Montenegró ​szívtiprója 23 csillagozás

N. Fülöp Beáta: Montenegró szívtiprója

Kicsit ​ciki lenne ezt a könyvet utazás közben, mondjuk a buszon olvasni, mert a legváratlanabb pillanatokban kacagni kell rajta. Hiába minden óvintézkedés, szigorú pókerarc – nem fog menni, mert kitartóan csiklandoz. Viszont bárhol másutt, ahol senkit nem zavar, hogy az ember magában nevetgél kötelező ellazító, kikapcsoló program.
A történet lendületes, humoros, érzelmekkel és izgalmakkal teli. Szonja, a főhős pedig imádni valóan lökött, szertelen, szelídítésre váró vadmacska. Azon meg külön izgulhat emiatt az olvasó, hogy ez a macsek tud-e dorombolni. A regény végére persze ez is kiderül.
A helyszín mesés, mehetnékje támad tőle az olvasónak, hogy a saját szemével is lássa és az összes létező érzékszervével befogadhassa magába mindazt, amit Montenegró nyújtani tud. Annál is inkább, mert a szerző simán elhiteti az emberrel, hogy ott a szerelem mindenkit utolér, aki megérdemli. Persze, nem adják azt olyan könnyen: meg kell ismerni hozzá önmagad. És talán le is kell… (tovább)

>!
Gyémántfelhő, Budapest, 2021
290 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155833700

Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 5

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Beszterczei_Erika>!
N. Fülöp Beáta: Montenegró szívtiprója

Humoros, na jó rengeteget nevettem. Külön tetszett, hogy az írónő nem köntörfalaz, hanem kimondja ami épp az adott helyzerben van. Fordulatokban gazdag, szókimondó és humoros írás.

SzemreValó_könyvek >!
N. Fülöp Beáta: Montenegró szívtiprója

Az Adanai tulipánok című könyv után nem is volt kérdés, hogy az írónőnek ezt a kötetét is el szeretném olvasni, csak úgy, mint az összes eddig megjelentet. Persze mindezt csak szép sorban. A könyv elolvasása után elmondhatom, hogy az írónő neve is garancia arra, hogy beszippant a történet, tanulságos lesz, mondanivalója is van és garantált szórakozást, kikapcsolódást és felejthetetlen élményt nyújt számomra. Ez a tény még jobban beigazolódott a történet elolvasása után. Szívmelengető, szókimondó, mégis humoros mű.

Tetszik, hogy az írónő mindig olyan tájakra kalauzol el, ahol ő maga is járt már. Ezáltal hitelesebben tudja megmutatni az adott helyet, a kultúrát, a kulináris élvezeteket, mindezek miatt jobban el tudom képzelni a helyszínt. Könnyebben bele tudom élni magam a történetbe, átfogóbb képet kapok az adott helyszínről is.

Szonja, a főszereplő, aki túl van egy szakításon a pasijával, a munkahelye átalakul, ebben a környezetben ismerjük meg. Az első pár oldalon, ahogy megismertem a hölgyet kicsit olyan érzésem volt, mintha rólam mintázták volna, aztán ez az érzés elmúlt. Viszont volt pár tulajdonsága, ami hasonlított az enyémekhez. Szonja egy blogger, újságíró, aki egy szereplő válogatás hirdetését megpillantja az újságban, és úgy gondolja, hogy az esélytelenek nyugalmával jelentkezik rá. A forgatás, amire keresik a megfelelő személyt Montenegróban lesz. Úgy hozza a szerencse, hogy kiválasztják, így lehetősége lesz elutazni Sveti Stefanba. Vajon mibe keveredik Szonja? Mi fog Montenegróban történni vele? Mindez kiderül, ha elolvasod.

A történet során a két főszereplő álarcot visel. Senki sem az, akinek látszik.

Nagyon megkedveltem Szonja személyét. Igazi belevaló, humoros csaj. Unalmas lett volna nélküle a történet. Nagyon tetszett, hogy ennyire makacs, keményfejű, ami a szívén az a száján típusú lány.

Kitti a montenegrói barátnője, kissé anyáskodó, legalábbis Szonja felett. Ám ez nem rossz, mert néha kellett is.

Angyalka a tipikusan az a stylist, akit el tud képzelni az ember, ha olvassa a történetet. A történet elején, amikor megismertem a karakterét már olyannak képzeltem, amilyennek a későbbiekben le van írva.

