A ​határtól délre, a naptól nyugatra 322 csillagozás

Murakami Haruki: A határtól délre, a naptól nyugatra

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hadzsime – a talányos című regény hőse – átjár a valóság és a képzelet közötti határon. A Határtól délre, a naptól nyugatra (egy Nat King Cole szám címe) a haború utáni japán kisvárosban felnövő Hadzsime képzeletében különleges világot sejtet. Színteret kínál a serdülőkori kíváncsiság és vágyakozás kielégítésére, és férfikorban is táplálja a képzelgő lélek önáltató sóvárgását.
Az egzisztencialista románc egy gyermekkori szerelem története, amelyben két évtized múltán az ártatlan vonzalom pusztító vágyként éled újjá. Hősünk, aki hosszabb sodródás után megtalálta a családi boldogságot, visszazuhan a múltba, és kész kockára tenni egész jelenét.

Eredeti mű: Haruki Murakami: South of the Border, West of the Sun

Eredeti megjelenés éve: 1992

>!
Geopen, Budapest, 2016
204 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639765023 · Fordította: Horváth Kriszta
>!
Geopen, Budapest, 2013
204 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639765023 · Fordította: Horváth Kriszta
>!
Geopen, Budapest, 2007
204 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639765023 · Fordította: Horváth Kriszta

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Duke Ellington


Kedvencelte 35

Most olvassa 16

Várólistára tette 96

Kívánságlistára tette 65

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
MLinda P
Murakami Haruki: A határtól délre, a naptól nyugatra

Valahogy nem az én könyvem volt. Nem olvastam sokat MH-tól, de azt gondolom, hogy erősen hangulat kell hozzá és végeredményben lehet, hogy nekem az őt teljes mértékben befogadni képes hangulatom nem biztos, hogy sokszor adódik.

Nehéz témát boncolgat amúgy ez a könyv: a gyerekkori szerelmek sokszor mély nyomot hagynak az emberben és biztos nehéz lehet felnőttként kezelni. Olvasás közben úgy éreztem, hogy elég „pipogyán” áll hozzá a főszereplő a mégcsaknemis-ex felbukkanásához. Döntötte volna el inkább, hogy mit szeretne.

>!
Chöpp P
Murakami Haruki: A határtól délre, a naptól nyugatra

Ez a történet megérintette szívem romantikusan pengő-rezgő húrjait. Harmat gyönge és érzékeny lett tőle, leheletfinoman fájó, mint a feledhetetlen első szerelem, és olyan lágyan borzongatott meg, ahogyan csak a szerelmünk simogató tekintete tud.
Vagy csak egyszerűen jó időben talált rám, és vevő voltam az ellágyulásra… én, merőben antiromantikus alkat. (Vigyázat – hántotta le a külső mázam Haruki – ez csak a látszat!)

>!
pat P
Murakami Haruki: A határtól délre, a naptól nyugatra

Murakami nagyon jó. Akkor is, mikor éppen annyira nem jó.
Az én ízlésemnek kicsit túl romantikus, kicsit túl szenvedős, és sehol egy kút, egy titokzatos öregember, egy birka, vagy valami. És persze nem oldja meg a nyugodt, békés, szeretetteljes házasság kontra elsöprő szenvedély dilemmát sem. És rövid. Ejnye.
Mindazonáltal, megdöbbentő tempóban olvastatta magát, és meglehetősen élveztem.

7 hozzászólás
>!
fióka P
Murakami Haruki: A határtól délre, a naptól nyugatra

Nos, lássuk csak, mink van? Nem sok.
Van egy egykénk, aki gyermekkori szerelmét hajszolja, közben itt is csal, ott is, de amúgy jellemes, mert a feleségét csak párszor és az sem volt jelentős. Van titokzatos egykénk, aki x év elteltével felbukkan másik egykénk életében, talánokba és majdokba burkolózik, eltünedezik, felbukkan, ilyesmik, ő a nagy szerelem. A gyerekkori. Blablabla. Nem szól semmiről. Az egyetlen értékes dolog a jazz-rész lenne, de még az is sznob ürességként visszhangzik az irományban (jobb szót nem tudok rá). Az a pár oldal, amikor úgy néz ki, mintha kezdene némi valódi íráskészség is felbukkanni, zavaros összevisszaságba fullad. Próbál még valami összefüggést is felvázolni a különböző, meghatározó(?) nőügyek között, amik hatással vannak egymásra, de nem sikerült. Ez sem. Akárhonnan nézem, ez nem egyéb, mint szépirodalmi címkével ellátott csomagolásba burkolt ponyva. Hogy romantikus lenne? Kétlem, legalábbis nekem nem sikerült benne írmagját sem felfedezni, egyúttal nagyon remélem, hogy nem ez a romantika. Apropó romantika: a közbeiktatott, erotikusnak szánt szexjelenetek nagyon nem azok, inkább vulgárisak, izgatónak és ízlésesnek jóindulattal sem mondhatóak.
Nagyon mellényúltam ezzel, mint első Murakami-regénnyel. Remélem, a következő jobb lesz. Mert még lesz egy következő.

42 hozzászólás
>!
KATARYNA P
Murakami Haruki: A határtól délre, a naptól nyugatra

Nem voltak talánok. Se egyszer majdok.

Nem erre számítottam… talán jobb lett volna, ha el sem olvasom. 80%?
Én nem mondom, igazán olvastatta magát, viszont ennyit vágyakozni 2 nő után. Izumi… majd Simamoto. 25 évet ábrándozni, álmodozni, közben félrekettyinteni és a végén ez a búval b.szott magába roskadás… tönkretett.

Lehet, hogy én nem éltem bele magam a történtbe? Vagy nem szűrtem le belőle a dolgokat? De mit is lehetett volna?

Egy egyke magányos kisgyereket, majd tizenéves kanos szoknyapecért, majdnem 10 évet roskadó munkában belefáradt emberkét, hős szerelmest, vagy mit? Hogy nem ment a szerelem után, mert egy papucs, közben pedig egy p.naszédelgő volt?

Csalódtam… de nagyot.

>!
Stone
Murakami Haruki: A határtól délre, a naptól nyugatra

Az élet, a valóság és amit gondolunk. Nincs egyenlőségjel. Nincs felkiáltójel. Idézőjelek, gondolatjelek, kérdőjelek. Ha az az én, aki voltam 12 éves koromban elbeszélgetne a mostanival, értené-e kivé lett, mi történt vele, mit élt át, mit értett meg az átélt dolgokból? Mivé fásult meg, mi maradt a régi. Kíváncsi lenne-e erre a fura, magának való emberre? Megismerné-e benne önmagát, elhinné-e, hogy azok, akiket akkor kedvelt még beletartoznak az életébe? Vagy értené-e, hogy már rég elmosta őket az idő?
A történet a belső változásról, az ezt értetlenkedve figyelő énről szól. Érzésekről, melyeket évtizedeken át dédelgetünk, kötve magunkat egy karóhoz, amit levertünk valamikor az akkori valóságunk talajába. De szabad-e kapaszkodni valamibe ily hosszú időn át? Nem kell-e a változást beengedni és elszakítani azt a kötelet? Jó-e illúziókat dédelgetve élni? Be kell-e teljesedni minden szerelemnek?
Továbbra is szeretem Murakami Haruki írásait. Várom a következő elém táruló világát!

>!
Mackólány P
Murakami Haruki: A határtól délre, a naptól nyugatra

Ez volt az első könyv, amit olvastam Tőle, de vannak kételyeim, hogy lesznek-e továbbiak.
Igazából annyira nem fogott meg, mondhatni majdnem semennyire.
Viszont, ami miatt nem adom fel teljesen, az az, hogy meglehet rossz időben került a kezembe. Egy olyan időszakban, amikor hidegen és fáradtan szemléltem a világot, és nem szeretném kettőnk kapcsolatát ezzel véglegesíteni.
Azt hiszem, kell néhány hónap, amikor majd újra a kezembe veszem, és megpróbálok barátságos alaphelyzetből indulni.
De addig, sajnos ez a viszonyunk marad.

