!

Norvég ​erdő 430 csillagozás

Murakami Haruki: Norvég erdő
Bookline · 3.990 Ft –15% 3.391 Ft
Régikönyvek.hu · 3.990 Ft –15% 3.391 Ft
Könyvtár

A Beatles Norvég erdő című legendás dala Toruban felidézi az első szerelem emlékét, azt az időszakot, amikor beleszeret elvesztett barátja szerelmébe, Naokóba. Egyszeriben visszacsöppen a húsz évvel korábbi Tokióban töltött diákéveibe, abba az életbe, amelyet viharos barátságok, szeszélyes fellángolások és szakítások, alkalmi szeretkezések, érzelmi zűrzavarok, veszteségek és beteljesületlen vágyakozások tettek emlékezetessé. Újraéli a találkozást a szókimondó, öntörvényű lánnyal, Midorival is, aki a felnőtté válás határán arra késztette, hogy válasszon múlt és jövő között. Könnyednek tűnő, rafinált történetében Murakami megidézi az 1960-as évek diáklázadásainak hangulatát, a szabad szerelem, a nagy ivászatok, az élvezetek kamaszos, provokatív hajszolásának popzenés világát. Ám a felszín alatt leheletfinom érzékenységgel ír életről, halálról, és a felnőtté válás mélypontjai és magaslatai közt hányódó fiatalság sebezhetőségéről.

Eredeti megjelenés éve: 1987

>!
Geopen, Budapest, 2013
420 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639765306 · Fordította: Erdős György
>!
Geopen, Budapest, 2008
420 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639765306 · Fordította: Nagy Mónika, Erdős György

Enciklopédia 28

Szereplők népszerűség szerint

Midori · Kommandós · Vatanabe Toru


Hirdetés

Kedvencelte 125

Most olvassa 57

Várólistára tette 248

Kívánságlistára tette 195

Kölcsönkérné 7

Elcserélné vagy eladná

>!
3.290 Ft ★★★★★ Eladó Elcserélhető
oishaburi könyve Murakami Haruki: Norvég erdő

Kiemelt értékelések

+
>!
Littlewood P
Murakami Haruki: Norvég erdő

Az első Murakami Haruki-könyv, amit olvastam. A címe miatt kaptam meg, és mert 60-as évek, amivel nálam nem nagyon lehet mellélőni.

De a japán 60-as évek nem olyan ám, mint bármely más 60-as évek. A japánok még a lázadást is udvariasan csinálják. Ha esetleg mégis túllépnék az udvariasság kereteit, akkor inkább az öngyilkosságot választják, az legalább nem jár felesleges hangoskodással.

A történetet nem unalmasnak találtam, hanem erőtlennek. Mintha fognánk egy bárhol máshol játszódó, útkeresős, felnövéssel küzdős sztorit, és beáztatnánk három napra hipóba. Aztán amikor sikerült megfelelően fertőtleníteni, kellőképpen szín-, szag- és csíramentesnek találtatik, kivennénk és megszárítanánk.

Hiába említ meg jó zenéket, egyszerűen nem bírtam elhinni a szereplőknek, hogy tényleg élvezik és fontos nekik, annyira inkompatibilis a személyiségükkel. Hiába írja le, hogy Naokón teveszőr kabát és nadrág volt, csak és kizárólag térdig húzott fehér zoknis egyenruhában tudtam elképzelni. Hiába sok benne a szex, az is olyan rém udvarias, hogy nehéz elképzelni, miért is csinálják. Vatanabe egy ilyen udvarias fiú. Udvariasan dugja be és udvariasan húzza ki, ügyelve, hogy a lehető legkisebb fennakadást okozza vele. Ha azt észleli, hogy valamilyen véletlen folytán már megint egy száj található a pénisze körül, udvariasan, kilencven fokban meghajol, és egy visszafogott arigató gozaimaszu, …-san! kijelentéssel nyugtázza az élményt. Utólag többször eszébe jut az esemény, és hosszan tépelődik rajta, hogy talán hibát követett el. A -san mégsem volt az alkalomhoz illő megszólítás. Felismerését csak az olvasókkal osztja meg, a szereplőkkel nem, így nem történik semmi.

