N. Kollár Katalin (szerk.) · Szabó Éva (szerk.)

Pedagógusok ​pszichológiai kézikönyve I-III. 4 csillagozás

N. Kollár Katalin – Szabó Éva (szerk.): Pedagógusok pszichológiai kézikönyve I-III.

A három kötet egymásra épül, de külön-külön is használhatóak, mint ahogy az egyes fejezetek is önállóan értelmezhetők, felhasználhatók konkrét gyakorlati problémák megoldásához, pszichológiai jelenségek hátterének, működésének jobb megértéséhez. Az első kötetben a fejlődéspszichológiával és a tanulással kapcsolatban levő kérdésköröket tárgyaljuk. A második kötetben a személyiségelméleteket és a személyiség jellemzoit mutatjuk be, és a tanári gyakorlat számára fontos szociálpszichológiai, pedagógiai pszichológiai kérdéseket tárgyaljuk. Végezetül a harmadik kötetben bemutatjuk az egészségpszichológia és klinikai pszichológia megközelítését és tágabb kontextusba is helyezzük a nevelés és oktatás kérdésköreit, érintünk szociológiai és kulturális összefüggéseket is.

>!
Osiris, Budapest, 2017
1590 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632762791 · Illusztrálta: Bágyoni József

Enciklopédia 2


Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

Lunemorte P>!
N. Kollár Katalin – Szabó Éva (szerk.): Pedagógusok pszichológiai kézikönyve I-III.

Brutálisan hosszúra sikeredett ez a három kötet összességében, azonban nem bántam meg az olvasást. Nagyon sok témát érintenek a szerzők, a pedagógiát jól ötvözték a pszichológiával. Jól érthető minden, ráadásul egy jó hosszú fogalomtár is található a harmadik kötet végén. Sok helyzetben magamra ismertem gyerekkorból, szerintem akkor lehet a leghatékonyabb a pedagógus munkája, ha átérzi a diákok helyzetét. Rengeteg érdekességről olvastam, remélhetőleg hasznosíthatni fogom tudni ezt a sok anyagot a későbbiekben. Azért vontam le egy fél csillagot, mert jópár dologgal nem értettem egyet.

+ a vizsga is jól sikerült. :-)

LittleStar P>!
N. Kollár Katalin – Szabó Éva (szerk.): Pedagógusok pszichológiai kézikönyve I-III.

Nagyon átfogó, rengeteg témát érint. A szigorlatra való felkészülest nagyban megalapozta. Hasznosnak találtam. Nem csak elméleti de gyakorlati példákat is helyeztek el a könyvben, ami sokkal jobban megragad így, mint ha csak a száraz tananyag lenne. Emellett a 3. Kötet végén lévő fogalomtar is segítette a felkészülest. Az eredmény majd január 6an kiderül :D.

Szerk. : és sikerült a vizsga is :D

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

A tanulás szempontjából ideális körülmények jelentősen segíthetik a tanulási folyamatot.
Ezen tényezők szerepe széles körben ismert, e helyütt csak összefoglaljuk, mire érdemes
figyelni úgy az egyéni, otthoni, mint az iskolai tanulás során.

■ Rendezett hely, asztal vagy asztalrész a könyv, füzet, egyéb felszerelés elhelyezéséhez (legyen kéznél, elérhető távolságban mindaz, ami szükséges, de csak az).
■ Megfelelő (elsősorban) ülő, kényelmes testhelyzet (pl. a testmagassághoz állítható szék).
■ Megfelelő fényviszonyok, világítás (fontos a munkafelület helyi megvilágítása és a helyiség általános megvilágítása).
■ Friss levegő, rendszeres szellőztetés.
■ Csend és nyugalom – egyénenként igen változó csendigény, esetleg zene (általában azt mondhatjuk, jobb a halk, nem dinamikus zene, olyan szöveggel, amit nem értünk, tehát nem figyelünk).
■ Jó, ha megjelenhetnek a tanulási folyamat tervezését követő céduláink.

1. kötet; 13. Forrás-Bíró Alette: A TANULÁS TANULÁSA ÉS TANÍTÁS

3 hozzászólás
Lunemorte P>!

Kutatások kimutatták, hogy a világon mindenhol nagyjából azonos sorrendben jelennek meg az új mozgásformák (felülés, mászás stb.), és ugyanabban az átlagos életkorban kezdenek el járni a gyerekek. Ez utóbbi azokban a mienkétől lényegesen különböző hagyományokat követő kultúrákban is igaz, ahol életük első hónapjaiban a csecsemőket szorosan beburkolják és lekötözik, tehát meggátolják a szabad mozgásukat (ilyenek pl. a régi szokásokat őrző hopi indiánok, csángók vagy albánok).

1. kötet; 2. Solymosi Katalin: FEJLŐDÉS, SZOCIALIZÁCIÓ ÉS KÖRNYEZET

Kapcsolódó szócikkek: albánok · csángó
Lunemorte P>!

Ahogy mondani szokták, „modern koponyánkban kőkori elme lakik”.

2. kötet, 17. SZEMÉLYISÉGVONÁS-ELMÉLETE

Lunemorte P>!