No akkor kezdjük elölről.
Mivel korábbi véleménynyilvánításom elégtelennek bizonyult, így erőt vettem magamon, és újra kézbe vettem a könyvet.
Most teljesen más hangulatban, más mennyiségű szabadidővel, és kevésbé mord hozzáállással kezdtem neki.
Nem is bántam meg, sőt.
Megértettem a szerelmi háromszög mozzanatait, csupán azt nem értettem meg, hogy miért olyanok az emberek, amilyenek.
Simamotó egyenesen bosszantott. Bármi is lehetett a problémája, egy végtelenül önző nőszemélynek éreztem. Nem törődött senkivel, csak saját magával, mindent és mindenkit alávetett a saját kényelmének.
Hadzsime, még akkor is, ha ő mesélt, akkor is egy gyötrődő, önmagát szétporlasztó, elég gyakran döntésképtelen lélek. Az viszont nagyon tetszett vele kapcsolatban, hogy belátta, bármit is tett, a felesége odaadása nélkül képtelen lenne élni.
A feleség a saját korábbi kudarcaiból újra felépítve önmagát egy végtelenül bölcs nővé érett. Belátta, nagyon okosan megértette és megérezte, hogy férje másfelé kalandozik, és pont annyira engedte hosszúra a pórázt, amennyire kellett ahhoz, hogy a férje visszatérjen hozzá. Nagyon okos nőnek vélem.
Mindvégig éreztem a könyvből áradó magányt, meg nem értést és vívódást.
Folyamatosan lehetett érezni – én legalábbis ezt éreztem-, hogyan porlik szét az élet, hogyan lesz az értelmes életből szétforgácsolódott lét, hogyan válik küszködéssé.
De ha nem filozofálgatok, és nem akarom keresni a megoldást, akkor úgy is tekinthetünk az egészre, mint egy egyszerű, teljesen hétköznapi szerelmi háromszögre, ami a lehető legbékésebb módon oldódott meg.

>!
BlissX
Murakami Haruki: A határtól délre, a naptól nyugatra

Nagyon szeretem Murakami műveit. Nem titok. Ez pedig az első eset, hogy valahogy úgy ahogy van, az egész sztori nem jött át. Kezdjük ott, hogy boldog házasságban élve az olvasás során nem tudtam azonosulni senkivel és semmivel, de hiányzott az igazi murakamis ízvilág is. Simamotó múltját és Izumi ritkán felbukkanó karakterét kivéve semmi titokzatosság nem volt a sztoriban, pedig az utolsó 10 oldalnál már reménykedni kezdtem, hogy na, beleütközöm egy nagyon ütős befejezésbe. Kinézett ugyanis egy nagy csavar a végére, de gyakorlatilag sehová sem vezettek az utolsó sorok. Van példa arra, hogy kevés misztikummal is születhet jó Murakami regény. Lásd, Norvég erdő. Mint ahogy számomra most már arra is, hogy ő sem lehet mindig jó formában. Így legalább teljesebb lett a kör és meglett a kontraszt vele kapcsolatban.

Végszóra, szerintem kiforratlan Murakami regény, ami a rajongóknak egyszer mindenképp olvasandó tétel és gyengesége ellenére is a világirodalom mainstream színvonala felett áll.

>!
ggizi P
Murakami Haruki: A határtól délre, a naptól nyugatra

Ez az első könyvem a szerzőtől. És bár többek szerint nem ez a legjobb története, nekem nagyon tetszett ez a rózsaszínmentes, életszagú elbeszélés a változásról, az álmokról és érzésekről. Mintha nem szólna semmiről, de mégis annyi minden van benne. Nagyon olvasatta magát.
Örülök, hogy rátaláltam Murakamira.


Népszerű idézetek

>!
Kahoko

Akkor még sok mindent nem értettem. Például azt, hogy megbánthatok valakit úgy, hogy az sosem fogja kiheverni. Hogy az ember néha a létezésével sebzi meg a másikat egy életre szólóan.

29. oldal

1 hozzászólás
>!
Chöpp P

Imádtam olvasni és zenét hallgatni. Mindig is szerettem a könyveket, és Simamotóval való barátságom csak elmélyítette érdeklődésemet irántuk. Könyvtárba jártam, mindent elolvastam, ami csak a kezem ügyébe került. Ha egyszer belekezdtem egy könyvbe, nem tudtam letenni. Függőséggé vált számomra az olvasás; olvastam evés közben, a vonaton, késő estig az ágyban, az iskolában, mindenütt, ahol nem vették észre, így órákon sem hagytam abba.

22. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyvtár · olvasás
2 hozzászólás
>!
Chöpp P

Folyton azt érzem, mintha más szeretnék lenni. Mintha új helyet keresnék, új élettel és új személyiséggel. Ez együtt jár a felnőtté válással, meg azzal a törekvéssel is, hogy újra megtaláljam magam. Azzal, hogy mássá válok, felmentem magam minden alól. Komolyan azt hittem, hogy ahányszor próbálkozom, mindig felszabadulhatok. De mindig zsákutcába kerültem. Mindegy, hova megyek, eltévedek. Ami nincs, az nem változik. A forgatókönyv módosulhat, de én mindig ugyanaz a tökéletlen ember maradok. Mindig ugyanazok a hiányérzetek kínoznak, amelyeket sosem tudok kielégíteni. Azt hiszem, meg kell ismernem magam.

200. oldal

Kapcsolódó szócikkek: önismeret
>!
csartak MP

Az elhúzó autók fényszóróitól nedvesen csillogott a burkolat. Talán csak képzeltem az egészet. Sokáig álltam az eső áztatta utcát bámulva. Újra 12 éves kamasz voltam, aki órákig nézte az esőt. Ha az ember elég sokáig bámulja kiürül a feje, nem gondol semmire, és a teste fokozatosan ellazul, megszabadul a világ valóságától. Az esőnek hipnotizáló ereje van.

98. oldal

5 hozzászólás
>!
Bélabá MP

– Már nem olvasol regényeket?
– Dehogynem. Legfeljebb valamivel kevesebbet, mint régen. Nem ismerem a mai regényeket. Én a klasszikusokat szeretem, főleg a 19. századiakat. Azokat, amiket már olvastam.
– Mi bajod a mai regényekkel?
– Azt hiszem, félek a csalódástól. Úgy érzem, hogy időpocsékolás silány könyveket olvasni. Persze nem mindig volt ez így. Régen ráértem, nem sajnáltam az időt, és azt gondoltam, a limonádéból is kisülhet valami jó. De ma már másképp látom. Nyilván öregszem.
– Bizony, te már öregszel – mondta gonosz kis mosollyal.
– Na és te? Sokat olvasol? – kérdeztem.
– Állandóan. Új könyv, régi könyv, nekem mindegy. Regény vagy elbeszélés, ponyva vagy irodalom. Ezek szerint az ellentéted vagyok, mert nem sajnálom olvasással agyonütni az időt.

101-102. oldal

>!
Manni P

Miután betöltöttem a húszat, lelombozott a gondolat, hogy talán már sosem lesz esélyem rendes emberré válni. Hogy az általam elkövetett hibák talán egyéniségem részévé váltak, kikerülhetetlenül beépültek az életembe. Tudtam, hogy zátonyra futottam.

49. oldal

>!
Carmilla 

Elégedett voltam, hogy én vagyok én, és nem valaki más. Ilyen alapon nyugodtan tarthattak nagyképűnek és magának valónak. A csapatsportot sem szerettem. Utáltam mindenféle versenyt, amikor az embernek pontokat kell gyűjtenie a másik ellen.

22. oldal (Geopen, 2007)

>!
Chöpp P

– Tudod, Hadzsime – mondta végül –, az a szomorú igazság, hogy bizonyos dolgokat nem lehet visszacsinálni. Ha egyszer elkezdődik valami, bármit tehetünk, nem térhetünk vissza a kiindulóponthoz. Ha csak a legkisebb dolog is félresiklik, az örökre úgy marad.

144. oldal

>!
Bélabá MP

– Miért nézel így? – kérdezte.
– Mert csinos vagy – feleltem.
– Te vagy az első, aki ezt mondja.
– Én vagyok az egyetlen, aki tudja – mondtam neki. – Higgy nekem, igazam van.

68. oldal

>!
mandarina

A másik ember élete nem a miénk, nem vállalhatjuk magunkra a felelősséget.

80. oldal

12 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Gabriel García Márquez: A szerelemről és más démonokról
Vlagyimir Szorokin: Az opricsnyik egy napja
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Joanne Harris: Csokoládé
Milena Agus: Szerelemkő
Orhan Pamuk: Hó
Saulius Tomas Kondrotas: A kígyó pillantása
Vámos Miklós: Apák könyve
Toni Morrison: A kedves
Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei