Az ​obeliszkkapu (A megtört föld 2.) 27 csillagozás

N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu

Tízgyűrűs Alabástrom – az őrült, a világ megnyomorítója, a megmentő – küldetéssel tér vissza: ki akarja képezni utódját, Essunt. Essunt, aki menedékre lelt, de a lányát nem találta meg. Alabástrom egy kéréssel áll elő: ha Essun megteszi, az örökre megpecsételi Rezdületlen sorsát.
Eközben messze tőle Nassun, a lánya egyre erősebb lesz – és a döntései meg fogják törni a világot. Egyre sötétebbé válik a mindennek végét jelentő évszak, miközben a civilizáció fokozatosan belesüpped a hosszú, sötét éjszakába.

Az ötödik évszak folytatásában az obeliszkek és egy ősi rejtély végre választ adnak a kérdésekre. N. K. Jemisin ismét bizonyítja, hogy nem hiába jelölték az utóbbi években az SF összes komoly díjára: Az obeliszkkapu egy újabb felejthetetlen fantasy, ami merészen feszegeti a műfaj határait – ráadásul az elődjét követően ez a kötet is megkapta a Hugo-díjat.

Eredeti mű: N. K. Jemisin: The Obelisk Gate

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
320 oldal · ISBN: 9789634193692 · Fordította: Ballai Mária
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
316 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634193685 · Fordította: Ballai Mária

Kedvencelte 1

Most olvassa 13

Várólistára tette 68

Kívánságlistára tette 78

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Bíró_Júlia P
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu

Közjáték

Jössz itt megint azzal, hogy lassan olvastad, hogy tovább tartson. Felőlem. Éppenséggel ráérek megvárni, míg beismered, hogy nem a könyv állt ellen, hanem te. Mert hogy mi minden történhet azokkal, akiket megszerettél, abban a világban, aminek immár könnyedén veszed a repedezéseit, a robbanékony és darabosan morzsolódó mondatait. Édesem. Erre azelőtt kellett volna gondolnod, hogy reménytelenül belebolondulsz az első kötet elején.
Mert az borzasztó, hogy értesz itt mindenkit, a nyomorukkal,a miértjeikkel, a mániáikkal és a magukkal cipelt fájdalmaikkal együtt. Jószándékú vagy akár szándéktalan emberek orogének, kőfalók, őrzők, tompák tesznek rettenetes lépéseket egy globális, hasadozott játéktáblán,de a legtöbbjük azt se tudja, mit játszik. Azon kapod magad, hogy nem tudsz utálni senkit, mert azt teszik, amit tenniük kell, legalább saját maguk szerint. Most mi lesz? Nincs páncélod, amit – helyetted – lehorzsolhatnának a veszteségeik, a jó és a rossz egyértelmű kategóriáit meg annyira meghaladták itt, hogy már a kőkrónikákból is kivésték a francba. Mindenki életre kel a lapokon, már addig, ameddig, ugye. Mindenkit porrá őröl vagy élesre csiszol Földapa haragja. Lenyűgőzőek a világra adott válaszaik, ugyanakkor hosszasabban töprengsz rajta, hogyan is kellene ejtened Ykka nevét, ha egyszer Yeeknek becézik. Megragadtad a lényeget.
Ó, Földapa teljes jogú szereplővé kezd válni, észrevetted? Szomorú lenne, ha nem volna elég más, ami fájjon még előtte. spoiler Az orogénia hidegebb és veszedelmesebb színben tűnik fel, mint valaha spoiler. És tessék,a kőfalóknak is lett saját arcuk, meg helyük a térképen spoiler .
És a fordítás. Ballai Mária közel olyan rozsdaverte zseni, mint maga Jemisin; olyan rétegezett, töredezett, szükség szerint márványsima vagy homokszerűen érdes mondatokat tudott alkotni másodjára is, hogy a szöveg tartalma és formája tökéletes szimbiózisban vannak. Meg kell említened, a nyelv és a tartalom ilyen fokú egysége olyan ritka, mint a mosolytalan őrző.
Egyezzünk ki öt spoiler csillagban addig is, míg a folytatásra vársz. Az sem lesz egyszerűbb, és azt sem várod kevésbé. Addig meg itt van az első két rész, a földtörténet, a lemeztektonika és az üledékes meg vulkanikus kőzetek. Jó lesz.

