Tánc, ​tánc, tánc (Patkány 4.) 205 csillagozás

Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az ​egész világra kiterjedő, rejtélyes „call girl” szolgálat alkalmazottainak halála borzolja a rendőrség nyomozóinak idegeit. Felbukkan egy fiatal újságíró, aki korábban személyes viszonyt ápolt az áldozatokkal. Az egzisztenciális hullámvölgyben tengődő férfit elhagyja a felesége, s még a macskája is távozik az élők sorából, így ő egy neves író és egy közismert fotóművésznő lánygyermekével, amolyan pesztraként, Hawaiira utazik, hogy rendezze és rendszerezze gondolatait az 1980-as évek kapitalista piacgazdasága által privátmagányba taszított emberiségről. A fiatalember képzeletvilágának múltjában lakozó Birkaember közben tanácsokkal látja el a rock- és popzene, általában a populáris kultúra bűvöletében élő újságírót: A boldogság jobbára elérhetetlen, alkalmazkodni kell a világhoz… ügyesen kell táncolni, mindig csak táncolni!
A sikeres volt iskolatárs, aki filmszínészként rajongókkal körülvéve éli a sztárok életét, eközben a szófukar, életunt fiatalember szabad, korlátoktól… (tovább)

Eredeti cím: ダンス・ダンス・ダンス

Eredeti megjelenés éve: 1988

>!
Geopen, Budapest, 2017
596 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155724138 · Fordította: Erdős György
>!
Geopen, Budapest, 2013
596 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639973091 · Fordította: Erdős György
>!
Geopen, Budapest, 2010
596 oldal · ISBN: 9789639973091 · Fordította: Erdős György

Enciklopédia 24


Kedvencelte 16

Most olvassa 16

Várólistára tette 89

Kívánságlistára tette 67

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Csabi>!
Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc

Úgy tértem vissza estéről estére ehhez a nem éppen sovány kötethez, mint ahogy hitehagyott katolikus jár a vasárnapi misére: elmegy, mert ehhez szokott életében, de már maga sem tudja, hogy mit vár tőle.
Rég olvastam utoljára Murakamit, a Tazaki Cukuru-t utoljára, az elvette a kedvemet, és ahogy látom, azóta az életmű resztli kiadása folyik. De azért még akadt a polcomon a régiből, pl. ez is, ami, mint kiderült a Birkaember széria része, és hát a Birkakergető nagy kaland is inkább a wtf-szériába tartozik nálam, szóval az előjelek nem voltak biztatóak.
Habár a fülszöveg a megszokott becsali módon a rendőrség, nyomozás, krimi hívószavakkal operál, de hát tudjuk, amit tudunk. Mondjuk a történet valóban egy misztikus bűnügyi szállal indul, amit aztán hosszan pihentet az író, hogy egy Lolita történetszerűséggel múlassa az időt, amit egy buddy movie elemeivel kever, a rég nem látott, de újra meglelt, és azóta híres színész státusba jutott egykori iskolatárs közreműködésével. Aztán ezeket még megfejeli egy Romána füzetbe illő Hawaii kiruccanás negédes képeivel. Szóval jó sokáig nem történik semmi, kivéve tán a könyv legidegesítőbb és legszürreálisabb (vagy inkább leghiteltelenebb) jelenetét, a rendőrségi kihallgatást, ami alatt valószínűleg további őszülésnek indult amúgy sem makulátlan frizurám.
Ha mindezeken átrágja magát az olvasó, és közben nem kap idegzsábát attól, ahogy a szerző a főszereplője mögé bújva minden második oldalon zenei ízlésének kizárólagosságát és felsőbbrendűségét kinyilvánítja, akkor visszatérünk a misztikus krimi szálhoz, amit közben már legalább egy hulla is megtámogat. Persze, mivel ez nem egy krimi, Murakami meg Murakami, ezért ne várjunk némi ködösítésnél többet, de legalább úgy tűnik, zaklatott főhősünk révbe ér.
Ami talán mégis egységbe forrasztja ezt a regényt, az az egészen végig húzódó kapitalizmus kritika. Itt egy idézet példának, ami egyben a címet is megmagyarázza: link off.

A regény nyelvezetével sem voltam kibékülve, a végletekig leegyszerűsített ez a nyelv, néha inkább egy prospektus szövegre emlékeztet, igaz, főhősünk ilyeneket gyárt szakmányban, hát, ha emiatt ilyen, akkor én kérek elnézést. Különösen a párbeszédek nagyon kimódoltak, gyermetegek.
Szóval nem ezt a kötetet ajánlom a szerzővel való ismerkedésre.

Bélabá>!
Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc

A tizenötödik Murakami Haruki olvasásom tetszett, jó regény volt a Tánc, tánc, tánc. Egy thrillerbe hajló, misztikummal teli sztori. Igazi Harukis vonások mutatkoztak meg benne, más, korábbi regényei sablonjai tértek vissza (+ nagyon sok könnyűzene). Szerencsém, hogy pont e könyv előtt olvastam a Birkakergetős kalandot, mert itt Birkaember come back! :) Érdekes volt a Hawaii szigeti kalandozás illetve meglepő volt spoiler. A thriller részek izgalmasak, feszültek voltak. Érdemes volt olvasni, jobban tetszett a birkás és Kafkás kalandnál. Már csak a legfrissebb regény és a Flipper van hátra, nem lesz könnyű beszerezni őket. Ezt a regényt 4,5 csillagra (4,4 pont) értékelem, pozitív csalódás az előzetes várakozáshoz mérten.

pat P>!
Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc

Hé, hát ha úgy nézem, ez már-már szinte egy krimi! Van benne holttest, meg rendőrök is, hát megáll az ész. És egyébként is, konkrét események történnek és történetek esnek meg benne, a 600 oldalon legalább 200 oldalra való: Murakami legmozgalmasabb életű főhősével* most egyszerre három (3!) szinte függetlennek látszó, különböző dolog is történik gyors egymásutánban. Minek következtében akár néhány naponta is meg kell szakítani rendes életrendjét** holmi utazások, beszélgetések, nem-magányos étkezések, horribile dictu, bizonyos dolgok elintézése miatt.
Látszólagos szarkazmusom ne tévesszen meg senkit. Rettentően szeretem ezt a puhaságot, hömpölygést, ráérősséget, a sodródást az Erdős György által fordított, szürreális valószerűtlenségükből egy-egy vaskos magyarizmussal továbblendített mondatok hátán; hogy rövid időre Murakami-hőssé válhatok magam is, és beléphetek abba a kékesen derengő, visszhangos szobába, ahol a való világ teljes mértékben távolivá és lényegtelenné válik.
Aztán persze vissza is jöhetek, kellemesen szörnyülködve azon, hogy ott bent aztán senki nem volt normális. Hát de tényleg….

*Hiszen már Birkakergetés is történt vele, és az csak valami négy éve volt a regények ideje szerint.
**Vásárlás-főzés-étkezés-morfondírozás-zenehallgatás-alkoholivás-bámulás; alvás után ugyanez ismétel.

2 hozzászólás
Vackor6 P>!
Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc

Reménytelenül odavagyok Murakami írásaiért, ezért is esik nehezemre egyenként értékelni őket. Egyszerűen varázslatos az, amit papírra vet és úgy érzem egyre mélyebben beleszeretek a természetesség, és a misztikus szürrealizmus összehangolt elegyébe.
Nem utolsósorban az írói karakter anagrammájáért külön pirospont jár.

Marcus>!
Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc

A fülszöveg félrevezet, úgyhogy inkább bízzunk a Murakamival szembeni elvárásainkban: félig-meddig magányos főhős, életközepi válság, fura alakok, sok evés, sok semmittevés, és sok utazás. Mindez megbolondítva egy birkaemberrel, némi nyomozással, és még Hawaii is képbe kerül. Főhősünk szó szerint az útját keresi, de így van ezzel mindenki más is: mintha egy figyelmeztetés lenne azoknak, akik nem tudják, hogyan tovább: nem vagy egyedül, sőt, valójában mindenki folyamatosan azt csinálja, amit te. Ami azt illeti, szerintem az író is így volt vele, mert néhol már kicsit sok volt a céltalanság. És bár kétségtelenül kellemesen ellehetünk Murakami világában, azért 4-5 könyv után már kezd kicsit megszokottá válni.

dwistvan P>!
Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc

A tánclépések az útkeresésen vezetnek keresztül. Az olykor misztikus történések belső világunkba vezetnek. Többeknek adott tanácsok ellenére nehéz út vezet a saját élet és sors megtalálásához. Ahogy Haruki bűvészkedik a párbeszédekkel, mindenhol kitűnik véleménye a körülöttünk lévő világról, társadalomról, politikáról, erkölcsről, arról, ahogy élünk. Finoman, de határozottan szövi bele mondataiba. Olykor ironikusan. Tetszett, ahogy a kislány író apjának neve Murakami Haruki nevének betűiből keletkezett szójáték: Makimura Hiraku. A trilógiának, amely az író ifjúkori munkája a reménytelenségből induló gazdag érzelmi útvesztőn át vezető íve van. Fordulatos izgalmas út a végkifejletig.

4 hozzászólás
csartak P>!
Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc

Egyik ismerősöm hozta ide nekem „látom szereted az írót, cseréljünk tőle könyvet” kommentárral, így került sorra nálam a Tánc. Persze, amikor elkezdtem már, akkor néztem utána, hogy összefügg azzal a birkás könyvvel, amit még nem olvastam. De szerencsére magában is élvezhető.
Sokadik Murakami könyvként olvasva, nekem kevesebb benne a varázs, de mégis van benne valami, ami miatt nem tudom megunni. Végig úgy olvasom, hogy „mi lesz már”, „mi fog történni.” Nincs még egy író, aki ilyen lenyűgözően tud előadni egy hétköznapi cselekedetet, mint akár az, hogy mit főz a főhős. Közben állandóan átsejlik egy misztikus, tudat mögötti világ. Hétköznap – misztikum – hétköznap – misztikum. És így tovább. Szóval tud valamit ez a muksó…

fezer>!
Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc

Lassan elmondhatom magamról, hogy megvolt nekem az összes magyarul megjelent Murakami. Mikor erre gondoltam, először örültem és büszke voltam magamra, aztán meg elfogott a pánik: Mert mi lesz velem, ha nem lesz kéznél egy Murakami-kötet sem, amit a megfelelő Murakami-hangulatban lekaphatok a polcról? Amivel kizárhatom a külvilágot és elmerülhetek a passzív, név nélküli hősök és egyéb fura fazonok végtelenül magányos, melankólikus világában?
Ugyanis szeretek olvasni erről a nagy büdös semmiről, amiről ír, arról, hogy hogyan dob össze Nevesincs hősünk úszás után ebédre egy spagettit, ami mellé iszik még egy sört, és így tovább és így tovább. Közben a világról elmélkedik, zenét hallgat és összejön azokkal a már említett fura fazonokkal, akikkel az előbbi tevékenységeket (mármint evés, sörözés és zenehallgatás) már közösen is űzhetik.
Azt hiszem, hogy ha befejezem az összes regényét, akkor leginkább hisztis leszek (És nem az a fajta csöndes beletörődés, amiről az író oly szívesen ír. Inkább a toporzékolós, hangoskodós fajta.)
(Ja és ez a könyv éppenséggel szólhatna arról, ami a fülszövegben áll, de nem arról szól.)

