A ​sündisznó eleganciája 454 csillagozás

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

Az ötvennégy éves Renée egy párizsi magánpalota házmestere. Kövér, tyúkszem van a lábán, hitvány ételeket eszik és szappanoperákat néz. Csakhogy Renée-nek van egy titka: hihetetlenül művelt. Szereti a filozófiát, a zenét, és a japán művészetet. Álarca mögül mélyen lenézi a luxuslakások gazdag lakóinak üres életét.
A 12 éves Paloma, az ötödik emeletről, látszólagos engedelmességgel igyekszik belesimulni a tizenévesek popkultúrájába, de ő is kimagasló intelligenciát takargat. És mivel lesújtó véleménnyel van a világról, azt tervezi, hogy tizenharmadik születésnapján felgyújtja lakásukat, majd véget vet életének.
Ők ketten a regény főszereplői és egyúttal narrátorai. Meg a házba költöző dúsgazdag japán férfi, aki puszta létével, no meg azzal, hogy átlát a szitán, izgalmas mozgásba hozza az eseményeket…

Eredeti megjelenés éve: 2006

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Geopen 20 Geopen

>!
Geopen, Budapest, 2016
326 oldal · ISBN: 9786155331831 · Fordította: Tótfalusi Ágnes
>!
Geopen, Budapest, 2014
366 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639765672 · Fordította: Tótfalusi Ágnes
>!
Geopen, Budapest, 2012
368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639765672 · Fordította: Tótfalusi Ágnes, Simon Márton

1 további kiadás


Enciklopédia 57

Szereplők népszerűség szerint

Kakuro Ozu · Paloma Josse · Renée Michel · Colombe Josse · Manuela Lopez

Helyszínek népszerűség szerint

Grenelle utca 7.


Kedvencelte 112

Most olvassa 21

Várólistára tette 413

Kívánságlistára tette 247

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

Amadea>!
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

Sírni tudnék, annyira szerettem ezt a könyvet. Valószínűleg mindig a közelemben fogom tartani, hogy bármikor beleolvashassak. Humor, mély elgondolások, szokatlan szereplők és szituációk együttese. Kedvenc lett.
http://amadea.freeblog.hu/archives/2010/11/05/A_kamelia…

Update 2020:
A papírsereglet és más történetek utolsó novellája után – mi tagadás – el akartam menekülni valami ismerős történetbe. Mivel minden mindennel összefügg, kissé ironikus, hogy ezt, a japán kultúrát az anyagias nyugati gondolkodásmóddal szemben éltető könyvet választottam, aminek a befejezése… nos, aki olvasta, tudja.

Régi kedvencek újraolvasása esetén mindig fennáll az erkölcsi avulás veszélye (a fizikai kopás senkit nem érdekel, mi se vagyunk már húszévesek). Ugyan tíz éve olvastam A sündisznó eleganciáját, de nem igazán féltem attól, hogy nem találjuk meg a közös hangot.

Ismételten remekül szórakoztam eme, a filozófia csillagfényes stólájába burkolt, szatirikus humorú társadalomkritikába oltott Hamupipőke-parafrázison (Renée hogy prüszkölne erre a megjegyzésemre!), ami az éles nyelvű megjegyzések, a művészettel kapcsolatos eszmefuttatások mellett nem kevés macskakontentet, rengeteg teát és nyálcsorgató süteményeket is tartalmaz.*

Tehát minden adott, hogy lubickoljak a történetben, de még nem értünk a jóságok végére, mert a szereplők is megérnek egy mozivetítést; kinek ne lenne rokonszenves Renée, a gazdagok árnyékában a világot gyanakodva figyelő ötvenes házmesternő, aki a könyveken keresztül él és bőrös szalonnával eteti a Tolsztoj után elnevezett macskáját? Amennyire nem bizalomgerjesztő a külső megítélése [de hát a vájt fülű könyvmolyok tudják, nem a ruha teszi az embert], annyira szórakoztató Renée fejében lenni, aki első blikkre elég túlzó elvárásokat támaszt a háza lakói felé – rettenetesen felháborítja egy stratégiailag rossz helyen kódorgó vessző –, bár meglehet, én is ilyen maró szarkazmussal elegy lenézéssel viszonyulnék ahhoz, akit teljesen feldob egy kétszáznegyven euróba kerülő nyers lenvászon terítő.

Palomát, a rózsaszínért rajongó entellektüel kiskamaszt – az a fajta gyerek, aki éles, mindent látó tekintetével zavarba hozza az embereket – néha következetlenségen kaptam, de zsenialitás ide vagy oda, mégiscsak egy boldogtalan tizenkét éves lánykáról beszélünk, és idősebbként illik nagyvonalúnak lennem. Paloma azt a szomorú végkövetkeztetést vonja le, hogy nem érdemes élni, ezért a tizenharmadik szülinapján öngyilkos akar lenni, miután felgyújtotta a lakást (és kimenekítette a macskákat, Alkotmányt és Parlamentet).

Érdekes összefüggés, hogy mind Renée, mind Paloma rejtőzködnek; az előbbi a tipikus, otthonkás-papucsos házmesternő álarca, Paloma az egy fokkal kevésbé okos diákok viselkedésnormái mögé rejti intelligenciáját. Az emberek simán elhiszik a színjátékot, hiszen azt látják, amit látni akarnak és eszükbe sem jut, hogy az életük egy marginális szereplője önálló emberi lény és nemcsak abban merül ki a létezése, hogy a folyosón lévő virágokat locsolgatja.

Ozu Kakuro csalogatja ki őket a fényre. A Grenelle utca 7. megüresedett lakásába költöző japán úr bezzeg nem rejtőzködik, a rengeteg átépítéssel-alakítással a mániákusságig terjedő izgatottságot korbácsol fel a lakók kebelében, akik még az egymással való teázástól sem riadnak vissza, hogy egy pillantást vethessenek a lakásra. (Az ő macskáit Levinnek és Kittynek hívják.) Ozu úr, vagyonos ember létére, mentes minden sznob allűrtől és jóságos tekintetétől kísérve Renée kimerészkedik a csigaházából és elkezd élni.

A végtelenségig el tudnám olvasni ezeknek a fiktív embereknek a beszélgetéseit, ahogy beugranak Renée-hez a házmesterlakásba – ami egy magánpalota forgalmas központjává vált, hah – és megvitatják az angol és a francia kultúra világnak adott találmányait, vagy hogy van-e értelme a létezésnek.

És hát a vége. A lelkem cinikus része roppant szórakoztatónak találja a maga módján, a naiv fele pedig még mindig szemrehányóan néz a szerzőre: Muriel, muszáj volt pont így? Ő pedig kedvesen biccent, miszerint az élet sem habos sütemény, a regények miért lennének azok?

Ui.: Annyira felllelkesített az újraolvasás-flash, hogy további régi kedvenceket tervezek elővenni.
Ui2.: A csodás fordításért ismételten hálás vagyok.

*Mondom ezt úgy, hogy fehér Tai Mu Lung teát szürcsölök és teljes kiőrlésű liszttel, házi lekvárral készült linzert tömök a számba.

23 hozzászólás
Nita_Könyvgalaxis>!
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

Ez a regény kegyetlenül szép.

Szépsége a kegyetlenségében, kegyetlensége pedig a szépségében rejlik. Tágra nyitja a szemed és a szíved, bármennyire fáj ez. Nem hazudja azt, hogy nem lesz semmi baj, de azt sem, hogy nem lesz soha már semmi sem olyan szép.

Barbery mondatai, gondolatai rabul ejtőek. Nem egy, nem két részt olvastam újra, vagy hogy jobban megcsípjek egy gondolatot, vagy hogy gyönyörködjék még egy kicsit a mondatok szépségében. Gyönyörű példázat arra, hogy a legnagyobb bűn a felszínesség, és hogy mennyire nem látjuk néha a másikat, pedig ott van az orrunk előtt.

Nekem kaméliát növesztett a lelkemben.

4 hozzászólás
Sapadtribizli P>!
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

