A ​megkövült égbolt (A megtört föld 3.) 52 csillagozás

N. K. Jemisin: A megkövült égbolt

Hamarosan visszatér a Hold. Hogy ez az emberiség pusztulásának, vagy esetleg valami még rosszabbnak az előjele, az két nőn áll.

Essun örökölte Tízgyűrűs Alabástrom erejét. Reméli, ezzel megtalálja a lányát, Nassunt, és olyan világot teremthet, amelyben minden orogén gyermek biztonságban nőhet fel.

De Nassun számára mindez késő. Az anyja hiába válik képessé az obeliszkkapu irányítására, ő már látta a világ gonoszságát. Elfogadta, amit az anyja soha nem fog beismerni: az elromlott dolgokat nem mindig lehet helyrehozni. Az egyetlen járható út ilyenkor a teljes megsemmisítés.

Eredeti mű: N. K. Jemisin: The Stone Sky

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634195078 · Fordította: Ballai Mária
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
320 oldal · ISBN: 9789634195085 · Fordította: Ballai Mária

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Essun · Schaffa


Kedvencelte 3

Most olvassa 11

Várólistára tette 62

Kívánságlistára tette 86

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
phetei P
N. K. Jemisin: A megkövült égbolt

I've been places in my head / Behind me worse than what's ahead
And on my path just like a dream / Takes me from the in between
From out of nowhere you came strong as stone / And now I'll never have to be alone
– Anthrax – Safe Home | https://youtu.be/iUwZk0w1fn0…
    

„This has been a hard year, hasn’t it? A hard few years.” (1) Így kezdte a beszédét a Hugo díjátadón N. K. Jemisin, miután átvette sorban a harmadik elismerést az A megkövült égboltért, amivel több témában is történelmet írt. Ő lett az első, aki háromszor nyert sorozatban egymás után, ő az első akinek a trilógiája mind a három része díjazott. Mindemellett teljesen érthető, miért reflektált a mögötte vagy még inkább a szcéna mögött álló nehéz időszakra. Jemisin harmadik győzelme egy lassan tíz éves folyamat betetőzése, mely komoly viharokat generált a közösségben és alapvetően változtatta meg a fantasztikumról és az SFF irodalom felelősségéről kialakult képet. Kétségtelen, hogy Jemisin triplája szimbóluma és hivatkozási pontja lett ennek a változásnak, arra a kérdésre pedig, hogy a Megkövült égbolt győzelme a vége, vagy pedig csak egy újabb állomása volt a közeg átalakulásának, csak az idő fog választ adni.

A Hugo átadóról szóló összefoglalóját (2) a Guardian ekként kezdi: Jemisin’s third win in as many years signals an end to the influence of the rightwing ‘Puppies’ groups, with female authors winning all major categories at sci-fi awards., ami kiváló zanzája az elmúlt évek küzdelmeinek. Az SFF szcéna identitáskeresése és belső harcai 2009-re vezethetők vissza, amikor megkezdődött a később Racefail (3) néven hivatkozott párbeszéd, ami felvetette az igényt a spekulatív fikciós irodalom témaválasztásának bővítésére és rávilágított a kisebbségben lévő női és Amerikán kívüli írók marginális helyzetére. Jemisin már az elejétől részese volt ennek a folyamatnak, 2010-ben jelent meg a The Hundred Thousand Kingdoms című regénye, melynek megjelenése kapcsán le is szögezte, hogy a Racefail sokat segített abban, hogy a regénye a közönség figyelmének látókörébe kerüljön és örömét fejezte ki, hogy végre elindult, valami ami segít diverzifikálni az SFF irodalmat, amivel mindenki csak jól járhat. (4)

Ilyen és ehhez hasonló – gyakran botrányokba és zaklatásba forduló – viták nem csak itt, hanem az internetes kulturális közeg majd minden részén megjelentek, emlékezzünk csak vissza a #GamerGatere (5), ami kezdetben még a elektronikus játékok sajtóján belüli visszásságokra és korrupcióra próbálta felhívni a figyelmet, aztán pedig nagyon gyorsan eszkalálódott a szexizmus, rasszizmus és az identitáskeresés témakörére. Részben ezek a kampányok és az ezekben kidolgozott „módszerek” szolgáltak alapjául a különböző alt-right mozgalmaknak (6), amikkel nem is lenne érdemes foglalkozni, ha nem jelentek volna meg a Hugo körül a hasonló ideológiai talajon tenyésző „Puppy” csoportok (7).

2013-ban, az Amerikai Sci-fi Írók Szövetsége (SFWA), kizárta soraiból a Vox Day néven író Theodore Beale-t, miután szabadon lelőhető vademberként hivatkozott Jemisinre egy Twitter „beszélgetésben” (8). Ugyan ebben az évben Larry Correira a blogján kezdeményezte (9), hogy bár az írásai nem ütik meg a Hugo jelöléshez szükséges ingerküszöböt a rajongói jelöljék őt, hogy ott lehessen a kandidálók közt. Ebből a két eseményből született a fentebb már említett Rabid Puppies és Sad Puppies csoport, akiknek a tevékenysége meghatározta a díj következő éveit. A két csoport megpróbálta egyesíteni a konzervatív szavazókat és blokkot képezve a saját jelöltjeit díjhoz juttatni a többi szétszóródó szavazattal szemben. Noha még a csodálatos emlékű Space Raptor Butt Invasion-el is (7) találkozhattunk a jelöltek között ennek eredményeként, a közösség összezárt a szélsőséges csoportokkal szemben ahol szükséges volt, nem hirdettek győztest az adott kategóriában, illetve megváltozott a jelölési rendszer is. (10)

2016-ban aztán elkezdett nyerni Jemisin trilógiája, a két csoport pedig lassacskán kiszorult az eseményről, idén pedig már minden kategóriában sor került a győztes kihirdetésére és minden kategóriában nők nyertek. Akit még részletesebben érdekel ez a folyamat, annak a Vox összefoglalóját tudom ajánlani. (11)

Jemisin tehát az elejétől fogva részese, aktív résztvevője, több esetben célpontja volt annak az eseménysornak, ami aztán a sorozatban harmadik Hugo-díjához vezetett. Ahogy fentebb említettem, szimbolikus jelentőségű, hogy fekete nőként érte el ezt, egy olyan trilógiával aminek központi motívuma a kirekesztés és a rasszizmus; mindezt pedig a SFF szcéna kinyílását és sokszínűségét visszafordítani kívánó entitások tevékenységének ellenszelében. Mikor tavaly nyert az Obeliszkkapu spoiler, már nagy összegben mertem volna fogadni látatlanban is, hogy a harmadik rész is győzni fog. Mondhatni ezt kívánta meg a szükségszerűség, hiszen mi mással lehet pontot tenni a szélsőséges „Puppy rémálom” végére, minthogy történelmet írunk mindazzal ami ellen ezek a csoportok létrejöttek?

Olvasóként annak örülök, hogy szerencsénkre egy olyan trilógiával tudott az SFF közösség kiállni a diverzitás mellett, mely valóban kiemelkedő teljesítmény és nem merül fel vele szemben kétségként, hogy csak azért nyert mert jókor jó témában megírt történetről van szó, még ha a fentebb vázolt folyamat minden bizonnyal erős hatással is volt a megszületésére. Maga Jemisin is érezte, hogy erre reflektálnia kell a beszédében: „And yes, there will be naysayers. I know that I am here on this stage, accepting this award, for pretty much the same reason as every previous Best Novel winner: because I worked my ass off. I have poured my pain onto paper when I could not afford therapy.” (1)

Jegyezzük meg, hogy az idei év, a kizárólagos női nyertesekkel erős túlkompenzálása volt az előzményeknek és ez minden bizonnyal változni fog. Kétségtelen, hogy erősödnek a zsánerben az identitás kereséssel, elfogadással és a sokszínűséggel kapcsolatos témák, ugyanakkor nem tartanám szerencsésnek, ha átesnénk a ló túloldalára. Ahogy @Spaceman_Spiff írta jegyzetében (13), valóban nem lehet „trendi” az alapvető emberi méltóság, de sajnos lehet trendi az üzlet és a marketing, ami ezt kihasználja. Tartok tőle, hogy ugyanígy lehet majd trendi azt mondani egy ilyen kényes témákat feszegető könyvvel kapcsolatos negatív véleményre, hogy „csak azért mondod mert te is olyan vagy mint a Sad Puppies és társai. Ez pedig ismét jelentős károkat okozhat, hiszen gátja lehet az "objektív” minőségi kritériumok mentén folytatni kívánt vitáknak és blokkolhatja a jóhiszemű kritikai hozzáállást is aminek viszont mi, olvasók innánk meg a levét.

Elon Musk írta júniusban: „If you must know, I am a utopian anarchist of the kind best described by Iain Banks (14). Valóban, Banks Kultúrája távolról nézve maga az utópista eszmény, ahol az egyéni szabadság a civilizáció legnemesebb és legfontosabb értéke, de mindig ott a kérdés, vajon meddig mehetünk el ennek a védelmében, vagy ezen eszmény kiterjesztésének érdekében (15)? Banks válasza pedig az, hogy bármeddig, akkor pedig mi a különbség? Nagy kérdés, hogy mihez kezd az SFF ezzel a szabadsággal amit most kivívott magának. Olvasóként annak örülnék ha végre nem az lenne a fő téma, hogy az író egy transznemű neonhupikék nemzetiliberálkapitalista marslakó, aki anarchista leszbikus mutáns mosómedvékről ír epikus teológiai fikciót és ez kinek milyen sekélyes ideológiai beállítottságát sérti, hanem hogy az a könyv most akkor jó volt-e vagy sem.

Ja és hogy milyen volt a Megkövült égbolt? Hát olvasd el és döntsd el Te magad. Mással nem kell foglalkoznod. :)

    _

(1) https://www.barnesandnoble.com/blog/sci-fi-fantasy/read…
(2) https://www.theguardian.com/books/2018/aug/20/hugo-awar…
(3) https://fanlore.org/wiki/RaceFail_%2709
(4) http://nkjemisin.com/2010/01/why-i-think-racefail-was-t…
(5) http://iddqd.blog.hu/2014/09/15/vilaghaboru_a_gemervilagban
(6) http://mandiner.hu/cikk/20170307_galko_attila_mi_az_az_…
(7) http://sci-fi.mandiner.hu/cikk/20160519_kulturharc_a_ge…
(8) http://www.jimchines.com/2013/06/racist-takes-dump-in-s…
(9) http://www.monsterhunternation.com/2013/01/08/how-to-ge…
(10) https://io9.gizmodo.com/n-k-jemisin-makes-hugo-awards-h…
(11) https://www.vox.com/2018/8/21/17763260/n-k-jemisin-hugo…
(12) https://moly.hu/ertekelesek/2664604
(13) https://moly.hu/karcok/1149583
(14) https://twitter.com/elonmusk/status/1008120904759402501
(15) https://www.theguardian.com/books/booksblog/2018/jun/19…

3 hozzászólás
>!
Mrs_Curran_Lennart P
N. K. Jemisin: A megkövült égbolt

Igaz, hogy nem volt sok időm olvasni a héten, de valahogy nem szippantott annyira be ez a rész, mint az előző. A mesélő viszont megismertet mindenek kezdetével, amikor elveszett a Hold.
A kicsit lassú kezdés után Nassun és Essun története egyre érdekesebbé válik, bár boldog befejezésre egyikük sem számít. Nassun annyira kötődik Schaffához, hogy mindent alárendel az ő jólétênek. Hirtelen válik felnőtté a kislány, és nagyon kemény döntéseket kell hoznia. Nekem a visszaemlékezések tetszettek legjobban, jó kis fantáziája van az írönônek.