5 hozzászólás
vicomte P>!
Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc

A regény a Birkakergető nagy kaland narrátorának életét meséli tovább, de nem kapcsolódik szervesen ahhoz a könyvhöz, így akár külön is élvezhető, bár szerintem mindenképpen érdemes előtte elolvasni azt is – azt a verzióját, amelyből nem hagyták ki a Delfin szállóban játszódó részeket –, mert sokkal könnyebben érthetővé válik azzal a karakter motivációja.

Mivel ez már a sokadik könyvem a szerzőtől, ezért a regényt olvasása során többször is volt olyan érzésem, hogy épp az írói útkeresésnek vagyok a tanúja.
Az író kedvenc témái, úgyis mint a zen jellegű kiüresedettség, a társadalmi konvenciókkal szembemenő individualizmus, a szerelem és magány, az árú és nem értékközpontú kapitalizmus iránti idegenkedés témaként már jelen vannak. Eszközként pedig megkapjuk a popkulturális utalások tömegét (itt konkrétan letaglózó mennyiségű zene kerül megemlítésre), akárcsak a finom ételek és italok részletekbe menő leírását, megfejelve a szinte a cyberpunkra emlékeztetően fárasztó márka mániával.

A témák és az eszközök persze összeérnek, és kapunk egy csavaros, sok ágon és bogon keresztül egymásba fonódó, kapcsolódó történetet, amely néha félretol, aztán továbbvisz történetszálakat, fittyet hányva a regényírás alapvető szabályainak.
Látszólag érdektelen kitérőkkel, gyakran urbán horror elemekkel dúsított, szó szerint kafkaian szürreális jelenetekkel, és nem utolsó sorban furán posztmodern (Hófehér apja olyan volt számomra, mintha gúnyos fricska lenne a szerzői identitással játszó írók felé) hatásokkal játszva viszi előre a történetet.
S ez a történet valójában tényleg nem más, mint amit a cím ígér: tánc, tánc, tánc. A narrátor nem sodródik az eseményekkel, de nem is különösebben alakítja őket, hanem egyfajta harmóniában mozog együtt velük, míg végre az élet által mellé sodort szereplők segítségével megtalál valamit és le is győzi a sötétebb késztetéseit.

Ha az lenne az első könyvem a szerzőtől, akkor jobban megfogott volna, így azonban kénytelen vagyok azt mondani, hogy ez a kötet csupán előtanulmány a Kafka a tengerparton-hoz; abban ezek a témák és eszközök sokkal hatásosabban és összeszedettebben jelennek meg.

6 hozzászólás
K IP>!
Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc

Ez most kevésbé tetszett, nehezen tudtam ráhangolódni. A teljes képet tekintve nem érzem kiemelkedőnek, pedig több részlete is tetszett. Ilyen az idealizálásról, illúzióról szóló részek; amikor az elején a barátnője tanácsolja, hogy „Házasodj össze egy holdbéli nővel, aki jó kis holdbéli gyerekeket szül neked” – majd nem sokkal később egy jól megrakott teherautó húz el; a korhoz való kapcsolódási nehézség; a kihallgatás és Kafka felidézése; a Pacman-hasonlat (Olyan érzésem volt, mint aki egy videojátékban kalandozik. Pacman: pik-pak-pak, üget egy útvesztőben, és szaggatott vonalat eszik. Célja nincs. És egyszer biztosan meghal.); vagy például ez: „Én azonban néha már arra gondolok, hogy egy középkorú nő szépségét megcsodálni az emberi élet nagy élvezetei közé tartozik.”; illetve a fejlett kapitalizmusról szóló elmélkedések, annak kritikája. A mágikus részeket nem mindig tudtam hova tenni, idővel a sok filmnézéssel együtt az idealizáláshozhoz kötöttem, mert ezekben spoiler

Szóval senki és semmi sem tökéletes: Hófehér, spoiler
Harmat, az anyja spoiler
Az író (aki "nem rossz ember, de nem is egy zseni") spoiler
A félkarú költő pedig spoiler
A call-girlök spoiler
A Gotanda spoiler
Hawaii: spoiler
Végezetül spoiler


Népszerű idézetek

Chöpp >!