Ilyen az, amikor az embernek már megint egy hatásvadász könyv kerül a kezébe…
Hatásvadász a cím, a történet, a végkifejlet. Giccs az egész. Úgy lesz teljesen sznob, hogy fennhangon lenézi és elutasítja a sznobságot… Közben pedig azért néznek le a könyvbéli szereplők másokat, mert azok a mások rosszul használnak egy-egy szót, vagy rossz helyre tesznek vesszőt… Olcsó filozófiai okoskodások, amik elmentek mellettem úgy, hogy még a szelük sem legyintett meg, sőt, untam is őket… Félreértés ne essék, rajongok az olyan könyvekért, amelyek jó kis filozófiai kérdéseket boncolgatnak érdekesen, hihetően, úgy, hogy tényleg értelmet nyerjen ez a fejtegetés a könyvön belül* , de itt nem jött ez most össze.
Két szereplő gondolatait olvashatjuk, egy tizenéves lányét, és egy ötven év körüli asszonyét, de ha találomra kinyitom a könyvet, és olvasni kezdem, fogalmam sincs, hogy éppen ki beszél, annyira csak azt hangoztatják, hogy milyen intelligensek, de azért az alapvető jellembeli különbségek, amelyek már csak a koruk miatt is jelen kellene, hogy legyenek, egyszerűen kimaradtak a könyvből…
A történet pedig olyan egyszerű, mint az 1x1, hiába van cicomába öltöztetve: megjelenik a (természetesen) gazdag, (természetesen) művelt, és (természetesen) mindent észrevevő férfi, aki aztán mindent helyre tesz. De ez még nem elég, a népnek könny kell, ezért tegyünk a végére drámát, ami felteszi az egész műre a giccs-koronát!
Annyira haragudtam a könyvre, mikor befejeztem, hogy miatta még a telefonomat is otthonhagytam…

*Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége, Michel Tournier: A Rémkirály – csak, hogy az elsőket említsem, amik eszembe jutottak.

1 hozzászólás
Morpheus>!
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

Kissé gyanakodva kezdtem bele az olvasásba, azon töprengve, hogy vajon miért nem fogom én ezt a könyvet szeretni. De valahogy nem találtam benne kivetnivalót, hiszen van benne filozófia, manga, japán, a főbb szereplők is rokonszenvesek, és akkor már kezdtem azt gondolni, hogy meg lettem tréfálva (vagy mégsem?). Persze ezzel semmi baj, még a tréfa is illett ehhez a történethez, ami az érzelem, értelem éppen megfelelő keveréke, egyensúlya. A végével nem vagyok kibékülve, persze érteni értem, hogy miért kellett ezt pont így lezárni, hiszen ez egy csajos könyv, amivel nincs semmi problémám, hisz minden férfiban ott van a nő is, legfeljebb bennem több, mint a legtöbb férfiban.
Idézeteket nem írtam, mert mindent kiírtak belőle előttem. :)

1 hozzászólás
Bleeding_Bride IP>!
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

A sündisznó eleganciájával értekeznék eme roppant megosztó olvasmányomról, hisz míg szépen ívelő mondatait élvezet volt ízlelgetni, azok tartalmától ősz hajszálaim száma nemesi egyszerűséggel szaporodott, ámbár bizakodó vagyok, hogy az ezüst szálak nem tévesztik meg a környezetem, és hitetik el rólam, hogy értékesebb lettem, mint vagyok. Ugyanakkor, bármennyire szélütés kerülgetett az kötet mélységeinek és magasságainak megmászása közben, az utolsó fejezettel a pennát vezető pilóta sikerült felkapja a gépe orrát és ismét egyenesbe hozza, mielőtt hatalmas robbanással a földhöz csapódhatott volna.

Igen, igen. Fölöttébb magasztos hangvételű egy darab, az ember lánya fontolóra is veszi, hogy kifinomultabban nyúl az értékeléséhez, annak ellenére, hogy többszörösen okádhatnékot váltott ki.
Ha ez a történet a 18. században játszódik és nem most, akkor talán meg is értem, de így pislogok, mint béka a csalán között és emésztem. (nem tudom ez spoiler-e) Szóval adott egy házmesternő, aki szeret olvasni és művelt, mellette tuti valami pszichés baja van, mivel mindent megtesz, hogy ez soha ki ne derüljön róla, nem mintha bárki is érdeklődne felőle. Minden alkalommal, amikor egy épkézláb mondatot kinyög, oldalakon keresztül monologizál, hogy jaj, most lelepleződött az ő magas műveltsége. Egyébiránt egy kibírhatatlan arrogáns sznobot rejt az egyszerű, butácska külső alatt.
Ugyanakkor adott egy 13 éves, öntelt fruska, aki értelmesebb a koránál, de azért kicsit piedesztálon ücsörög, akinek a naplója hangvétele pont olyan, mint maga a házmesternő.
Ezek ketten, egymással párhuzamosan mondják- írják sokáig a semmit, minduntalan kiemelve önnön megértetlen zsenialitásukat.
A lezárás pillanatában van a kis lányka részéről végre hiteles és normális reakció bármire is, az a részlet érte meg, hogy már felénél nem hagytam abba, és így látom valami fejlődéstörténeti értelmét is az egésznek. Egyébként bevallom töredelmesen, szörnyűségesnek találtam ezt a műokos- mártíromkodós szenvedést.

