A ​szem böjtje 2 csillagozás

Nacsinák Gergely András: A szem böjtje

Bizánci művészettel, ikonokkal kapcsolatos könyv meglehetősen ritkán lát napvilágot hazánkban. Épp ezért a kiadásra kerülő művek általában nagy ívű művészettörténeti áttekintések vagy teológiai összefogó írások, s csak ritkán merészkednek különlegesebb területekre úgy, hogy megmaradjanak a szélesebb közönséghez szóló, ismeretterjesztő munkának. A jelen kötet esetében fordított a helyzet: kisebb témákat választva, egy-egy szent alakján, egy-egy eldugott templom falfestményein, valamely meghatározó korszakon, alkotón keresztül szeretné felvillantani az ikonfestészet világának gazdagságát és változatosságát. Beszél pl.: az ikonok szimbolikájáról, az ikonosztázok történetéről és jelenségéről.

Eredeti megjelenés éve: 2003

>!
Kairosz / Paulus Hungarus, Budapest, 2003
288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639484814

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

_Andrea_>!
Nacsinák Gergely András: A szem böjtje

Javarészt filozofikus és szubjektív esszék ikon és ortodox vallás témakörben. Most épp nem erre lett volna szükségem, és nem is igen fogott meg.
Itt-ott kitér az ikonok készítésének, szimbolikájának elemeire, de nem törekszik átfogó elemzésre. Az a fajta könyv, ami közös gondolkodásra és elmélkedésre hív, de hát kinek van erre ideje, mikor éppen beadandót kéne írni.


Népszerű idézetek

_Andrea_>!

Egy ikon megpillantásakor, még mielőtt a szem képes volna kivenni a finomabb részleteket, a színharmóniák gyakorolják az emberre a legerősebb hatást. Vannak lángoló színű ikonok, melankolikusan önmagukba fordulók, hidegen sugárzók és meleg aranybarnák, melyeken a szentség mély megnyugvás és öröm.
De a legtöbb ikon-kép alaptónusát nem ilyen könnyű egyértelműen meghatározni: a régi ikonfestők mindenütt mesterei voltak színkeverésnek, s így igen komplex színharmóniákat hoztak létre … nem csak egyes festőknek volt egyéni koloritjuk, hanem festőiskoláknak, korszakoknak, sőt, egy helyeknek is. …
Az ikonfestés folyamatán belül a festékkészítés külön mesterségszámba ment, ahogy megvoltak a maga „szakemberei” a tábla előkészítésének, az alapozásnak

74-75. oldal

_Andrea_>!

Mondhatnánk, hogy a szent, szimbolikus művészet iránti modern nosztalgia leginkább egy rendezett aranykor utáni vágyból fakad – sóvárgásból egy olyan időszak után, amikor az élet és a halál nagy szimbólumai még nem oldódtak súlytalan jelekké – amint ez jól megfigyelhető az európai romantika esetében is. Egyszóval érthető kívánság."

73. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Fodor György: A keleti kereszténység
Papp Miklós: A karácsonyi ikon etikája
Papp Miklós: „Megkoronáztad”
Gáspár Zsuzsa – Maros Donka (szerk.): A hit asztala
Szilárdfy Zoltán: Ikonográfia – kultusztörténet
Nagymihályi Géza: A kereszt: Krisztus ikonja
Nagy Márta: Ortodox ikonosztázionok Magyarországon
On Sai: Szürke szobák
Csanda Gergő: Isten feketében
Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja