Birkakergető ​nagy kaland (Patkány 3.) 379 csillagozás

Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland

A fiatal reklámszövegíró unalmas élete hirtelen megváltozik, amikor az eltűnt barátjától kapott képeslap révén belekeveredik egy mutáns birka utáni abszurd hajszába. Japán eldugott hegyvidékén aztán találkozik a mitikus állattal és önmaga démonaival is.

Eredeti cím: 羊をめぐる冒険

Eredeti megjelenés éve: 1982

>!
Geopen, Budapest, 2021
378 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639973459 · Fordította: Erdős György
>!
Geopen, Budapest, 2019
378 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639973459 · Fordította: Erdős György
>!
Geopen, Budapest, 2015
378 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639973459 · Fordította: Erdős György

3 további kiadás


Enciklopédia 28


Kedvencelte 26

Most olvassa 32

Várólistára tette 107

Kívánságlistára tette 72

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

eme>!
Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland

Fura könyv. Ígér valamit, nem is keveset, majd hosszú oldalakon át maga után csalogatja az olvasót a „nagy kalandba”, jól összezavarja, aztán mikor úgy tűnne, hogy felgöngyölíti a szálakat, otthagy minket a halványlila semmiben. Ülsz és azon gondolkodsz, mi a fene volt ez – ha egyáltalán volt valami. (Vagy talán csak ment valahová, bár ezt is kétlem.)

A regény nagyon messziről indít, lassan, túl lassan jutunk el az unalomba, tengő-lengő semmittevésbe belefásult, lelkileg-szellemileg-érzelmileg rettenetesen kiüresedett főhős életét látszólag beindító mozzanatig. Addig végtelenül elidegenedett emberkék iszogatnak, eszegetnek, cigiznek, olvasnak, zenét hallgatnak, fekszenek le egymással, többnyire ismeretlenül. Kóvályognak a világban. Otthon is idegen, helyét nem találó turistaként. Nevenincs, szürke, kommunikációra, egymás megismerésére képtelen (vagy nem hajlandó) alakok, akik már talán csak hírből hallottak olyan fogalmakról, hogy cél, vágy, álom. Vagy ha mégis van nekük ilyen, az nem az élet, hanem a halál felé irányul… Reménytelen és összezavart állapot.
A regény fura atmoszférájában az egyedüli kézzel fogható konkrétumok a semmitmondó külsőségek – bevallom, engem kimondottan irritált (még akkor is, ha esetleg szándékolt a sekélyesség), mikor századik alkalommal olvastam, x milyen színű, márkájú ruhát visel, mit eszik, iszik, hová megy kajálni, vagy épp melyik zeneszámot hallgatja. Senkiről nem tudunk meg többet – talán mert nincs is, amit megtudni. Amúgy is a nevek túl gyorsan változnak, a sejtek hétévente cserélődnek – kiről, miről is beszélünk?

Aztán jön egy fordulat (Kafka anno itt, in medias res kezdte regényét), és névtelen főhősünk hagyja magát belevinni a „kalandba”. Mert csak az él igazán, akinek van keresnivalója ezen a világon. Még akkor is, ha ez a keresnivaló jelen esetben „csak” egy birka egy látszólag közömbös tájképen. Persze soha nem lehet tudni, mi és mikor ugrik ki a bokorból, avagy honnan lóg ki a… birka lába.
A cselekmény beindulni látszik, elkezdődik a rejtélyes birka utáni nyomozás, mert hát, ismerjük el, birkalelkek vagyunk mindnyájan, ha úgy tűnik, van ki/mi után menni, előbb utóbb csak elindulunk, már csak azért is, hogy történjen már valami (ez érvényes az olvasóra is). Közben a történet misztikus ködbe burkolózik, filozofikusan mélynek látszó problémákon (lét mint kommunikáció, identitás ésatöbbi) kérődzünk és bús bégetések közepette mendegélünk az irracionális közember végzete felé. Párhuzamosan zajló folyamatok káoszába keveredünk, amelyeken túl közrejátszik valamely sejtelmes faktor, legalábbis gyakran szeretjük ezt gondolni.
A regény bizarr atmoszférájában még bizarrabb, titokzatos alakok tűnnek fel – a Mester, a Birkaember, a birkaprofesszor, Patkány. Felbukkan egy két történelmi-politikai utalás is – atombomba, szélsőjobb, vörös csillag. Mintha ezek mentén is fel lehetne építeni egy törékeny ívet, amire felfűzhetjük a történet pár elemét, de valahogy mégis az az érzése az embernek, hogy bárhogy keres valami fogodzót, a végén mégis a semmibe markol, még akkor is, ha a birkaügy a végére megoldódni látszik.

