Szputnyik, ​szívecském! 385 csillagozás

Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském! Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském! Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!

A Szputnyik, szívecském keserédes történet, mely a szerelem hatalmáról és fájdalmáról szól. A regény főhőse „K”, aki beleszeret diáktársnőjébe, de ahogy az gyakran megesik, a lány szíve másért dobog … A krimibe oltott szerelmi történet az emberi vágyakról szóló, mély eszmefuttatásként bontakozik ki az olvasó előtt. Stílusa utánozhatatlan, „murakamis”, egyrészt végtelenül könnyed, másrészt sejtelmes, izgalmas.

Eredeti cím: スプートニクの恋人

Eredeti megjelenés éve: 1999

>!
Geopen, Budapest, 2017
238 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155331206 · Fordította: Komáromy Rudolf
>!
Geopen, Budapest, 2013
238 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155331206 · Fordította: Komáromy Rudolf
>!
Geopen, Budapest, 2008
238 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639574717 · Fordította: Komáromy Rudolf

2 további kiadás


Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Groucho Marx


Kedvencelte 43

Most olvassa 21

Várólistára tette 130

Kívánságlistára tette 97

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

eme P>!
Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!

Hamisítatlan Murakami, tele murakamis kellékekkel – magánnyal és kafkás elidegenedéssel, vágyódásokkal, zenével, könyvekkel, macskákkal, nőkkel meg misztikus köddel, amelyben tétován téblábolunk, még akkor is, ha ez a köd talán nem annyira sűrű, mint azt a szerzőtől megszokhattuk.
A néhol szürreálisba játszó elbeszélést a lemondásból fakadó nyugalom és a nyugtalan keresés összeszövődésének vibrálása hozza létre, miközben olvasás közben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a megértés csupán félreértéseink összegzése.
A középpontban egy szerelemi háromszög, amelynek minden csúcsa (az elbeszélő K, a kiugrott bölcsész Szumire és a nála majdnem két évtizeddel idősebb Miu) szinte elérhetetlen messzeségben van a másik számára. A földhözragadtan gyakorlatias elbeszélő, aki stabil állásába és a társadalmi normák szövedékébe begubózva vágyódik a nonkonformista, álmodozó, szabályokon átlépő, Kerouac-rajongó Szumire spoiler iránt. Szumire pedig életében először lesz szerelmes egy, mint később kiderül, spoiler.
A nem túl cselekménydús regény valójában úton levés, beatnikek és szputnyikok bizonytalanul lázadó és ugyanakkor szűk keretek közé zárt, magányos útja, egyszerre kifelé és befelé irányuló utazás, keresés az ember néha önmagának is ismeretlen arcai, dimenziói után, az eltűnt, meghasadt ének után, melyek összebékítése révén ki lehetne tölteni a belső ürességet, az ember rátalálhatna önmagára. Murakami az én beteljesülésének kérdését az egyén társadalmi meghatározottságának kérdéskörén keresztül is vizsgálja, elsősorban az egyén érzelmi és érzéki dimenzióira fektetve a hangsúlyt – az elvárásoknak való megfelelés kényszere, különböző elfojtódások, érzelmi sivárság, aszexualitás, a soha el nem érhető utáni vágy és az ezzel járó meghasonlás tematizálása révén. Az embert önmagától és a többiektől elválasztó távolság mindvégig legyőzhetetlennek (és ijesztőnek) tűnik, és ezen a valóságba betüremkedő misztikum, az álom és vágyak dimenziója, a párhuzamos világok megsejtése sem sokat segít. Talán innen az az elégikus, borongós hangvétel, amely többnyire passzív elbeszélőnk narratíváját jellemzi.
A lezárás gyanút keltő bizarrsága nemhogy megoldaná, inkább fokozza a rejtélyt, újabb kérdésekre ösztönözve az olvasót, de engem valahogy mégsem sikerült meggyőznie sem fura, titokzatos történetével, sem ennek misztikus aurájával, még az amúgy érdekes utalásrendszerével és motívumaivel sem, ahogy a többi, általam olvasott Murakami-regényen is kicsit kívül maradtam. Továbbre sem értem, beszélem a nyelvét, és itt nem a japánra gondolok.

7 hozzászólás
Chöpp P>!
Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!

„Kiélesítem a késemet, a szívem fenőkő.”

Itt ülök a hatása alatt. Gyönyörű történet! Azt hiszem nem utoljára fogom megköszönni Murakami úrnak a kiváló regényt és nem utolsó sorban utánozhatatlan stílusát. Köszönöm Murakami úr!

2 hozzászólás
mbazsa>!
Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!

Lehet, hogy nem a legszerencsésebb választásom volt, hogy Murakami regényeinek ismerkedését ezzel a darabbal indítottam. Valamiért nem mertem vaskosabb, vagy akár több kötetes opussal kezdeni, inkább csak ízlelgetni, kóstolgatni akartam a japán író világát. Persze idegen vizeken hajózva, vagyis inkább olvasva, az is benne van, hogy nincsenek elvárásaink, és hagyjuk, hogy az ismeretlen az újdonság erejével ragadjon magával.

