Széltornya 0 csillagozás

Három emeletnyi esszé
Nacsinák Gergely András: Széltornya

Három emelet. A három emelet mindegyikére hét lépcső vezet, háromszor hét lépcsőfok, huszonegy elrugaszkodás. Minden emeletről más kilátás adódik, másfelé nyílik az ablak, más arccal mosolyog a táj. Az égen felhők úsznak, hajótest nélküli vitorlák, tereli, ösztökéli őket a szél. A torony emeletei nem kőből vagy téglából épültek, hanem szavakból, és betű-grádicsok visznek egyiktől a másikig. Magas-e vagy alacsony az a torony, nem tudom. Paskolják, ingerlik, cirógatják a négy égtájról érkező szelek: taszítják, körültáncolják, terelnék, mint a felhőtornyokat odafent. Ám a betűk horgonyok is: foglyai a földnek, és fogódzók a gondolatnak. A torony marad, ahol van: én meg csak leírom, ahogy találtam. Közel is, távol is égtől és földtől egyaránt: Széltornya, változatlanság orma.

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Liget Műhely Alapítvány, Budapest, 2019
138 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155419379

Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 4


Népszerű idézetek

>!

A posztmodern, örökké hálózatba kapcsolt, digitálisan kiterjesztett és mesterségesen jelenlévő, önszántából transzparenssé lett személy (leginkább csak „arc” – persona azaz: maszk) nehezebben képes a befelé figyelés és koncentráció olyan fokára jutni, amelyben a figyelem, a törődés, a kíváncsiság aktusa létrehozhatná – vagy feltárhatná – ezt a titokként megélt, a felszínes én számára is ismeretlen „önmagát”.

67. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Hamvas Béla: Silentium / Titkos jegyzőkönyv / Unicornis
Faludy György: Jegyzetek a kor margójára
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós művei
Bernáth István: Skandináv mitológia
Jászberényi Sándor: Tíz év háború
Hamvas Béla: Fák
Gárdonyi Géza: Mai csodák
Nádasdy Ádám: A csökkenő költőiség
Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban
Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek