The ​Stone Sky (The Broken Earth 3.) 11 csillagozás

N. K. Jemisin: The Stone Sky N. K. Jemisin: The Stone Sky

THIS IS THE WAY THE WORLD ENDS… FOR THE LAST TIME.

The Moon will soon return. Whether this heralds the destruction of humankind or something worse will depend on two women.
Essun has inherited the power of Alabaster Tenring. With it, she hopes to find her daughter Nassun and forge a world in which every orogene child can grow up safe.
For Nassun, her mother's mastery of the Obelisk Gate comes too late. She has seen the evil of the world, and accepted what her mother will not admit: that sometimes what is corrupt cannot be cleansed, only destroyed.
The remarkable conclusion to the post-apocalyptic and highly acclaimed trilogy that began with the multi-award-nominated The Fifth Season.

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Orbit, London, 2017
464 oldal · ASIN: B010PIFEZW
>!
Orbit, London, 2017
414 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780356508689

Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 3


Kiemelt értékelések

>!
entropic P
N. K. Jemisin: The Stone Sky

Nem tudom végül, jó-e az nekem, hogy szép szabályosan végigolvastam a trilógiát, és nem olvastam semmi mást közben.
Az elején azt hittem, jó lesz az – mert úgy éreztem magam, mint kb. 17 évesen, amikor nyári szünetben a Gyűrűk urát olvastam, és – úgy rémlik – kb. három hétig nem csináltam semmi mást, és nem is akartam mást csinálni, és nem akartam, hogy vége legyen. (A Gyűrűk ura és ezen trilógia hasonlóságai itt véget is érnek.) Ennek viszont elfáradtam a végére, és – hát – vártam már, hogy vége legyen, hogy olvashassak megint valamit, ami nem ez, és ami itt-és-most (kb.) van.

(Meg most rájöttem, hogy az valószínűleg senkinek – se nekem, se az írónak – nem tesz jót, ha egy hónapon át nem olvasok mástól mást. Mert így pl. túlságosan feltűnnek az egyéni stílus-cafrangok és kifejezésmódok, amik fokozatosan, némi kihagyásokkal adagolva tök jók és egyéniek, 1500 oldalon keresztül olvasva viszont elég fárasztóak.*)

Egyébként szuper trilógia. (Vannak tök jó értékelések, amik mondanak is valamit róla, de nem az én nevem alatt.)
A végén még bőgni is sikerült, ami külön öröm és külön nagy teljesítmény (az írótól, hogy ezt elérte – már nem bőgök olyan könnyen regényeken, mint korábban.)

Meg az is öröm, hogy le van zárva – oké, ezt tényleg nem lehetett volna 500 oldalban elmondani, kellett ehhez egy trilógia, de szeretem, hogy akkor ez egy trilógia. Kész van, és nem kell folytatni. (Elég szúrós szemmel néznék, ha Jemisin ezt egyszer elkezdené még tovább folytatni. Remélem, nem fogja.)

* Mint pl. hogy Jemisin szereplőinél a legfőbb érzelem-kifejező testrész az áll. Itt mindenki egyfolytában dacosan összeszorítja az állkapcsát, vagy micsinál, én meg a végén már azon aggódok (a lényeg helyett), hogy a sok állkapocs-facsarás közben vajon megvannak-e még a szereplők fogai.

>!
rhysciar P
N. K. Jemisin: The Stone Sky

Egy picit ismét csalódtam, túlságosan kerek lezárás volt, kiszámítható is, és úgy éreztem, hogy a háromnegyede csak utazgatásról szól, és nem a probléma megoldásáról.
Ennek ellenére izgalmas, mindig történik benne valami, de korántsem érdemel meg 5 csillagot. Valaki írta lentebb, hogy elveszett az a varázs, ami az első részt körüllengi, és ez így is van. Bár a történet zseniális (továbbra sem tudom, fantasyt vagy sci-fit olvastam-e, mert ez annak a keveréke), a kivitelezéssel itt most akadtak gondok. Úgy éreztem a végére, hogy túl sok kitöltő résszel bénáztunk, amíg Essunt mindenki által szerethető karakterré változtatta az írónő, holott nem biztos, hogy ezt kellett volna tenni.
Annak mondjuk örülök, hogy Hoa múltjára fény derült, és jól esett olvasni a fajtájáról, és hogy hogyan is alakultak ki ezek a globális természeti katasztrófák, miért haragszik az emberiségre a Föld, de… de… hát igen, az a de szócska azért csak ott van, mert többet vártam ettől a résztől.
No mindegy, azért így is marha jó kis sorozat, érdemes elolvasni, csak semmi túl hihetetlen dolgot ne várjunk a befejező résztől.

>!
Szentinel
N. K. Jemisin: The Stone Sky

Három dolgot nem szeretek egy trilógiában.

1. Kiszámítható befejezés
2. Unalmas utolsó rész
3. Összekötésre szolgáló második rész

A megtört föld trilógiában ezek a hibák sajnos előfordultak, de kiegészültek néhány továbbival is. Az utolsó kötetben kapunk egy új szálat, mely már első szám első személyben íródott, és ezen keresztül ismerjük meg azt a karaktert, aki az egész trilógiát narrálta. Jobban örültem volna, ha homályos sejtetésben hagyja az írónő ezt a szálat, és nem bontja ki jobban. Ugyanis ezek a fejezetek voltak a The Stone Sky legunalmasabb, legejnyújtottabb részei. Néha már kiabáltam a könyvvel, hogy „MI A MARSI MOLYEPKE F*SZ*T SZOPÓ KŐTALPAS K*RV* ANYÁDÉRT VAGY ENNYIRE K*B*SZ*TT LASSÚ, B*SZD MEG?!” Néha valóságos tortúrának érződött ez a kötet, annyira csigatempóban haladtak az események. Bár a trilógiára nem igazán volt jellemző a gyors tempót diktáló cselekmény, de itt már elviselhetetlen volt Jemisin szereplőinek totojázásairól olvasni. Komolyan! Néha hol öngyilkos akartam lenni, hol inkább a sarokból kimászó pókot, hol a száradó festéket néztem inkább, minthogy ezt a könyvet olvassam. Az első rész ehhez képest sokkal jobb volt, és a második kötet után reménykedtem benne, hogy az író hajlandó lesz az első rész egyenletes színvonalához hasonlót letenni az asztalra, de sajnos csalódnom kellett.

Úgy érzem, hogy az utolsó kötetre már megkopott az első rész varázsa. A könyvek külön-külön NEM érdemelték meg a Hugót. Annyira sajnos nem jók. Viszont! A trilógia, ha egyetlen könyvként kezelem, akkor már bőven megérdemli a nagynevű díjat. A megtört föld – bár szerintem egy végtelenül túlértékelt darab – érdekes, egyedi stílusú írás, és egy olyan sötét világba kalauzolja el az olvasót, amelyben az talán még sosem járt. Jemisin valóban egyike azoknak az új SF szerzőknek, akikre érdemes odafigyelni. Újszerű mágiarendszere, érdekesen felépített világa és végtelenül fojtogató, sötét atmoszférája kiemeli a középszerből és értékes, maradandó élménnyé formálja az olvasást.

Nem hiszem, hogy a közeljövőben újra fogom olvasni, mivel egy nagyon depresszív „élmény” volt. Annyira, hogy most cuki cicákról és kalandozó gyermekekről van kedvem olvasni. Nem vagyok biztos benne, hogy Jemisint (mint írót) a szívembe tudtam zárni, de azt is el kell ismernem, minden irónia nélkül, hogy hálás vagyok neki ezekért a könyvekért. Nem értek egyet néhány mondanivalójával, az író személyét még mindig rühellem, de ennyi olvasmánnyal a hátam mögött már felismerem, melyik fénylő tárgy van aranyból. A megtört föld egyértelműen arany, és a saját nemében igazi mestermű. Ajánlható mindenkinek, aki szereti a fantasyt ÉS szeretne megismerkedni egy másféle stílusú fantasztikummal. Aki szereti a haldokló föld és a poszt-apokaliptikus témákat, az is nyugodtan tegyen vele egy próbát. Aki szereti a sötét, nyomasztó történeteket, az imádni fogja. Értelemszerűen, aki klasszikus, kalandozós és szórakoztató fantasyt szeretne, célszerű elkerülnie, ahogy annak is, aki nem kedveli a sci-fi és fantasy zsáner ötvözetét.

Főztem szilvás krumplit.

>!
A_Nagy_Levin P
N. K. Jemisin: The Stone Sky

Ez így nem jó.
Tényleg szépen felépítette, megváltják a világot (ami azt illeti, többször is), minden kerek. És szeretnem kellene, hogy az emberiesség az, ami hajtja a történetet előre, ami a végkifejletet is magyarázza.
De valahogy nem rezonáltam az egésszel. Nem gondolom magamat érzéketlennek. Inkább túl direktnek a történetet. Valahogy így: ha ennyire összpontosítani akarunk a mondanivalóra, akkor mindig kurzusszöveg, ideológiai tankönyv lesz belőle. És ez mindig erőltetettnek tűnik. Vannak finomabb megoldások, amik nem nyomják bele a fejemet a helyes és helytelen kettéválasztásába, nem erőltetik le a torkomon az ideológiailag kívánatost. Csak vannak. És hagynak emészteni és gondolkodni.
Márpedig Jemisin ezt nem akarja. Emiatt pedig veszít – nálam – a könyv.
Érdekes az összevetés Anne Leckie-vel. Tökre egyetértek mindazokkal, akik szerint Leckie egy troll, aki nem sf-et ír, csak annak álcázza. A végső számvetésben mégis jobbnak találom Leckie-t. Ami egyfelől engem is meglepett, hiszen odáig vagyok a világépítésért, az új ötletekért, márpedig Jemisin tényleg építkezik, tényleg van spiritusz (hehe:)) abban, amit kitalált, míg Leckie generikus sf-világot épített. De – meglehet, az idő szépíti meg – Leckie esetében nem érzem az immunreakciót, amit Jemisin kiváltott.
Száz szónak is egy a vége: ez egy ideológiai alapokon nyugvó munka. Ez nem baj. Csak figyelembe kell venni az olvasásánál.

>!
lopkol
N. K. Jemisin: The Stone Sky

Azt kell hogy mondjam, a Broken Earth trilógia a legjobb fantasy-k közé tartozik, amit az elmúlt években olvastam. Nagyon egyedi, különleges a világ, már önmagában azzal megfogott. A stílus helyenként teátrális, de nekem bejött, a legjobban az tetszett, amikor kiderült, miért E/2-ben meséli Essun történetét. Szerintem érdekes, jól felépített karakterek a főszereplők, engem személy szerint Schaffa sztorija is nagyon érdekelne, róla keveset tudunk meg. Az első kötet kicsit lassan indul, kezdetben nem igazán kedveltem Essun-t. Viszont ahogy halad előre a történet, és megismerjük az életét, ő lett a kedvenc szereplőm. Nassun-nal pedig az elejétől a végiéig nem igazán tudtam azonosulni.
A fő problémafelvetés kissé szájbarágós, de megbocsátom neki, mert a kirekesztés ellen nem lehet elégszer felszólalni. Viszont egyéb érdekes kérdéseket is boncolgatott a családról, anyaságról (apaságról), és ez az, amivel számomra megnyerte azt az ötödik csillagot. :)

1 hozzászólás
>!
ideali_zed
N. K. Jemisin: The Stone Sky

Lezárásnak az írónő stílusához idomulva tökéletesnek tekinthető. Olyan keserédes zárás, ahol nem tudod, pontosan mit is érezz. Egy-két pillanat felért egy robbanással spoiler. A karaktereket megkedveltem, még Essunnal is kibékültem valamennyire a végére, bár inkonzisztens volt a személyisége és jellegtelen számomra ebben a kötetben is.
Inkább Nassun és Schaffa, illetve Hoa az, akiknek a szempontjait élveztem.
Meglepő módon, ebben több volt a humoros elem (pl. Hoa rohanó pózba meredve) spoiler
Összességében elégedett vagyok és hálás az olvasás élményéért. Az, amilyen körülmények között írta a kötetet (lásd Köszönetnyilvánítás) tiszteletet érdemel.


Hasonló könyvek címkék alapján

Brigid Kemmerer: A Curse So Dark and Lonely
Ilona Andrews: On the Edge
Brian McClellan: Sins of Empire
Lynette Noni: Vardaesia
Glen Cook: The Black Company
Peter Higgins: Wolfhound Century
James A. Moore: The Last Sacrifice
R. Scott Bakker: The Warrior Prophet
Tim Lebbon: Fallen
Daniel Polansky: The Straight Razor Cure