A ​kurblimadár krónikája I–III. 237 csillagozás

Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I–III. Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I–III.

Tokió ​külvárosában egy Okada Toru nevű munka nélküli fiatalember először csak felesége elveszett macskája keresésére indul, idővel aztán rádöbben, hogy a felesége is elhagyta. A város békés felszíne alatt rejtőző föld alatti világba keveredve különös ismeretséget köt egy testvérpárral, akik a görög szigetvilág két tagjáról kapták a nevüket. A szomszédban lakó bolondos lány révén beavatást nyer a parókakészítés rejtelmeibe, egy nyugalmazott tiszt pedig a mandzsúriai háború tapasztalatait osztja meg vele. A zenekedvelő és rezignált Toru titokzatos állást vállal az inkognitójukat messzemenőkig őrző Szerecsendiónál és Fahéjnál, s eltűnt háziállatának és házastársának felkutatása miatt szó szerint sötét és mély kútba kell alászállnia.
Murakami valóságot és misztikumot ötvöző regényének felzaklató történeteit az elbeszélés szenvtelen nyugalma ellensúlyozza, feszült kíváncsiságot ébresztve az olvasóban, aki az események sodrásának engedve képtelen letenni a könyvet. A lapok közül… (tovább)

Eredeti cím: ねじまき鳥クロニクル

Eredeti megjelenés éve: 1995

>!
Geopen, Budapest, 2014
944 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155331053 · Fordította: Erdős György
>!
Geopen, Budapest, 2009
988 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639765696 · Fordította: Erdős György

Enciklopédia 10


Kedvencelte 56

Most olvassa 36

Várólistára tette 170

Kívánságlistára tette 111

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Kkatja P>!
Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I–III.

Kedves Kurbli Úr!
Én élvezettel merültem nem mindennapi történetében, még ha nem is volt minden kristálytiszta, úgy gondolom, nem is ez a lényeg, hanem az érzések, amiket közvetített ez a történet, néhol az öklendezésig plasztikus kínzások leírása, máshol meg az épp csak halványan felsejlő szellemképek és gondolatok hálóját finoman tépkedve lépkedtem előre és nem értettem, hova is fog kifutni ez a végenincs történet a kúttal, az elveszett macskával, megszökött feleséggel, Kanó Krétával, Máltával és a másik világgal, ami néhol keresztezi a miénket, hol teljesen más dimenzióba repít el, de megszerettem ezt a keserédes világot, ahol sok minden nem az aminek tűnik.
Nagyon Murakamis volt, aki szereti az Ő hangulatait, annak tetszeni fog, minden lassúsága ellenére és az érthetetlenségével együtt.

csillagka P>!
Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I–III.

Nagyon régen vágyódtam a „legvilágirodalmibb” Japán szerző után. Volt bennem egy jó adag kíváncsiság, úgy általában a japán lét, kultúra és lélek megismerése is motivált, a keleti másság mindig kicsit taszít is, annyira más világ az mint amiben mi élük, hogy megérthető e? Vonzott- taszított a várólistám valószínűleg örök eleme marad, ha nem lépnek át a fejemen, és önkényes kényszerrel nem tuszkolja @NFLGirl a kezembe (nem az első két oldalon volt, fél órával a választás előtt tettem hátrább :P )
Tudat alatti összképen biztosan sokat rontott az az idézet, amit egy nem is túl eredeti sikerkönyvben találtam, hihetetlen mennyire tudnak a kritikák befolyásolni:
„Kéthetes nászutunk idején zordan ült a Fidzsi-szigetek tengerpartján, és átrágta magát A kurblimadár krónikája milliónyi misztikus oldalán, miközben dühös pillantásokat lövellt felém, aki faltam a krimiket.”
(na ki vagyok én ?)
A lényeg a lényeg nem indult zökkenésmentesen a kapcsolatunk, úgy voltam vele ha csak az első könyv végéig juttok el, akkor is megtudtam valamit, talán azt is:
HOL VAN AZ A FRÁNYA MACSKA ?
Végül mire megkerült már jócskán benne jártam a második kötetben és jöttek a további kérdések, válaszok esélye nélkül. A macska már senkit nem érdekelt, pedig még halacskává is változott mázli, hogy aranyszínű szőre nem nőtt.
Tényleg teljes Twin Peaks világ, csak éppen szemléló, nem cselekvő szemmel.
Főhősünk a világ lustája, annyi erőbedobásra se hajlandó, hogy leszakítsa az érett gyümölcsöt, szépen megvárja amíg a szájába pottyan, szerencsére vele történnek a dolgok, nem is akármilyenek, zabhegyező Rozsban a fogó -féle sodródás nagyon jellemző rá, még a téli kacsa vagyis kacsátlanság is szerepet kap.
Érdekes utópisztikus történet, sok hosszú könyvhöz hasonlóan itt is mindenki töviről- hegyire elmeséli az életét aki megjelenik. Megrázó kis háborús szösszenetetek, tanulságos elbeszélések színesítik a képet, akkor is ha látszólag semmi közük sincs semmihez.
Folyik a regény mint a víz a kutakon kívül, mert a kutakban nincs víz, aki akar az beleugorhat, nem tud megfulladni, és mindig lesz aki kimenti.
Magával ragadott még akkor is ha részleteiben voltak problémáim, kíváncsi voltam a végére, ami messze állt attól amire számítottam.
Fura talán ez a legjobb szó az egész könyvre, próbáld meg ha nem tetszik nyugodtan hagyd abba, mert végigszenvedni felesleges annyit azért nem tud nyújtani.

