Egy kedves és szívmelengető ifjúsági regény, amely talán segít megkedveltetni az olvasást a fiatalabb korosztállyal.
A könyvet – nemcsak idehaza, hanem külföldön is – elsősorban a felnőtt olvasókat megcélozva a „nemzetközi bestseller” hívószóval próbálták meg népszerűsíteni, így sokakban csalódást kelthetett a regény nyelvezete és történetvezetése. A Rintaró és a könyvek útvesztője véleményem szerint sokkal inkább egy ifjúsági regény. Természetesen ez nem zárja ki, hogy a felnőtt olvasók tetszését is elnyerje, sőt. De mivel elsősorban a tizenéves korosztálynak szól, így kizárólag felnőtt szemmel nézve a szöveg valóban kissé bárgyúnak tekinthető, ami nem mentes a kliséktől és innen nézve a befejezés is meglehetősen szirupos.
Nacukava Szószuke korábbi, magyarul még nem olvasható regényéből Japánban nagy népszerűségnek örvendő film és filmsorozat is készült, talán ez is az oka annak, hogy a szöveg sokszor egy anime film képkockáit idézi fel az olvasóban, mintha már eleve filmadaptációnak készült volna a könyv.
A mágikus realista mesébe ágyazott történet egyik fő motívuma – ahogy az a fülszövegben is szerepel – valóban a könyvek értéke és szeretete, azonban véleményem szerint ugyanilyen hangsúlyos a barátság és az emberi kapcsolatok erejének fontossága. Talán ez utóbbi miatt még inkább ajánlanám a fiatalabb olvasóknak.
A regény tizenéves főhőse, Rintaró ugyanis a történet elején már teljesen elzárkózva, magányosan tölti a napjait, nemcsak, hogy társas kapcsolatai nincsenek, de iskolába sem jár és a nagyapja halálával már a családtagok is elfogynak körülötte. Bár Juzuki, az osztálytársnője próbál segíteni rajta, de úgy tűnik egymaga kevés a sikerhez. Ekkor jelenik meg a titokzatos jádezöld szemű macska, aki egy kalandokkal teli varázslatos küldetés során végre ki tudja mozdítani a fiút a saját bezárt kis világából. A könyvek és az olvasás megmentésért folytatott küzdelem során a fiú ráébred arra, hogy neki is vannak értékei és ő is fontos lehet mások számára. Nem hagyhatja, hogy legyűrje a magány, hiszen a barátai mindig ott lesznek körülötte, akikre számíthat és akik szintén számítanak rá.
Japánban sajnos olyan széles körben elterjedt ez a fajta elszigetelődés, hogy az így élő emberekre már külön szavuk is van: hikikomori. A tinédzserkorra amúgy is jellemző teknőspáncélba-burkolózást a pandémia időszaka még inkább felerősítette, ezért jó szívvel ajánlom ezt a könyvet a mai tizenéveseknek, amely bátorítást és egy kis lelki támogatást is adhat számukra. Még előttük az egész élet, a végtelen lehetőségek tárháza.
Úgy gondolom, hogy az olvasmányos stílusa, egyszerűbb nyelvezete, fordulatokban gazdag, mágikus realista elemekkel és egy ártatlan szerelmi szállal tarkított kalandos története miatt a (kis)kamaszok körében is bőven akadna lelkes olvasója a regénynek.
A könyv kétségkívül nem egy szépirodalmi alkotás és a fülszöveg Murakami Haruki és Michael Ende legkülönlegesebb munkáira történő utalását enyhén szólva is túlzónak érzem, azonban a történet által közvetíteni kívánt üzenetek miatt mégis olvasásra ajánlom, de elsősorban a fiatalabb korosztálynak, illetve a gyermeklelkű felnőtteknek.