1848 ​– forradalom Párisban 0 csillagozás

BÉKÉSEN szürkültek a téli délután tompa fényei, amikor kezénvezetve gyermekét, a férfi kilépett a kapualjból. Csend fogadta, az ünnepi ebédutánok kissé alkoholittas fáradtsága; szinte kihalt volt a rakpart. A magas, feketekabátos férfi egy percre megállt; hogy körülnézzen. Az üzletek mind zárva, a könyvesek is becsukták már ládikáikat, csak az öreg Theobald apó motoz még a magáé mellett. „Mégis meg kellene vennem tőle azokat a Saint-Just beszédeket" gondolja a férfi a kapu előtt, de nem dönthet kétségei felől, mert a kisfiú megzavarja:
– Papa, Újévkor mindenki elmegy? …
– Mindenki.
– Még ők is? A királyok? – kérdezi tovább a gyermek és vastagkeztyűs kezével balra mutat, a folyón túlra, a Tüilériák felé
– Ök is… talán… – válaszolja elgondolkozva az apa, mert felvillan agyában: véletlenül milyen találó ma Anatole kérdése. Adelaide hercegnő, a király nővére, az éjjel halt meg. Kit választ majd most legbensőbb tanácsadójául az öreg? A hercegnő kezéből ugyan azt mondják, egy év óta, hogy betegeskedett – kiesett a gyeplő. Azért mégis ő maradt Lajos Fülöp őrangyala. A felesége? A gyermekei? Hebehurgya, bolondos család. A bitorlók zavarodottsága él bennük. Nem is csoda. Az isteni bosszú hetediziglen érvényesül. A trónörököst, az orleansi herceget el is érte már.
– Gyerünk – mormogja és elhessegeti gondolatait. Mit is törődik velük? A Saint-Just-ökre mégis alkudni fog. A gróf ugyan rég megvette már a beszédeket, de talán Duvergier de Hauranne úr…
Apa és fia némán fordultak be a sarkon. A Szajna partját elhagyva, az utcában hirtelen sötétebb lett, mintha már közelegne az est.