyvek címkék alapján

Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai
François Villon – Faludy György: François Villon balladái Faludy György átköltésében
Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje
Kosztolányi Dezső: Kosztolányi Dezső összes versei
Radnóti Miklós: Válogatott versek / Ikrek hava
Pilinszky János: Pilinszky János összegyűjtött versei
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje / Őzanyó
Radnóti Miklós: Tajtékos ég
József Attila: József Attila válogatott versei