Úgy járunk, mint a főhős, kalandra éhesen belevetjük magunkat a történetbe, belecsöppenünk az események középpontjába, aztán túl későn, a végére jövünk rá, hogy jóformán semmit sem értettünk az egészből. Megvezettek, becsaptak minket. Se birkakergetés, se nagy kaland. Csak egy kis lightosított kafkás feeling.

8 hozzászólás
n P>!
Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland

Murakami egy repülés nekem.
Olyankor van kedvem hozzá, ha előtte valami nagyon földhözragadt vagy nehéz könyv volt a kezemben. De vele együtt elrugaszkodni jó dolog és már a biztonságos ismereteimmel (nem az első tőle), bátran megyek birkát is keresni. Murakami meggyőzően tud akár 15 oldalon keresztül is egy fülről beszélni. Persze egy szép fülről. És én hiszek neki. Elhiszem a meséjét, a figuráit, a színeket. Bár még sohasem jógáztam, de valami ilyesminek képzelem. Hogy ki tudsz lépni magadból… Közben azt szoktam mondani: – Jól van, ha te így látod, akkor az így is van. Nem vitatkozom vele. Belefér tőle bármi ebbe a kalandba is. Felőlem lehet valaki több helyen egyszerre, akár testben akár lélekben. Jó neki! Ő ki tud léptetni az ésszerűség és a logika határai közül. És ez nagyon jól esik nekem. Az se baj, ha nem értek mindent. Lehet, nem is kell. Ha ráérek majd újragondolom .
Egy szó mint száz, engem egy ilyen könyv tud kikapcsolni mindenből!
És fogalmam sincs, hogy volt e füle meg farka vagy volt-e birka benne, sőt az sem számított, hogy tényleg hiányzik-e belőle egy fejezet. :)

8 hozzászólás
Cukormalac>!
Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland

Annak idején, mikor úgynevezett könyvszekérről árultam mindenféle olvasnivalót, rendre összeütközésbe kerültem a kollégákkal igencsak érdekes kategorizálási módszereik miatt. Csak néhány példa: Heltai Jaguárja az állat-növény szekcióban (talán ez fájt a leginkább), P. G. Wodehouse a gyermek- és ifjúsági irodalom gyöngyszemei között, vagy éppen Dennis Rodman nem éppen kosarazásról szóló könyvei a sportkötetek sorában, illetve Updike és Az eastwicki boszorkányok a szórakoztató irodalom-ládában. (Utóbbinál még a meglehetősen sokszínű filmes borító sem adhat felmentést, már bocsánatot kérek.) S hogy miért jutott mindez eszembe? Nos, történetesen azért, mert őszintén szólva jómagam is bajban lettem volna, hova tegyem Haruki könyveit. (Ha lettek volna. Sajnos nem voltak, ellenkező esetben biztosan hamar eltűnnek, akár egy vörös csillaggal megjelölt birka a nyáj többi tagja között.)

Azt hiszem, most már aztán tényleg és végképp, elvitathatatlanul is feketeöves rajongója lettem ennek a pasasnak. Az egyetlen dolog, amit ezzel a könyvvel kapcsolatban is sajnálok, az az, hogy hiába az egyébként nem csekély oldalmennyiség, őszintén olvastam volna még tovább is. Egyszerű eszközökkel, nevek nélkül – bár a macska legalább megkapja a magáét, haha – hozza létre azt az óvatosan, költői finomsággal csordogáló szövegfolyamot, amibe valósággal belezuhan az ember és élvezi, hogy elmerülhet benne. A valóság, a misztikum, az abszurd és a még reális azonnal elválaszthatatlanná válnak, hol önfeledten mosolyog, hol pedig elszorult torokkal és szívvel tobzódik az olvasó ebben a meglehetősen egyedi világban. Meseszövése káprázatos, stílusa fergeteges és imádnivaló, szereplői emlékezetesek, a történet pedig hiába képtelen és már-már nevetségességbe hajló, valamiért akkor is izgat, hogy miképp végződik.

Kifejezetten remek elhatározás volt, mikor úgy döntöttem, megjelenési sorrendben olvasom el a műveit és már alig várom, hogy folytathassam a soron következővel. Gyanús, hogy a csalódás kizárt, akárhányszor is vegyek a kezembe egy Murakami-könyvet. (Az pedig már csak hab a tortán, hogy végig mennyire jó zenéket említ – ebből a szempontból is fergeteges a pali, komolyan nem tudom nem szeretni.)

>!
Geopen, Budapest, 2021
378 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639973459 · Fordította: Erdős György
Chöpp>!
Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland

Nem voltak elvárásaim Murakami Harukival szemben, mivel ez volt az első könyve, amit olvastam. Most már lesznek.
Igen élvezetes utazás volt számomra ez a birkakergető nagy kaland. Minden volt benne amit szeretek, és ahogyan benne volt, úgy szeretem. Az elolvasása utáni összhatás is igen kellemetes volt. Bírtam a főhőst, a barátnőjét, a macskát, a sofőrt, a régi barátot, a szimpatikus irracionális beszélgetéseket és filozofálgatásaikat.
Igaz, ami igaz, Paul Auster volt számomra e formában az első (és nagy szerelem), ezért Harukinak még jócskán bizonyítania kell!
ÉS MOST JÖN A FEKETELEVES (Vigyázat! Nagyon negatív, bár tisztán elméleti vélemény egy gondolat kapcsán):
Az egyetlen, ami felháborított és szép kerek mondatos káromkodásokra ragadtatott, az a 29 éves főhősön észlelhető kor-kórtünet volt, miszerint: öregségének állandó és folyamatos ismételgetése, és önmaga összehasonlítása a fiatalabb korosztállyal. Micsoda dühítő arcátlanság azt a tévtant tényként beültetni a fiatalokba, hogy időnk előrehaladtával kevesebbek, rosszabbak, butábbak, ügyetlenebbek, lassabbak, tehetetlenebbek, egyre szemétre valóbbak leszünk, csak azért, mert bőrünk petyhüdtebb lesz, megráncosodunk és nem követjük többé az átkozott divatot és szupergyors tempót?! Micsoda átkozott bűnökre ragadtatja el magát a tömegtájékoztatás! Hogy vehetik a bátorságot a „Fiatalság kultusz” ilyen mérvű általánossá tételére, mikor saját egységünket, mivoltunkat szüntetjük meg vele? Oda a 40 éves érett szépség, a kor tisztelete és tisztessége, a felhalmozott bölcsesség és tisztánlátás, a múlthoz való törékeny kapcsolódás! Nehogy már! Ha ez vár ránk is, én nem tudom, hova fajul ez a világ! Egyszóval, szégyellem, hogy egy ilyen gondolat leíratott és ezáltal kiskaput nyerve hozzánk is beszivárog és láthatatlan bomlasztó tevékenységével olyan károkat okozhat, amik visszafordíthatatlanok.
Sajnálom. Ez a véleményem. „Öregszem” és félelemmel tölt el az idősekkel szembeni undorító Média fegyverkezés.

