5. legjobb életmód könyv a molyok értékelése alapján

Miről ​beszélek, amikor futásról beszélek? 284 csillagozás

Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek? Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?

Murakami ​Haruki 1982-ben az írói mesterséget választva eladta a dzsesszbárját, és hogy megőrizze kondícióját, futni kezdett. Egy évvel később már végigfutotta az Athén-Marathon távot, és ma, számtalan triatlonnal, versennyel, tucatnyi regénnyel a háta mögött, érzi, hogy a sport legalább olyan hatással van írói munkásságára, mint az erőnlétére.
A feljegyzésekből, beszámolókból, elmélkedésekből és visszaemlékezésekből álló naplóból megtudhatjuk, hogyan készült négy hónapon át a világhírű japán író a 2005-ös New York City maratonra, hogyan került a tokiói Jingu Gaien parkból a bostoni Charles River partjára, ahol nem tudta felvenni a versenyt a fiatal lányokkal. A rendszeres sport ürügyén nincs hiány témában: felidézi, hogyan lett író, számba veszi legnagyobb sikereit és csalódásait, lemezgyűjtő szenvedélyét, örömeit, hogy ötvenen túl is javítható a fizikai teljesítmény, majd a szembesülést, hogy az emberi erő bizony fogy. Az egyszerre szellemes, humoros, komoly és bölcs memoár… (tovább)

Eredeti cím: 走ることについて語るときに僕の語ること

Eredeti megjelenés éve: 2007

Tartalomjegyzék

>!
Geopen, Budapest, 2015
168 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639973817 · Fordította: Nagy Anita
>!
Geopen, Budapest, 2014
166 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639973817 · Fordította: Nagy Anita
>!
Geopen, Budapest, 2013
172 oldal · ISBN: 9789639973817 · Fordította: Nagy Anita

2 további kiadás


Enciklopédia 20

Szereplők népszerűség szerint

F. Scott Fitzgerald


Kedvencelte 37

Most olvassa 28

Várólistára tette 92

Kívánságlistára tette 74

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?

Murakami meglehetősen régóta ott szerepel a kedvenc íróim között – emlékszem, először az endless.hu-n olvastam róla, és azonnal éreztem, hogy be kell szereznem a könyveit.
Nem is csalódtam: még a kevésbé eltalált írásai is mély nyomot hagytak bennem, mert úgy éreztem, hogy értem az író lelkivilágát – egyszerűen azért, mert olyan, mint a sajátom.

Ez a könyve különösen kedves volt nekem, és nem csupán azért, mert a futásról szólt.
Hanem azért, mert nem csak a futásról szólt.

Elsősorban a kitartásról. Arról, hogy az életben vannak ugyan olyan kiemelkedő tehetségek, akiknek szinte minden azonnal sikerül, vagy egyszerűen nagyon nagy szerencséjük van, de a legtöbb ember a célba csupán szívós munka eredményeként fog eljutni.

S ez nem csak a futásra, vagy Murakami fő elfoglaltságára, az írásra igaz, hanem minden másra is, ami kitartást igényel az embertől.

Kevesen mondhatják el magukról, hogy életük során végig kreatív tevékenységet folytatnak, és a közhiedelemmel ellentétben a művészek sem tartoznak ezek közé.
Nincs olyan művészeti ág, amelynek a tanulási szakasza ne a gyakorlásról, ne a legbanálisabb fogások néha unalomba fordulóan hosszas ismétléséről szólnának.

Aki próbált már írni, novellát vagy valami nagyobb terjedelmű írást, annak tudnia kell, hogy az is kemény munka. Nap mint nap neki kell ülni, haladni a szöveggel, még akkor is, ha nem jó, mert előbb-utóbb vége szakad a mélypontnak és a történet végre kikerekedik.

Aki már próbálta, az tudja, hogy a futás során a legjobb érzés, amikor eljön az a pillanat, amikor minden a helyére kerül, amikor a futás nem fájdalom, hanem harmónia önmagunkkal. Maga a zen.
Célba érni, és aztán a fűben elheverni pedig maga a Nirvána.

>!
Amadea
Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?

Nem is tudom, hol kezdjem el. Kezdjük a közepén, ahogy szoktam, aztán jöhet a kikozmetikázás.
Maradhatunk inkább a mesénél? Engem, Murakamit, futást és macskákat tartalmaz.

Murakami halálosan cuki. Pontosabban, vagy nagyon szarkasztikus, vagy nagyon cuki, néha nem tudtam eldönteni olvasás közben. Azt leszámítva, hogy szereti a Dunkin' Donutsot és egyszer azt nyilatkozta, nem biztos benne, hogy jó ötlet volt elvenni a feleségét [a hölgy csodálatos természetét tükrözni, hogy a nyilatkozat után nem az volt a másnapi szalagcím, hogy „Felesége gyilkolta meg a híres írót!” – én biztosan miszlikbe aprítottam volna. Komolyan, hogy lehet ilyet mondani?], imádom ezt az embert, legszívesebben összepuszilgatnám, de csak gondolatban, mert jól nevelt introvertált emberek ilyet nem csinálnak – és igaz, hogy szörnyű természetem van (lásd a kapcsos zárójeles megjegyzést), de tartózkodó és szégyenlős is vagyok egyben.
Stílusosan futás közben meséltem a kedvesnek – aki sokkal tökéletesebb, mint Murakami, csak sajnos nem szereti a macskákat – a könyvről, ill. a szerzője iránti lelkesedésemről. A Köves út közepén jártunk, ami egy ritka szar, térdgyilkos szakasz, morzsálódó bitumen maradványok és föld keveréke, óriási lombkorona alatt:
– Ő biztosan megértené, ha futás közben megállok macskákat simogatni! – mondtam kissé lihegve. A macskasimogatás ugyanis diplomáciai mentességet élvez, vagyis nem számít megállásnak, lassítva meg nem lehet kivitelezni. (Egyszer kis sünt is telepítettem át a csalitosba futás közben – még Murakaminál is cukibb volt.) A feleséges nyilatkozatot is elmeséltem.
– Nyilván megértené [mindketten tudtuk, hogy nem]. Azért örülök, hogy kicsit haragszol rá, mert különben hozzá akarnál menni feleségül – felelte, mindennemű lihegés nélkül.
– Ahaaa, pont olyannak tűnik, aki egy nemnormális fehér lányt szeretne elvenni! Meg hát tudjuk, hogy nézek ki – annyira nem esett jól a nevetés.
– Szívem, ha meglátná a füleidet, rögtön beléd szeretne.

Tekintsetek el az erőfeszítéstől, hogy megpróbáljátok elképzelni a méltán csodás fülkagylóimat. Én meg reménykedem, hogy a kedves lassan hat éves érdeklődését nem kizárólag ezen testrészeim tartják fenn.

Hogy én miről beszélek, ha futásról beszélek, az nyilvánvaló – egetverő hülyeségekről. De miről beszél Murakami, az őrülten népszerű japán író?
Jóformán mindenről. De néhány dolgot nem árt szem előtt tartani, hogy ezek az esszék elsősorban azoknak fognak tetszeni, akik:
– szeretnek olvasni
– meglehetősen introvertáltak
szeretnek szoktak futni
– szeretik Murakami könyveit meg a macskákat, de ez annyira nem lényeges.