Niitaa P>!
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

"(…)
Ha te is szépirodalmat szeretnél olvasni, de nem tudod, hol kezdj neki, akkor bátran merem ajánlani ezt a jó humorú, néhol fanyar, kedves, lélekemelő történetet. Rengeteg minden rejtőzik a gyönyörű borító alatt, melyek mint a felszínre szeretnének törni. Érdemes adni neki egy esélyt. A könyv elolvasása után garantáltan magaddal fogod még a mondanivalóját napokig, akár hetekig is hordozni. Emellett segít különbséget tenni érték és érték között. Segít abban, hogy meglásd a pillanatok szépségét, hogy miért érdemes élni, illetve azt is, hogy mennyire múlandó is minden. Elgondolkoztat. Megdolgoztat. Nem limonádé történet."

A teljes értékelést itt érhetitek el: http://niitaabell.blogspot.hu/2017/08/muriel-barbery-su…

Littlewood IP>!
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

Akartam szeretni, mert elméletben nagyon olyan könyvnek tűnt, ami nekem tetszeni fog. Aztán nem olyan lett. Voltak jó pillanatai, de nem hatott rám. Pedig az alapötlet zseniális, a szereplők érdekesek, csak valahogy az interakcióik nem stimmeltek. Egymásra sem hatottak eléggé, nem csak rám.

Talán itt kéne abbahagynom, de még egy dolog. Renée karaktere olyan, mintha olyasvalaki írta volna meg, aki maga nem kiemelkedően intelligens, de szinte vallásos mélységgel tiszteli az intelligenciát, és ezért valami iszonyú távoli, csillagokon túli emelkedettséggel ruházza fel a zseni-szintűen intelligens embereket. Talán a másik oka, amiért nekem nem jött át a könyv, az, hogy azok a nagyon intelligens emberek, akiket én ismerek, nem ilyenek. Nem kerítenek ekkora feneket a saját eszüknek, nem tapicskolnak abban a jóleső érzésben, hogy őket senki nem bírja követni, hanem lelassítanak a többiekhez, ha kell, és ha idegesíti is őket mások relatív hülyesége, tudomásul veszik, hogy ez van, ez az ára annak, hogy megoszthassák az élményeiket a többiekkel. Ez számomra a beilleszkedés sokkal szimpatikusabb, és nem mellékesen hatékonyabb módja, mint az önelégült elzárkózás, még akkor is, ha adott helyzetben nagyon utálom a „nem igaz, hogy nem érted” kérdésre azt válaszolni nekik, hogy „de”. :)

mdmselle I>!
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

A könyv legnagyobb részéből egy büdös szót sem értek, de a hangulata klassz.

– Mi ez a szag? – kérdi Paloma.
– A lefolyó – mondom.
– Ez a liberalizmus kudarca – jelenti ki Paloma.
– Nem – mondom –, ez egy eldugult lefolyó.

36 hozzászólás
vicomte P>!
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

Selymesen puha folyékonysággal olvasható könyv, amelyre inkább volt jellemző az elegancia, mint a sündisznó tüskéssége. Ez a nagy erénye, ugyanakkor a gyengesége is: a könnyed báj miatt, ahogy a szerző a szavakkal és a szereplőkkel bánik, a drámai részek nem elég élesek, s a premisszák kibontása is felemás. Ez szomorú, mert sokkal több lehetőség lenne a regényben, mint amennyi most látszik: egy bátrabb író nem csupán egy könnyen befogadható bestsellert, hanem maradandót is alkothatott volna belőle.

A könyv egyik narrátora, Renée, az eklektikusan művelt és intelligens házmesternő, közönséges külseje és egy családi dráma miatt tüskéket növesztve bújik el az emberek szeme elől.
Míg Rostand drámájában Cyrano a szellemesség és pökhendiség mögé rejti a fájdalmát, addig Renée – aki a nagy orrú párbajhős parafrázisa – a jelentéktelenség maszkját húzza magára.
Olyan sikerrel, hogy akár Onibabára, rátapad az álarc, de neki eszébe sem jut, hogy lefejthetné magáról.
Sőt, biztonságban érzi alatt magát attól, hogy észrevétlenül és befelé fordulva létezhet.
S fel sem merül benne, hogy ezzel olyan sivár lett az élete mintha valóban csak a tévé bámulásával töltené az idejét, mint ahogy azt tetteti.
A könyv másik narrátora, a 12 éves Paloma, modern Kishercegként éli az izolált életét a nagypolgári villalakásban, és pengeéles intellektussal, de a kevésnél is csekélyebb élettapasztalattal keresi az élet értelmét. Persze nem találja, ezért úgy dönt, öngyilkos lesz, de az eltervezett haláláig még naplót vezetve leírja a „mély gondolatait”. Ám ezek a mély gondolatok, minden valódi tartalom ellenére is inkább szűkek, mint tágasak. Egy-egy felbukkanó tengerszem, még nem maga a tenger.

De szerencsére nem csak ennyi a könyv, s az írónő sem kizárólag intellektuális szócsőként használja a karaktereket, hanem életet lehel beléjük azzal, hogy a szellemes eszmefuttatások és monológok mellett teret ad az érzelmeknek és a tetteknek is. S ezzel megmenti meg a könyvet és a szereplőket az öncélúságtól.
Mert az intellektuális kiemelkedettség egyiküket sem teszi boldoggá, mivel azt pótszerként használják, amivel annak a fájdalmas tüneteit kezelik, hogy alig-alig kötődnek az élethez és az emberekhez.
Ahogy kibontakozik a történet, a zárt világukba behatoló idegennek köszönhetően mégis ráébrednek arra, hogy hogyan kerülhetnek egységbe önmagukkal. Ennek köszönhetően végre valódi örömmel fordulnak a világ felé, és mernek tenni is valamit, hogy boldogok legyenek.
S ennél többet senki sem tud tenni a világban lévő szépség felfedezéséért.

19 hozzászólás
Lady_Hope I>!
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

Ennyire intelligens, elegáns, szép, és kedves könyvet még nem olvastam. Nem vagyok okos, sem művelt. Kispolgári nyers perspektívából látom a művészetet, a könyveket, a filozófiát. Látom ha szép, és látom ha nem. Nekem ennyi adatott.
De Reneé. Ő egy csodálatos asszony. És minden erőmmel azon leszek, hogy az emberek mögé lássak.
Hogy felismerjem kik is ők valójában, és ne szalasszak el egy olyan lehetőséget, mint megismerni egy csodálatos házmestert, egy művelt, és okos nőt sündisznóbőrben.

"Mert ettől kezdve, a maga kedvéért a mindiget fogom keresni a sohában.
A szépséget ezen a világon."


Népszerű idézetek

egy_ember>!

Nincs gyerekem, nem nézek tévét, és nem hiszek Istenben, pedig ezeket az ösvényeket azért tapossák ki az emberek, hogy az élet könnyebb legyen számukra.

egy_ember>!

Ha van valami, amit gyűlölök, hát az az, amikor az emberek a tehetetlenségüket és elmebetegségüket hitvallássá alakítják.

21 hozzászólás
Rits>!

Az emberek azt hiszik, hogy a csillagokat követik, és közben aranyhalként végzik egy gömbakváriumban.

16. oldal

egy_ember>!

Az autodidakta meg van fosztva azoktól az irányjelzőktől, amelyekről a felsőfokú oktatás gondoskodik, viszont olyan szabadságot élvez a gondolkodásban, és olyan szintetizáló képesség birtokosa, melynek segítségével oda is eljuthat, ahol a hivatalos diskurzus választófalakat emel, és megtiltja a kalandozást.

Kapcsolódó szócikkek: autodidakta
Rits>!

A szerelmet, a barátságot és a művészet szépségét leszámítva nemigen látok semmit, ami táplálhatná az emberi életet.

Natasha>!

A gyerekek segítségével az ember későbbre halaszthatja a fájdalmas feladatot, hogy szembenézzen önmagával, erről később az unokák gondoskodnak.

193. oldal

Chöpp P>!

Hogy mit kell megélni, mielőtt meghalunk, én már tudom. Tessék: el is tudom mondani. Hogy mit kell megélni: a zuhogó esőt, ahogy fénnyé alakul.

349. oldal

3 hozzászólás
AeS P>!

Sok fáradságába kerül az embernek, hogy hülyébbnek tettesse magát, mint amilyen.

17. oldal (Geopen, 2009)

Nusii P>!

Talán ilyen az, hogy élők vagyunk: olyan pillanatokat hajszolunk, amelyek elenyésznek.

305. oldal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai
Émile Ajar: Előttem az élet
Michel Houellebecq: Elemi részecskék
Michel Tournier: A Rémkirály
Delphine de Vigan: No és Én
Anna Gavalda: Édes életünk
Anna Gavalda: Együtt lehetnénk
Michel Houellebecq: Behódolás
R. Kelényi Angelika: Az agyam eldobom
Irena Dousková: Weöres Csepel