Mi lenne, ha mindnyájan egyszerre abbahagynánk a pazarlást? Borzasztó felfordulást idéznénk elő, talán a világgazdaság is megroggyanna tőle.

46. oldal

Kapcsolódó szócikkek: pazarlás
1 hozzászólás
Chöpp >!

Megmondom őszintén, szerintem a tanárok nyolcvan százaléka tehetségtelen vagy szadista. Vagy tehetségtelen szadista. A tanítványaikon töltik ki a bennük felgyűlt feszültséget. Túl sok a csip-csup, értelmetlen, jelentéktelen szabály. Olyan rendszert találtak ki, amelyik szétrombolja az egyéniséget, és azok érnek el jó eredményt, akikben a fantáziának szikrája sem maradt. Ez régen is így volt, ma sincs másként. Az ilyesmi nem változik.

288. oldal

11 hozzászólás
Chöpp >!

Aki az apró dolgokban egyenként elvész, a nagy dolgok felett átsiklik. Ezt figyeltem meg. Érdekes tulajdonság.

304. oldal

3 hozzászólás
Csabi>!

– Na, és a soron következő háború elkezdődött már? – kérdezte.
Igaz, hogy nem voltam egészen tisztában azzal, hogy neki melyik lehetett az előző, de megráztam a fejem.
– Nem. Még nem.
– Nem baj, nemsokára úgyis beindul majd – mondta színtelen, monoton hanghordozással, miközben kesztyűbe bújtatott kezét összedörzsölte. – Vigyázni kell! Ha nem akarod, hogy megöljenek, jobban teszed, ha óvatosan élsz! Biztos, hogy háború lesz. Az mindig van. Nem létezik, hogy ne legyen. Csak nem akar látszani, de biztos bekövetkezik. A szíve mélyén mind örömest leöli a másikat. A valóságban is addig tart az öldöklés, míg csak bele nem fáradnak. Akkor egy kis szünetet tartanak, hogy újult erővel folytassák.

128. oldal

Kapcsolódó szócikkek: háború
1 hozzászólás
Chöpp >!

Az ember otthagyja távozása után is az árnyékát azon a helyen, ami legjobban illett hozzá.

475. oldal

Chöpp >!

Valaki sír utánam. Mivel nekem az nem megy. Más ont könnyeket helyettem.

596. oldal

1 hozzászólás
Chöpp >!

Énbennem igazán nincsen semmi különös.
Komolyan mondom.
Nem állítom, hogy teljesen mindennapi lennék, de nincs bennem semmi rendkívüli. Teljesen normális vagyok a magam módján. És egyenes. Mint a nyílvessző. Mint emberi lény, spontán és természetes.
Ez olyan vitathatatlan tény, hogy nem nagyon érdekel, hogy a többiek hogyan ítélnek meg, engem. Mi közöm hozzá, hogy minek néznek? Nem az én problémám, inkább a másoké.

20. oldal

3 hozzászólás
Annamarie P>!

Az idő olyan, mint a futóhomok, nem a miénk az a hely, ahol állunk.

94. oldal

Bélabá>!

A tétlenségnél jobb a mozgás, a semminél a kísérletezés.
Az Erő legyen velem!

csartak P>!

Az idő olyan, mint a rothadás.

558. oldal, 41. fejezet


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa
S. A. Locryn: Gyufaláng
B. E. Belle: Megtörtek
Szaszkó Gabriella: Végtelen
B. E. Belle: Visszatérők
Anita Boza: Az éjszaka színei
B. E. Belle: Szépségek
Isabel Allende: Kísértetház