1984 már nem létezik. 1Q84 van. Kicserélődött a levegő, kicserélődött a táj – két hold ragyog az égbolton. Mindenkinek be kell illeszkednie az új világ rendjébe. Mint amikor új vad kerül be a vadonba, és megváltozott szabályok között kell életben maradnia. Murakami legújabb, minden korábbinál grandiózusabb – zenei és matematikai összefüggésekre komponált – trilógiája a világ teljességét igyekszik megragadni, eltörölve a valóság és a misztikum eddig ismert határait. A földi világ és az életek bonyolult hálózata az olvasót sem hagyja érintetlenül, menthetetlenül a könyv légies szövedékű gubójába kerül, egyre azt várva: mikor és miként születhet újjá – a másik világra…
1Q84 606 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2010
Enciklopédia 49
Szereplők népszerűség szerint
Aomame Maszami · Kavana Tengo · Fukada Eriko · Tamaru · Usikava Tosiharu
Kedvencelte 150
Most olvassa 103
Várólistára tette 628
Kívánságlistára tette 492
Kölcsönkérné 7
Kiemelt értékelések
Murakami Haruki: 1Q84 88% Ezerkülöncszáznyolcvannégy
Nem leszek túl hosszú, mert a trilógia első része volt csak meg. Annyira tipikus modern japán könyv, hogy na! Komolyzene, matek, irodalom, erotika, ezek a témák szoktak szerepelni a mai japán irodalomban. Kicsit hajaz az író Kurblimadarára, Vatanabe Japán szeretők-jére, Higasino krimijére a témáit tekintve. Jól tagolt – nagyjából húszoldalas fejezetek, olvasmányos, magába szippantó. Mini novellafüzérek viszik előre a történést és külön tetszik a párhuzamos Aomame – Tengó paralell sztorimesélés. Nem tudom hova fogunk jutni a végén, de nagyon érik a kedvencelés. Ez a kötet 4,7 pont és 5 csillag.
Első látszatra Murakami Haruki sablonos írónak látszik, meg másodjára is. Sablonos, de egyáltalán nem unalmas. Ugyanazok a témái, ahogy olvasom a többi könyve fülszövegét. Egy nagy fanja akár meg is erősíthetne ebben a hitemben. :)
Férfi-nő kapcsolat, szerelem és erotika, misztikum, matematika, zene. Eddig csak a Kurblimadarat olvastam, de egyes részeknél megcsapott a déja vu érzés. Bizonyos részletek kísérteties hasonlóságot mutatnak az 1Q84-gyel.
Bevallom, nem szeretek spoileres értékeléseket sem olvasni, sem pedig írni. Az valahogy elvesz az élményből, ha nem jól csinálják… Egy kicsit kivételt teszek, de nem fogom lelőni a poént. Nem is lenne könnyű, elég nehéz elmesélni a történéseket, amik szerteágaznak a három kötetben. Annyit mondok csupán, hogy megpróbáltam könnyed „szemmel” olvasni és nem elmerülni a komolyabb mondanivalóban. Mert utóbit is lehetne. Sőt! Komoly olvasatban nagyon is életszerű témák jönnek elő. Csak kettőt mondok spoiler, ezek bárhol megtörténhetnek a valóságban is. A misztikus eseményekbe nem megyek bele, az úgyis kibontakozik a kötet végén. Egy kicsit már sok is volt nekem, nem vagyok nagy fantasy fan. Legyen elég ennyi.
Az első kötet „forradalmi felismerés” ráhatása, miszerint az író sablonos, ez a könyv kicsit túlírtnak és lassúnak hatott. Emiatt adok 4,5 csillagot és 4,6 pontot. Természetesen folyt. köv a záró résszel.