2 hozzászólás
mbazsa>!
Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I–III.

Nem az első találkozásom Murakamival. Alapvetően a nyaralásra vittem magammal ezt a regényt, amolyan vízpart mellé való strandos olvasmánynak. Ennek a célnak abszolút megfelelt, egy dolgot leszámítva, hogy a könyv súlyossága miatt nem a legpraktikusabb olvasásra. Persze minden rosszban van valami jó, legalább edzettem a karizmomat. Na, de félre a tréfát.

Miről is szólt a szöveg? Fogalmam sincs. Sejtéseim azért vannak. Mindenestre jól elszórakoztam rajta. De nem csak a könyv úgymond külső része, a „teste” volt fajsúlyos, hanem a tartalma is, mondjuk azt, hogy a „lelke”. Elsősorban itt a második világháborús eseményekre gondolok. Nagyon plasztikusan voltak leírva ezek a jelenetek, így jó párszor félre kellett raknom a regényt, egy kicsit ki kellett fújnom magamat, hogy tovább tudjam olvasni. Azon is elgondolkoztam, hogy ezek mennyire hatásvadász jelenetek. Ha ezeket leszámítjuk, akkor viszont azt kell, mondjam, vagyis inkább írnom, hogy a könyv fennmaradó durván kétharmada nem volt eléggé mélyen szántó.

Alapvetően szeretem a mágikus realizmust, és tényleg vannak könyvek, regények, ahol éreztem, hogy a mesés történet mögött valami mélyebb valóság rejtezik. (pl. Bulgakov, Marquez, Grass, Darvasi, Lázár Ervin stb.) Itt viszont úgy érzékeltem, hogy a „passzív” elbeszélő-főhősünk, hiába mászik le a kiszáradt kutak legmélyére, csak a felszínt kapargatja. Ötletesek és szórakoztatók Murakami mesés figurái, jól kivannak dolgozva, és a történetvezetésre sem lehet egy rossz szavam, de valamit mégiscsak hiányoltam ebből a regénymonstrumból. Én is úgy éreztem magamat, mintha egy kiszáradt, sötét kút fenekén ülnék, és hiába várom, hogy jöjjenek a megvilágosodást adó fényes gondolatok. Nem jöttek. Lehet, hogy ez csak egy allegória, hogy ilyen az életünk. Ülünk a sötét, kiszáradt kút fenekén, és várjuk, hogy a sült csirke a szánkba repüljön. Amúgy főhősünk is ugyanezt csinálja, csak neki az a bizonyos madár tényleg a szájába(n) landol.