>!
Spaceman_Spiff IP
N. K. Jemisin: A megkövült égbolt

Nem az a kérdés, hogy ki kezdte. Hanem, hogy ki fogja befejezni. És főleg, hogy hogyan.
Mit lehet elmondani erről a kötetről, erről a trilógiáról? Amikor azt hinnéd, már minden mondanivalójával találkoztál a korábbi hatszáz oldalon, akkor kiderül, hogy még bőven lehet ezt hová fokozni. Új rétegek kerülhetnek elő, mintha csak egy tektonikai fúrást végeznél. Egyébként igen, ez a könyv (ez a trilógia) egy mélyfúrás az elnyomás természetében. Az elnyomáséban, ami előbb-utóbb valahogy mindig felüti a fejét, teljesen mindegy, mi az indok. Ó, és ne csak népek elnyomására gondolj! Nem kell mindig nagyban gondolkodni. Persze gondolkodj nagyban, mert a könyv is ezt teszi. De gondolkodj kicsiben is! Mert az elnyomásnak ezer formája létezik. És tudod, mi a legérdekesebb? Hogy előbb-utóbb az elnyomók is megszenvedik ezt. Lehet, hogy nem azonnal, lehet, hogy nem fizikálisan. De valójában senkinek sem lesz jó.
Ami pedig a legszebb ebben a könyvben, a trilógiában, hogy miközben nagy társadalmi kérdésekről beszél, miközben ezt emberi sorsokon és kapcsolatokon keresztül teszi, nos, aközben egy anyáról és a lányáról szól. Amikor nem találkoznak, amikor több ezer kilométer választja el őket egymástól, Jemisin akkor is képes róluk beszélni, és arról, mennyi minden mehet félre, és mennyi mindent nem lehet megjavítani – és mennyi mindent meg lehet. Vagy csak meg kell próbálni. Mert az az igazi kudarc, az igazi bukás, amikor már beletörődsz. Amikor már azt érzed, nem bírod, legyen elég, ez már sose fog megváltozni, sose lesz jobb.
Csodálatos és fájdalmas ez a könyv, a zsigereidben érzed, és tudod, hogy úgysem vagy képes elmondani, mennyi mindent éreztél és gondoltál, miközben olvastad. Mennyire rezdült meg benned. Mennyire komplex, mint egy hihetetlenül bonyolult kristály, mennyire a helyén vannak az elemei, hogy végül kiadjon egy végtelen mozaikot. (Igen, itt-ott talán kicsit kicsorbultnak tűnhet, de ettől lesz természetes – mert ami természetes, az nem steril módon tökéletes.) Nem tudsz elég mélyre elmerülni benne, hogy ne érezd, hogy mennyire valós, mennyire igaz, amiről beszél, szépen, olyan szöveggel, amire nincsenek is szavaid. És éppen ezért magával ragadó az egész. Nem tudod, más mit lát ebben, de reméled, hogy ez a könyv is legalább egy kicsit jobbá teszi a világot.
Mert hát, miért ne próbálhatná meg?

7 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir
N. K. Jemisin: A megkövült égbolt

A harmadik regényre már nem annyira maradtak elvárásaim: tudtam, hogy jó lesz, tudtam, hogy élvezni fogom, már csak arra voltam kíváncsi, vajon mennyire lesz megterhelő a végére (nagyon, persze, bár mindezzel együtt is mintha a második rész áramvonalasabbnak tűnt volna). Ráadásul mostanra rájöttem, hogy nagyon tudom szeretni azt, ahogy Jemisin bevezet minket két (három) személy legmélyebb, legfájdalmasabb érzelmeibe egy alapvetően epikus-eposzi történet keretein belül – ahogy megtartja a nagyszabású érzetet a karakterdráma közepén is.
Óriási élmény ilyen pontosan összerakott könyvet olvasni; amikor nem érzed azt, hogy az írónak csupán a regény egyes alkotóelemeiről volt elképzelése, de az összképről már nem annyira. Közben meg tele van érzelemmel: néha olyan, mintha Jemisin a színtiszta dühét öntötte volna a papírra, mintha a szereplőkben bármelyik pillanatban kirobbanhatna a feszültség. Üvölteni lenne kedvünk a mondatok között dúló fájdalomtól, a félelemtől, hogy talán bizonyos dolgok sosem jöhetnek rendbe.
A fantasztikum berkein belül hajlamosak vagyunk arra panaszkodni (én legalábbis biztosan), hogy kevés valódi újdonságot találunk, kevés az olyan írás, ami valóban meg tud mozgatni, ami tényleg olyan mélyen tud érinteni, ahogy elvárnánk. Hát most viszont biztosan nincs így.
Bővebben: http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2018-10…