Murakaminál a futás nem csupán egy mozgásforma, hanem életszemlélet, ami remekül illik az introvertált személyiséghez. Helyére tesz pár dolgot a belső rendetlenségben; nem baj az, ha kevés dologra koncentrálunk, de azokra annál jobban; ha a külvilág számára már-már abnormálisan elhivatottak vagyunk valami iránt és ez a társas kapcsolataink rovására megy, de ez nekünk nem jelent veszteséget, mert egyébként sem vagyunk partiállatok – a belső béke, egyensúly sokkal fontosabb. Az, hogy tisztán lássunk: magunkat, a céljainkat, a problémákat. Ha valami zavar, de nem tudjuk pontosan, mi, a futás segít eloszlatni a ködöt. Jó értelemben kifárasztja az elmét és a testet, kipucolja a feszültség méreganyagait.
Ehhez nem kell gyorsan és/vagy menő cuccokban futni. Van egy rész, ahol Murakami egy amerikai terepen fut, és sorra hagyják le a szőke lófarkas egyetemista lányok. Nem baj. Mindannyian egy másik szakaszban vannak, mások a prioritások. A hosszútávfutó szemlélődik, a szőke lányok úgy érzik, győzelemre születtek és ezt ki akarják fejezni a pályán jellegzetes középtávfutó-stílusukkal.
Mesél a kudarcairól is, a belső konfliktusairól, a triatlonról, a Mizumi futócipőről, olyan problémákról, amelyek szinte minden rendszeresen futó embert érintenek. Hirtelen belenyilall a fájdalom a jobb térdedbe, és úgy érzed, a tudtod nélkül valami rettenetes történik a testedben (és soha többé nem fogsz tudni futni) és várod, hogy rád szakadjon az ég. Az érzésről, hogy soha többé (=két napig) nem akarsz futni. Fúúúú – a futók számára tökéletesen érthető, nemzetközi sóhaj egy szokatlanul embert próbáló edzés végén. Hogy a versenyek soha nem tökéletesek, és milyen demotiváló, amikor lehagy egy ránézésre nyolcvan éves néni és azt mondja, „Kitartás!”
Tetszik, hogy a dolgokat próbálja békés, végül is-helyénvaló – módon szemlélni, elrendezni, és nem önkínzásig marcangolni magát (mint ahogy én szoktam).

Ui.: Azért egy egészen kicsit elmehet a fenébe azzal, hogy nem szereti az édességet, soha nem volt sérülése, és minden fakszni nélkül ír egy könyvet. Leül az asztalhoz, és ír. Minden cuki esendősége ellenére ez az ember egy elmeterminátor.

Ui2.: Tudjátok, mi ez? Egy füveskönyv! Az én füveskönyvem!

Ui3.: Úgy emlékszem, fájdalmamra egy darab macska sincs a könyvben. De én mindent megtettem.

>!
Morpheus
Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?

Kicsit félve vettem a kezembe ezt a könyvét, hiszen ez egészen más lehet, mint a többi, amiket eddig olvastam tőle. Talán nem is fog tetszeni, csalódás lesz, ezt gondoltam. Hiszen nemcsak nem szeretek futni, hanem nem is tudok, bekrepál a térdem tőle, valószínűleg egy régi bringás esés folyományaként. Ez két mínusz volt az olvasás ellen, viszont már csak ez az egy könyv hiányzott ahhoz, hogy meglegyen a Murakami plecsnim. Így hát elkezdtem olvasni 2017 utolsó óráiban, és mára be is fejeztem. A pontszámból látható, hogy nem csalódtam az írásában, jobban megismertem őt – mindig is úgy éreztem, hogy jól el tudnánk beszélgetni, és ez az érzés csak erősödött bennem –, a futót, az írót, azt, aki öregszik, és bár morzsolódik le róla az élet, azért csak fut tovább, hogy a semmit is futva érje majd el. Ezen kívül ha futni nem is tudok, de bringázni újra akarok, vettem egy szobabringát is, azon edzek, hogy amint jön a jó idő, fel tudjak pattanni a kerékpáromra és odakint tekerjek. Igyekszem majd, hogy szép lassan emeljem a nehézséget, a távot. Ebből a könyvből tehát inspirációt is kaptam. És magyarázatot is arra, hogy az újabb könyvei bizony azért nem adják meg számomra azt az élményt, mint a korábbiak, mert ő is öregszik. Ahogyan én is. Egyre több minden csiszolódik le rólunk, ami ellen nem sok mindent tehetünk, de közben mást, máshol építhetünk.
Úgyhogy drukkolok neked Murakami (és persze mindenki másnak is), ahogy magamnak is. Sohasem késő elindulni, elkezdeni valamit, és ha be kell fejezni, úgy fejezzük be, hogy el akartunk épp kezdeni valami újat. :)

2 hozzászólás
>!
Bélabá P
Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?

Murakami Haruki, a sztárallűröktől mentes írózseni. Ez a megállapítás jutott eszembe a könyv vége felé. Egyedi írás volt, egész pontosan memoár a műfaját tekintve. Az egészben az tetszett legjobban, hogy bepillantást engedett a privát szférájába. Magáról írt, a futásról mesélt jó sokat és közben bevonta az írói munkát is a sorok közé. Kimondottan érdekfeszítő volt. Több újdonságot megtudtam róla: így azt, hogy bártulajdonos volt (nos, így már értem a helyszíneinek a zömét) illetve azt is milyen egészségtelen életmódot élt a napi három csomag cigivel… Azt is elmesélte, hogy az írási vágy spontán tört rá egy élőben megtekintett baseball meccs kellős közepén. Mindez „1978. április 1-je, délután fél kettő körül” történt.
A bártulajdonos életmódot váltotta fel az írói karrier érdekében. Nagyon kemény és sok munka által lett belőle olyan író, akit manapság mindenki elismer, komoly díjakkal jutalmaz. Állítása szerint volt némi tehetsége, de a munkához kapcsolódó koncentrációt, kitartást fokozni a kellett. Szerinte az írói szentháromság: tehetség, kitartás, koncentrálóképesség.
Ezt pedig az új hobbijának, a futásnak köszönhette. Napi átlagban tíz kilométereket futott a nyolcvanas évek elejétől, ez havi szinten 300-350 km futást jelent! Már ezért is nagy elismerés illeti őt. Számtalan versenyen indult, maratonok, félmaratonok és még a triatlonba is belekóstolt, bár nem szeret kerékpározni és úszni is csak autodidakta módon tanult. Teljesen nyilvánvaló, hogy amatőr sportemberként kell tekinteni (még az éves szinten futott több ezer kilométer ellenére is), de amit az írásban időközben letett az asztalra, az vérprofi szint. Pedig tanult íróról beszélünk, nem született zseniről! A regénybeli történetein kívül ezek miatt is fejet kell biccentem előtte. Murakami Haruki, a kortárs irodalom egyik legnagyobb egyénisége, aki ezen könyve alapján közvetlen, szimpatikus arcát is megmutatta a világnak. (Nem mintha ebben kételyeim lettek volna korábban). Csak amiatt nem adok 5 csillagot, mert nem lehetne hová fokozni az életműve rangsorolását és valójában ez a memoár nem élete fő műve, csak egy kis kitérő. 4,5 csillag (4,5 pont), de ezzel együtt is nagyon tetszett, élveztem minden sorát.

3 hozzászólás
>!
SteelCurtain
Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?

Murakamitól tavaly olvastam a Norvég erdőt, s rögtön éreztem, hogy fontos és gondolatgazdag író. De szerencsére nem vagyunk híjával az ilyen szerzőknek, ezért csak elraktároztam emlékezetembe azzal, hogy ha szembejön ismét egy írása, akkor nem fogok kitérni előle, de felforgatni sem fogom a világot, csak hogy őt olvashassam. Most azonban le vagyok nyűgözve. Tulajdonképpen elsősorban a futás miatt vágtam bele ebbe a könyvbe, mert igaz, hogy egészségi problémák miatt hosszabb ideje le kellett mondanom erről a testmozgásról, de valaha én is futottam mint a nyúl. A továbbiak szempontjából lényegtelen, hogy amatőr zoológusok rosszindulatú pletykája szerint az általam favorizált gyorslábú rágcsáló azonos a természettudósok által lajhár néven ismert lénnyel. A lényeg a futás.
Ami most nincs.
Ellenben olvasás közben egyre nőtt az érdeklődésem Murakami iránt. Gondolatai sok esetben szinte fedték az enyémeket. De még ahol nem tudok vele teljesen azonosulni, vagy ahol – nagy ritkán – vitába bonyolódnék vele, ott is nagy rokonszenvvel olvastam elképzeléseit. Nem csak gondolatai, de komplex világlátása is kivívta elismerésemet. Egyike a keveseknek, akik egy fejre állt világban is képesek pontosan érzékelni, és reálisan helyére tenni a dolgokat. Nem befolyásolják divatok, s nincs benne görcsös vágy minden áron új gondolatok kiötlésére. Ugyanakkor a régi, bevált nézetek tisztelete sem csap át benne kritikátlan múltba fordulásba.
És most már egészen bizonyos, hogy fogok még Murakamitól olvasni.

3 hozzászólás
>!
sztinus P
Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?

Az író Harukit kedvelem, mert írt olyat számomra, ami óriási èlmény volt(1Q84). A futó Harukit pedig ennél egy fokkal jobban kedvelem. Egyrészt őszinte, másrészt mindenféle mai modern cucc nèlkül vált sikeres futóvà, majd triatlonozóvá. Legalàbbis nem írta, hogy szuper edzői és hyper edzésterve volt bármikor, kb. ösztönből futott, majdnem minden nap egy tizest. Azt hiszem amiket ír-érzések, zenèk, gondolatok, azok megvannak minden futóban, de Ő legalább leírta nekünk.

>!
Lunemorte MP
Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?

Murakami Haruki megkedveltette magát ezzel a könyvvel. Legalábbis én biztosan megbarátkoztam vele,ugyanis amiket mesélt magáról az alapján bizonyosan rokonlelkek lehetünk. :)
A cím is magáért beszél ( Hashiru koto ni tsuite kataru toki ni boku no kataru koto ).
Ez a remek kötet kedvet hoz a sportoláshoz,az íráshoz és az önbizalmunk növelésére. Mert miért ne? Most élünk ebben a testben,miért ne válhatnánk olyanná,amilyenné szeretnénk?? Ha mindenki utál is minket,akkor is van értelme élnünk ezen a bolygón,hiszen soha nem lehet tudni,mikor ismerünk magunkra másban,másokban. ;)
Kár a további szóért,kíváncsi vagyok az író regényeire is egyértelműen.

5 hozzászólás
>!
Arcturus
Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?

…Beszél arról, hogyan futotta le nyári hőségben az Athén-Marathón távot, életében először, egyedül. Mennyit szenvedett a naptól, az alattomos emelkedőktől. Beszél arról, hogyan edzett a New York Maratonra, vagy éppen a bostonira. Beszél arról, mire gondol futás közben, milyen zenét hallgat, milyen dolgokat él át, kiket lát. Évekig éltek a feleségével Boston egyik külvárosi részén, és ezt a vidéket szerette a legjobban. Rászokott, hogy korán kel, néhány órát intézi az ügyes-bajos dolgait, elfogyaszt egy könnyű reggelit, majd még a reggeli órákban fut. Futás közben jönnek a gondolatok, ötletek egy-egy regényéhez, vagy épp gyakorolja a következő előadását, vagy simán csak kikapcsol, zenét hallgat és fut. Utána dolgozik a regényein, a délutáni órákig, de a késő délutáni, kora esti órákat már pihenéssel tölti, a feleségével, olvas, zenét hallgat. Este korán nyugovóra térnek, mert a nap számára fél öt körül kezdődik. Elmeséli, mi történt a 100 km-es futása során, hogy élte meg, mi történt a térdével, és mindeközben beszél a futásról úgy általában, az írásról, a környezetéről, az élményeiről. Arról, hogy furcsa módon jobban szeret előadás tartani egy számára idegen nyelven, angolul, mint az anyanyelvén, mert angolul jóval kisebb az a szókészlet, amiből dolgozhat, amit ismer, mint japánul. Elmeséli, mekkora hatást gyakorolt rá Kafka, Fitzgerald, Vonnegut, Shakespeare, és hogyan fordította őket az anyanyelvére.

Bővebben: https://kulturpara.blog.hu/2018/09/12/mirol_beszelek_am…

>!
Youditta
Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?

Köszönöm, hogy megírtad ezt a könyvet!

Egy könyv a kitartásról, hogy igen is kell találnunk valamit, amiben egy életen át a kedvünket leljük, ami mellett kitartunk, akkor is, ha tudnánk 100 kifogást, hogy miért is ne tegyük azt meg aznap. Mindannyian vagyunk lusták olykor, szeretnénk mást csinálni, de fontos (lenne), hogy akkor is odaálljunk és elvégezzük azt, ami nehezen megy abban a pillanatban. Így teszi ő ezt kb. 30 éve a futással, pedig neki sincs mindig kedve. Ez így természetes.
Jó könyv, kicsit futós, kicsit memoár, kicsit elmélkedős, de Harukis.

Köszönöm, hogy olvashattam ezt a könyvet, mert sok mindenben magamra ismertem. Szükségem is volt rá most.
Ha valamit csinálunk, akkor csináljuk jól vagy sehogy!

2 hozzászólás
>!
Gregöria_Hill
Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?

Ez volt az írótól az első olvasmányom, bár a polcomon már itt vár a Tánc is.
Hát ez érdekes volt :) Hosszútávokat futni ugyan nekem nem támadt tőle kedvem, viszont olvasás közben mi sem látszott egyszerűbbnek annál, mint népszerű, színvonalas és világhírű könyveket írni. Szinte elég, gondoltam, ha racionálisan és lehetőleg tőmondatokban fogalmazva -amolyan honnan jövök, milyen eszközeim vannak, hova tartok és mikorra akarok oda eljutni- stílusban, esetleg táblázatos formában rendet teszek és ennyi. Az élet irracionálisnak tűnő hurkait és húzásait megmosolyogva, de levonva természetesen a hasznos tanulságokat.
Bár Murakami többször említi, hogy szigorúan csak a tényeket tekintve nincs ok-okozati kapcsolat a hosszútávfutás és az irodalmi siker között, valahogy mégis az jött le, hogy van. Mármint az ő esetében nyilván van, de a retorikája olyan meggyőző, hogy bennem felmerült, hogy esetleg ez egy generikus igazság. Van néhány írónk, aki menjen azonnal futni.
Murakami meg én amúgy szerintem egy napig se bírnánk ki egy szobában, bár nem vagyok döbbenetesen rendetlen sem a gyakorlatban*, sem „fejben”, de ez a fajta higgadt-fegyelmezett magaviselet a magánéletben ki tud hozni a sodromból, és olyan ellenreakciókat vált ki belőlem, hogy csakazért is összecserélném a cipőit meg elállítanám az óráját, de érdekes módon a regény (és benne ő) így megfelelő távolságból nem idegesített, hanem kifejezetten tetszett.
Mi tagadás, bejelölgettem néhány ilyen mondatot: ”Magától értetődik, hogy – miközben ugyanúgy, mondjuk tíz év telik el – egy kóvályogva eltöltött évtizednél sokkal jobb egy világos célok alapján, energikusan töltött évtized”. Mert énszerintem itt nagyban manipulatív a szóhasználat és felteszem, hogy nem is az én kor- és tértársaimra gondolt, akiknek a járműjavítóban a hónap végéig, jobb esetben a nyári szabadságig történő kitartás mint „világos cél” alapján telnek el három műszakban „energikus” évtizedeik, és ahol minden más cél még világosan megfogalmazva is fantáziaország. És azóta vágynak egy „kóvályogva” töltött évtizedre, mióta kijöttek a szakmunkásképzőből. És akkor Byront még nem is említettem. Persze, gondoltam olvasás közben, mégis lehet, hogy azért vannak ott, mert A/nincs egy stratégiai tervük, amelyben családjuk minden tagja fogaskerékként buzgólkodik és B/nem futnak! De nem kell kommentelni, hogy félreértem, mert értem, csak hát na. Viccelek-e.**
Örültem, hogy MH imádja A nagy Gatsbyt. Biztos vagyok benne, hogy a narrátor a kedvence benne. :)

PS: @levendulalány értékeléséből kopiznám ezt a gondolatot: „Mivel én se futó,se regényíró nem vagyok,felmerült bennem a kérdés,hogy miért is jó az nekem,ha e két területre vonatkozó tanácsokat olvasok,de mégis jó volt nekem!:) Mert Murakami szokás szerint szépen suba alatt megírja az életet…” Köszönöm.

*kivéve a ridikülömet
**jó, rendben, igazából csináltam a hatására egy racionális tervet arra az esetre, ha tele lesz a tököm a munkahelyemen.

7 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
LeDi P

A legfontosabb, amit az iskolában megtanulunk, az az, hogy a legfontosabb dolgokat nem lehet az iskolában megtanulni.

50. oldal

Kapcsolódó szócikkek: iskola
>!
ponty

A valóságos világban sehol sem létezik olyan szépség, mint amilyenről a józan eszét vesztett ember fantáziál.

68. oldal

2 hozzászólás
>!
jazmin

Egy bölcs mondás szerint az igazi úriember nem beszél a nőkről, akikkel szakított, meg az adóról, amit befizetett – nos, ez a mondás úgy kitaláció, ahogy van. Én dobtam össze az imént. Elnézést.

>!
Sli SP

Ha egyszer is megszegem egy saját magam alkotta szabályomat, utána nyilván még többet megszegek (…)

108. oldal, 6. fejezet - Már senki se verte az asztalt, senki se dobált poharakat (Geopen, 2012)

Kapcsolódó szócikkek: szabály
>!
Kkatja P

A sérülések, melyeket a lélek szerez, magától értetődő ár, melyet önállóságunkért meg kell fizetnünk a világnak.

26. oldal

4 hozzászólás
>!
Dormeck

Fölnézek az égre. Látni fönt vajon egy leheletnyi kedvességet? Nem, nem látni. Csak szenvtelen nyári felhők lebegnek a Csendes-óceán fölött. Semmit nem üzennek nekem. A felhők mindig némák. Nekem pedig nem az eget kellene lesnem. Valószínűleg saját magamba kellene néznem. Vetek magamba egy pillantást, mintha mély kútba néznék. Itt látni vajon kedvességet? Nem, nem látni. Csak az én jól megszokott természetemet lehet kivenni. Az én saját, makacs, együttműködésre képtelen, gyakran öntörvényű, de önmagában mindig kételkedő, a nehézségekben is komikust – vagy a komikushoz hasonlót – kutató természetemet. Úgy hordtam mindig magammal, mint valami öreg utazótáskát, és hosszú utat jártam be vele. Nem jókedvemből cipeltem. A táska a tartalmához képest nehéz is, és nem különösebben szép. Néhol a varrás is felfeslett rajta. Egyszerűen csak azért cipelem, mert nem volt más, amit cipelhettem volna. De azért van benne, ami tetszik. Hogyne lenne.

141-142. oldal, 8. fejezet - Mindhalálig tizennyolc (Geopen, 2012)

>!
Lunemorte MP

Ez a tulajdonság fiatalkoromtól fogva, mindig is megvolt bennem. Jobban szerettem egyedül, csöndben olvasni, vagy nagy odafigyeléssel zenét hallgatni, mint valakivel együtt csinálni valamit. Végtelenül sok mindent ki tudtam találni, amivel egyedül lehet foglalatoskodni.

>!
Chöpp

Beérjük azzal, ami van. Hálásak vagyunk, hogy egyáltalán van valami. Hogy képesek vagyunk így gondolkodni, az egyike annak a kevés előnynek, mellyel az öregedés jár.

86. oldal

Kapcsolódó szócikkek: öregség
>!
déli_báb IP

Futás közben megpróbálok a folyóról gondolkodni. Megpróbálok a felhőkről gondolkodni. De lényegileg semmin sem gondolkodom. Egyre csak futok a házilag barkácsolt, otthonos ürességben, az ismerős csendben. És ez bizony csodálatos.

29. oldal

>!
Dormeck

Ahogy azonban éveim száma szaporodott, apránként képessé váltam felismerni, hogy az efféle fájdalmak és sérülések bizonyos mértékig szükségesek az élethez. Ha meggondoljuk, éppen azért vagyunk képesek megkreálni és önálló személyként fönntartani magunkat, mert többé-kevésbé különbözünk másoktól. Vegyünk például engem: én képes vagyok regények írására. Pontosan azért, mert egy tájban mást látok meg, mint mások, máshogy érzek, mint mások, és más szavakra találok rá, mint mások, egyedi történeteket tudok írni. Ennek nyomán pedig az a páratlan helyzet is előáll, hogy e történeteket egyáltalán nem kevés ember kézbe veszi és elolvassa. Hogy én én vagyok, és nem valaki más, az tehát számomra értékes tőke. A sérülések, melyeket a lélek szerez, magától értetődő ár, melyet önállóságunkért meg kell fizetnünk a világnak.


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Amby Burfoot: Futók könyve
Danny Dreyer – Katherine Dreyer: ChiFutás
Richard Nerurkar: Maratoni futás mindenkinek
Kocsis L. Mihály: Fut-ni
Dömötör Edit: Pulzuskontroll, testsúlykontroll
Scott Jurek – Steve Friedman: Futni, enni, élni
Gál J. Zoltán: Fuss okosan
Sipos János: Fuss, hogy érezd: élsz!
Joshua Fields Millburn – Ryan Nicodemus: Minimalisták
Mitch Albom: Keddi beszélgetések életről és halálról