Az első kötet, A tolvaj szarka, felcsigázta rendesen a képzeletemet, érdeklődésemet, itt még 4,5-5 csillagra állt a könyv. Aztán következett a második rész, Madár mint próféta, itt már 4-re muzsikált . Majd végül jött a harmadik, befejező rész, A madarász, ami már 3,5-4 csillagon (el)ketyegett, ahol már sokszor alig vártam, hogy vége legyen, és megtudjam a megoldást. Így összességében egy erős 4-es lett a „trilógia.” Ebből a könyvből minimum egy 100 oldalt mindenképpen kellett volna húzni, hogy tényleg a regény elején felkeltett izgalom, feszültség kitartson a legvégééig.

Sokan a Twin Peaks-hez hasonlították a könyvet. Én szeretem David Lynch munkásságát, főleg a sorozatot. Az amerikai rendezőnél sem értem száz százalékig, hogy miről szól egy-egy film, vagy a sorozat, de ott valamiért működőképesnek éreztem ezt a stílust. Murakami nagyon jó mesélő, és zseniálisan szövi a sztoriszálakat, hogy végül összeálljon „egy nagy kusza egésszé”, mint amilyen az életünk. Jól szórakoztam, ennél többre nem is vágytam, meg is kaptam.

Na, de végül is miről szólt a könyv? Nem másról, mint amiről a mesék általában szoktak. Az én értelmezésemben, nagyon leegyszerűsítve, a „jó-rossz” párharcáról, ahol nem mindig egyértelmű, hogy mi/ki a jó, és mi/ki a rossz. És persze arról, hogy a múltban ért akár személyes, akár közösségi traumák (lásd világháború értelmetlenségei és borzalmai), generációkon keresztül tovább adhatók, öröklődnek, amelyekkel előbb vagy utóbb szembesülnünk kell, és meg kell tisztulnunk tőlük. Ezt a katarzist, ha a regény szereplőinek sikerült is elérni, megélni, nekem sajnos elmaradt, ezért a négy csillag.

Marcus>!
Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I–III.

Megint egy olyan Murakami mű, amiből egyszerre nehéz kibogozni, hogy mit is akart mondani, de közben mégis nagyon sok mindenről szól, és ezeket szépen sorban fel lehet ismerni benne.
A szokásos kallódó murakamis főhőssel kezdünk, aki munka nélkül tengeti napjait feleségével. Átjárogat a szomszédba, végzi a napi rutint (főleg házimunka), de közben egyre gyülekeznek a jelek, hogy itt valami nem lesz rendben. Eltűnik a macska, egy furcsa jósnőféleség kerül be a képbe, de a legátütőbb pillanat az, amikor a feleség sem tér haza. A történetbe aztán mások történetei is átszivárognak, hogy végül ebből a történethálóból összerakva a mozaikokat, főhősünk nekilásson megoldani a problémáit.
Ahogy az már lenni szokott Murakaminál, a külön történetek önmagukban is megállnának novellaként (vagy amelyiket több részletben mesélik el, kisregényként is) – ezek egyszerre visznek közelebb a rejtély megoldásához, másrészt szerves részét képezik annak, amit a regény el akar mondani.
Ahogy többen említik, a harmadik kötetnél van egy törés, ahol nálam is rezgett a léc. Itt szétesett az időkezelés, az eddigi szereplők mellékvágányra kerültek és újak jöttek be. De mire a végére értem, láttam, hogy csak így működhetett jól az egész.
Aki már olvasott pár Murakamit, annak azt tudom mondani, hogy ez a regény félig „szokásos”, azaz mint mondjuk a Kafka a tengerparton, félig „elvontabb” (Keményre főtt csodaország), de mindenképpen nagyon jó.

dwistvan P>!
Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I–III.

Különleges hangulata van ennek a könyvnek. Rejtélyes, de a képzelet és valóság, a jelen és a történelem egyszerre jelenik meg kidolgozott aprólékossággal, következetes vélemény alkotással. Nagyon tetszett, ahogy jóról is és rosszról is nyíltan és természetes egyszerűséggel a szereplőkön és történeten keresztül elbeszélget velünk. Mint egy jó mesemondó. Számomra érdekes volt, ahogy a képzelet erejét és a valóságra gyakorolt lehetséges hatását próbálja érzékeltetni. Az emberi kapcsolatokat körbejárja, a bizalomból eredő következetesség és hűség is ott van a történetben. Jó meseszövéssel izgalmasan.

Dominik_Blasir>!
Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I–III.

Én általában szeretem Murakamit, különösen a mágikus realizmus jótékony ködébe burkolózó Murakamit (a szimplán realistát annyira már nem), de ez még nekem is sok volt.
Elmondtam már párszor, és valószínűleg még néhányszor elfogom, de kifejezetten nem rajongok a szószátyár szerzőkért – viszont eddig Murakamit a kivételek közé soroltam, legfőképpen azért, mert korábban (mondjuk a Kafkában vagy a Világvégében) láttam értelmét és célját mindennek. Még ha abban a kettőben nem is tudtam teljesen pontosan meghatározni, hogy mit, de valamit mindenképpen éreztem a tudatalattim mélyén. Valami összeállt, valamit sejtettem, valamit befogadtam abból a misztikus összetett gondolatsorból, szimbólumrendszerből, szövegből, amit Murakami közölni akart a sajátos nyelvén.
A kurblimadár krónikája azonban valahol útközben menthetetlenül eltávolodott tőlem. Még az első két könyvnyi résszel egész jól elvoltam, de a harmadikban annyira nem állt bennem össze semmi, és annyira nyilvánvalóvá vált, hogy nem is lesz bennem ebből egész, hogy a végére már csak vergődtem. El tudom képzelni, hogy van rendszer Okada Toru különleges világjárásában, és az egyes beékelődő történetek a parókakészítő lánytól a Kanó Málta/Kréta pároson át a mandzsúriai és a szibériai eseményekig felfűzhetők a megfelelő láncolatra, de azért őszintén kételkedem.
Így pedig egyszerűen sok. Hiába a pár szenzációs jelenet, hiába a megnyerő fő cselekményszál, hiába az elképesztő névadás, hiába a szöveg amúgy kiváló hangulata, ha legalább háromszáz oldallal több, mint amit én jóízűen be tudtam volna fogadni. Kár.

pat P>!
Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I–III.

Japán Twin Peaks, igen.
A valóság szövedéke mindig felfeslik valahol. Spagettifőzős, tisztítóba járós realitás és borzongató szürrealitás, közel ezer oldalon. Olyan finom átmenetekkel, hogy ha az olvasó nem figyel, saját realitás-kontrollja is megbillenhet.
Sötét kút és 208-as szoba, egy Kanó Kréta nevű nő és egy Vataja Noboru nevű macska, Akaszakai Szerecsendió & Fahéj, baseballütő és baseballütő, parókakészítés és Nyúzós Borisz. Épp csak egy vörös függöny és Bob hiányoztak. Bár utóbbi annyira nem (sajnos), mivel folyton fel-felsejlett lelki szemeim előtt.
A racionalitás síkján nézve rém bonyolult, összetett, néhol nehezen követhető és érthető a cselekmény. De valahol az álomlogika és az érzések birodalmában pofon egyszerű, érthető és érezhető minden – ezen a szinten a végkifejlet borzasztóan logikus, már-már kiszámítható.
Olvasás közben a mandzsúriai jelenetek is helyénvalónak tűntek, de így utólag azért felvetődik bennem a kérdés: mi közük volt ezeknek tulajdonképpen a cselekmény bármelyik szintjéhez?
Egy komoly bajom van a könyvvel: a történet megkövetelné, hogy megszakítás és felpillantás nélkül olvassa végig az ember, de ezt sajnos a terjedelem megakadályozza. (Lehet persze, hogy a japánok képesek rá.)

5 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I–III.

Az egyik kedvenc Murakami könyvem a monumentalitása ellenére. Az író jellegzetes, összetéveszthetetlen stílusjegyei mind megjelennek ebben a kötetben is. Lassan kibontakozó történetmesélés, a hétköznapi élet eseményeinek hihetetlen aprólékos leírásai után hirtelen egy mágikus világban találjuk magunkat. Elmosódnak a határok a valóság és a képzelete, az evilági és túlvilági között. Ebben a kötetben is rengeteg a metafora, pl. a kút, ami a két világ közötti kapcsolódási pont is. A feleség és a macska eltűnésének, hűtlenségének párhuzama. A főhősünk itt is tétova, keresi önmagát és az élete értelmének kérdéseit. A háborús borzalmak realisztikus ábrázolása nekem már sok volt, mind terjedelmében, mind részletességében, de összességében magával ragadó ez a meseszerű, szürreális történetfolyam.

csartak P>!
Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I–III.

A könyv olvasása közben azon gondolkodtam, hogy Murakami Haruki ismerheti-e David Lynchet, vagy David Lynch ismerheti-e Murakami Harukit. Mert akár Murakami könyveit olvassuk vagy Lynch filmjeit nézzük mindig megy egy misztikus úgymond érthetetlen, vagyis inkább többféleképpen értelmezhető vonal, vagy adódik egy váratlan helyzet, vagy egy elsőre tök meghökkentő fejezet. Na és nem utolsósorban a történet végén egy óriási paff, hogy most mi is van??
Örülök, hogy nem a Kurblimadár krónikáját olvastam először Murakamitól. A hangulata átjött, viszont nem találtam magamnak benne szerethető, kedvelhető figurát, mint a másik két könyvben, amit olvastam tőle. A főszereplő harmadik részre teljesen idegenné vált, szétesett számomra, mégpedig a fejezetek különféle történései miatt. Nekem kicsit sok volt benne a mandzsúriai háború, főleg hogy nem is értettem, miért függ össze a sztorival. De még gondolkodom rajta. :)

45 hozzászólás
Bazil P>!
Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I–III.

Kérem szépen az van, hogy két hétre visszavonulót fújatott velem Vakbél Tábornok és szövetségesei szövődményei. A kórházban meg semmi kedvem nem volt olvasni, mert csapataink harcban álltak.
Így mikor végre hazaengedtek és végre sikerült a saját ágyamban elhelyezkedni és már egy kissé jobban is voltam, folytattam ezt a történetet:
Nem is tudom, miért olvasok Murakamit?
Mert ez már a harmadik (vagyis összesen hét, mert a Különc és a Kurbli három-három kötet) könyvem tőle, és így már van annyi rálátásom, hogy kicsit megismertem a stílusát, az eszközeit, a mondanivalóját (ha van), ezt az egész Murakami Univerzumot.
Mert az van! Ez biztos.
Igazából a kifinomult és végtelenül cizellált stílusát szeretem, ami annyira egyedi, hogy felismerhető lenne, ha csak úgy belelapoznék bármelyikbe…, és pár oldal után biztos, hogy jönne valahol:
– egy macska,
– egy kis szexualitás (néha a perverzitás határait feszegető módon, de semmiképpen nem vulgárisan ábrázolva),
– zene mindenhol és sokféle stílusban (végül is ezért kezdtem el az íróval ismerkedni, mert a Norvég erdőt Beatles mániám miatt kellett mindenféleképpen elolvasnom!)
– ételek elkészítése és elfogyasztása, néhol receptszerű leírásokkal, és ínycsiklandozó tálalásban (közben szól egy kis dzsessz, vagy Rossini Tolvaj szarkája),
– sok-sok lökött japán figura, elferdült, magányos karakterek,
– misztikum, szürrealitás, párhuzamos univerzum (mondom, hogy van itt Univerzum!)
…és szöveg, szöveg, szöveg a semmiről és mégis: kimondottan olvasmányosan!
Mint ebben a három kötetben is!
És a végén rájössz (mint itt is), hogy nem csak a szél hordta össze a lapokat a könyvben szereplő sorrendben, hanem mindennek van és lesz jelentősége, sőt: értelme!
Azonban ezt a könyvet gyengébbnek érzem az 1Q84-nél, és a vége felé beleuntam kissé. Meg nem volt egy kellemes hangulatú olvasás a történtek miatt is, azt hiszem, egy időre hanyagolom Murakamit…

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

forElle >!

Az elfoglalt fiatalok legtöbbje egyszer csak megfeledkezik az öregek legtöbbjéről.

Evione>!

Egyáltalán lehetséges-e, hogy az egyik ember tökéletesen megértse a másikat?
Vagyis, ha valakit meg akarunk ismerni: idő kell hozzá, őszinte igyekezet. Kérdés, hogy mennyire tudjuk így is a másik lényegét megközelíteni. Vajon tényleg tudjuk a legfontosabbat arról, akit ismerni vélünk?

