Gendzsi ​szerelmei I-III. 40 csillagozás

Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei I-III. Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei I-III. Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei I-III.

1006 ​körül a japán császárné apja felfogadott leánya mellé az udvarba – oktatóként, gardedámként – egy művelt, kínaiul és japánul egyaránt író-olvasó-verselő arisztokrata hölgyet, aki változatos utakon-módokon a Muraszaki Sikibu nevet kapta. Az új udvarhölgy életéről nem sokat tudunk: 973 táján születhetett, néhány évet apja vidéki tartományában töltött, viszonylag későn, 998-ban ment férjhez, egy lánya született (aki később jelentékeny költővé vált), s a férjet 1001-ben el is vitte egy járvány. Nem sokkal ezután kezdhette írni Muraszaki a Gendzsi-t, mindenesetre amikor az udvarba került, már jelentős részével el is készülhetett. Egy biztos: fennmaradt naplójában, egy 1009-es bejegyzésben konkrétan megemlíti regénye címét.

Vagyis egy kereken 1000 éves nagyregény, a világirodalom első szerelmes és családregénye van most a kedves olvasó kezében, amely 1000 évvel ezelőtti szerelmekről, gáláns kalandokról és császárvárosi hétköznapokról mesél – úgyszólván I. István királyunk… (tovább)

Gendzsi regénye címmel is megjelent.

Eredeti cím: 源氏物語, Gendzsi monogatari

>!
Európa, Budapest, 2009
1556 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630788380 · Fordította: Gy. Horváth László

Enciklopédia 31

Szereplők népszerűség szerint

a rokudzsói hölgy · Gendzsi · Júgiri · Ómija hercegnő · Szuecumuhana (a sáfrányos hölgy) · Szuzaku császár · Tó no Csúdzsó

Helyszínek népszerűség szerint

Japán · Rokudzsó


Kedvencelte 5

Most olvassa 18

Várólistára tette 110

Kívánságlistára tette 86

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
kaporszakall
Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei I-III.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy irodalmi vénával megáldott japán udvarhölgy… Kábé akkoriban, amikor a mi szent emlékezetű István királyunk éppen nagyrabecsült Koppány bácsikáját fűrészeltette négyfelé…

Ez az udvarhölgy a fejébe vette, hogy megírja az első japán (sőt: ázsiai) regényt, ráadásul még az ezer évvel későbbi olvasók számára is élvezhető formában. ’Mihez kezdjek?’ – töprengett – ’A romantika a mi japán viszonyainkhoz képest túlzó, meg aztán erre a célra ott vannak a kísértethistóriák… a realizmus rendben volna, de nem abban szellemtelen, száraz formában, amiben majd kilenc évszázad múlva a Nagy Nyugati Félsziget* tarkanyelvű lakói kifejlesztik. Szürrealizmus, expresszionizmus? Minek a valóságot továbbszínezni, nem elég színes magától is? Túlhangsúlyozni dolgokat meg pláne ízléstelen: szájba rágni… mikor a művelt olvasó apró célzásokból is ért, a barbár meg a képébe ordított igazságokat is letagadja… Dadaizmus, abszurd, posztmodern? Miféle degenerált népség ez, akik ahelyett, hogy a cseresznyevirágzásban gyönyörködnének, kokaint szippantanak, és zagyvaságokat röfögnek? Igen, azt hiszem, az impresszionizmus megfelel, az elröppenő pillanat leheletszerű ábrázolása… persze ezek a nyershúsevő nyugati barbárok pár száz év után úgyis azt állítják majd, hogy ők találták ki az egészet…’

És lőn: a regény épp oly könnyed és kecses, mint Monet tavirózsái. S ráadásul 1400 oldalával együtt sem monoton, vagy unalmas.

Úgy vezet végig ennek a léha hercegi Casanovának a kalandjain, hogy természetes macsóönzése dacára sem utáljuk meg. A japán udvar précieux stílusa, kifinomult életvitele a Napkirály korszakát juttatja eszünkbe, csak arra még hét évszázadot várni kellett…

A jóképű és jómódú császári herceg – ki a női bájakra különösen fogékony – érzelmesen s egyben rámenősen ostromolja választottjait. Bármikor elegáns kétsoros versikét kanyarít a kívánt témában, majd bíráló szemmel olvassa a választ: kellően kecsesek-e az írásjegyek, szellemes-e a tartalom…

Az első kötetben (legénykorszak) szinte minden oldalon elfutja valamelyik szereplő szemeit a könny, és a nedves ruhaujjakat emlegeti, melyekkel – zsebkendő nem lévén – felitatja őket** Valósággal csöpögnek az érzelmek. Ám a kissé szentimentális hangnem ellenére mindenütt precíz és pontos az ábrázolás: ájtatos hősünk nagyon is józanul mérlegel, mit mikor hogyan tegyen, hogy a kiszemelt hölgyhöz is hozzájusson, és jó híre se szenvedjen csorbát. Szembetűnő a nők szinte teljes passzivitása és – még a klasszikus Kínához képest is – alávetett helyzete.***

A második kötettől (apakorszak) kezdve hősünk kezd megjavulni: felelősebben viselkedik, szeretetreméltóbb lesz. Ahogy a harminchatodik könyvben beteg feleségét ápolja, vagy amekkora tapintattal népes családját és kiterjedt háztartását kormányozza: kifejezetten szimpatikus.

A harmadik kötet – az első nyolcvan oldal kivételével – az utódnemzedék története, de előbb még véget ér Gendzsié. A negyvenedik könyv spoiler az egyik legközvetlenebb, és legemberibb fejezet, bármely kor bármely stílusában megállná a helyét. A regény mintegy harmadát kitevő utolsó tizenhárom könyv viszont jelentős változást hoz: az eddig sok szereplőt mozgató, s tempós hömpölygése ellenére erős sodrású cselekmény lelassul, kanyargósabbá válik, ugyanakkor kevesebb kulcsszereplőre fókuszál. Gendzsi és Tó no Csúdzsó rivalizáló baráti kettőse Kaoru és Niou párosában ismétlődik, s az Ukifune személye körüli konfliktusok mellett szinte az összes többi nőalak háttérbe szorul. A fejezetek lényegesen hosszabbak, a történet ’kalandregény’ jelleget ölt. S végül be sem fejeződik: egy cliffhanger után a tisztes matróna lecsapta az ecsetet, s mi ezer év óta hiába várjuk a folytatást…

A regény meglepően modern hangvételű, stílusában korszerűbb, mint az európai romantikusok zöme. Diderot, Stendhal, Proust jutnak eszembe, mint kései eszmetársai (nem véletlenül csupa francia…), esetleg még az oroszok közül Turgenyev.**** Néhány sorban odavetve páratlanul finom természetleírásokat találunk a kötetben, aprólékos lélektani elemzéseket, s a császári udvar hierarchiájának, helyenként furcsa protokolljának precíz ábrázolását. Amiről nem szól: a köznép élete. A rizst ültető parasztok, a városi iparosok, kereskedők, az alacsonyabb rangú katonák és tisztviselők vagy egyáltalán nem jelennek meg a lapokon, vagy csupán egy-egy pillanatra bukkannak fel.

A kép tehát, amit kapunk, nem nagylátószögű felvétel a középkori japán társadalomról, hanem teleobjektívvel készült, s az uralkodó környezetére fókuszál. A látómezőn belül viszont éles és részletgazdag. Megjegyzem: a leírt események idején Japán a béke szigete. Sehol egy durva szó, egy erőszakos cselekmény. A hadsereg gárdatisztjei nem karddal hadonásznak, hanem udvari táncokat lejtenek, és kétsoros verseket fabrikálnak. Felettébb idilli állapotok…

A mű – a számomra néha picit fárasztó citerahangversenyek és zeneelméleti beszélgetések mellett is – meglepően érdekes, könnyed, és szórakoztató. Egy évezred alatt érlelődött, nem pedig penészedett…

* Európa
** … szerintem az orrukat is abba fújták, csak a szerző erről szemérmesen hallgat…
*** A japán udvar hölgyeihez képest A vörös szoba álma asszonyai és lányai akcióhősnők…
**** Ám ne feledjük: Turgenyev is évtizedekig élt Párizsban…

14 hozzászólás
>!
Olympia_Chavez P
Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei I-III.

A XI. század eleji Japánban egy rangos és felettébb művelt udvarhölgy, ki tudja miért, talán csak saját szórakoztatására, tust és tuskövet ragad, hogy a fejében formálódó románcot lejegyezze. A mű évek hosszú során át íródik és formálódik, míg szerző és műve el nem jut a császári udvarba, az ott élők nagy örömére. A művet azonnal olvasni és másolni kezdik, íróját pedig elnevezik a könyv legidealizáltabb és legszebb szereplőjéről, vagy a lilaakácról*, ki tudja.
Muraszaki Sikibu minden előzetes minta nélkül nagyregényt írt, egy romantikus és családregény kombót, melyben aprólékos részletességgel bemutatja a heian-kori császári udvari életet. Se többet, se kevesebbet, minden ami ezen kívül reked, nem létezik a számára. Na jó, ez az aprólékosság sem terjed ki mindenre, csak arra ami elég kifinomult. Mint mondjuk a kelmék és az öltözködés, a kalligráfia és a versek, az illem, vagy épp a csábítás művészete és egyéb kellemes időtöltési lehetőségek. S mivel a császári udvarban játszódik, nagy szerepet kap a történetben a politika, a rangok, a vallási élet, és az ármánykodás.

Főszereplője Gendzsi, császári sarj, aki azonban apja döntése révén alacsony rangú udvaroncként kezdi meg pályáját. De tehetségének, kellemes modorának és „fénylő” szépségének köszönhetően bakugrásokkal halad egyre följebb a ranglétrán, miközben számtalan szerelmi kalandba bonyolódik. Ha egészen őszinte akarok lenni, egyik-másik történet, mai szemmel nézve felháborító és bizarr, de a kor hölgyei szemében Gendzsi úr bizony a gáláns és lovagias álompasit testesítette meg. Az első két kötetben az ő életét követjük végig, szerelmekkel, családalapítással, karrierrel és a hétköznapi élet és ünnepségek képeivel (ha épp nem valamelyik hölgyről beszélte le a kimonót, akkor verset írt, go partikat játszott, zenélt, táncolt, vagy éppen labdajátékkal szórakoztatta magát). Szóval nem csak jóképű volt és gondoskodó, de még művelt, kifinomult és sportos is, épp csak a hűséghez nem volt tehetsége.
A harmadik kötet elején azonban jön egy nagy filmszakadás, jó néhány évet ugrunk a történetben és a Gendzsit követő generációval, leszármazottaival folytatjuk a történetet. Ennek stílusa, szemlélete, lelkülete nagyban eltér az előzőektől**. A korábbi nagyon távolinak és idegennek ható habitus után, a harmadik kötetben mindez sokkal könnyebben befogadhatóvá válik a mai olvasó számára, illetve sokkal mozgalmasabb a cselekmény. A korábbi kiszámíthatóságot fölváltja a feszültség és a drámai elemek nagyon is hatásvadász alkalmazása. De ezt csak mi érezhetjük annak, akiknek az elveszett rokon és amnéziás szerelmi szál már rég elcsépeltnek hat. Akkoriban viszont ez könnyet csalt még a férfi szemekbe is, akárcsak a szép kotó játék, vagy a kecses vonalakkal megírt levélkék.

Nyugodt, ráérős világa, türelmes és érzékeny szereplői kifinomultságukban alig érintik ruhaujjukkal könyvünk lapjait, azonban illatuk minden percben körüllengi az olvasót. Összességében idilli világot fest meg, ami azonban korban és kultúrában is annyira távol áll tőlünk, hogy olvasás közben elkerülhetetlen, olykor-olykor egy furcsálló tekintet. Monumentális mű, ami minden szépsége, szórakoztatósága és olvasmányossága ellenére is kimeríti az embert, de hetekig el is varázsolja, a maga szilvagallyacskás, finom papíros, ciprusdobozkás apróságaival, vagy épp a természeti megfigyelések érzékeny és aprólékos leírásával.

*A muraszaki egy lila virág, képzettársítás révén a Fudzsivara család nevére utal, mely lilakaácmezőt jelent. Hölgyünk, Muraszaki Sikibu pedig ennek a családnak volt tagja. (A történet tele van hasonló átvitt értelmű, többszörös utalásokkal, amit a fordítások és kiadások tapasztalatai révén minden esetben lábjegyzetek magyaráznak, akár csak a versekben felhasznált népdalokat, egyéb költeményeket. – Olvasás közben nem érezni soknak, az oldalanként 2-3 jegyzetet, melyek ráadásul még érdekesek, vagy szépek is.)

** Állítólag a harmadik harmadot már nem Muraszaki udvarhölgy írta, hanem a lánya toldotta hozzá a történethez.

4 hozzászólás
>!
sztinus P
Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei I-III.

Japán időutazás.
Gyönyörű nagyregény.
Szépséges könyv- (fejezet)- címek.
Egy csapodár,de kedvelhető főszereplővel,aki köré lehetett egy ekkora művet építeni.
Épp ezért volt nehezen élvezhető számomra a harmadik kötet, ott hiányzott egy összetartó erő.
Vagy csak sok lett az ezeréves romantika.
Nagyon levont az élvezetességéből a fordítás. Egy klasszikus történetben zavaró szóhasználatokat használ a fordîtó,talán modernizáció volt a célja,nálam elérte azt,hogy még kíváncsibb lettem a Hamvas féle kiadásra.
Ruhasuhogásban nincs hiány, megismertet régi szokásokkal, bár pont ami engem nagyon érdekelt volna (születés körüli tradiciók) lerendezett az író azzal:"ez köztudomású".
Maradt egy hosszú hosszú szerelmes, csalfa történet,sok sok levèlchattel.

>!
Katherine_Grey
Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei I-III.

Elképesztő, hatalmas és izgalmas nagyregény. Minden szempontból meglepett. Elsőre ellenszenves, nőket hajszoló hőse lassan elfogadhatóvá, megérthetővé vált számomra, a regény pedig, amelyben szinte mindvégig rá koncentráltunk, lebilincselő volt. A kifinomult, szinte (poszt)modernnek tűnő módon idézetekkel át- meg átszőtt csevegések, verses udvarlások a legkevésbé sem voltak üresjáratok, egy-egy könyvből kilépve szinte az volt fura, hogy körülöttem nem így éljük az életet. Bár kissé különös, amint a hősök társadalmi szabályok (nőt nem láthatnak meg állva…), előkelően szabott, szimbolikus ruhaujjak és jelképes ajándékok sokaságában tobzódnak, mégis egy idő után minden és mindenki megérthetővé válik modern és magyar szemmel is. Leginkább a Harmadik Hercegnő mellékszála tetszett: élő és idegesítően egyéni figura volt.
A fordítás izgalmas és szép, a lábjegyzetekből épp a kellő mennyiség létezik.
Szemben a kínai regényekkel e kötetben nincsen túlcsorduló, mégis illogikus erotikus szál, mint a Szépasszonyokban, végtelenül és követhetetlenül sok szereplő, mint a Vízparti történetben, de kisívű cselekmény sem jellemzi, mint a Virágos gyertyákat. Egyszerűen nem is értem, hogyan tudott a kulturális hatásoktól elzárt 11. századi Japánban valaki ilyen élvezetes és különleges történetet írni. Ráadásul egy nő…
Óriási élvezet volt, mindenkinek ajánlom Muraszaki Gendzsijét.

>!
fukszia
Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei I-III.

Nagyon részletes és jó a fülszöveg, nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni.

Több mint 1500 oldal japán rajzzal, korabeli versekkel és meseszerű történelemmel elmesélve. Az első olyan könyv, amelyt nő írt! :)
A címadó Gendzsi története a második könyvben véget ér, de az új szereplők méltó folytatásai Gendzsinek.
Kiváló betekintést nyerhetünk a japán kultúráról, a mindennapok életéről.Senkit ne rettentsen el a hosszú, terjedelmes regény megéri elolvasni, én úgy érzem, hogy több lettem általa.

6 hozzászólás
>!
Skeletrino P
Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei I-III.

Hogy milyen is az igazán fényesen ragyogó férfi?
Olyan kisugárzása van, hogy nem lehet másra figyelni a jelenlétében. Amint megszólal, nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy rendkívül okos, tanult, jól tájékozott, és nem csak az esze forog jól, hanem a nyelve is. (Na, azt szeretjük) Magas, kisportolt, ruganyos járású. Őrjítően jóképű, öltözéke divatos és fantasztikusan áll rajta. De ha nincs rajta ruha, az is jól áll neki, sőt, ez az, ami igazán jól áll neki. (És azt is szeretjük, ha jól áll neki.) Bemutatom nektek …. nem, ő nem Christian Grey. Ő Genji.
De nem csak a japán „istenkirályfi” prototípusát ismerhetjük meg, hanem a Heian-kori császári udvar mindennapjait is. Életüket a vallás és a babonák irányítják, egészen megrázó volt egy-egy betegség lefolyásáról olvasni mai szemmel, tudni miről lehet szó, aztán látni ahogy a papok mindenféle őrült varázslatokkal próbálják „gyógyítani” a szerencsétlen. Ezenkívül minden cselekedetüket nagyon különös szabályok határozzák meg, melyek a mieinktől igen eltérőek. Azonban az emberi természet a világon mindenhol egyforma. Szenvedély, szerelem, érzékiség. Féltékenység, irigység, bánat. Intrika és bosszú. Ezekre pontosan úgy reagáltak, ahogy mi is tennénk.
Genji tényleg minden nő álma, nekem (is nagyon vonzónak tűnt, majdnem írtam neki én is versikét, ahogy Fujitsubo, Murasaki, Aoi, az Akashi-hölgy, Yuugao …. meg az udvarhölgyek …. meg még …. ezt a listát nem lehet felsorolni) azért lenne pár kifogásom vele kapcsolatban. Kíváncsi lettem volna, milyen is a mi hercegünk politikusként, hogyan végzi államférfiként a munkáját. Vagy ha nem is ő, akkor bárki a szereplők közül, mert Shikibu rengeteg jól kidolgozott karaktert ismertet meg velünk, de valahogy mindenki „csak” szerelmes, meg felajzott. Aztán meg, időről-időre Nyilas Misi bukkant fel a gondolataimban, mert Genji érzékenykedett, meghatódott, pityergett. Nekem kicsit sok volt a férfi könnyekből.
A szöveg viszont jól olvasható (tartottam tőle, hogy nehéz lesz), mi több, szerintem volt olyan része, ami kissé pletykalapos stílust vett fel.
Végül is azt kell mondjam hogy élveztem, mindenkinek ajánlom, aki egy mindig szerelmes férfi életét szeretné nyomon követni és akit érdekel a Japán történelem és kultúra.

>!
Fyndra
Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei I-III.

Nem mondom, hogy könnyed olvasmány, mert nem az; kell hozzá: rengeteg idő, nyitottság egy másik kultúrára (a japán szokások néminemű ismerete sokat segít), fogékonyság a lassabb folyású történetekre, és egy papírlap, amin lehet vezetni a mű végére már kissé kuszává váló családi kapcsolatokat :) (egy családfa nem ártott volna melléklet gyanánt, bár elismerem, hogy nem olyan fontos, csak néha jó lett volna, ha nem kell visszalapozgatnom, kiről van épp szó)
Nyilván japán nyelven egész más lett volna a helyzet, de magyarul egyáltalán nem hatott ódivatúnak a történet, sőt, szerintem sok modern „romantikus” művet felülmúl. Arról nem is beszélve, hogy jól mutatja, hogy az emberek tényleg minden korban ugyanolyanok, legfeljebb a társadalmi normák miatt tűnhetnek másoknak.
Bár tetszett, szerethető karakterre nehezen találtam benne (természetesen itt most a fő- és nem a mellékszereplőkre gondolok), egy idő után még a legjobb, legtökéletesebb szereplőnek is előjött valamilyen hibája, amivel sikeresen eljátszotta a szimpátiámat – de azt hiszem, ez volt a mű egyetlen hibája, márpedig a rengeteg erénye mellett a végére szinte teljesen elhomályosult ez az egy negatívum :)
Bár általában a történetszövést, karaktereket szokás dicsérni egy könyvben, én a Gendzsi szerelmei esetében mégis mást emelnék ki – bár alapból természetszerető ember vagyok, az olvasás alatt-óta még jobban figyelek a természetre, mert a regény gyönyörű leírásai, versei újra ráébresztettek, hogy bizony érdemes odafigyelni rá :)

>!
Morgana
Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei I-III.

Körülbelül egy fél évet töltöttem ennek a könyvnek az elolvasásával, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy rossz lenne. De hát ez mondjuk a csillagok számából is tükröződik.
Ahhoz képest, hogy 1000 évvel ezelőtt írták, rengeteg szerplőt sorakoztat fel, és több, mint 70 évig tart, egyáltalán nem nehéz követni, sőt nincsenek benne durva logikai bakik sem (amit már nem egy mai regénynél tapasztaltam, megjegyzem töredéknyi szereplő melett és lényegesen egyszerűbb cselekménnyel.)
A Gendzsit olvasni, nekem kellett egy adott hangulat, és amikor sikerült a ráhangolódás, már le sem tudtam tenni. Sajnos ez a hangulat nem tartott állandóan… De ez is csak azt mutatja, milyen különleges is ez a regény.
Aztán ott vannak azok a csodálatos versek… :)
Nagyon szerettem, egyszer majd biztosan újraolvasom, remélhetőleg, akkor már nem a könyvtár polcairól veszem kölcsön. Na meg persze, ha valahonnan sikerül beszereznem, majd elolvasom a Hamvas féle fordítást is. Nagyon kiváncsi vagyok rá.