>!
pat P
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu

Nora K. Jemisin egy rozsdaverte zseni, ez most már egészen biztos.

Féltem pedig, mert nyilvánvaló volt, hogy az első kötetben bemutatott cselt nem lehet még egyszer bemutatni, és a szokatlan narratíván is csak egyszer lepődött meg az ember. A világot is ismertük már, a szereplőink is átestek fejenként 3-4 világot megrengető traumán. Hogy lehet ezt még fokozni? Kérdeztem én, szerintem nem egyedüliként.
És valóban, fokozni nem is lehet. De megtartani, tovább bontogatni, szereplők egyéni és interperszonális konfliktusait elmélyíteni, olvasót elgondolkoztatni, elnyomásról durván személyesen írni, azt lehet. Minden porcikájában izgalmas (bár nem rohamtempójú), valódi téttel és súllyal rendelkező cselekményt írni lehet. És meg lehet mutatni, hogy a világ nem fekete és fehér, hogy a rossz dolgok jelentős részét jó emberek csinálják. Hogy néha egyébként azt sem egyszerű eldönteni, hogy egy cselekedet jó vagy rossz. Sőt, hogy néha jót és rosszat megkülönböztetni sem könnyű, a gonosztettek néha meglepően sok pozitívumot hoznak, a jó tetteknek pedig néha borzalmas árát kell megfizetni.
És persze mindezt orogénekkel és őrzőkkel, sok obeliszkkel és kőfalóval körülvéve, hamueső és forrbogarak között, Földapa nyugtalan bőrén utazva gondolhatjuk végig.

Páratlan élmény, nagyon várom a harmadik részt. (Rengeteg ötletem van egyébként, miről fog az szólni, és előre izgulok, hogy mi lesz az ára annak, aminek történnie kéne.)

>!
Spaceman_Spiff P
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu

Azt szokták mondani, hogy a science fiction az a zsáner, amiben nagyon jól lehet beszélni különböző komoly társadalmi kérdésekről. Nos, én mégis ebben a fantasyben találtam meg a legszebben kifejtve és körüljárva, milyen is az elnyomás, legyen az faji, nemi vagy bármilyen más jellegű. Emellett csak hab a tortán, hogy mint fantasy és mint regény is remekül teljesít a könyv.
Bár az első kötetben több volt a katartikus momentum, mint itt, a második részt mégis egyenletesebbnek érzem. Bár váltakoznak a nézőpontok itt is, a történet fókusza mégis jobban egyben van, a narrátor változatlansága pedig segíti, hogy ne zökkenjünk ki úgy, mint az előzményben. (Erre egyébként csak most, utólag jövök rá.) Ugyanakkor szükség van arra a néhány nézőpont váltásra, mert pl. Nassunnak az apjával való viszonyában (ne feledjük, az apja agyonverte a lány öccsét!) bontakozik ki szerintem legjobban, milyen is másnak lenni a többség között. Míg Essun szála inkább a nagy rejtélyről és az elnyomottaknak a társadalomban megélt megpróbáltatásairól szól, addig ez a szál sokkal személyesebb, és így sokkal jobban meg tudja szólítani az olvasót. Ahogy Nassun folyamatosan ráébred, mi miért történik, és ahogy egyre jobban megérti, az anyja miért cselekedett úgy, ahogy, mi is egyre komplexebb képet kapunk az elnyomásról. És egyébként a lány anyjához való viszonya egy külön tanulmányt megérne, Jemisin itt bizonyítja be, mennyire is ért az emberekhez.
A regény világa ezzel párhuzamosan továbbra is remek, tele érdekes dolgokkal, és bár nincsenek katarzisok, azért nem egy fordulatnál az ember szeme elkerekedik. Ahogy lassan kirajzolódik Rezdületlen története, úgy nyer egyre több dolog értelmet. És bár a folyamatos ködösítés miatt itt-ott kicsit elveszítettem a fonalat, végül minden a helyére került.
Ez a sorozat már most szerintem klasszikus, pedig nem szoktam ilyen könnyen dobálózni ezekkel a szavakkal. Rengeteg rétege van, és mindegyik működik. Például észre sem veszi az ember, de a könyvben a női karakterek dominálnak, és ez a lehető legtermészetesebb, ahogyan például a nem heteroszexuális kapcsolatok jelenléte, vagy az a csavar, hogy itt az uralkodó rassz, a sanza, a sötét bőrű embereket jelenti. Megannyi remek komponensből épül fel a könyv, és ha érez is az ember néha kisebb megbicsaklásokat, a cselekmény leülését, ez a rengeteg remek dolog (az obeliszkek rejtélye, a kőfalók, az orogének helyzete, Alabástrom és Essun, Nassun és Jija, Essun és a többi szereplő kapcsolatának rezdülései stb.) messze kiemeli Az obeliszkkaput akár csak az idei termésből. Sokkal inkább az intellektusomhoz szól, szemben az első rész zsigeriségével, de most ezt nem érzem akkora problémának.
Kapja meg Jemisin a harmadik kötetért a Hugót, mert már eddig is bőven kiérdemelte.

