The ​Hundred Thousand Kingdoms (The Inheritance Trilogy 1.) 10 csillagozás

N. K. Jemisin: The Hundred Thousand Kingdoms

Yeine Darr is heir to the throne of the Hundred Thousand Kingdoms. She is also an outcast. Until, that is, her mother dies under mysterious circumstances.

Summoned by her grandfather to the majestic city of Sky, Yeine finds herself thrust into a vicious power struggle for the throne. As she fights for her life, she comes ever closer to discovering the truth about her mother’s death and her family’s bloody history – as well as the unsettling truths within herself.

With the fate of the world hanging in the balance, Yeine will learn how perilous it can be when love and hate are bound inseparably together, for both mortals and gods alike.

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Orbit, London, 2010
426 oldal · ISBN: 0316043923

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

>!
Lisie87 P
N. K. Jemisin: The Hundred Thousand Kingdoms

Az ötödik évszak után tudtam, hogy Jemisin-től mire számíthatok. Nagyon egyedi a stílusa. Angolul pedig még nehezebb, mert nagyon szépen és választékosan ír.
Yeine-t a felhők közötti „fővárosba” hívatja nagyapja, mint trónörököst, akinek két unako testvérével meg kell küzdenie a pozícióért. Ebben a világban néhány isten a halandók között él, rabszolgaként. Yeine számára pedig hamar kiderül, hogy ő csak egy gyalog a nagy sakktáblán, amit az istenek és az ottani nemesek játszanak. Mindegyik fel akarja használni a saját céljaira, és egyik sem túl kecsegtető a számára. Közben a főhősnő nyomoz az édesanyja halála miatt, hogy ki is lehetett a gyilkosa.
Maga a történet számomra nem volt annyira pörgős, inkább a lány vívódására, morális kérdésekre (jó és a rossz harca) , és a múlt felderítésére koncentrál.
A végére Yeine sok mindenre fényt derít és még a világot is képes megváltoztatni.
Érdekes történet volt, ugyanakkor nem mondom, hogy mindig le tudott kötni, lehet azért, mert már kicsit berozsdásodott az angolom, vagy csak most ilyen hangulatban voltam. Ugyanakkor kíváncsi vagyok, hogy mit hoz ki a folytatásból. :)

2 hozzászólás
>!
Hanna IP
N. K. Jemisin: The Hundred Thousand Kingdoms

Rég olvastam epikus fantasyt, és ez most nagyon jólesett…
Yeinét anyja, a rangjáról lemondott trónörökös halála után nagyapja, az egyetlen hatalmon lévő isten földi letéteményese magához hívatja felhők fölötti palotájába, hogy két másik rokon mellett örökösévé nevezze ki – és hogy ki lesz az új uralkodó, azt majd a rátermettség dönti el. Yeine látszólag egyáltalán nincsen felkészülve a szeretetlen, intrikával és kegyetlenséggel teli udvari életre, ugyanakkor egyenes, szilárd jelleme mégis alkalmassá teszi arra, hogy megbirkózzon a lehetetlen feladattal, még ha nem is tudja, kiben bízhat: sem szolgákban, sem rokonokban, a rabszolgákká lett többi istenben pedig még annyira sem…
Nemcsak a cselekmény volt fordulatos és érdekes, a világ lenyűgöző, de tetszett a szaggatott narráció is, amely ugyanakkor folyamatosan fokozta a feszültséget és a hangulatot, és a könyv végére értelmet és új dimenziókat nyert.
Jó volt, jöhet a következő kötet.