Ez volt a második trilógia, amit Murakami Harukitól olvastam. A Kurblimadárnál jobb, kiforrottabb és kerekebb sztori volt. Az időnként mesébe hajló elemeket tartalmazó történet a harmadik kötetben szépen kibomlott, mint a gubó. Nem sokszor olvasok ennyire kerek sztorit, szerintem minden a helyére került. Különösen tetszettek a részletes karakter ábrázolások. Jó húzás volt belevágni a lecsóba egyből, Usikava nyomozása is jót tett a történetnek. Azt gondolom mindenből a kellő mennyiség került a regénybe és nem sok hibapontja akad. Az első kötetnél is jobbnak gondolom ezt a részt, így 5 csillagot (4,8 pont) adok. Kedvenceltem a sorozatot. Aki szereti a fantasyba hajló hosszú és kerek sztorikat, az ki ne hagyja.
Murakami Haruki: 1Q84 88% Ezerkülöncszáznyolcvannégy
Nagy bajban vagyok ezzel a könyvvel. (Itt három könyv, és fizikailag is annyi, de 1 regény.)
Egyrészt teljesen el vagyok alélva és ájulva (az alél túlzás, de olyan jó szó), alig bírtam letenni a könyvet, napi 100-200 oldalakat olvastam belőle, másrészt meg dühös vagyok Murakamira. A Birkakergetőben már bebizonyította, hogy nagyon jól tud írni, egyszerű, raymondchandleri magasságokban, itt meg hirtelen úgy tűnik, hogy ezt elfelejtette. Úgy voltam a könyvvel, mint a benne szereplő Légből szőtt gubóval Komacu: odaadtam volna Tengónak, hogy írja át, mert a sztori zseniális, de a megírás pongyola, rossz.
1: lehetett volna húzni belőle, nagyjából 50-100 oldalnyit (!)
2: önismétlések, lásd 1. pont
3: felesleges részek
Ezért vagyok nagyon dühös Murakamira, ennyire nem szabad elrontani egy könyvet, ami ilyen jó. Nem nagyon rontotta el, hanem csak kicsit, de akkor is. Ilyen történetet más nem tudott volna kitalálni, csak ő. Vannak benne üresjáratok, ez a baj. Ilyen hosszú történetet nehéz kezelni, kell a téglák közé valami, hogy ne legyen olyan tömény, a szószba kell még valami, de az a valami legyen jó, és ne legyen üresjárat. Ejnye, Mr. Murakami!
Érződik, hogy egy nagyon jó íróval van dolgunk, és egy nagyon jó könyvvel. Sokszor volt ötös, de párszor bizony hármas alá is volt. A sztoriban nincs üresjárat, csak a szövegben. Ráfért volna egy lektorálás.
De elég ebből, végül is lehet, hogy újra fogom olvasni, mert elvarázsolt, két hold meg minden, nem csúszik át olcsó misztifikálásba (vagy hogy mondják ezt), az izgalmas részek se közhelyesek, és a végén megint nyitva marad pár kérdés, amit én nagyon szeretek. Az ember szinte fanfictionöket írna hozzá, már ha azoknak lenne valami értelmük (szerintem semmi). Közben győz a szeretet, mint ahogy a valóságban is, mármint ha segítünk neki meg hagyjuk, hogy győzzön, de a világ így se sorolható be se a jóba, se a rosszba. Aomame vajon jó ember? Vagy a Madame? Tamaru? Emberek halála tapad a kezükhöz. Embert ölni pedig semmiképpen nem szabad. Talán csak ha az az ember kéri, nem tudom. És vajon az Előfutár mit akart Aomamétól? Kicsoda Fukaeri? Dóta vagy maza? Mit keresett ott az a gubó „Macskavárosban”?
Ez egy olyan könyv, hogy a legmagasabb rendű irodalom, de ponyvaként megírva. Én szeretem a jó ponyvát, éljen soká Rejtő Howard meg Raymond Chandler, de ezek az üresjáratok itt nem rejtősek voltak, hanem inkább egy kezdő 15 éves írónak az üresjáratai. Mintha nem is egy 60 fölötti író írta vona, aki mögött már ott van jópár könyv. De olvassátok el, még így is érdemes. Gondoljatok be, milyen jó lehet, ha még így megírva is nagyon jó.
Murakami Haruki: 1Q84 88% Ezerkülöncszáznyolcvannégy
Ha egy vaskos könyvmonstrumot olvasok, utána valamiért mindig úgy érzem, hogy egy hosszú értékelést kell írnom, pedig nem vagyok grafomán. Most azonban engedek a lustaságomnak és a kényelmemnek, és egy rövid kritikával szólnék Murakami regényéről. Nem először olvasok a japán szerzőtől, így nagyjából tudom, hogy mire is számíthatok. A tavalyi év vége felé már eléggé elfáradtam, ezért nem akartam semmi nagyobb figyelmet igénylő, fajsúlyos szöveget olvasni, de azért egy csapnivaló ponyvára sem szerettem volna pazarolni a szabadidőmet. Így került a kezem ügyebe az 1Q84. Amire vágytam, azt nagyjából megkaptam. Csavaros történetet fura figurákkal, mély és felszínes dialógusokat, számtalan pop és magas kultúrára való utalással megtűzdelt szöveget stb. Szóval minden olyat, ami Murakamira jellemző. Jól elszórakoztam rajta, de amikor letettem a 3. kötetet, mégis valami hiányérzetem támadt. A könyv legnagyobb hibája, hogy túl van írva. Indokolatlan az 1500 oldal, ebből alsó hangon 100-at biztos ki lehetne húzni. Rengeteg az ismétlés, ezt sokszor funkciótlannak éreztem. Itt-ott szinte már szájbarágósan vannak magyarázatok, ezek is feleslegesek. Én szeretem, ha egy író kellő mozgásteret, szabadságot, fantáziát biztosít az olvasónak. Hogy a 3. kötetben a 3. elbeszélő hozzátesz-e valamit a regény egészéhez, ebben sem vagyok biztos. Mindenesetre a könyv végére a szövegnek sikerül elérnie, hogy valamiféle empátiát csikart ki belőlem a 3. elbeszélő felé. Összességében azonban nem volt rossz olvasmányélmény az 1Q84, amire vágytam, azt megkaptam. Noha utólag a technikai megoldásokkal azért voltak kifogásaim. Na, csak előbújt belőlem a szőrszálhasogató kritikus, úgyhogy ebből az értékelésből is kellett volna húzni, öncenzúra.
Murakami Haruki: 1Q84 88% Ezerkülöncszáznyolcvannégy
Nehezen kezdtem neki, mert ugyancsak terjengős három részben van megírva. De ugyanakkor tudtam, nem fog untatni, ismerem már a stílusát. Murakami egy sima hétköznapi tevékenységet is érdekesen ír le, mint pl. hogy milyen vacsorát készít a szereplő. Minden részletes, ki milyen ruhát visel, és hogyan néz ki. A szereplők különcek, nem igazodnak a normákhoz, esetleg kényszeresek. A szex ismét szabadon szárnyal. A lassú cselekmény miatt még nem kerültünk nagyon közel a little people világához, még csak a felszínt kapargatjuk. Viszont sokszor vettem észre ismétlést. Ezt még nem tudom mire vélni, még gondolkodom rajta, hogy szájbarágás, vagy nagyon ráért.
Van benne valami, amitől folyton olvasni kell, és … ezerkülöncszáznyolcvannégy hangulatba kerülünk, légből szőtt gubókon jár az eszünk, a Hold sem ugyanolyan már.. A vége nagyon hatásos, így nincs megállás, el is kezdtem a harmadikat.
Ma éjjel valami brutális rosszat álmodtam. Össze vagyok kötözve, agóniában fetrengek. Mikor megébredtem, tudtam hogy a könyv miatt volt ez, mert épp elalvás előtt olvastam.
Hosszú az út, amíg minden darabka helyére kerül ebben a történetben. Aprólékos cselekvés leírások, különös helyzetek kísérik végig két ember találkozását. Murakami nagyon közel helyezi az olvasót a szereplőkhöz. Azt is tudjuk, ki mikor vágja le éppen a körmét. Igazából nem tudom eldönteni, hogy ez zavaró vagy sem, mert közben tele van szimbólumokkal, misztikummal. És ez a lényeg, ez mellé kerül egy jól kibontott történet 1Q84 világáról. Nekem tetszett a befejezés, teljesen logikus volt.