4 hozzászólás
>!
padmee
Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei I-III.

Nagyon bájos olvasmány. Egyszerre unalmas lenne a három kötet, de hétköznap esténként, amikor az ember agya még túlságosan pörög, kifejezetten ajánlott. Egy-egy „könyv” (fejezet) lefekvés előtt, és borítékolható a nyugodt alvás.

3 hozzászólás
>!
Laurinha7
Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei I-III.

Lenyűgöző nagyregény. Nőies, szép, szerteágazó. Amúgy valami iszonyatos a nők helyzete itt, teljesen passzívak, csak gondolkodniuk és érezniük szabad. De nagyon jó.


Népszerű idézetek

>!
Cicu

De a legtehetségesebb művésznek is megvannak a korlátai. A kínai hölgy azokon a festményeken nem volt életszerű. „Ó, az a hibiszkusz-arc! ó, az a fűz-szemöldök!”, mondja a vers. Biztosan szép lehetett a maga kínai módján.

32. oldal (I. kötet)

5 hozzászólás
>!
sztinus P

Csak az olyan férfiban lehet megbízni, aki egy feleségnél többet nem vesz magához.

374. oldal,3. kötet, 50. könyv

>!
lollippi I

(…) „mint összeforrt erű ágak, mint közös röpte két félszárnyú madárnak” (…)

32. oldal, I. kötet

>!
Lynn

A rácsos csapókapu fel volt hajtva, így láthatta, hogy a ház kicsi és szegényes. Megsajnálta azokat, akiknek ilyen helyen kell lakniuk – de azután arra gondolt, minden lakóhely ideiglenes menedék csak ezen a világon.

94. oldal; Esteli arcok

3 hozzászólás
>!
kaporszakall

– Gendzsi úr megbízhatóbb, mint képzelnéd – felelte a főszámvevő. – Ha valakivel viszonya volt, akár csak egy futó kaland is, a végén mindig befogadja és övének ismeri el a hölgyet. Az eredmény pedig az, hogy mostanára egész szép gyűjteménye lett.

II. kötet, 349. oldal

>!
Kisflea

Mélyebb gondolatokra vall néha a csend.

II. kötet, 188. oldal

>!
Olympia_Chavez P

– Szép, szép a cseresznyevirág, csak kissé állhatatlan. Olyan hamar elszáll az első szelekkel. Aztán amikor épp a legszomorúbb lennél, virágba borul a lilaakác, és átvirágzik a nyárba is. Nincs ehhez fogható. Még a színe is olyan nyájas és hívogató.

326. oldal, II. kötet, Harmincharmadik könyv - Lilaakáclevelek

>!
kaporszakall

Nem tudhatjuk, tovább tart-e az élet,
mint harmatcsepp a lótusz levelén.

II. kötet, 454. oldal

>!
Amethyst

– (…) a teljesen érdemtelen nő szerintem éppen olyan ritka, mint a hibátlanul tökéletes.

46. oldal, I. kötet

>!
Sli SP

Az elhanyagolt fal hasadékán keresztül ráláttam a holdsütötte kerti tóra. Kár lett volna nem időzni egy kicsit ott, ahol ennyire otthonosan érzi magát a hold (…)

56. oldal, I. kötet, Második könyv - A rekettye (Európa, 2009)

Kapcsolódó szócikkek: Hold · holdfény ·

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Laurence Sterne: Érzelmes utazás
Madame de Lafayette: Clèves hercegnő
Tamenaga Shunsui: 47 rónin
J. R. R. Tolkien: A babó
Laurence Sterne: Érzékeny utazások
Barbara Lazar: A Virágszamuráj párnakönyve
Szugavara no Takaszue lánya: Szarasina napló
Kazuo Ishiguro: Napok romjai
Kazuo Ishiguro: A főkomornyik szabadsága
Gustave Flaubert: Madame Bovary