>!
Noro 
N. K. Jemisin: The Hundred Thousand Kingdoms

Képzeljük el, hogy egy morális alapokra épülő világvallásban élünk – tehát ami elsősorban nem egy mitológiáról, hanem jóról, rosszról, helyesről, helytelenről szól – majd találkozunk magukkal az istenekkel. Egészen pontosan azokkal az istenekkel, akik a tanítások szerint a rosszat, a sötét erőket képviselik. Ezeket az entitásokat a jó, a Fény istene leláncolta, és azzal büntette, hogy a halandó királyok rabszolgáivá tette őket. De mi történik, ha egy olyan ember kerül az uralkodói udvarba, aki nem hisz tökéletes meggyőződéssel a Fény igazában? Szóba elegyedik a sötét istenekkel, akik emberi alakban járnak-kelnek a palotában, emberszámba veszi őket (ironikusan hangzik, de ennek itt van értelme), és még hisz is nekik…

A történet meglehetősen klisés felütéssel kezdődik: egy apró, barbár ország örökösnőjét a világ fővárosába rendeli a Százezer Királyság legfőbb ura, aki mellesleg a nagypapája. Közlik vele, hogy ő lett a trón egyik örököse – csak le kell győznie a másik két várományost, unokatestvéreit. De azonnal érezni lehet, hogy a szerző ezt nem gondolja komolyan, valami másról van szó. Számos módon sugallja, hogy a „legkisebb királykisasszony” nem fog trónra kerülni és boldogan élni, amíg meg nem hal – sőt, nagyon rossz véget fog érni. Erre utal az időnként töredezetté váló előadásmód is – mintha néha valódi kínszenvedés lenne visszaemlékezni a történtekre. A könyv nagy részét viszont áthatja egyfajta fatalizmus, amit európai szemmel szokatlanul könnyen vesznek, egy-két alkalommal pedig akasztófahumorba megy át.
Ahogy Yeine megpróbálja kideríteni, hogy mi keresnivalója van az égi palotában, találkozik azokkal az élő fegyverekkel, amelyekkel ősei meghódították a világot: a négy leláncolt istenséggel. És innentől a regény cselekménye kettéválik: párhuzamosan ismerjük meg a főhős anyját és nagyapját körüllengő rejtélyeket, illetve a világ mitikus történelmét. Ugyanakkor a két szint között sok hasonlóság is van, mert ez valahol két család regénye: egy halandóé és egy halhatatlané. Az istenek alapvető elvek megtestesítőiből érző lényekké válnak (pont fordítva, mint a legtöbb fantasy regényben, vagy éppen a valódi vallások történetében), akikkel együtt is lehet érezni, és kiderül, hogy a történelmet az istenek háborújában is a győztesek írják.

Nagyon erős alapötlet és jól adagolt fordulatok jellemzik a könyvet. Bár létező vallásokra konkrétan sosem utal, nem kevés áthallást lehet felfedezni benne, kreatívan újragondolva: az isten képmására teremtett ember például mi mást jelenthet, mint azt, hogy az istenek is gyakran kicsinyesek, önzők és bosszúállók? Kár, hogy a szerző néha épp azokat az elemeket viszi túlzásba, amelyek kisebb mennyiségben a könyv legnagyobb erényei lehetnének. Például a már említett töredezett stílus nagyon hatásos a bekövetkező dolgok előrevetítésében, de amikor egész fejezetekre alkalmazza, fárasztóvá válik. És az egész regény vezérfonalát jelentő, isten és halandó között formálódó kapcsolatokat is indokolatlan volt szexuális álmodozással felhigítani. (Ha az a lényeg, hogy egy ember önként vállal közösséget a megláncolt istenekkel, akkor az „ellenálhatatlan isteni vonzerőt” bedobni szerintem kifejezetten árt a történet logikájának.)
Első regénynek azonban nagyon is jól sikerült. Bár ez a könyv így kerek egész, előbb vagy utóbb a folytatást is előveszem majd.

>!
dorothy_emerald I
N. K. Jemisin: The Hundred Thousand Kingdoms

Kicsit olyan ez a könyv, mint a krumplistészta. Tészta is, meg krumpli is, de aztán mégis valahogy olyan semmilyen.
***

A YA utánérzésű kezdet ellenére erősnek éreztem a könyvet úgy a kétharmadáig, tetszett nagyon ez a rabszolga istenek kompozíció, meg a szaggatott narráció. De közben mégis kicsit jellegtelen maradt az egész, és a végére kicsit sok is lett ez az isteneskedő, metafizikai hókuszpókusz.

>!
ujhelyiz P
N. K. Jemisin: The Hundred Thousand Kingdoms

A könyv eseményi nagyjából kétezer évvel azután kezdődnek, hogy a három isten közül, aki számít, megölte az egyik társát és pokoli börtönbe zárta a másikat. Természetesen azért, mert elárulták őt, ahogy ezt megtudjuk – de mivel ezt az első 10-20 oldalon megtudjuk, ezért biztosak lehetünk benne, hogy nem egészen így történt a dolog…

Mindenesetre kétezer évvel később a rabszolgaságba taszított isteneken kívül már nem sokan emlékeznek a történetre, csak arra, hogy a napisten országával nem nagyon érdemes szembeszállni, mert a Bibliából ismert egyiptomi csapások kifejezetten jóindulatú eseményeknek számítanak a válaszcsapáshoz képest. Úgyhogy a birodalom irányító struktúráját képtelenség megkérdőjelezni, abszolút hatalomba és korrupcióba nyújtva a vezetőket. Ebbe a központba érkezik meg a birodalom frissen kinevezett örököse, egy alig 20 éves lány (vagy inkább nő?) aki eddig távol élt, és nem ismerte a belső szokásokat.

Azért írok ilyen sokat a regény felállásáról, mert a regény nem a műfajban teljesen szokásos nézőpontot választja: nem arra fókuszál, hogy mik a vallási tanítások; sem arra, hogy mik a szokások. Hanem arra, hogy a főszereplő, életében először teljesen egyedül hagyva egy félig idegen kultúrában, ahol ráadásul szinten mindenki holtan szeretné látni, mit kezd magával. Hogyan érti meg a szokásokat, mit fogad el belőlük és mit utasít el. És még egy kiemelt dolog: a főszereplő nem válik jó intrikussá, nem áll elő olyan zseniális húzásokkal, amik megváltoztatják a folyamatokat. spoiler

A világépítés teljesen korrekt, a mitológia eddig kifejtett részei egyrészt hihetőek (például meglehetősen hasonlítanak a földi mitológiákhoz), de kellően sok egyedi eleme van, hogy elvigye a történetet. A főszereplő kellően részletesen ki van fejtve, de a mellékszereplők erősen vázlatosak – a könyvet határozottan a mitológia viszi a hátán, nem annyira a karakter interakciók. Ja, és persze az újra és újra előkerülő, viszonylag részletesen kifejtett erotikus jelenetek, amikről nem tudom eldönteni, hogy hihetőbbé tették-e a karakterek viszonyát, vagy van valami mögöttes filozófiai/mitológiai oka, vagy csak különösebb ok nélkül lettek betéve – én sajnos ez utóbbira hajlok.

Mindenesetre élveztem a könyvet, és határozottan kíváncsi vagyok, hogy az írónő hogyan viszi tovább az eseményeket. A szerzőnek ez az első megjelent regénye, és azt kell, hogy mondjam: erős kezdés, úgyhogy csak így tovább.

>!
Fundy
N. K. Jemisin: The Hundred Thousand Kingdoms

Ezt majd később értékelem, de nagyon tetszett, Jemisinnek minden esélye megvan, hogy bekerüljön a top 3 fantasy szerzőim közé.

>!
Three
N. K. Jemisin: The Hundred Thousand Kingdoms

Már akkor sejtettem, hogy nem fog tetszeni, amikor a lány elkezdett arról beszélni, hogy nincs megelégedve a külsejével. Kár, hogy nem hallgattam a megérzésemre. Egy tapasztalatlan lány hirtelen bekerül az udvari életbe, és meg kell küzdenie az intrikákkal, egy nagyon szexi, de veszélyes istennel, és ki kell derítenie ki ölte meg az anyját. A világban van néhány eredeti ötlet, de nem ezeken volt a hangsúly. Az istenek emberiek, esznek, éreznek fájdalmat, hibáznak, dugnak, féltékenykednek… a magyarázat egyszerű, a saját képükre teremtették az embert, minden hibánkat tőlük örököltük. A könyvben sok az erőszak és az olyan mondanivaló, ami miatt 15 éves kor alatt nem ajánlanám.


Népszerű idézetek

>!
Noro 

Sky is deeply, profoundly wrong in Darre eyes. It is blasphemy to separate oneself from the earth and look down on it like a god. It is more than blasphemy; it is dangerous. We can never be gods, after all – but we can become something less than human with frightening ease.
Still I could not help drinking in the view. It is important to appreciate beauty, even when it is evil.

7: Love

>!
Noro 

„We live at the gods mercy and shape our lives around your whims. Even when your quarrels dont involve us, we die. What would we be like if if you just went away?”
„More would die,” said the Nightlord. „Those who worship us would be frightened by our absence. Some would decide it was the fault of others, while those who embrace the new order would resent any who keep the old ways. The wars would last centuries. (…) But eventually, the battles would end,” he said. „When a fire burns out, new things grow in its wake.”

22: Such Rage

>!
Noro 

Consider: An immensely powerful being is yours to command. He must obey your every whim. Wouldnt the temptation to diminish him, to humble him and make yourself feel powerful by doing so, be almost irresistible?

7: Love

>!
Noro 

„Does it amuse you to hear that we can be just as selfish and prideful as humankind?” There was an edge to Nahadoths voice now. I barely noticed it. I could not look away from his face. „We made you in our image, remember.”

10: Family

>!
Three

Oh, yes. The gods.
Not the gods that remain in the heavens, who are loyal to Bright Itempas. There are others who were not loyal. Perhaps I should not call them gods, since no one worships them anymore. (How does one define “god”?) There must be a better name for what they are. Prisoners of war? Slaves? What did I call them before—weapons?
Weapons. Yes.
They are said to be somewhere in Sky, four of them, trapped in tangible vessels and kept under lock and key and magic chain. Perhaps they sleep in crystal cases and are awakened on occasion to be polished and oiled. Perhaps they are shown off to honored guests.
But sometimes, sometimes, their masters call them forth. And then there are strange new plagues. Occasionally the population of an entire city will vanish overnight. Once, jagged, steaming pits appeared where there had been mountains.
It is not safe to hate the Arameri. Instead we hate their weapons, because weapons do not care.

chapter 2 The Other Sky

>!
Three

There were three gods once.
Only three, I mean. Now there are dozens, perhaps hundreds. They breed like rabbits. But once there were only three, most powerful and glorious of all: the god of day, the god of night, and the goddess of twilight and dawn. Or light and darkness and the shades between. Or order, chaos, and balance. None of that is important because one of them died, the other might as well have, and the last is the only one who matters anymore.
The Arameri get their power from this remaining god. He is called the Skyfather, Bright Itempas, and the ancestors of the Arameri were His most devoted priests. He rewarded them by giving them a weapon so mighty that no army could stand against it. They used this weapon—weapons, really—to make themselves rulers of the world.

chapter 1 Grandfather

>!
Three

There were once three gods. The one who matters killed one of the ones who didn’t and cast the other into a hellish prison. The walls of this prison were blood and bone; the barred windows were eyes; the punishments included sleep and pain and hunger and all the other incessant demands of mortal flesh. Then this creature, trapped in his tangible vessel, was given to the Arameri for safekeeping, along with three of his godly children. After the horror of incarnation, what difference could mere slavery make?
As a little girl, I learned from the priests of Bright Itempas that this fallen god was pure evil. In the time of the Three, his followers had been a dark, savage cult devoted to violent midnight revels, worshipping madness as a sacrament. If that one had won the war between the gods, the priests intoned direly, mortalkind would probably no longer exist.
“So be good,” the priests would add, “or the Nightlord will get you.”

chapter 3 Darkness


A sorozat következő kötete

The Inheritance Trilogy sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Julian May: The Many-Colored Land
Roger Zelazny: Trumps of Doom
Jacqueline Carey: Kushiel's Dart
J. R. R. Tolkien: The Silmarillion
Naomi Novik: Uprooted
Lois McMaster Bujold: The Curse of Chalion
Sarah J. Maas: Kingdom of Ash
Brian Staveley: The Last Mortal Bond
Steven Erikson: The Crippled God
Max Gladstone: Full Fathom Five