A történet legabszurdabb része számomra az NHK díjbeszedő megjelenései voltak. Remélem soha nem fogják úgy verni az ajtómat, mint az tette. :)
Murakami Haruki: 1Q84 88% Ezerkülöncszáznyolcvannégy
Nem tudom, volt-e már dolgom Murakaminál szadistább íróval. Egy sötét erdőbe dobja az olvasót, aki négykézláb kúszik és tapogatózik. Aztán elé dob egy pici morzsát, az olvasó pedig felkapja a fejét és körbekémlel, hogy honnan jött ez a kis élelem és van-e még. Aztán az író tovább éhezteti a szerencsétlent, míg a végelgyengülés szélén állva újabb morzsácskát hint elé. És így tovább, és így tovább, míg az olvasó reménykedni nem kezd, hogy az út végén megtalálja a mézeskalácsházat, amiből a morzsák származnak. És az egészben az a legperverzebb, hogy az olvasó mindezt a tortúrát egyszerűen élvezi…
Az olvasó kúszik tovább az erdő mélyén, feje felett két hold, és már látja a távolban a mézeskalácsház kéményéből gomolygó vattacukrot. Épp elég morzsát kapunk az írótól, nem annyit, hogy belefájduljon a kis pocink, de azért éheznünk sem kell már.
Én csupán egy dolog miatt szorongok kissé: a befejezés vajon kielégítő lesz-e, vagy csalódást okoz?
Olvasás közben nem éreztem azt, hogy monumentális végkifejlethez érkeztünk. Minden ugyanúgy folyik tovább (szép lassan), mint az előző kötetekben. És ami engem is meglepett, hogy ez egyáltalán nem zavart. Mindhárom kötet lüktetése ugyanolyan nyugodt folyású, és ugyanolyan fukaran bánik az olvasóval közölt információkkal. Semmi többet nem látunk, csak amit a kettő/három fejezetadó szereplő. Épp ezért érződik a zárókötet hanyagul összecsapottnak és befejezetlennek. Nem, kéremszépen, a befejezés a lehető legtökéletesebb volt, a lehető legéletszerűbb megoldással. Na és ha úgy érezzük, hogy itt bizony sok dolog megmagyarázatlan maradt? Hát kéremszépen, ha valakit üldözőbe vesz egy farkasember és sikerül valahogy meglógnia előle, az illető tud bármit a farkasember múltjáról, vagy tudni fogja, hogy mi történik vele, miután lerázta? Érteeeem? Csak amit a szereplők tudnak, ugyebár…
A befejező kötet közben végre rászántam magam, hogy meghallgassam Janáček Sinfoniettáját. Furcsa, hogy még ez a zene is mennyire beleillett a trilógia hangulatába. Hogy a többi rengeteg kulturális utalást ne is említsük. Zseniális.
Murakami Haruki: 1Q84 88% Ezerkülöncszáznyolcvannégy
Nem is tudtam, hogy ennyire hiányzott egy Murakami Haruki!
1. kötet:
Most, hogy elolvastam, és nagy nehezen rávettem magam, hogy ne vegyem le a másodikat a polcról (ne kérdezzétek, nekem ez jön be), finom, lágy megnyugvás érzés ölel körül, annak ellenére, hogy megfáztam és a fika már kicsípte az orromat, enyhén érzékeny a bőröm és két témazárót kellett összeállítanom egy óra alatt. Szóval Haruki ilyenekre képes. Nagy botorság lenne lebecsülni!
2. kötet:
Újfent ugyanúgy jártam, mint az elsővel. Hát hogy lehet így befejezni a második kötetet! Éppen 200 km-re vagyok a harmadiktól. Ez megkönnyíti, hogy (legalább) ne lapozzam föl! Egyre izgibb a történet! De még mindig ez meg ez a kedvencem.