A pedagógusok számára elengedhetetlen a megértésre való tudatos törekvés. Fontos, hogy megértsük különbözőségünk gyökereit, pozitívumként tudjuk látni mások másságát, megtanuljuk tisztelni a kulturális sokszínűséget. A másik kultúra megismerése csökkentheti az idegenségtől való félelmet, át tudja alakítani az esetleges negatív megítélést, segít elfogadni a különbségeket, ezáltal csökkenti a konfliktusok valószínűségét. Az etnocentrizmus ellen úgy tehetünk, ha elfogadjuk, hogy kultúránk csak egy a lehetséges kultúrák közül.

1. kötet; 2. Solymosi Katalin: FEJLŐDÉS, SZOCIALIZÁCIÓ ÉS KÖRNYEZET

Lunemorte P>!

Mint láttuk, Freud hisztériaelméletében döntő szerepet játszik az a tudattalan folyamat, amikor az én úgy véd meg a szorongás fájdalmától, hogy a kellemetlen vagy kínos, traumatikus, szégyenteljes élmény, illetve a felettes énnel ütköző történés emlékét kiszorítja a tudatból, azaz nem teszi hozzáférhetővé a felidézés számára. Az én nagy energiát használ fel elfojtásra. Az elfojtás ugyan megvéd a szorongástól, de így nem jut elegendő energia az adaptív feldolgozásra, és az elfojtott tartalom kerülő úton, valamilyen tünet formájában felszínre tör. Az elfojtott tartalom ott lepleződik le, hogy a szabad asszociáció során a személy elakad, illetve ha a témához közelít, akkor rendkívüli indulatok lépnek fel benne. Éppen ezért az elfojtott téma feltárása és feldolgozása sok időt és nagy türelmet igényel a terápia során.

2. kötet, 18. MÉLYLÉLEKTANI ÉS HUMANISZTIKUS SZEMÉLYISÉGELMÉLETE

Lunemorte P>!

Gyakori, hogy a saját ellenséges érzéseinket a másik emberre kivetítve úgy érezzük, hogy a másik utál vagy támad bennünket.

2. kötet, 18. MÉLYLÉLEKTANI ÉS HUMANISZTIKUS SZEMÉLYISÉGELMÉLETE

Lunemorte P>!

A fizikai abúzust elkövető apák és anyák egy része maga is súlyosan büntető és szeretet nélküli családból származik, bár nem minden bántalmazott gyermek lesz maga is agresszív gondozó.

1. kötet; 6. Kőrössy Judit: GYERMEKBÁNTALMAZÁS, ERŐSZAK A CSALÁDBAN

Lunemorte P>!

Ösztönözni kell a tanulókat arra, hogy érdeklődési területük kiemelkedő személyiségeinek életrajzát tanulmányozzák.

3. kötet; 37. ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS: ELVI ALAPOK ÉS GYAKORLATI ASPEKTUSOK

Lunemorte P>!

Olykor előfordul, hogy nem vesszük észre azt, ami a szemünk előtt van.

2. kötet, 18. MÉLYLÉLEKTANI ÉS HUMANISZTIKUS SZEMÉLYISÉGELMÉLETE

Lunemorte P>!

[…] a szülők nem nyújtanak elegendő információt a gyermekeknek saját érzéseikről ahhoz, hogy saját és mások érzelmeit magabiztosan értelmezhessék. Ezért később is bizonytalannak érzik magukat a társas helyzetekben. Az elkerülők önmaguk védelmében vagy visszahúzódnak másoktól, ami társas kapcsolataik elszegényedéséhez vezet, vagy érzelmi kompetenciájuk fejletlensége és gyenge empátiás készségük folytán agresszíven reagálnak, ez viszont kirekesztésükhöz vezethet. Az ambivalensen kötődők, erős szorongást élnek át az ilyen bizonytalan társas helyzetekben, amire ők is vagy visszahúzódással reagálnak, vagy pedig egyenesen rátapadnak másokra, hogy minél több visszajelzést szerezzenek önmagukról, de tapadós és egyben túlérzékeny, sértődős magatartásuk miatt ők is gyakrabban részesülnek elutasításban.
A dezorganizált kötődést mutató gyermek gondozója „rettegő és rettegést okozó” magatartásával ő maga gerjeszt negatív érzéseket a gyermekben, és képtelen segítséget nyújtani számára ezek szabályozásában. A hatékony érzelemszabályozás teljes hiányában félelemmel tekintenek már az elé is, hogy stresszhelyzetben hogyan fogják kezelni érzéseiket, s valóban ilyen helyzetekben összeomlanak érzelemszabályozó és viselkedési stratégiáik is.

1. kötet; 3. SchiIdné Pulay Klára: AZ ANYA-GYEREK KAPCSOLAT ÉS A KÖTŐDÉS


Hasonló könyvek címkék alapján

Pinczésné Palásthy Ildikó: Dráma, pedagógia, pszichológia
Elliot Aronson: A társas lény
Vekerdy Tamás: Kicsikről nagyoknak 1.
Mérei Ferenc – V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan
Kata János: Tanulástechnika
Kárpáti Andrea (szerk.): Vizuális képességek fejlődése
Stuart W. Twemlow – Frank C. Sacco: Miért nem működnek az iskolai bántalmazás-ellenes programok
Tóth László: Pszichológiai vizsgálati módszerek a tanulók megismeréséhez
Horváth-Szabó Katalin (szerk.): Lélekvilág
Stöckert Károlyné: Személyiség-lélektan nevelőknek