Persze nem volt ennyire idegesítő végig, és ellenkező információ hiányában kénytelen vagyok elhinni, hogy a japánok eleve ilyen öregen születnek. De akkor sem esik jól olyat olvasni, kiégett, ötvenes könyvelőkről sem, nemhogy erejük teljében lévő, szárnypróbálgató fiatalokról, hogy az összes felgyűlt frusztrációt és agressziót befelé vezetik le, és eszükbe sem jut kiadni. Főleg úgy, hogy ez az időszak, ezek a zenék, ez az életmód nagyjából mindenhol máshol alapvető társadalmi változások elérését és az egyén társadalmon belüli szerepének felszabadulását célozta.

Az viszont kiderült számomra az értékelésekből, hogy többek szerint ez nem egy jellemző Murakami Haruki-könyv. Szóval fogok még tőle olvasni.

18 hozzászólás
+
>!
Bélabá P
Murakami Haruki: Norvég erdő

Amikor sokadik alkalommal lép be az olvasó Murakami Haruki „bárjába”, már régi ismerősként köszön vissza a berendezés. A Norvég erdő talán az egyik legemberközelibb, legélethűbb könyve, amit olvastam tőle. Voltak a sablonokból felvillanások: rengeteg zene és könyv, macska, szerelem, testi kontakt, tokiói városi séta stb. Egy olyan dolog hiányzott most nekem jó sokáig, ami a misztikum volt. A legvégére az is megjött, pont a befejezéskor. Egy Toru nevű srác merengése a múltban, a korabeli diákévek felidézése, a szerelmeké, testi kontaktusok sora. Szóval igazi diáklét egy olyan korszakból, amikor forrongott a világ ezen rétege. 1968-70 között játszódik a történet, a diáklázadások idejében. Nagyon hangulatos volt a sok zene és könyv által, és a körítés a szerelmi együttlétek is finoman kimunkáltak voltak, az egész könyvből sugárzott a hangulatosság. A misztikum kései felbukkanása hagy bennem olyan pici hiányt, amiért csak ötös alát adok (4,5 csillag, 4,5 pont) Noha élvezetes volt a történet, a fele tájékán kifulladni látszott, majd ott valami miatt hirtelen olyan olvasmányos lett, amikor is nehéz volt letenni a könyvet. Az utolsó 130 oldalt egyhuzamban olvastam el. Szép, de keserédes történet, ami egy klasszikus regényhez hasonlít, sem mint egy mágikus jellegű könyvre (Nem is ez a fő címkéje) A keserédes, kissé melankolikus emlékfolyam roppant élvezetessé teszi, de a teljes összkép most kicsit pecsétes, foltos lett, mint az agyonolvasottnak mutatkozó könyvtári példány. Murakami Haruki tehát legéletszerűbb, klasszikus regényekhez legjobban hasonlító könyve, szerintem.

4 hozzászólás
+
>!
Nita_Könyvgalaxis P
Murakami Haruki: Norvég erdő

Vasárnap nem húzom meg a csavarokat.

Nem erről szól az élet? Minden nap elővesszük a csavarhúzót, mert ki kell tartani. Ki kell tartani a suli miatt, a munka miatt, a család, a barátok, a szerelem, az ismerősök, a haza, a világ miatt. Harcolni kell, hogy elfogadjanak, és hogy te is el tudj fogadni másokat.

De mi van azokkal, akiknél meglazul egy csavar, vagy nem teljesen ott vagy úgy áll, ahogy kéne? Hol van nekik helyük a világunkban? Talán ha több olyan hely lenne, mint az Ami Szálló, ők sem éreznék magukat olyan számkivetettnek. Vagy akkor is megmaradna az az érzés, hogy ők mások?

Persze a Norvég erdő nem csak erről, hanem rengeteg más dologról is szól. Élet, halál és mindaz, ami ezek között van. Mindez úgy elmesélve, hogy az ember végig otthon tudja érezni magát a könyvben, annak nem túl vidám hangulata ellenére is.

Néha én sem húzom meg a csavarokat. Hogy olyankor vagyok-e leginkább önmagam, vagy akkor kerülök legtávolabb attól, aki vagyok, nem tudom. Amit biztosan tudok: olvasni fogok még Murakamit.