Mr. Bosco egy arrogáns, egoista pasi, aki tényleg úgy bánik Szonjával, mint aki semmibe veszi, lekezelő vele szemben. Igazi pasi, aki tudja magáról, hogy milyen testi adottságokkal rendelkezik, minden ujjára akad egy nő. Arrogáns, aki mások helyett dönti el, mi jó nekik, mindegy az, hogy az a személy nem úgy döntene. A tökéletes férfi, míg ki nem derül róla, az amire később fény derül. Amit megtudtam róla kicsit sokkolt, de a helyzet abszurditása miatt adott egyfajta humoros élt a cselekménynek. Nem is igazán humorosnak mondanám, de tényleg abszurd. Ezenkívül azért tényleg vannak megdöbbentő dolgok a múltból. Ám nem minden úgy van, ahogy arra fény derül, csavaros történet. Mr. Bosco egy olyan pasi, aki a kitűzött célja miatt küzd, csak a cél lebeg a lelki szemei előtt. Emiatt plusz pontot kap, annak ellenére, hogy a könyv elején még arrogáns seggfej volt. Ez csak egy álarc volt.

Fontos mondanivalója a történetnek, hogy a céljainkért meg kell harcolni, küzdeni kell értük, hogy elérjük azt, amit szeretnénk. Ezenkívül fontos tanulsága, hogy nem szabad senkit első ránézésre megítélni. Ezt N. Fülöp Beáta szóról szóra le is írja. Teljesen egyetértek vele.

A humoros és szókimondó stíluson felül a meghitt beszélgetések is jellemzik a történetet. Nagyszerűen felépített történet, alaposan kidolgozott karakterekkel. Több szereplőt is jellemezhetnék, hiszen a legtöbbet a szívembe zártam, de akadt közülük, akit a könyv végére megutáltam. Érzelmekben gazdag mű. Csupa izgalom, kellemes kikapcsolódást nyújt és feltölt és megnevettet. Éppen ezért nem mindegy, hogy hol olvasod. Örülök, hogy a könyv által elutazhattam Montenegróba. A történet elolvasása után úgy érzem, mintha tényleg jobban ismerném a tájat, helyszínt. Egyszer szeretnék ellátogatni erre a térségre is. Nagyfokú részletesség jellemzi az írónő leírásait, mind a táj, mind a karakterek jellemzését tekintve. Nagyon tetszett, hogy még egy jó zeneszámot is találtam a könyvben, ez adott még egy pluszt az egész hangulatának. Bár ezt már nem igazán lehet überelni. Aki azt hinné, hogy ez egy tipikus romantikus történetet az csalódni fog. Azt hittem, hogy a végén már nem történhet semmi, ami meghökkentő lenne, tévedtem, váratlan fordulat következett be a könyv utolsó oldalain. Fordulatos, romantikus, humoros mű.

Teljesen egyetértek azokkal az olvasókkal, akik azt mondták a történetről, hogy szókimondó és humoros. Tényleg ezek jellemzik. Érzelmekben és izgalomban is gazdag mű. Olvasás közben végig fenntartotta az érdeklődésemet. Még jó, hogy legnagyobb részben otthon olvastam, mert bizony voltak olyan részek, ahol hangosan felnevettem. IMÁDTAM! Ajánlom mindenkinek! Igazi lélek melengető történet. Feltöltött, kikapcsolt és szórakoztatott is egyben. Igazi lélek melengető könyvet olvashattam. Ez már kellett a szívemnek.♥️

Bookaholic77 >!
N. Fülöp Beáta: Montenegró szívtiprója

Már több könyvet olvastam az Írónőtől, és nagyon szeretem azt, ahogy a történetei által elrepít minket csodaszép helyekre. Minden történet tájleírása olyan, mintha az olvasó tényleg ott lenne, átélné minden helyszín varázslatát. Szonja és Bosco története magával ragadó volt, a találkozásuk pedig igazán sorsszerű. Kitti aranyos volt, kedveltem. A két főszereplő másnak mutatja magát, de ez az álarc az őszinte beszélgetések által, idővel lehull és spoiler. Humoros történet egy kellemes utazással fűszerezve. Igazán tetszett!

giny>!
N. Fülöp Beáta: Montenegró szívtiprója

A prológusban a szerző leírja, hogy a montenegrói nyaralásuk során olyan helyekre volt szerencséjük eljutni, amelyeket nem sok nyaraló tapasztalhat meg, és hozzáteszi, hogy az ottani élményeit írta meg ebben a könyvben. A fülszöveg is hasonlóra engedett következtetni, így hát nagy érdeklődéssel vettem a kezembe. Aztán elég nagyot csalódtam, mert Montenegróról nem sok minden derült ki. Egyszer felmásztak 1400 lépcsőn egy hegyi kilátóhoz naplementét nézni… és körülbelül ennyi. Egyébként pedig reklámfilmet forgattak és iddogáltak a tengerparton, meg konditerembe(!) mentek és flörtölgettek egymással… mindehhez két elég irritáló főhőst kaptam, Szonja idegesítő, határozatlan, hebehurgya, szétszórt, impulzív nő, aki az egyik pillanatban mond valamit, majd a másikban az ellenkezőjét cselekszi, Bosco meg nem véletlenül fut Mr. Seggfej becenéven a könyv első felében: arrogáns, pökhendi, lekezelő és mindehhez még hangulatember is. Tehát egyszer kedves, egyszer (kétszer, háromszor) meg nem. Többször lealázza Szonját, de hát olyan szép a szeme! Szonja egyébként nem 16 éves tinilány, hanem egy harmincas újságíró… És persze Bosco sem bunkó, valójában érző szív és lélek, csak ezt a traumái miatt titkolja…
Kicsit átverve érzem magam, mert egy utazós-kalandozós-kicsit romantikus könyvre számítottam, nem egy habkönnyű, súlytalan romantikus limonádéra, amiben csodálatos véget ér minden, spoiler igazi konfliktus sincs, ami meg van, az varázsütésre megoldódik.

Hársi_Era>!
N. Fülöp Beáta: Montenegró szívtiprója

Ez igazán jó kis könnyed, humoros könyv volt, sokat mosolyogtam magamban. Szonja tényleg egy lökött csaj volt, méltán hihette azt, hogy Bosco szemében tényleg csak egy szerencsétlen lúzer csaj. De nem csak nekem tetszett ez a szeleburdi oldala, hanem Bosconak is. Voltak őszinte beszélgetéseik is, amik közelebb hozták őket, főleg amikor kiderült a férfi múltjából egy kissé sötét titok.
Jó kis összetartó csapat alakult ki a forgatás alatt. Örültem Kitti boldogságának is.

Angi_könyves_blogja>!
N. Fülöp Beáta: Montenegró szívtiprója

Rég nevettem ennyire önfeledten egy történeten. Könnyed, humoros, szókimondó, és nagyon magával ragadó. Ez a könyv tényleg kiragadja a hétköznapokból az olvasót és egy csodálatos helyre kalauzolja el mint Montenegró. Sokszor éreztem a tenger morajlását, a friss tengeri levegő illatát, a szellő már már simogatta az arcom. Annyira bele éltem magam a történetbe, hogy a végén csak egy mondatra futotta. Ez a mondat pedig így szól : Irány Montenegró. Az első könyvem az írónőtől , de nem az utolsó. Imádtam ezt a történetet. Az érzékeim felpezsdültek és beleszerettem Montenegróba .♥
Szívből ajánlom mindenkinek.♥

juditti >!
N. Fülöp Beáta: Montenegró szívtiprója

Kicsit ciki lenne ezt a könyvet utazás közben, mondjuk a buszon olvasni, mert a legváratlanabb pillanatokban kacagni kell rajta. Hiába minden óvintézkedés, szigorú pókerarc – nem fog menni, mert kitartóan csiklandoz. Viszont bárhol másutt, ahol senkit nem zavar, hogy az ember magában nevetgél kötelező ellazító, kikapcsoló program.
A történet lendületes, humoros, érzelmekkel és izgalmakkal teli. Szonja, a főhős pedig imádni valóan lökött, szertelen, szelídítésre váró vadmacska. Azon meg külön izgulhat emiatt az olvasó, hogy ez a macsek tud-e dorombolni. A regény végére persze ez is kiderül.
A helyszín mesés, mehetnékje támad tőle az olvasónak, hogy a saját szemével is lássa és az összes létező érzékszervével befogadhassa magába mindazt, amit Montenegró nyújtani tud. Annál is inkább, mert a szerző simán elhiteti az emberrel, hogy ott a szerelem mindenkit utolér, aki megérdemli. Persze, nem adják azt olyan könnyen: meg kell ismerni hozzá önmagad. És talán le is kell győzni… Vincit Qui Se Vincit.