18 hozzászólás
Bélabá>!
Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland

Murakami Haruki birkakergetős kalandja szerintem megosztó könyv. Azokat is megértem, akiknek kevésbé tetszik, mivel nem egy gyorsfolyású, túl látványos cselekményű könyv. Mi az, ami miatt azt mondom, hogy nekem tetszett? Megvan ennek a regénynek is szokott Murakami-feelingje, a jól ismert dolgok belekerültek (sok zene, sok étel ezúttal). Tetszett a főhős munkája , PR-es volt és az ezzel kapcsolatos rövid leírásokat is élveztem. Ami valóban nem legjobb könyvvé teszi az író életrajzában, szerintem az agyonmisztifikált, túlcsavart események sora. Például tetszettek a japán birkatenyésztős részek, amiből megismertem az ottani viszonyokat, és megtudta, hogy a XIX. századig nem volt juh a szigeten. Behoztak hét-nyolc féle fajt Amerikából, és szaporították. Az is jó volt, amikor az amúgy kopár, sivár vidéknek számító Hokkaidóról mesélt illetve belevette kicsit az ainukat is. A cselekmény lassabb folyása miatt nem 4,5 (ez lehet a maximum, mivel van ennél jobb M.H. regény), csak 4-es (4,2 pont) Nem bántam, hogy olvastam meg amúgy is része az életműnek, amit szeretnék végigolvasni. Ha jól nézem ez a 14. olvasásom a japán írózsenitől. Rajongóknak ajánlom, de első könyvnek, ismerkedni az íróval nem az igazi, szerintem.

3 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!
Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland

Murakami az az író lehet, aki a könyv elején felcsigázza az érdeklődésedet, jön valami rejtély, amit nem visz azért túlzásba, se nem giccses, se nem hatásvadász, és aztán emiatt olvasnod kell tovább, miközben lassan csordogálnak a cselekménypatakok a végéig. Úgy lassú, hogy gyors is. Illetve nem a könyv gyors, te olvasol gyorsabban. Mint egy krimit, azt is gyorsabban olvassa az ember, mint a… nem-krimit. (Na jó, Tolsztojevszkijt is gyorsan, azok is olyan page-turner könyvek.) A stílust nem viszi túlzásba, csak mesél, ahogy a 20. század végén, meg a mostani elején lehet és szokás. Részletez is, a leírásai hosszúak, néhol ismétli önmagát, ami vagy a kultúrák közötti különbségek miatt feltűnő, vagy nem. De nála ezek tök jók, vagy ha nem, át lehet ugrani őket, és nem veszítettél talán semmit. De el lehet képzelni a szereplőit.

A végére aztán az alapvető rejtély megoldódik, vagy legalábbis a kérdéseinkre válaszokat kapunk. De helyette még újabb és újabb kérdéseink lesznek, amikkel el lehet bíbelődni egy darabig, ha van rá időnk. Ez nagyon bejön, ez a nem-lezárásos lezárás. Az Angyalszívben meg a Harcosok klubjában is a végén minden kirakósdarab a helyére kerül. Itt nem. Jobb a dolgokat megoldatlanul hagyni.

A sztorira nem térek ki, mert minek. Meg kell keresni egy birkát. Van egy birkaprof-unk is, meg egy fülmodell lány. Ami feltűnt, hogy egyik szereplőnek sincs neve. Illetve a macska kap nevet a regény közepefelé. Akit még hívnak valahogy, azokat sem az „igazi” nevén hívják, hanem Patkánynak vagy Mesternek. Közben a névadásról is töprengenek a fura sofőrrel együtt, aki néha felhívja a Jóistent telefonon. (Mert ő egy keresztény japán.)

Bírom ezt a mágikus realizmus dolgot, bár ahány alkotó, annyiféle megközelítés, más a Márquez m.r.-je, és már a Murakamié. Az övé inkább a Lynchéhez áll közel, de nem a Mulholland Drive vagy a Lost Highway aludni nem hagyó rémálmaira gondoljunk, inkább a Twin Peaksre. Azért az túlzás lenne, hogy Murakami a japán Lynch (vagy Lynch az amcsi Murakami), de van egy hasonló fíling is. Sajnos még jópár könyvét el kell olvasnom.

6 hozzászólás
modus_operandi>!
Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland

Megvan az iskolai pad alatti olvasásnak az a hátránya, hogy az ember lánya egy megközelítőleg 10 éve olvasott könyv részleteire – az illegális olvasásból jött pánik és félelem okán, hogy lebukhat – nem emlékszik. Szóval időszerű volt az újraolvasás, ami inkább új olvasás volt..mert nem emlékeztem semmire. És ha nem lett volna az a lány, aki egy trafik oldalában, éjnek évadján potom 500Ft-ért nem adja el nekem, ma sem olvasnám. (Ez is Murakami könyvbe illő fordulat, hogy pont ott, pont akkor, egy Murakami-rajongónak adja el, az egyetlen hiányzó példányt.)
Várakozáson felül teljesített a könyv, számomra. Igazából fordulatokban elég szegényes..és már-már felmerült bennem az az idea, hogy hogyan is lesz ennek a könyvnek vége, mert a 300-ig oldalig alig történt valami. Mintha valami detektívregényt olvasnánk. Végigkövetjük névtelen főhősünk 1978-as kalandjait Tokiótól egészen Hokkaidóig, felcsipegetve a morzsákat, amelyek eljuttatják céljának végállomásához, ahol majd „lehull a lepel”.
Őszintén.. aki nem ijed meg a valóságtól elütő fantasztikumtól itt gondolok a Birkaemberre spoiler, hogy arról kell olvasni, hogyan éli egy teljesen átlagos ember a teljesen átlagos életét és aki nem vár akciójeleneteket egy Murakami-könyvben és aki nagyon fogékony rá.. nagyon jól szórakozhat a regény olvasása közben. Én azt tettem. :)

ppeva P>!
Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland

Igazából öt csillagnak kellett volna lennie, mert azt mondtam, már maga a birka téma plusz egy pontot ér. De nem akarok ennyire igazságtalan lenni az öt csillagos könyvekkel. (Meg különben is, kevés volt a birka benne. Meg a kergetés. Meg a kaland. )
Ilyen lassú kergetést én még nem is láttam. És egyre lassabb lett, míg végül teljesen megállt. Úgy kergetett, hogy egy helyben állt. Hogy is mondta a Birkaemberről? „olyan, mint az állatok: ha megközelíted, menekül, ha távolodsz tőle, utánad megy.” Tehát leülsz, és várod, hogy odamenjen hozzád az, amit kergetsz. Teljesen lelassulsz, leállsz, és rátalálsz arra, amit keresel. Vagy másra, de mindegy is, valamire rátalálsz.
És hogy milyen maga a történet? Ez is benne volt a regényben:
"– Őszintén szólva – mondtam –, nem tetszik nekem ez a történet. Valami csapdát sejtek benne.
– Mi legyen az?
– Elejétől a végéig akkor marhaság az egész, hogy elmondani sem lehet, de a részletek viszont tisztán érthetők, ráadásul jól illeszkednek egymáshoz. Nem valami kellemes érzés."
Én mindenesetre hátradőltem, és hagytam, hogy vigyen a történet, amerre akar. Ehhez nagyon ért Murakami, ha abszolút semmi se történik, az ember akkor is szinte sodródik az „eseményekkel”.
Bajom csak a végével volt. Vagy nem figyeltem, vagy nem értettem, vagy nem jól értettem, de csak ültem a végén, és úgy éreztem, engem itt hülyére vettek. Most ki kicsoda, és kinek a kicsodájának a kicsodája?? De nem bántam, mert az egésznek a hangulata, meg a részek, amik akár összeállnak egésszé, akár csak sejtetik, hogy akár össze is állhatnának, teljesen magukkal ragadtak.
Mindenesetre szerencsés húzás volt Murakamitól, hogy írt egy birkás könyvet. A birkás borító nélkül lehet, hogy meg se ismerkedtünk volna egymással. Kár lett volna.

9 hozzászólás
Ligeia>!
Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland

Meg kell mondjam, hogy meg vagyok lepve a könyv aránylag alacsony százalékán… Nekem ez nagyon tetszett, a birkák is*, meg a kergetés is. :) Szerintem a befejezés is egészen kerek lett, bár maradt néhány elvarratlan szál**, de hát Murakamiról beszélünk… Azt azért be kell ismernem, hogy az eleje elég nehezen indult be. Kb. az 52. oldalig szerintem ő sem volt biztos benne, hogy mit akar ebből kihozni, de miután megjelent a furcsa férfi beindult a történet.
Amúgy érdemes lehet előbb ezt elolvasni, nem közvetlen előzmény***, de a főszereplők ugyanazok.