3. kötet:
Végre minden a helyére került. Persze a tigris profilja aggaszt egy kicsit, de bírható az általa okozott frusztráció. Bár a végét édes-mézes madzagnak éreztem, belátom, nem értem volna be kevesebbel. Tengo és Aomame története csakis így végződhetett. Sehogyan máshogyan. Nagyszerű volt ez az 1Q84-es év! Az 1984-es sem volt kutya! Rengeteg csoda dolog volt a hozadéka annak is. Maximálisan elégedett vagyok. Bekerült a könyv a legjobb Murakami Haruki triászba.
Murakami Haruki: 1Q84 88% Ezerkülöncszáznyolcvannégy
Mielőtt bármit írnék erről a könyvről, meg kell jegyeznem, hogy ez a legzseniálisabb címmagyarítás, amire emlékszem. Az 1Q84-et Ezerkülöncszámnyolcvannégynek fordítani elképesztő nyelvi fricska. Egyszerre van meg benne az utalás az orwelli világra, és mégis felhívja rá a figyelmet, hogy ez mégsem ugyanaz.
Murakaminál nem meglepő ez a két, látszólag teljesen különálló szál, ami folyamatosan váltakozik, ami zavarónak hathat, mégis nagyon jól működik. Olvasod őket és az egyik tuti jobban érdekel (mindig az, amelyiket épp olvasod), és bánod, hogy a másikkal folytatja. Aztán az is nagyon elkap, de utána a korábbiból most egy már gyengébb fejezet jön, a másikra vágysz, és ez annyiszor váltakozik így, ahányszor csak tud. Szóval nekem mindkét szál baromi érdekfeszítő volt, még ha voltak is laposabb fejezetek, gyorsan átlendültem rajta. Aztán meg szép lassan – tényleg nagyonlassan – elkezdett minden összekapcsolódni. Na, onnantól kezdve van teljesen végem, beszippantott. Velem legalábbis ez történt. Ugyanis a három kötetet nem lehet egymástól elválasztani, külön-külön nincs is értelme olvasni, értékelni; ugyanakkor azt is megértem, ha valakinek ez túl sok, és nem feltétlen jut el a harmadik kötetig. Ezt a felosztást azonban nem fogom tudni megérteni, hogy három kötetből áll, mégis egy könyvnek kell tekinteni.
Tény, hogy nem egy szinten van megírva az egész regény-folyam, talán nem is lehet egy ekkora szöveget úgy kivitelezni, hogy ne legyenek lassabb, unalmasabb részei, ezeken túl kell lendülni. A harmadik könyvben Usikava fejezetei például többnyire csak felesleges szószaporítások, nem sokak tetszését képes elnyerni szerintem, főleg, hogy egy nem túl megragadó szereplőről van szó. Nincs más funkciója, mint hogy, ha netán eddig valaki valamit nem értett volna meg, az most megkapja az egészet szájbarágósan. Viszont Aomame és Tengo fejezeteit mindig kíváncsian vártam, hogy vajon milyen új fejlemény kerül elő.
Minden megvan benne, amitől Murakami Murakami, és minden hibája ellenére ez a regény nagyon is működőképes. Főleg ezekben a karanténos időkben jó elmerülni benne, mikor könnyebben kiiktatható a valós világ, és beléphetünk 1Q84-be, ahol két hold ragyog.
És te mikor néztél fel utoljára a Holdra?
Murakami Haruki: 1Q84 88% Ezerkülöncszáznyolcvannégy
Nehezen találom a gondolataimat. Még teljesen új pálya számomra a kortárs japán irodalom. Azt tudom, hogy eddig nagyon tetszik, teljesen magába tudott szippantani a könyv hangulata, stílusa. Megkedveltem Janáček Szimfoniettáját is :) Tetszik, ahogy a két, látszólag teljesen független szál halad előre, miközben fel-felsejlik, hogyan is fognak majd kapcsolódni egymáshoz. Még nem állítanám, hogy tudom mi kerekedik ki a történetből, vagy mire számítsak a következő kötetekben, de nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.
Van benne valami nagyon perverz, olyan tipikusan japánosan beteg :)
Az 1. rész felvezető jellege után Murakami itt belecsap a lecsóba. Sokkal több a cselekmény, ugyanakkor nem veszítette el azt a varázslatos, misztikus atmoszféráját, ami úgy megragadott az 1. kötetben. Sokak kifogásolják, hogy sok az ismétlés, de ahogy a történet halad előre, és egyre több minden kirajzolódik a Légből szőtt gubó és a Little People körüli misztikumból, ezek az azonosságok újra és újra értelmezendőek/értelmezhetőek, így ami ugyan annak tűnik, mégsem biztos, hogy tényleg ugyan az. Nyilvánvalóan kell egy bizonyos fokú elvontság, hogy ezt értékelni tudja az ember.
1Q84-ből nincs visszatérés, így az én utam is egyenesen a 3. kötet felé halad. Nagyon kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle.
Egyszerűen nem tudok nem 5 csillagot adni rá. Annak ellenére sem, hogy ebben a részben már én is úgy éreztem, túl sok az üresjárat, sőt, a felesleges rész (mintha a kiadó kilóra fizetett volna). Főleg az első 150 oldalon haladt indokolatlanul lassan a történet, úgy tűnt, csak olvasok-olvasok, mégsem jutok közelebb a végkifejlethez. Ugyanakkor a stílusa annyira egyedi és magával ragadó volt! Nagyon megkedveltem a szereplőket is, őszintén szurkoltam értük mindvégig. Kifejezetten tetszett a harmadik szál megjelenése és Usikava karaktere, no meg Tamaru ténykedése. Csak azt sajnáltam, hogy Fukaeri kevesebb szerepet kapott itt a végén.
Nem állítom, hogy minden kérdésemre választ kaptam, de igazi hiányérzet nem maradt bennem. Egy jól átgondolt, logikus lezárást kapott a könyv, amitől teljes mértékben kerek történetet kaptam. A mágikus realizmus rajongóknak csak ajánlani tudom a teljes trilógiát :)
spoiler
Murakami Haruki: 1Q84 88% Ezerkülöncszáznyolcvannégy
Ez tulajdonképpen egy újraolvasás volt, régen már olvastam ezt a trilógiát.
Az első két könyvet még élveztem, a harmadikra vagy én fogytam el vagy az író. A trilógia egy különleges esetet mesél el, melyben főszereplőink ilyen-olyan módon átkerülnek 1984-ből 1Q84-be. A két világ között szinte semmi különbség nincs. Legfeljebb olyan dolgokról hall a főszereplő, amiről nincs tudomása. A másik ismertető jel pedig, hogy két hold van az égen.
A történet két szálon, a harmadik könyvben pedig három szálon fut. Megismerkedünk főszereplőinkkel Aomaméval és Tengoval. Tengo története egy regény átírásával kezdődik, mely megváltoztatja az életét. A regény mely szép lassan életre kel. Megismerkedik a Légből szőtt gubó írójával, egy fiatal lánnyal, aki nem csak különleges, de súlyos titkokat is őriz. Tengo élete vesz fordulatot. Nem csak az apjával való kapcsolatát kell újra értékelnie, hanem a lányt is szeretné megtalálni, akibe gyerekkorában beleszeretett.
Aomame élete szintén nem egyszerű. Sötét múlttal és titokkal. Visszahúzódó, nem könnyen nyit mások felé. 1Q84-ben neki is meg kell tanulnia boldogulni.
A trilógia elég súlyos témákat érint, mint a családon belüli erőszak, nemi erőszak, a vallási fanatizmus. A misztikum keveredik a valósággal, amikor már az olvasó sem tudja mi tartozik 1984-hez és mi 1Q84-hez.
Persze a leglényegesebb kérdés, hogy mi vagy ki is az a Little People?
Népszerű idézetek
Mielőtt fejest ugrunk, nézzük meg, milyen mély a víz.
325. oldal (Harmadik könyv, Geopen, 2015)
Murakami Haruki: 1Q84 88% Ezerkülöncszáznyolcvannégy
Az irodalomban valaki vagy született tehetség, vagy annyira szorgalmas, hogy akár halálra hajtja magát. Harmadik út nincs.
37. oldal
Murakami Haruki: 1Q84 88% Ezerkülöncszáznyolcvannégy
A könyvek tanítják meg nekünk azt, hogy a múlt és a jelen alapjában véve egyre megy. Lehet az öltözködés más, vagy az életmód különböző, gondolkodásunk és cselekedeteink nem nagyon változnak. Az emberiség végül is olyan genetikusan meghatározott járművön ül, mely nem térhet ki a kerékvágásból. Ezeken a szekereken visznek bennünket lóhalálában egyik nemzedékből a másikba. A genetikus anyag nem ismeri, hogy mi a jó és mi a rossz. Azt sem tudhatja, hogy szerencsések vagy szerencsétlenek leszünk-e. Egyszerűen eszközök vagyunk, semmi több. Az örökletes anyag csak arra figyel, hogy számára hasznosak vagyunk-e?
359. oldal
Murakami Haruki: 1Q84 88% Ezerkülöncszáznyolcvannégy
A fikusz volt a nő életében az első élőlény, akivel együtt lakott.
406. oldal, Második könyv
Murakami Haruki: 1Q84 88% Ezerkülöncszáznyolcvannégy
Hangja olyan végtelenül kemény és hűvös, mint egy hosszú időre a hűtőben felejtett fémvonalzó.
335. oldal
Murakami Haruki: 1Q84 88% Ezerkülöncszáznyolcvannégy
Az új életre keléssel kapcsolatban az a legnagyobb probléma… […] …hogy az ember saját magáért nem képes új életre kelni. Ez csakis valaki másért lehetséges.
Murakami Haruki: 1Q84 88% Ezerkülöncszáznyolcvannégy
Gyakran felvetődött benne a kérdés: tulajdonképpen mit jelent az embernek a szabadság? Ha mondjuk sikerül kiszabadulnia kalitkájából, vajon nem éppen ezzel kerül megint egy másik, nagyobb ketrecbe?
313. oldal
Murakami Haruki: 1Q84 88% Ezerkülöncszáznyolcvannégy
Az emberi élet magányosra van alkotva, de nem függetlenre. Egy életbe bizonyos pontokon más életek is belekapcsolódnak.
350. oldal
Murakami Haruki: 1Q84 88% Ezerkülöncszáznyolcvannégy
Az író mestersége az, hogy azt is el tudja képzelni, amit még nem látott.
337. oldal
Murakami Haruki: 1Q84 88% Ezerkülöncszáznyolcvannégy
Ha nem hiszel a világban, ha nincs benned szeretet, akkor minden csak utánzat. A megdönthetetlen igazságot a puszta feltételezéstől elválasztó vonal mindkét világban és bármilyen fajta világban nagyrészt láthatatlan a szemnek. Azt a vonalat a szívünkkel kell meglátnunk.
255. oldal
Murakami Haruki: 1Q84 88% Ezerkülöncszáznyolcvannégy
Említett könyvek
- Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
- Marcel Proust: Swann
- Margaret Mitchell: Elfújta a szél
- William Shakespeare: Macbeth
Hasonló könyvek címkék alapján
- Margaret Atwood: Testamentumok 91% ·
Összehasonlítás - Anne-Maija Aalto: Ahol behatol a fény 91% ·
Összehasonlítás - Guillaume Musso: Holnap 91% ·
Összehasonlítás - J. D. Robb: Meztelenül a halálba 87% ·
Összehasonlítás - Benyák Zoltán: Az utolsó emberig 87% ·
Összehasonlítás - Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége 86% ·
Összehasonlítás - Blake Crouch: Hamis emlékek 86% ·
Összehasonlítás - Kazuo Ishiguro: Ne engedj el… 83% ·
Összehasonlítás - Guillermo del Toro – Chuck Hogan: A kór 82% ·
Összehasonlítás - On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál 95% ·
Összehasonlítás