3 hozzászólás
>!
Noro MP
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu

A fantasy és a sci-fi kiszámíthatatlan pályákon keringenek egymás közelében. Egyszer közelednek, máskor távolodnak, összefonódnak vagy elvesztik egymást szem elől. Most éppen azt éljük át, amikor a high fantasy a tudományos fantasztikum felé közeledik. Zseniálisan eredeti fantasy világok születnek (például spoiler) az által, hogy szerzőik a természettudományokat hívják segítségül. Nora Jemisin Megtört Föld-trilógiája pedig még ezek közül is messze kiemelkedik. Lemeztektonika, klímaváltozás, evolúciós előnyök, geológia, termodinamika: ezek mind alapvető elemei a történetnek. Mint ahogy kulcsszerepe van annak is, miért nem ismerik Rendíthetetlen kontinensén a csillagászat tudományát. Még a varázslatot is kémia és fizika közé ágyazza, de úgy, hogy közben mindvégig megmaradjon annak misztikus jellege, hangulata. Én, aki a világteremtést tartom a fantasztikum lényegének, mérföldkőnek gondolom ezt az új – és remélhetőleg egyre népszerűbbé váló – irányzatot.

A szerző mindezt ráadásul nem hagyja meg céltalan ötletek gyűjteményének, hanem arra használja világát, hogy megmutassa: mi történik az emberrel ilyen kegyetlen viszonyok közepette. Sokkoló tárgyilagossággal beszél olyanokról, mint a tökéletesebb emberpéldányok tenyésztésére létrehozott kaszt, a gyermekbántalmazáson keresztül oktatott mágia, vagy az Évszakok során fellépő élelemhiány túlélése érdekében, hivatalosan is bevezethető kannibalizmus. Ezeken az extrém és eltúlzottnak tűnő témákon keresztül pedig a mi valóságunkról, a jelen kor emberiségéről is elmond valamit azon olvasóknak, akik készek a fantasztikus világ és történet mögé pillantani.

Nem könnyű olvasmány ez, a fantasy Kvantumtolvaja. De minden sorával megéri megküzdeni.

>!
Lisie87 P
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu

Méltó folytatása az előző résznek. Nagyon sok magyarázatot, elméletet és utalást kapunk ebben a részben. Jobban átlátható lesz a világ.
A hangulata nagyon komor, ez egy kicsit nyomasztott, ezért is nem lett „kedvenc”, ennek ellenére nagyon tetszett.
Pörgős, izgalmas volt mind a két szál, sokféle színes karakterek, szokatlan, de élvezhető ez az E/2-es írásmód, még különlegesebbé teszi a történetet.
További sok okos gondolatom nincsen, egyszerűen csak olvassátok és élvezzétek! :)

>!
kvzs P
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu

Hetek óta ülök ezen az értékelésen, és agyalok, hogy mit kellene írni a könyvről. Lelkendezhetnék a történetről és annak egyediségéről, vagy a szereplőkről és az ő mélységeikről, vagy a szövegről, ami annyira erős, és annyira a történet része, és annyira egyedi ízű… Vagy esetleg ott vannak a sorozat által boncolgatott témák és kérdések: kirekesztés, előítéletek, környezetszennyezés, önfeláldozás, a döntések következményei… De annyi minden van ebben a részben is, annyit ad az olvasóknak Jemisin, hogy képtelen vagyok értelmesen és röviden összefoglalni róla a gondolataimat. Ez pedig csak a legjobb könyvek esetén szokott velem előfordulni.

>!
Zsoofia
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu

Az obeliszkkapu ott folytatja, ahol az Ötödik évszak abbahagyta, nem hiszem, hogy akár egy perc is eltelt volna a kettő között. A folytatás kellő mértékben támaszkodik az elődjére – már nem kell világot felépítenie, így ebből a szempontból sokkal befogadhatóbb (lehet, olyan olvasóknak, akik nem szeretik a worldbuildinget. De miért nem? Legjobb dolog fantasyben. Vissza a lényegre.) A már ismert fogalmakkal könnyebben tudja elkezdeni magyarázni a világ működését. Az obeliszkek az előző kötetben ilyen misztikus kristályszatelitek, amikről nem sokat lehet tudni, már a címből is ki lehetett következtetni, hogy itt jobban ki lesznek fejtve. Itt kezd el igazán a történet elhajolni a science irányába. Viszont meghatározásra kerül az is, hogy az orogénia tudomány vagy mágia-e, ismerkedünk az őrzőkkel is, viszont ami igazán szembetűnt nekem, azok a kőfalók voltak. Az első részben ilyen deus ex micsodáknak tűntek, egy viszonylag homogén népnek, akiknek önjelölt pozíciója lényegében az orogének tündérkeresztanyja. Sosem tévedtem még ekkorát. spoiler

Ebben a könyvben hemzsegnek a női karakterek, és mindegyikük komplex. Nassun behozatalával egy nagyon merész húzásnak lehetünk a tanúi: egy karakternek nem lesz az anyaság a végállapota. Lehet valaki egyszerre jó ember és rossz anya. Essun készakarva áldozza fel az idealizált anya/lánya kapcsolatot, hogy lehetőséget biztosítson a lányának az életben maradására, az általa ismert egyetlen* módon. Más szerzőknél ez talán hősies fénybe lett volna vonva. Jemisin viszont Nassun nézőpontján keresztül bemutatja, mennyire rossz ez alapjaiban, és mennyire megtöri ez a két ember kapcsolatát. Személyes szintre vetíti a világ kegyetlenségét – ami a Megtört föld sorozat fő témája, az apokalipszis identitás-törő volta. Lehet ez az, hogy az apád eltöri a karod. Lehet ez az, hogy meghal a gyermeked. Lehet ez az, hogy a kontinens közepén kettétörik a földet, ami kiirthatja az emberiséget.

Még mindig imádom Jemisin módját, hogy milyen természetességgel szövi bele a történetébe a sötét bőrszínű főszereplőket, a nem teljesen konvencionális kapcsolatokat (ugyan nincs olyan fantasztikus szívmelengető dolog, mint az előző kötet szerelmi háromszöge, de közelít), és hogy majdnem minden hatalommal rendelkező karakter nő.

Ez a sorozat a mostani évtized egyik legmeghatározóbb fantasyje.

*Essun ilyen irányú korlátoltsága nem csak itt jelenik meg, hanem a vadonszülöttek kezelésében is. Külön pirospont.

>!
pinter_bence I
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu

A magyar fordítás átfutása után is tartom a véleményem, amit az angolról írtam:

"Szóval Jemisin nem tartogat mindent az utolsó könyvre, nagyon sok dolog kiderül itt, és egyre erősebb az érzés, hogy sci-fit olvas az ember, nem fantasyt – bár közben az orogének képességeit egyre bővebben kifejtve az az érzés is erősödik, hogy végső soron mégiscsak egy fantasyt olvasunk. Többet megtudunk a kőfalókról és az Őrzőkről is. Az is kiderül egyébként, hogy miért E/2-ben van megírva Essun történetszála – jóleső érzés, hogy ez nem csak egy írói fogás, hanem szerepe, funkciója van a történetben, vagy legalábbis van rá magyarázat.