…és amiről a könyv nem tehet: RETTENETESEN SOK benne az elírás és a helyesírási hiba. Még nekem is, pedig én ritkán szoktam az ilyesmi miatt panaszkodni. Persze az lenne az ideális ha egy sem lenne, de emberek vagyunk, hibák előfordulhatnak. Ha 1-2 van egy szövegben nem is zavar, még az is előfordul, hogy észre sem veszem, mert simán átsiklik fölötte a szemem, de itt úgy elszaporodtak, hogy állandóan kizökkentettek az olvasásból/a történetből…

*még hogy nincs benne elég birka
**azért kíváncsi lettem volna, hogy a barátnővel pontosan mi történt
***ha jól emlékszem, de lehet, hogy újra kellene olvasnom

1 hozzászólás
pat P>!
Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland

Murakami, az egy csoda. Észveszejtő, hogy tud írni a semmiről – 50, 100, 200 oldalon keresztül. Vagy akár majd' egy egész könyvön keresztül, minek is tagadjuk.
Murakamitól kell megtanulni egyedül lenni, egyedül élni. Észrevenni a hóesést, a tengert, a tenger helyét, a hegyet, bármit.
Mondjuk, hogy értettem. Persze lehet, hogy máshogy. És nem fogom tudni elmagyarázni.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

furacs>!

Apám mindig is kutató ember volt. Ma is keres valamit. Csak az él igazán, akinek van keresnivalója ezen a világon.

242. oldal

1 hozzászólás
Chöpp>!

– Mi van veled? – kérdezte a barátnőm.
– Furcsán hangzik, tudom, de sehogy sem érzem, hogy most éppen most van. Azt sem, hogy én volnék én. Azután az sem jön össze, hogy itt éppen itt van. Folyton ezt érzem. Jóval később azután összeáll minden. Már tíz éve van ez így velem.

175.

13 hozzászólás
Chöpp>!

Csak az él igazán, akinek van keresnivalója ezen a világon.

242. oldal

Chöpp >!

A hír, ami hozzád eljut, már előzőleg pénzért kiválasztott információ.

71. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hír · információ · média · pénz
1 hozzászólás
Chöpp>!

Nincs olyan unalmas élet, amiről mindent el lehetne mondani.

43. oldal

Kkatja P>!

A tulajdonságaim változnak, de középszerűségem örök – ahogy egy orosz író írta. Ezek az oroszok néha fején találták a szöget. Talán a hosszú teleken elmélkedhetnek olyan sokat.

115. oldal

2 hozzászólás
Chöpp>!

… végül is mindent, de mindent elveszítünk. Még saját magunkat is.

346. oldal

Chöpp>!

A magam ereje nem volt elég, hogy befejezzem, végeredményben mégis vége lett. Az életem teljesen értelmetlen volt, de persze a te kedvenc általánosításaiddal élve, kinek nem az.

359. oldal

Chöpp>!

A világ nélkülem is halad tovább. Az emberek tőlem függetlenül mennek át az utcán, vagy éppen ceruzát hegyeznek, haladnak nyugatról keletre percenként ötvenméteres sebességgel, a semmit fényesítgető zenével töltik meg a szálloda kávézóját.

117. oldal

Chöpp>!

A salátában a paradicsom és a zöldbab egy árnyalatnyit fagyos volt már. Nem éreztem az ízét. A sajtos ropinak meg a kávénak sem. Valószínűleg a reggeli verőfény miatt. Az ugyanis olyan erős, hogy mindent, de mindent elemeire bont szét.

19. oldal


A sorozat következő kötete

Patkány sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa
Carlos Ruiz Zafón: Marina
Stephen King: A Setét Torony – Varázsló és üveg
Jorge Luis Borges: A tükör és a maszk
Milan Kundera: Halhatatlanság
Milan Kundera: Búcsúkeringő
Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze
Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl