Az Ötödik évszak minden kétséget kizáróan az elmúlt évek egyik egyedi darabja, amely érthető, hogy kivívta sokak elismerését. Mindez még számomra is evidens, aki eddig, néhány kivételtől eltekintve, csak „hagyományos” középkorias keretek között játszódó fantasy regényeket olvastam. A bemutatott világ teljes mértékben alkalmas arra, hogy az olvasó fantáziáját megragadja, ugyanakkor idegenségében is ismerős, úgyhogy számos kérdést fel tud ennek révén vetni az író. Ezek közül számomra az egyenlőtlenség, elnyomás kérdései voltak a legizgalmasabbak, és ezek is voltak a regény középpontjában. Fantasy-tól talán kissé szokatlan – de nem példa nélküli módon – ebben a világban a „varázserővel” rendelkezők, az orogének nem magas presztízsű varázslók, hanem kirekesztett, általában gyermekkorban bekövetkező lebukásuktól kezdődően szigorú kontroll alatt tartott és egy központi intézmény által tulajdonképpen indoktrinált személyek, akik mintha sokszor maguk is elfogadnák saját veszélyességükről, megbízhatatlanságukról szóló véleményeket. A kívülállók szemében pedig főleg veszélyes, megbízhatatlan elemek, akiket a saját érdekükben szigorú kontroll alatt kell tartani, és minél inkább elzárni a normális többségtől.
Szintén plusz pontot kap a szerző az ellenséges, az élet kipusztítására törekvő világ elgondolásáért, és annak az érzékeltetéséért, milyen lehet egy olyan világban élni, amely ennyire ellenséges veled. Mennyire más lenne a társadalom is, ha a világ, amelyben élünk, nem táplálna minket gyümölcseivel, hanem folyamatosan az életünkre törne különböző természeti katasztrófákkal. A regény nagyon fontos kérdéseket boncolgat és provokálja az olvasót, sokszor megbotránkoztatja, de legalább is meghökkenti, de akárhogy is, eléri a hatását, mert megakadályozza, hogy csak úgy elmenjünk azok mellett a kérdések mellett, amelyeket a szerző mindenképp fel akar vetni.
Minden elismerés mellett azonban a szubjektív olvasmányélményem nem volt maradéktalanul pozitív. Szerettem is a könyvet a fentiekért, meg nem is. Szerettem, amiért ilyen innovatív, mer elrugaszkodni a bevett megoldásoktól és fantasy kliséktől, és mert olyan témát választott, amely hozzám számtalan okból közel áll. Mivel Jemisin is egy olyan szerző, akivel sok tekintetben nagyon eltérően látjuk a világot, külön izgalmas volt tőle olvasni, mert arra késztetett, hogy olyan kérdésekkel is foglalkozzam, amelyekkel nem feltétlenül kellemes. De nem szerettem maradéktalanul, mert mint @Disznóparéj_HVP megfogalmazta, „egy obeliszknyi méretű feltartott középső ujj”, ami sok esetben szerintem öncélú apróságokban, ha úgy tetszik polgárpukkasztásban mutatkozott meg, amit nem igazán tudtam már díjazni. Ebben a regényben kicsit sok volt, ami engem személyesen elidegenített, ezért aztán nem váltam rajongójává, ugyanakkor a folytatásra nagyon kíváncsi vagyok.