Valami könnyedebbet akartam fogyasztani, persze valami olyasmit, ami nem száz százalékig limonádé, nem is negatív giccs, de azért nem sokkol egyfolytában a szocionyomasztással és a nyomorpornóval, amolyan vízpartmellé való olvasmányt szerettem volna olvasni. Szórakoztat, elgondolkodtat, de azért nem vág teljesen nyomorszájon. Így került a kezem ügyébe ez a könyv. Szerencsére ezek az igényeim szinte teljes mértékben kielégültek, de ha ennél többre vágytam volna, akkor most biztosan csalódottan és szomorúan írnám meg ezt az értékelést.

Ambivalens érzéseim vannak ezzel a regénnyel kapcsolatban. Olvasás közben úgy éreztem, hogy Murakami folyamatosan egyensúlyozik a lektűr és a magas irodalom határán. Látszik rajta, hogy profi regényíró, és nem ma kezdte a szakmát. Lehet, hogy a kevesebb több lett volna, és egy rövid elbeszélésnek, vagy egy hosszabb novellának sikerültebb, ütősebb darab lenne ez. (Csak egy példa, a szputnyik motívum annyira túl van magyarázva, hogy még az is megérti, aki nem olvasta a regényt.) Persze nem akarom szegény Murakamit lehúzni, mert azért tisztességes iparos munkát végzett, minden a helyén volt a regényben. Nálam is csak azért működött, és élveztem az olvasást, mert nem voltak nagy igényeim, és csak egy könnyed darabra vágytam. Meg is kaptam. Legközelebb mindenképpen valami fajsúlyosabbat próbálnék meg tőle.

8 hozzászólás
Honey_Fly P>!
Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!

A „leghétköznapibb” Murakami regény amit eddig olvastam. Így is minden sora működött. Az igaz, hogy engem már sok könyvvel ezelőtt megvett kilóra de fenn is tartja a rajongásomat. Annyira más világról ír, mint amiben én élek… Szereplői nem is állhatnának távolabb tőlem mégis pillanatok alatt beszippant a világukba. Műveltségük, intelligenciájuk, szinte tökéletes külsejük nagyon vonzó, ugyanakkor rettentő félelmetes az az üresség ami bennük tátong. Olyan világ Murakamié amiben jó szétnézni időnként, de egyáltalán nem bánom, hogy csak látogató vagyok benne.

meseanyu P>!
Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!

Végig az volt az érzésem, hogy ezt már olvastam, meg ezt is, vagyis nagyon sok minden visszaköszönt a régebben olvasott Muralamikból, de ez persze nem biztos, hogy baj, mert hiszen minden írónak megvan a maga stílusa. Mindenesetre tetszett a hangulat, a szereplők, a történet, egy pár oldal volt csak, amit untam, úgyhogy összességében, ha nem is kedvenc, de azért egy jó könyv. És ez elég.

pat P>!
Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!

Hogy mi van? Milyen vér? Hogy kerül a Répa az asztalra? Meg most így hogy?
Azt szoktam szeretni a furibb Murakami könyvekben, hogy ugyan nem feltétlenül értem őket az eszemmel, de azért valahogy mégis értem, és nem érzem úgy, hogy lemaradtam valamiről. De ennél most azt érzem, hogy az írónak volt valami mondandója, ami nem jött át mégsem, és ez bosszantó.
Igen, kicsit Kurblimadár, igen, Murakami kicsit mindig egyforma (nagyon), és komolyan kíváncsi lennék, honnan ez a fül- meg macskafétis. Mondjuk mindez egy pillanatig sem szokott zavarni. A fordítás az elején tényleg kicsit nem volt jó, de 20 oldal után már tökmindegy volt.
Hanem ez a hiányérzet. Ez bosszant most nagyon.

Edit_Zsuzsa_Nagy>!
Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!

Az első Murakami könyv,amit olvastam.Kíváncsi voltam,mi ez a nagy „hájp” az író körül.A Férfiak nő nélkül című novelláskötetből olvastam egy részletet,ami nagyon tetszett,aztán ez a könyv megtalált az antikváriumban és nem volt menekvés.:).Valahogy túlvilági,de valamennyire kézzelfogható(is).Egyébként végig ezt éreztem olvasás közben.Vitt magával a történet,lassan csordogált a cselekmény,de az író stílusa erőteljesen lökött előre.Számomra gyönyörűen ábrázolta a szerelmet,a magányt,az élet olykor hiábavaló voltát,a beteljesületlenséget,a küzdelmet önmagunkkal.Biztosan lesz folytatása a kezdődő barátságunknak Murakamival.

Paulina_Sándorné P>!
Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!

Nem igazán tudom, hogy mit gondoljak a regényről. Fura volt a számomra. Az író stílusa tetszett, inkább a történettel van gondom. Voltak részek, amik számomra a levegőben lógtak, lógnak. Nem minden történésre tudom rámondani, hogy értettem. Miu története maradt meg bennem a legjobban, érdekesek az óriáskerekek. Szumira fura személyiség volt.

vorosmacska>!
Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!

Hogy is kezdjem?. Ez nekem most nagyon tetszett. És mégis, alig tudom megfogalmazni, hogy miért.
Talán, mert kimondja a ki nem mondott érzéseimet? Mert szépek és találóak a
hasonlatok? Mert K olyan nyugodt és elfogadó? Mert abszolút mai a történet? Mert olyan titokzatos és nem akar a szájunkba rágni semmit? Mert megírja az esendőségünket, magányunkat? Mert izgalmas, de mégis belengi egy bizonyos fajta nyugodtság?
Ahogy így gondolkodom a könyvön, arra jövök rá, hogy a történet egyáltalán
nem fontos: ki az a Szumire, mi történik vele, kit szeret, ki szereti őt és
végül előkerül-e? Nincs jelentősége. Úgy ragad meg a regény, hogy
kívülállók maradunk. Nem kelt vágyakat, nem szurkolunk a szereplőknek, csak
egy röpke pillanatra bepillanthattunk az életükbe.
Első olvasásom Harukitól. Lesz folytatás.

hencsa06>!
Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!

Mem volt ez rossz Murakami. Engem szokás szerint magával ragadott, annak ellenére, hogy átlagosabb regény volt a többihez képest. A varázs így is jelen volt , és az a jellegzetes hangulat. Meghát a macskák , imádom, hogy mindíg jele vannak a regényeiben , mégha csak érintőlegesen is , de ott vannak. :)


Népszerű idézetek

Annamarie P>!

Miért kell az embereknek ilyen magányosnak lennie? Mi végre mindez? Emberek milliói élnek ezen a világon, mind sóvárognak valami után , másoktól várják, hogy kielégítsék őket, mégis elszigetelik magukat. Miért? Csupán azért jött létre a föld, hogy az emberi magányt táplálja?

204. oldal

Izolda P>!

Néha egészen imádnivaló vagy. Mint a karácsony, a nyári szünidő és egy pinduri kutyakölyök egybegyúrva.

62. oldal (Geopen, 2008)

zanni>!

Sok közöset találtunk egymásban. Olyan természetességgel faltuk a könyveket, ahogy más levegőt vesz. Minden szabad percünkben behúzódtunk egy csöndes sarokba, és vég nélkül fogyasztottuk a lapokat. Japán regényeket, külföldieket, új műveket, klasszikusokat, az avantgárdtól a bestsellerig mindent ‒ ha volt benne valami intellektuálisan serkentő, akkor elolvastuk. Könyvtárakban lógtunk, naphosszat böngésztünk Tokió antikvár Mekkájában, a Kandában. Még soha nem akadtam össze senkivel, aki ilyen buzgón ‒ ilyen elmélyülten, ilyen széleskörűen ‒ olvasott volna, mint Szumire, és bizonyosra veszem, hogy ő is ugyanígy érzett.

19. oldal

_natalie_néven_ IP>!

A valóság elcsúszott a helyéről, akár egy félregombolt kardigán.

93. oldal

_natalie_néven_ IP>!

Reggelente, amikor fölkelek és a tükörbe nézek, mintha egy idegen arc nézne vissza rám. Ha nem vigyázok, a végén még itthagy.
– Akkor nem lenne jobb, ha elengednéd? – kérdeztem.
– De ha elveszítem önmagamat, hová mehetek?
– Ha csak pár napról van szó, lakhatsz nálam. Mindig szívesen látom azt az énedet, aki elveszített téged.

72. oldal

Spaceman_Spiff IP>!

Ahol, valljuk be, a föld nem azért vonszolja magát a nap körül, hogy az emberek élete csupa móka legyen és kacagás.

17. oldal, 1. fejezet (Geopen, 2008)

1 hozzászólás
Chöpp P>!

– Mondd, te sosem jössz zavarba attól, hogy helytelen, amit csinálsz? – kérdezte Szumire.
– Többet vagyok zavarban, mint nem – feleltem.

60. oldal

Chöpp P>!

Kiélesítettem a késemet, a szívem fenőkő.

237. oldal

simiszabi>!

Magányos fémlelkek a világűr akadálytalan sötétjében, találkoznak, elhaladnak egymás mellett, elválnak, és soha többé nem találkoznak. Egyetlen szó sem hangzik el köztük. Nem tesznek betartandó ígéreteket.

204. oldal, 14. fejezet (Geopen, 2008)


Hasonló könyvek címkék alapján

Ian McEwan: Vágy és vezeklés
J. M. Coetzee: A semmi szívében
Donna Tartt: A titkos történet
Jeanette Winterson: A szenvedély
Margaret Atwood: Alias Grace
Graham Greene: A kezdet és a vég
Graham Greene: A harmadik
Graham Greene: Brightoni szikla
Ian McEwan: Dióhéjba zárva
Mario Vargas Llosa: Halál az Andokban