>!
Riszperidon P
N. K. Jemisin: A megkövült égbolt

Hű. A. Jó. Életbe.
Miközben ezt az értékelést írom, még nem szakadtam el a könyvtől, kavarognak bennem az érzések, még abban a szürke, egyedi, kegyetlen világban bolyongok.
Rettentően lehúz és felemel, kifacsar és beszippant. Jemisin tényleg valami újat, és egyedit alkotott. Még csak pislogok és keresem a szavakat. Olyan, mintha még mindig ülne valaki a mellkasomon. Ez az a trilógia, amit majd még egyszer el kell olvasnom. De akkor szigorúan egymás után a három kötetet, csak ezeket a könyveket, mert megérdemlik és megkövetelik a figyelmet. Nem lehet közben elkalandozni, nem lehet nagyon fáradtan olvasni, mert akkor elveszti a keserédes varázsának egy jelentős részét. Néha majd meg kell közben állni, elgondolkozni dolgokon.
Köszönöm ezt a fura fájdalmat, amit bennem hagytál kedves írónő, fájóan volt jó a világod része lenni.

>!
Noro MP
N. K. Jemisin: A megkövült égbolt

Amikor 2000 után először kezdtek Hugo-díjakat adni fantasy regényeknek, eleinte nem igazán támogattam a döntést. A jó fantasynek ugyanis hagyományosan mások a szempontjai, és a felszíni hasonlóságok ellenére is másféle olvasótábort kell kielégítenie, mint a tudományos fantasztikumnak. Nora Jemisin Megtört Föld trilógiája azonban igazi tudományos fantasy, sablonokat kerülő és céltudatos világépítéssel, valamint nem történelmi mintákat követő, mégis a valódi embert bemutató társadalmával. Megkockáztatom, hogy az SF-olvasók bizonyos köreihez még közelebb is fog kerülni, mint azokhoz a fantasy rajongókhoz, akik a modern regényekben is inkább a hagyományos formulákat keresik. Jemisin ugyanis sok minden, de nem hagyományos fantasy szerző.

Az eddigi értékelőkkel szemben én először a világteremtésről áradoznék néhány mondatban. Nem hiszem ugyanis, hogy a trilógia megjelenése előtt találkoztam volna geológiai/lemeztektonikai fantasyvel. A társadalmi rendszert, a történelmet, a mágiát és a karaktereket, egyszóval mindent az határoz meg a történetben, hogy egy ősi katasztrófa instabillá tette ezt a világot. Láttam már néhány technikás világépítést, de ilyen következeteset és mélyrehatót még nem sokat. A befejező kötet különös figyelmet fordít arra, hogy megismerjük magát a katasztrófát: a szemtanú hitelességével számol be a Rezdületlen kontinensét megszülő konfliktus tudományos és civilizációs okairól, amelyet rögtön egy erkölcsi paradoxonba is beágyaz. E látszólagos aranykor, az Évszakok előtti szupercivilizáció világa ugyanis már magában hordozza mindazt az igazságtalanságot, amely a világ jelenét is meghatározza. Az orogén varázstudók, akikre a modern, világvége utáni kultúra egyfelől támaszkodik, másfelől elnyom, nem holmi kozmikus véletlen szülöttei. A történelmi valóság ennél sokkal cinikusabbnak bizonyul. Ez a profin felépített világ vezet el a trilógia egyik központi kérdéséhez: mi kell ahhoz, hogy inkább elpusztítsuk a világot, mintsem hogy megpróbáljuk megjavítani?

Persze a jelenkori történések sem kerülnek háttérbe. Essun és lánya részben az ős-orogének dilemmájához hasonló kérdésekkel kerül szembe, de ehhez még hozzá adódik a saját, személyes tragédiájuk, amely egy idő után szétválaszthatatlanná válik a világ sorsától. Mert a trilógia egy család széthullásáról is szól, méghozzá mély átéléssel és közhelyektől mentesen. Arra keresi a választ, hogyan maradhat a lelkében ember egy anya és tőle elválasztott lánya, miközben tárgyakként, eszközökként és fegyverekként bánnak velük. Van-e más út, mint visszaütni és ezzel megismételni a történelmet? A szerző remek érzékkel szövi össze a történet tudományos, mágikus, erkölcsi és emberi szálait, miközben erre a kérdésre keresi a választ.

>!
pat P
N. K. Jemisin: A megkövült égbolt

Mert érezheted úgy, hogy a Te életed nem jó.
A te életed nem jó, mert kisebbségben vagy, elnyomnak, korlátoznak, bántanak.
Korlátoznak és bántanak olyan emberek, akik erősebbek, gazdagabbak, befolyásosabbak nálad. Más a bőrszínük, a nemük vagy a vallásuk. Vagy egyszerűen csak többen vannak.
Érezheted úgy, hogy ez a világ igazságtalan. Ezt a világot elrontották.
Érezheted úgy, hogy ezt a világot valakinek meg kell javítania.
Érezheted úgy is, hogy ha már javítani nem lehet, talán el is kell pusztítani.
És azt is érezheted, hogy ez a feladat rád vár.
Mit teszel akkor? Ütsz egy Repedést a Föld bőrén, és megvárod, míg az Évszak szép lassan eltörli az igazságtalanságok nyomát is? Elindítasz egy atombombát? Elfordítod a repülőgép orrát? Magadra kötsz egy füzér bombát?

Vagy mégis úgy gondolod, hogy semmi nem ér meg minden árat? És hogy nem a téged feszítő kín az egyetlen és legfontosabb dolog a világon?
Elég érett vagy egy jó döntéshez? Eleget tapasztaltál? Eleget láttál a világból?
Vagy túl sokat szenvedtél, túl sokat bántottak ahhoz, hogy bölcs és jó tudj maradni?
Mi fog történni, ha elérsz ahhoz a pillanathoz?
Bánni fogod?
Ha egyáltalán túléled?

Részemről megvan az idei Hugo-díj nyertese, punktum.
Durva trilógia durva lezárása a kötet – rengeteg potenciális egyéni olvasattal, félelmetes összetettséggel, milliónyi gondolattal: szegregációtól a környezetvédelmen át az emberi viszonylatok beláthatatlan mélységeiig, szabad akaratig, élet és halál viszonyáig, és még sorolhatnám. De majd elolvassátok.
És majd elmesélitek, kinek mit mondott ez a regény.

4 hozzászólás
>!
Amadea
N. K. Jemisin: A megkövült égbolt

N.K. Jemisin trilógiája, A megtört föld kompromisszumoktól mentes, formabontó, sokrétű, az SFF berkein belül is valóban újdonságot felmutató sorozat. Nem fél szokatlan elbeszélésmódhoz, tabutémákhoz nyúlni vagy kimondani az igazságot. Nem csomagolja be óvatosan a mondanivalóját. A dühét nem elfojtja, hanem hagyja szabadon áramolni, mint az elnyomás elleni tiltakozás eszközét.

Nora K. Jemisin nemcsak a regényírás, hanem a díjkiosztás történetében is kiemelkedővé vált: ő az egyetlen szerző, aki egymásután háromszor nyerte el a Hugo-díjat. Egy fekete nő – engem különösebben nem érdekel más bőrszíne vagy nemi hovatartozása, de sajnos ezek ezek a tulajdonságok tovább fokozzák a különlegességét. (És még macskája is van.)

A hír hallatán olyan borzongás futott végig rajtam, amit mások a csapatuk góllövése esetén éreznek, vagy ha kihúzzák a számait a lottón. Nemrég jelent meg a harmadik rész, A megkövült égbolt és jóformán azonnal elolvastam – udvariatlan módon lenyúltam a kedves névnapi ajándékát –, és a nagy érzelmi felindulás okán ez a könyv lesz a soros bejegyzés tárgya…

… bár meggyőződésem, hogy az igazán jó könyvekről nehéz írni – főleg egy sorozat zárókötetéről spoilerezés nélkül, ezért olcsó megoldásként a trilógia egészéről próbálok mesélni valamit.

Sok olvasó értetlenül szemléli a Jemisin körül kialakult rajongást; a nagy része E/2-ben íródott, abszolút támpont nélküli, ismeretlen világot ábrázol és érezhetően kitakarja a horizont egy részét, kegyetlenül dobál időben és térben, kevés benne a párbeszéd, a narrátor személye ismeretlen, aki láthatóan mindent tud, de igen szűkmarkúan osztogatja az információkat stb. Nem való mindenkinek. Rétegkönyv, amire az ínyenc/bátor/hozzáértő olvasók képesek ráhangolódni. Teljes figyelmet követel és kíméletlen. Olyan kérdéseket tesz fel a történet metaforikus rétegében, amiket kevesen hagynak megfogalmazódni a fejükben. A szád íze megkeseredik, hirtelen elfogy a mellkasodból a levegő és kiver a jeges verejték. De képtelen vagy elszakadni tőle.
Csak a fájdalom az igazi.
(Ez) a világ nem egy barátságos hely. Az alapja a kizsákmányolás, a rabigában tartás, katalizátora az emberi gyűlölet. A félelem az ismeretlentől.
Amit nem ismerek, az rossz.
Amit nem ismerek, ártani akar nekem.
Amit nem ismerek, el kell pusztítani – akkor is, ha az az ismeretlen a számomra legfontosabb a világon.

Vagy az egész világot, hogy véget érjen a szenvedés.

Nagyon nehéz – szinte lehetetlen – kitörni az emberi viselkedés acéldrótjai közül, elengedni a génjeinkbe ivódott reakciókat, felülírni az automatikussá vált reakciókat. Kirekeszteni a fejünkből az aljas suttogást, ami úgy vibrál a koponyánkban, mint az őrzők acéltüskéje. Nem biztos, hogy a Földapa felszínén a céljuk felé botladozó Essunnak és a lányának, akitől rég elszakadt, sikerülni fog.

Sok sorozat második köteténél felvillant egy lehetséges utat a szerző – a középső részeknek mindig faramuci dolga van –, egy rendkívüli megoldást, ami megakasztja a lélegzetet. Nem volt kérdéses, hogy Jemisin végig mer menni ezen az úton. Az ég elsötétül, a hamu hullani kezd, lassan kialszik az élet. Évszak van. Kíméletlen a szereplőivel és az olvasóival, de saját magával szemben is.

Nem annyira elvarrja, mint inkább feltárja a számunkra addig ismeretlen szálakat, leveszi rólunk a kendőt, hogy teljes egészében láthassuk, ill. összerakhassuk a képet. Órákig lehetne elemezgetni, annyi szintje és értelmezése van, még ha a szerző azt is írja a köszönetnyilvánításban, hogy ha végignéz a könyvein, sok motívum világossá válik – hát, van, ami sosem válik elavulttá és soha nem lehet eleget beszélni róla.

Persze, egy ennyire szétdarabolt olvasmányélménynél nem egyszerű minden apró mozzanatot felidézni, ezért rendkívül okosan írtam egy bővebb összefoglalást Az obeliszkkapu befejezése után, amit rendkívül okosan elkevertem valahova. Bizonyos dolgoknál erőlködnie kellett a memóriámnak, de a fősodor eléggé beleégett ahhoz, hogy képben legyek és semmi mást ne akarjak, csak ezt a könyvet olvasni. A buszon, ebéd közben, a kádban, alvás előtt. Egyszerre akartam felfalni és lassan haladni vele, hogy soha ne érjen véget, pedig annyi szenvedés van benne, amitől napokig lehetne jajgatni. Egy izgalmas, rémisztő mese, egy haragos segélykiáltás és egy kegyetlen tükör keveréke.

Máshogy nem érhetett volna véget a világ. Utoljára.

>!
zamil
N. K. Jemisin: A megkövült égbolt

Amennyire nem voltam kibékülve az első résszel, annyira magával ragadott a befejező rész.
Minden a helyére került, mindent sikerült megérteni, sikerült úgy befejezni a regényt, hogy érdekes legyen, egyedi legyen.
El kell ismernem, nem egy szokványos fantasy művet olvastam, és ezt most a jó értelembe mondom. A karakterek terén van hiányérzetem, de a világépítés és a történet szerencsére kárpótolt.
Viszont az írónő stílusa még mindig nem tetszett, de szerencsére túl jó lett a regény ahhoz, hogy emiatt keseregjek.
Aki szereti a modernebb fantasyt, annak ajánlom ezt a könyvet, biztos lesz, akit nem fog meg az első rész, de érdemes tovább olvasni.

>!
kvzs P
N. K. Jemisin: A megkövült égbolt

Mennyi fájdalomnak kell benned lennie, hogy el akard pusztítani az egész világot? Mivé kell változtatnod a fájdalmadat, hogy meg akard menteni az egész világot? Mit tennél meg a szeretet nevében? Ölnél? Kiirtanál milliókat, hogy egy élhessen? Megölnéd a legfontosabbat, hogy milliók élhessenek? Fájdalmat okoznál a legfontosabbnak, hogy mások ne bánthassák?
Jemisin szinte mérnöki precizitású világépítése, történelmi távlatai, az emberiség hibáit feszegető társadalomkritikája önmagában is zseniális, azonban szinte eltörpül amellett, hogy milyen fájdalmasan őszintén tudja ábrázolni az emberi lélekben végbemenő folyamatokat. A három kötet alatt mindhárom főszereplő hatalmas változásokon ment keresztül, és mindhárman máshogy reagálták le az újjászületéseiket. Rettenetes volt néha olvasni a gyötrelemmel, dühvel, és szeretettel átitatott mondatokat. Azt, hogy a szereplői mennyire nem tudják levetkőzni önmagukat, és hogy vannak olyan sérülések, amelyek sosem gyógyulnak. Vannak olyan döntések, amiket sosem lehet megbocsátani. És van az az anyai szeretet, amely még ezeket is képes felülbírálni, amely a legnagyobb áldozatokat is képest meghozni a gyermekért.
Megszenvedtem ezzel a sorozattal. Megkínzott, összetört, de közben reményt adott, hogy bármennyire elfajzottak is vagyunk, néha tudunk még jók is lenni.


Népszerű idézetek

>!
Riszperidon P

Mindig a csendesek okozzák a legnagyobb meglepetést, igaz-e?

133. oldal (Agave, 2018)

>!
Riszperidon P

(…) a szeretet és a kegyetlenség ugyanannak az éremnek a két oldala.

142. oldal (Agave, 2018)

>!
Noro MP

Ne feledd, hogy hazugság, ha azt mondjuk, „vége a világnak”, hisz a bolygónak semmi baja.

8. oldal, Előszó

>!
Riszperidon P

Felkelt a nap. Nézzünk szembe a jövővel, és hagyjuk a múltat.

109. oldal (Agave, 2018)

Kapcsolódó szócikkek: Schaffa
>!
Riszperidon P

Nincs egyetlen olyan gonosz, akit hibáztatni lehetne, nincs egyetlen olyan pillanat, amely mindent megváltoztatott

27. oldal

>!
Riszperidon P

(…) csak azok az emberek félnek a haláltól, akik úgy hiszik, van jövőjük.

29. oldal

>!
Riszperidon P

(…) illetlenség a felnőttekkel kiabálni. Ennek ellenére az elmúlt másfél év során megtanulta, hogy a felnőttek is emberek, és néha tévednek, és néha valakinek rájuk kellene kiabálnia.

157. oldal (Agave, 2018)

Kapcsolódó szócikkek: Essun
>!
Riszperidon P

Hogyan készülhetünk fel a jövőre, ha nem vesszük tudomásul a múltat?

170. oldal (Agave, 2018)

>!
Onkie

Minden energia egyforma, csak az állapotuk és a nevük eltérő.

78. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

George R. R. Martin: Sárkányok tánca
Robert Jackson Bennett: Csodák városa
Victor Milán: Dinoszauruszurak
Greg Keyes: Született Királynő
Leslye Walton: Ava Lavender különös és szépséges bánata
Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló
Joe Abercrombie: A királyok végső érve
Raoul Renier: A kívülálló
Joe Abercrombie: Vérvörös vidék
Ed McDonald: Éjszárny