Szívből ajánlom ezt a könyvet minden olyan olvasónak, aki szereti a minőségi romantikus irodalmat, és nem bánja, ha közben egy csipetnyi ízelítőt kap Montenegró hangulatából.

Kinga_Komlós>!
N. Fülöp Beáta: Montenegró szívtiprója

Az Írónő legújabb könyve is mesés tájakra kalauzol el, ahol fergeteges, humoros, izgalmas, szenvedélyekkel teli történetbe csöppenhet az olvasó. Szívből ajánlom mindenkinek, aki ebben a szenvedélyekkel teli kalandba szeretne részt venni, ami valóban humoros és szókimondó :)

Mágika6>!
N. Fülöp Beáta: Montenegró szívtiprója

Kedves és vicces kis történet.
Tetszett benne Szonja bátorsága és cserfessége.
A végéből nekem még hiányzott pár oldal, túl hamar lezárult.

Zsanett>!
N. Fülöp Beáta: Montenegró szívtiprója

Néha nagyokat nevettem olvasás közben. Humoros, laza történetet olvashattam. Tipikus nyári kikapcsolós olvasmány. De ettől függetlenül nem lett a kedvencem. Szonja és Bosco egyáltalán nem volt szimpatikus.


Népszerű idézetek

SzemreValó_könyvek>!

Nagyanyám világosan megmondta, hogy felmelegíteni legfeljebb a káposztát szabad, az elmúlt szerelmeket tilos.

149. oldal

SzemreValó_könyvek>!

Elgyengültem. Bassza meg, pedig ez nem vall rám, de ha ez a pasi a közelembe kerül, elkezd zakatolni a szívem és kihagy a ritmus.

159. oldal

SzemreValó_könyvek>!

A célokért, amelyeket kitűztem, tűzzel-vassal harcolok a mai napig.

171. oldal

SzemreValó_könyvek >!

Titkolni sem tudta, hogy erős szeretet fűzi testvéréhez, félti és óvja őt.

178. oldal

SzemreValó_könyvek >!

Ha az ember Montenegróba utazik, két dolgot tilos kihagyni…
– Mik azok?
– Az egyik a kilátás az öbölre.
– És mi a másik?
– A másik a szerelem – mondta Bosco mélyen a szemembe nézve. – Felkészültél?
– Mire? – haraptam el a szó végét.
– Mindkettőre.

190. oldal

SzemreValó_könyvek >!

Magasságokból mélységekbe. Mélységekből a magasba. Ilyen az életem…

193. oldal

SzemreValó_könyvek >!

Ez az igazi ajándék, amit valaha kaphatsz, vagy adhatsz valakinek. A bizalom. A saját gyengeségeink felvállalása a másik előtt.

219. oldal

SzemreValó_könyvek >!

Tanulságos volt a vele eltöltött nap, mert megtanultam, hogy nem szabad megítélnem senkit első ránézésre. Nincs jogom senki fölött ítélkezni, és ismeretlenül véleményt alkotni sem, mert nem tudhatom, ki honnan jött, ki mit cipel a múltjából, ki milyen nehézségekkel, feldolgozhatatlan traumákkal küszködik.

220. oldal

SzemreValó_könyvek >!

Ha nem a saját bulimon lennénk, most elcsalnám valamelyik eldugott sarokba és… de lehet, hogy így is ezt fogom tenni. Nem tudok neki ellenállni. Egyszerűen lehetetlen. Pasi még így nem volt rám hatással.

232. oldal

SzemreValó_könyvek >!

Ki lehet bírni. Mindent ki lehet bírni. Ezen is túl leszek. Egyszer. Biztosan. Nem nagyon tudtam magamba lelket önteni.

244. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

B. E. Belle: Szépségek
Leda D'Rasi: Lidércfény
Jojo Moyes: Mióta megszerettelek
Elena Armas: Az amerikai szobatárskísérlet
Debbie Macomber: Első hó
Lucy Score: Amit sosem fedünk fel
Vi Keeland: Érzéki játék
Emma Chase: Taníts meg szeretni!
Vi Keeland: A kemény főnök
Paige Toon: Amikor megláttalak