A próza pedig továbbra is lehengerlő. Nehezen tudom akármihez is hasonlítani, amit az elmúlt években zsánerkönyvekben olvastam. Egyedi, izgalmas, kemény, gördülékeny, én egyenesen imádom olvasni. Azt is megértem, ha valaki számára idegesítő egyébként, mert gyakran teátrális. De én nem találok hibát benne. Utólag azt is meg tudom már állapítani, hogy a magyar – Ballai Mária munkája, amit újra átlapoztam olvasás előtt – tökéletesen ülteti át Jemisin stílusát magyarra, szóval bőven megéri megvárni a novemberi kiadást.

És hogy ért-e Hugo-díjat ez a második regény? Hogy a fenébe ne? Nagyon örültem, hogy az első kötet itt nyert a Naomi Novikkal a majdnem összes egyéb díjon elvesztett párharcban, mert – bár egyáltalán nem volt rossz élmény az a könyv – fele annyira nem éreztem újnak, frissnek és súlyosnak, mint Jemisin könyvét. A második könyv mindezt megismétli úgy, hogy már magyarázatokat is ad, miközben a karakterek súlyos dolgokon mennek keresztül, és a történet is pörög. Nem egy középszerű középső regény, mint az gyakran lenni szokott."

És azt is tartom, hogy a magyar fordítás is szuper.

https://spekulativzona.blogspot.hu/2017/08/foldhoz-vag-…

1 hozzászólás
>!
Vác_nembéli_István_fia_istván
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu

ez az egész regény valami iszonyat pazar volt. A modern fantasy gyöngyszeme. Nehéz róla írni valami újat már megtették előttem jó páran. Nincs is rossz értékelés mind pozitív, igaz ilyenkor azért én szoktam egy kicsit félni, hogy mi van ha pont nekem nem fog tetszeni .
De tetszett pedig harc alig volt benne nem ez volt a lényeg de még is sodró lendületű izgalmas regény lett. Jó pont még hogy nem volt 400-500 oldalon elhúzva ennyi pont elég volt.

>!
CaptainV P
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu

"A szerző továbbra is megdolgozik azért, hogy az olvasó figyeljen és együtt éljen a szöveggel. Az első részben volt egy klassz narratív megoldása, ezt ügyesen, vasmarokkal tartotta végig, de ez a fogás nem újrahasznosítható. Keressük benne, egyszer-kétszer meg is zavar azzal, hogy nem mond nevet, de akkora csavar nem lesz, mint az első részben volt. Inkább a finomságokat, az apró fortélyokat használja tovább nagy eredménnyel: előre-hátra utalások, a többnézőpontúság, a szinte hipnotikus E/2 eléri, hogy belevesszünk a szövegbe.
(…) A karaktereiről adott, kínzóan őszinte és közeli képekkel Jemisin emberivé, személyessé, olykor intimmé teszi Az obeliszkkaput (is), és ugyanazzal a tollal, amellyel ezeket írja, képes megrajzolni egy világméretű konfliktust komoly társadalomkritikai felhangokkal. Nála a tartalom és a forma egyaránt A-kategória, ezért a harmadik részre és a későbbiekre nézve sem várunk ennél kevesebbet."

http://sfmag.hu/2018/01/08/n-k-jemisin-az-obeliszkkapu/


Népszerű idézetek

>!
Noro MP

Nem az a világ rendje, hogy az erős felfalja a gyengét, hanem az, hogy a gyenge megtéveszti, megmérgezi az erőset, és addig suttog a fülébe, amíg az el nem gyengül.

297. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

George R. R. Martin: Sárkányok tánca
Robert Jackson Bennett: Pengék városa
Victor Milán: Dinoszauruszurak
Richard Morgan: A végzet barlangjai
Mark Lawrence: Tövisek Hercege
George R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja
Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló
Lev Grossman: A varázslók
David Gemmell: Éjféli sólyom
David Gemmell: Legenda