Első kötet - 37. oldal

Chöpp P>!

– Figyelj – szólt Kumiko –, eredetileg miért akartál jogi pályára menni?
– Magam sem tudom. Tulajdonképpen olvasni szerettem mindig. Az egyetemen valójában irodalmat szerettem volna tanulni. De a beiratkozásnál mégis úgy gondoltam, hogy az irodalomszeretet mégis inkább olyan spontán dolog.
– Spontán?
– Igen, vagyis sz irodalom nem tanulni – vagy kutatnivaló, hanem magától jön, az egyszerű emberi életből fakad, ugye? Ezért aztán a jogot választottam.

I.kötet, 189-190.o.

6 hozzászólás
Róka P>!

Az orosz történetekben mindig téli éjszakákon szokták a régi leveleket a kandalló tüzébe vetni, nem pedig így, nyári reggelen, étolajjal meglocsolva. A mi közönséges és realisztikus világunkban ilyenkor égetjük el őket – átizzadt trikóban. Az élet nem mindig tesz a kedvünkre. Nem lehet folyton a télre várni.

215. oldal (II. kötet)

Kapcsolódó szócikkek: étolaj
Chöpp P>!

Hazatérve előkészítettem a vacsorát, majd eldőltem a díványra olvasgatni, úgy vártam haza a feleségemet.
Még a munkanélküliség első idejét éltem, és ez az életmód újdonságszámba ment. Nem kellett a zsúfolt járműveken munkába igyekeznem, olyan emberekkel találkoznom, akikkel semmi kedvem sem volt. Nem parancsoltak nekem, és én sem másoknak, ebédidőben nem rohantam a kollégákkal a közeli zsúfolt étterembe, s nem volt szükségem arra sem, hogy meghallgassam az előző esti baseballmérkőzésről szóló eszmecserét, hogy a Jomiuri Giant négyes számú ütőjátékosa micsoda hazafutást hozott össze… minderről nekem nem kellett már semmit sem tudnom. Ez klassz, de a legjobb az egészben, hogy végre olvashattam.

I. kötet, 38.o.

1 hozzászólás
Chöpp P>!

A gyűlölet olyan, mint egy hosszú, sötét árnyék. Az ember maga sem tudja, honnan ered. Vagy mint a kétélű kard, azzal, hogy lesújt valakire, megsebzi a gazdáját is. Minél hevesebben vagdalkozik vele, annál mélyebbre vág az őt tartó kézbe. Viszont elhajítani sem olyan egyszerű.

II. kötet, 209.o.

Róka P>!

…az ember a sorsát akkor pillantja meg, amikor már túl van az eseményeken és visszapillant.

229. oldal (I. kötet)

katacita I>!

Azért néha mégis belehasított a szívembe a magány. A víz, amit megittam, még a beszívott levegő is hosszú tű gyanánt fúródott belém, az olvasott könyvek lapjai, sarkai villogtak, mint az éles penge. Hajnali négykor, ezen a csendes órán, szinte hallottam, ahogy a magány belém ereszti a gyökereit.

19. oldal

Chöpp P>!

– Maga mit tenne, ha kiderülne arról, akit szeret, hogy hat ujja van? – folytatta volna tovább a témát a lány.
– Pénzért mutogatnám a cirkuszban.
– Tényleg?
– Nem, tréfáltam – mondtam. – Talán nem is törődnék vele.

I. kötet, 27-28.o.

1 hozzászólás
Morgana>!

Meglehet, hogy míg én itt gubbasztok a kút fenekén, a kurblimadár sem húzta fel a világ szerkezetét, és az lejárt. Lassan kilazulnak a rugók, és egy adott pillanatban teljesen leáll minden, ami él és ami mozog – a folyók sodra, a falevelek susogása, az égen szálló madarak, az egész mindenség.

146. oldal, II. kötet


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Miyuki Miyabe: Tűzember
Margaret Atwood: Fellélegzés
Kazuo Ishiguro: A dombok halvány képe
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze
Banana Yoshimoto: Kitchen
Milan Kundera: Halhatatlanság
Milan Kundera: Elárult testamentumok
Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről
Philip Roth: Szégyenfolt
Philip Roth: Sabbath színháza