4 hozzászólás
+
>!
cseri P
Murakami Haruki: Norvég erdő

Azok közé a földhözragadt olvasók közé tartozom, akik nem igazán tudják értékelni Murakami műveiben a misztikus vonulatot, de az ilyen abszolút hétköznapi, lélektaniságban erős történeteit nagyon is. Szerintem jól írta meg ezt a témát is. Hogy vannak ilyen emberek, akik feladják, és nem érted.
spoiler

3 hozzászólás
+
>!
SteelCurtain
Murakami Haruki: Norvég erdő

Úgy hiszem még japánként is rejtély, hogy tesz szert valaki egy ilyen képtelennek ható, mégis sejtelmes és izgalmas névre, mint Murakami Haruki. Számomra a továbbiakban nem kell bizonygatni, hogy ez az ember kegyetlenül jól tud írni. Igen sajnálatos, hogy a fordító, aki a regény döntő többségét nagyszerűen ültette át magyarra, az a szexjelenetek többségénél hirtelen átadja magát a primitív prűdségnek és orvosi lexikonok címszavaira aggat rá valami cselekményfélét , s vasvillával odalöki az olvasó elé. Ezek a részek bántóan kilógnak a rendkívül választékosan fogalmazó Murakami művéből. Ahogyan tehát a japán mester ír, az lenyűgözött. Viszont kételyeim vannak azzal kapcsolatban, amit ír. Rendkívül különlegesek, szinte már különcök a karakterei. Egy normál regényben egy-kettő simán elmenne, de ilyen töménységben? Persze ne feledjük, hogy a regény az 1960-as évek végén, a világméretű diákmegmozdulások, és a szexuális forradalom idején játszódik abban a Japánban, melynek tradicionális kultúrája jórészt még ma is rejtély az európaiak számára, s éppen abban a történelmi pillanatban, amikor a két évtizede katasztrofálisan vereséget szenvedett ázsiai ország technológiája minden szinten földbe döngöli az addig egyeduralkodó amerikai és európai ipart. Ennek fényében talán nincs is annyi különc, amit soknak lehetne tekinteni ebben a regényben. Az öngyilkosságokat viszont tényleg sokalltam. Még akkor is, ha a harakirit Japánban találták fel. Fura mód azonban a szereplők nem követik a tradíciókat, inkább európai és amerikai öngyilkossági minták alapján járnak el. Mintha ebben is át kellene venniük a nyugatiak módszereit, és le kellene győzniük őket. Van valami kényszeres mindebben. Ugyanakkor Murakami stílusa végtelenül visszafogott. Különösen tetszett az, ahogyan a szanatórium visszásságait mintegy szégyenlős félmosollyal tárja fel. Nem ő fogalmazta meg először, hogy egy ideggondozóban az ápolók és orvosok semmivel sem kevésbé zakkantak, mint az ápoltak, de szerényen megerősíti, hogy attól ez még helytálló megállapítás. A főszereplő Vatanabe simulékony, udvarias, majdhogynem láthatatlan alak, aki kiválóan alkalmas mások megmentésével foglalkozni. Gyakorolja is szorgalmasan ezt a missziós tevékenységet, miközben szembe jön vele a kérdés, hogy megmenthető e az, aki ezt nem igényli? A választ ne tőlem várjátok! Murakami az illetékes!

+
>!
ÁrnyékVirág
Murakami Haruki: Norvég erdő

Finom és aprólékos, mint egy japán tusrajz. Áttetsző, megfoghatatlan szomorúság lengi át, mint Tokiót a köd. És ahogy fogynak az oldalak, és a szereplők egyre inkább a felszínre tör a kérdés, amire végül nem érkezik válasz: miért ilyen végzetesen magányosak a szereplők, mind, egytől egyig, akkor is, amikor együtt vannak, mikor szeretkeznek, alkoholt vedelnek, vagy az éjszakát járják, kalandokat keresvén, amelyek egy pillanatra elhallgattatják a belsejükben dübörgő kétségbeesést?
A könyv nem ad válaszokat. Csak kérdéseket tesz fel, képeket villant meg előttünk, dalokat, hangulatokat. Nem szippant be, hanem inkább lassan magába húz, elhalványít, elmos, beleolvaszt a történetbe. És nem ellenkezem, hanem hagyom magam. Nem lehet ellenállni, mikor olyan mondatok hálóznak be, mint:
„Hallgatása olyan volt, mint eső néma hullása a frissen nyírt fűre.”

1 hozzászólás
+
>!
pat P
Murakami Haruki: Norvég erdő

Kicsit féltem ettől a könyvtől, mert ebben ugye nincs semmi murakamis furcsaság. Ez csak egy szimpla szerelmi történet. Én pedig azt hittem eddig, Murakamit a történetek murakamis furcsaságaiért szeretem főként.
Hát tévedtem. Murakamit én a stílusáért szeretem. A hangulatáért. A végtelenségéért. Az erőteljes, finom, pontos, mégsem agyonrészletezett leírásaiért. A főhőseiért. (Aki legtöbbször persze ugyanaz. Csak a neve más. Vagy nincs neki. De van macskája. Vagy kútja.) A nőalakjai tusrajzot idéző finomságáért. A tudatosan megélt pillanataiért. A mindennapok költészetéért.
Túl részletes a mindennapok leírása? Mikor olvasom, sosem érzem, hogy ez baj, vagy hogy egyáltalán lehetne máshogy is írni. Tőlem akár köteteket szentelhetne a sushi készítésének is (vagy a futásnak :P).
Túl szókimondó szex dolgában? Szerintem csak pontosan úgy ír arról is, mint minden egyéb tevékenységről, teljesen természetesen, ahogy valóban történnek a dolgok. Na igen, már Andzsin-szan is észrevette, hogy ezek a japánok máshogy viszonyulnak a párnázáshoz. :)
További kifogásaim (cselekmény sincs benne, a szerelmi történet ráadásul háromszöges, szomorú dolgok történnek gyakran) sem zavartak. Nagyon szerettem, és úgy szeretném tudni, hogyan volt tovább…

6 hozzászólás
+
>!
Chöpp
Murakami Haruki: Norvég erdő

Szerettem nagyon olvasni. Mindig azonnal magával ragad a Murakami-élmény, ahogy belekezdek egy könyvébe. Olyan, mintha lágy zene hullámain ringatóznék, ami néha begyorsul, néha misztikussá válik, de többnyire megnyugtat. Olyan, mint én.

+
>!
Emerencia P
Murakami Haruki: Norvég erdő

Az első könyvem Murakami Haruki írásaiból. Ami megfogott benne, az a stílusa, szép kifejező eszközei. Bámulatosan bánik a szavakkal, elképesztő hatással bír. Ritkán lehet ilyen szépen megírt történetet olvasni. Nincs összehasonlítási alapom a többi művével , igazán egy könyv alapján nem ítélkezek, de ebből az egyből is vannak észrevételeim. Ami tetszett ,az a lehelet finom érzékenység, filozófia ,ami áradt a történetből,egyszerű élethelyzeteket tárt elénk, szépen letisztult cselekménnyel. A bajom a karakterekkel volt. Vatanabe szimpatikus jelleme ellenére sem volt elég reális és életszerű.Ugyanígy Naoko sem . A történetben az öngyilkosságok eltúlzott száma utópisztikusnak hatott.A legjobban sikerült karakter Midorié, ő tűnt a legéletszerűbbnek.Összességében tetszett, meghozta a kedvemet a többi történetéhez.

11 hozzászólás
+
>!
zanni
Murakami Haruki: Norvég erdő

Nekem fel sem tűnt volna, hogy sok a mindennapi cselekvés leírása, ha itt nem panaszkodik rá annyi ember. Szerintem egyrészt hozzá tartozhat egy regényhez ez, másrészt érdekes (mondjuk nekem nagyon érdekes volt, hogy miket esznek a japánok). Meg nem attól irodalom valami, hogy nem csak a puszta tényeket közli, amik alapvetően lényegesek? Nem értem, hogy lehet ez zavaró egy regényben. Akkor pl. minek leírni egy ember lelki vívódását, vagy gondolatait? Az is felesleges?
Egyébként engem magával ragadott teljesen, attól függetlenül, hogy mielőtt elkezdtem olvasni, megnéztem a filmet.

7 hozzászólás

Népszerű idézetek

+
>!
Kahoko

A kedvenc könyveimet újra és újra elolvastam, néha csukott szemmel beszívtam ismerős illatukat. Elég volt ez az illat, a könyvek lapjainak érintése, hogy boldognak érezzem magam.

48. oldal

Kapcsolódó szócikkek: boldogság · illat · könyv
+
>!
csartak MP

– (…) Elfogadsz tőlem egy jó tanácsot?
– Mondd.
– Soha ne sajnáld magad. Csak az idióták azok, akik sajnálják magukat.
– Majd észben tartom – ígértem.

347. oldal

7 hozzászólás
+
>!
Lahara SP

– Pontosan az tesz minket normálissá, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy nem vagyunk normálisak – mondta Reiko.

215. oldal

Kapcsolódó szócikkek: normalitás
+
>!
Goofry

Ezeknek az egyetemistáknak a nagy része szélhámos. Majd összeszarják magukat, nehogy valaki rájöjjön, hogy tulajdonképpen semmit sem tudnak.

260. oldal

2 hozzászólás
+
>!
Enola87

– Nem mintha nem hinnék a kortárs irodalomban, de nem akarom olyan könyvekre fecsérelni a drága időmet, amelyek még nem estek át az idő próbáján. Az élet túl rövid.
– Milyen írókat szeretsz? – kérdeztem.
– Balzac, Dante, Joseph Conrad, Dickens – válaszolt habozás nélkül.
– Nem éppen divatos írók.
– Pont ezért olvasom őket. Ha azt olvasnám, amit a többi ember, gondolkodni is csak úgy tudnék, mint ők. Az a vidékieknek meg a földhözragadtaknak való. Rendes ember szégyellené az ilyen viselkedést.

50. oldal

12 hozzászólás
+
>!
_natalie_ P

Ha nem értesz meg, hogyan mondhatod akkor, hogy majd vigyázol rám?

14. oldal

1 hozzászólás
+
>!
Sli SP

– Vannak ezek a nagy sütisdobozok, amikben többféle aprósütemény van összeválogatva. Van köztük olyan, amit szeretsz, és olyan is, amit nem annyira. Először kieszegeted belőle azokat, amiket szeretsz, végül nem marad benne más, csak amit nem szeretsz. Én mindig erre gondolok, amikor valami rossz dolog történik velem. Ha most ezeket szépen lenyelem, utána minden rendben lesz. Mert az élet egy sütisdoboz.

362. oldal, 10. fejezet (Geopen, 2008)

Kapcsolódó szócikkek: élet · Midori · sütemény
+
>!
Kahoko

Ha teljes sötétség vesz körül, nem tehetsz mást, mint ülsz és vársz, hogy a szemed hozzászokjon.

371. oldal

+
>!
tamara_zs

– Nagyon kedvellek, Midori.
– Mennyire kedvelsz?
– Mint egy tavaszi macit.
– Tavaszi macit? – Megint felemelte a fejét. – Az meg mi, a tavaszi maci?
– Hát sétálsz a mezőn át, egyedül, és egyszer csak eléd jön egy bársonyos szőrű, csillogó gombszemű, cuki kis medvebocs. És azt mondja neked: „Kis hercegnő, nincs kedved ma hemperegni velem egy kicsit?” Akkor összeölelkeztek, és egész nap csak hemperegtek a lóherével borított domboldalban, és rettenetesen jól szórakoztok. Csodás, nem?
– Isteni!
– Hát ennyire kedvellek.

+
>!
Kahoko

Ha az ember hazudik valamiről, akkor azzal együtt egy csomó mindenről szintén hazudni kell, hogy alátámassza az eredeti hazugságot.

3 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt
Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései
Paolo Giordano: A prímszámok magánya
John Green: Alaska nyomában
J. D. Salinger: Rozsban a fogó
J. D. Salinger: Zabhegyező
Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok
Weisz Fanni: Hallatlan vakáció
Rojik Tamás: Befogad és kitaszít
Ivácsony Bettina: Tánc szerelem Kasszandra