1Q84 396 csillagozás

Ezerkülöncszáznyolcvannégy
Murakami Haruki: 1Q84 Murakami Haruki: 1Q84 Murakami Haruki: 1Q84

1984 már nem létezik. 1Q84 van. Kicserélődött a levegő, kicserélődött a táj – két hold ragyog az égbolton. Mindenkinek be kell illeszkednie az új világ rendjébe. Mint amikor új vad kerül be a vadonba, és megváltozott szabályok között kell életben maradnia. Murakami legújabb, minden korábbinál grandiózusabb – zenei és matematikai összefüggésekre komponált – trilógiája a világ teljességét igyekszik megragadni, eltörölve a valóság és a misztikum eddig ismert határait. A földi világ és az életek bonyolult hálózata az olvasót sem hagyja érintetlenül, menthetetlenül a könyv légies szövedékű gubójába kerül, egyre azt várva: mikor és miként születhet újjá – a másik világra…

Eredeti mű: Murakami Haruki: 1Q84 (japán)

Eredeti megjelenés éve: 2009

Tartalomjegyzék

>!
Geopen, Budapest, 2016
510 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639973305 · Fordította: Erdős György
>!
Geopen, Budapest, 2015
568 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639973626 · Fordította: Nagy Anita
>!
Geopen, Budapest, 2013
470 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639973510 · Fordította: Erdős György, Nagy Anita

4 további kiadás


Enciklopédia 31

Szereplők népszerűség szerint

Rogyion Romanovics Raszkolnyikov · Anton Pavlovics Csehov · Aomame Maszami · Fukada Eriko · Kavana Tengo · Usikava Tosiharu


Kedvencelte 89

Most olvassa 98

Várólistára tette 399

Kívánságlistára tette 284

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

>!
Bélabá P
Murakami Haruki: 1Q84

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

Nem leszek túl hosszú, mert a trilógia első része volt csak meg. Annyira tipikus modern japán könyv, hogy na! Komolyzene, matek, irodalom, erotika, ezek a témák szoktak szerepelni a mai japán irodalomban. Kicsit hajaz az író Kurblimadarára, Vatanabe Japán szeretők-jére, Higasino krimijére a témáit tekintve. Jól tagolt – nagyjából húszoldalas fejezetek, olvasmányos, magába szippantó. Mini novellafüzérek viszik előre a történést és külön tetszik a párhuzamos Aomame – Tengó paralell sztorimesélés. Nem tudom hova fogunk jutni a végén, de nagyon érik a kedvencelés. Ez a kötet 4,7 pont és 5 csillag.

Első látszatra Murakami Haruki sablonos írónak látszik, meg másodjára is. Sablonos, de egyáltalán nem unalmas. Ugyanazok a témái, ahogy olvasom a többi könyve fülszövegét. Egy nagy fanja akár meg is erősíthetne ebben a hitemben. :)
Férfi-nő kapcsolat, szerelem és erotika, misztikum, matematika, zene. Eddig csak a Kurblimadarat olvastam, de egyes részeknél megcsapott a déja vu érzés. Bizonyos részletek kísérteties hasonlóságot mutatnak az 1Q84-gyel.
Bevallom, nem szeretek spoileres értékeléseket sem olvasni, sem pedig írni. Az valahogy elvesz az élményből, ha nem jól csinálják… Egy kicsit kivételt teszek, de nem fogom lelőni a poént. Nem is lenne könnyű, elég nehéz elmesélni a történéseket, amik szerteágaznak a három kötetben. Annyit mondok csupán, hogy megpróbáltam könnyed „szemmel” olvasni és nem elmerülni a komolyabb mondanivalóban. Mert utóbit is lehetne. Sőt! Komoly olvasatban nagyon is életszerű témák jönnek elő. Csak kettőt mondok spoiler, ezek bárhol megtörténhetnek a valóságban is. A misztikus eseményekbe nem megyek bele, az úgyis kibontakozik a kötet végén. Egy kicsit már sok is volt nekem, nem vagyok nagy fantasy fan. Legyen elég ennyi.
Az első kötet „forradalmi felismerés” ráhatása, miszerint az író sablonos, ez a könyv kicsit túlírtnak és lassúnak hatott. Emiatt adok 4,5 csillagot és 4,6 pontot. Természetesen folyt. köv a záró résszel.

Ez volt a második trilógia, amit Murakami Harukitól olvastam. A Kurblimadárnál jobb, kiforrottabb és kerekebb sztori volt. Az időnként mesébe hajló elemeket tartalmazó történet a harmadik kötetben szépen kibomlott, mint a gubó. Nem sokszor olvasok ennyire kerek sztorit, szerintem minden a helyére került. Különösen tetszettek a részletes karakter ábrázolások. Jó húzás volt belevágni a lecsóba egyből, Usikava nyomozása is jót tett a történetnek. Azt gondolom mindenből a kellő mennyiség került a regénybe és nem sok hibapontja akad. Az első kötetnél is jobbnak gondolom ezt a részt, így 5 csillagot (4,8 pont) adok. Kedvenceltem a sorozatot. Aki szereti a fantasyba hajló hosszú és kerek sztorikat, az ki ne hagyja.

7 hozzászólás
>!
csartak MP
Murakami Haruki: 1Q84

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

Nehezen kezdtem neki, mert ugyancsak terjengős három részben van megírva. De ugyanakkor tudtam, nem fog untatni, ismerem már a stílusát. Murakami egy sima hétköznapi tevékenységet is érdekesen ír le, mint pl. hogy milyen vacsorát készít a szereplő. Minden részletes, ki milyen ruhát visel, és hogyan néz ki. A szereplők különcek, nem igazodnak a normákhoz, esetleg kényszeresek. A szex ismét szabadon szárnyal. A lassú cselekmény miatt még nem kerültünk nagyon közel a little people világához, még csak a felszínt kapargatjuk. Viszont sokszor vettem észre ismétlést. Ezt még nem tudom mire vélni, még gondolkodom rajta, hogy szájbarágás, vagy nagyon ráért.

Van benne valami, amitől folyton olvasni kell, és … ezerkülöncszáznyolcvannégy hangulatba kerülünk, légből szőtt gubókon jár az eszünk, a Hold sem ugyanolyan már.. A vége nagyon hatásos, így nincs megállás, el is kezdtem a harmadikat.

Ma éjjel valami brutális rosszat álmodtam. Össze vagyok kötözve, agóniában fetrengek. Mikor megébredtem, tudtam hogy a könyv miatt volt ez, mert épp elalvás előtt olvastam.
Hosszú az út, amíg minden darabka helyére kerül ebben a történetben. Aprólékos cselekvés leírások, különös helyzetek kísérik végig két ember találkozását. Murakami nagyon közel helyezi az olvasót a szereplőkhöz. Azt is tudjuk, ki mikor vágja le éppen a körmét. Igazából nem tudom eldönteni, hogy ez zavaró vagy sem, mert közben tele van szimbólumokkal, misztikummal. És ez a lényeg, ez mellé kerül egy jól kibontott történet 1Q84 világáról. Nekem tetszett a befejezés, teljesen logikus volt.
A történet legabszurdabb része számomra az NHK díjbeszedő megjelenései voltak. Remélem soha nem fogják úgy verni az ajtómat, mint az tette. :)

23 hozzászólás
>!
Chöpp
Murakami Haruki: 1Q84

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

Nem is tudtam, hogy ennyire hiányzott egy Murakami Haruki!
1. kötet:
Most, hogy elolvastam, és nagy nehezen rávettem magam, hogy ne vegyem le a másodikat a polcról (ne kérdezzétek, nekem ez jön be), finom, lágy megnyugvás érzés ölel körül, annak ellenére, hogy megfáztam és a fika már kicsípte az orromat, enyhén érzékeny a bőröm és két témazárót kellett összeállítanom egy óra alatt. Szóval Haruki ilyenekre képes. Nagy botorság lenne lebecsülni!

>!
Frank_Spielmann I
Murakami Haruki: 1Q84

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

Nagy bajban vagyok ezzel a könyvvel. (Itt három könyv, és fizikailag is annyi, de 1 regény.)

Egyrészt teljesen el vagyok alélva és ájulva (az alél túlzás, de olyan jó szó), alig bírtam letenni a könyvet, napi 100-200 oldalakat olvastam belőle, másrészt meg dühös vagyok Murakamira. A Birkakergetőben már bebizonyította, hogy nagyon jól tud írni, egyszerű, raymondchandleri magasságokban, itt meg hirtelen úgy tűnik, hogy ezt elfelejtette. Úgy voltam a könyvvel, mint a benne szereplő Légből szőtt gubóval Komacu: odaadtam volna Tengónak, hogy írja át, mert a sztori zseniális, de a megírás pongyola, rossz.

1: lehetett volna húzni belőle, nagyjából 50-100 oldalnyit (!)
2: önismétlések, lásd 1. pont
3: felesleges részek

Ezért vagyok nagyon dühös Murakamira, ennyire nem szabad elrontani egy könyvet, ami ilyen jó. Nem nagyon rontotta el, hanem csak kicsit, de akkor is. Ilyen történetet más nem tudott volna kitalálni, csak ő. Vannak benne üresjáratok, ez a baj. Ilyen hosszú történetet nehéz kezelni, kell a téglák közé valami, hogy ne legyen olyan tömény, a szószba kell még valami, de az a valami legyen jó, és ne legyen üresjárat. Ejnye, Mr. Murakami!

Érződik, hogy egy nagyon jó íróval van dolgunk, és egy nagyon jó könyvvel. Sokszor volt ötös, de párszor bizony hármas alá is volt. A sztoriban nincs üresjárat, csak a szövegben. Ráfért volna egy lektorálás.

De elég ebből, végül is lehet, hogy újra fogom olvasni, mert elvarázsolt, két hold meg minden, nem csúszik át olcsó misztifikálásba (vagy hogy mondják ezt), az izgalmas részek se közhelyesek, és a végén megint nyitva marad pár kérdés, amit én nagyon szeretek. Az ember szinte fanfictionöket írna hozzá, már ha azoknak lenne valami értelmük (szerintem semmi). Közben győz a szeretet, mint ahogy a valóságban is, mármint ha segítünk neki meg hagyjuk, hogy győzzön, de a világ így se sorolható be se a jóba, se a rosszba. Aomame vajon jó ember? Vagy a Madame? Tamaru? Emberek halála tapad a kezükhöz. Embert ölni pedig semmiképpen nem szabad. Talán csak ha az az ember kéri, nem tudom. És vajon az Előfutár mit akart Aomamétól? Kicsoda Fukaeri? Dóta vagy maza? Mit keresett ott az a gubó „Macskavárosban”?

Ez egy olyan könyv, hogy a legmagasabb rendű irodalom, de ponyvaként megírva. Én szeretem a jó ponyvát, éljen soká Rejtő Howard meg Raymond Chandler, de ezek az üresjáratok itt nem rejtősek voltak, hanem inkább egy kezdő 15 éves írónak az üresjáratai. Mintha nem is egy 60 fölötti író írta vona, aki mögött már ott van jópár könyv. De olvassátok el, még így is érdemes. Gondoljatok be, milyen jó lehet, ha még így megírva is nagyon jó.

2 hozzászólás
>!
jehuka P
Murakami Haruki: 1Q84

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

Nehezen találom a gondolataimat. Még teljesen új pálya számomra a kortárs japán irodalom. Azt tudom, hogy eddig nagyon tetszik, teljesen magába tudott szippantani a könyv hangulata, stílusa. Megkedveltem Janáček Szimfoniettáját is :) Tetszik, ahogy a két, látszólag teljesen független szál halad előre, miközben fel-felsejlik, hogyan is fognak majd kapcsolódni egymáshoz. Még nem állítanám, hogy tudom mi kerekedik ki a történetből, vagy mire számítsak a következő kötetekben, de nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.

Van benne valami nagyon perverz, olyan tipikusan japánosan beteg :)
Az 1. rész felvezető jellege után Murakami itt belecsap a lecsóba. Sokkal több a cselekmény, ugyanakkor nem veszítette el azt a varázslatos, misztikus atmoszféráját, ami úgy megragadott az 1. kötetben. Sokak kifogásolják, hogy sok az ismétlés, de ahogy a történet halad előre, és egyre több minden kirajzolódik a Légből szőtt gubó és a Little People körüli misztikumból, ezek az azonosságok újra és újra értelmezendőek/értelmezhetőek, így ami ugyan annak tűnik, mégsem biztos, hogy tényleg ugyan az. Nyilvánvalóan kell egy bizonyos fokú elvontság, hogy ezt értékelni tudja az ember.
1Q84-ből nincs visszatérés, így az én utam is egyenesen a 3. kötet felé halad. Nagyon kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle.

Egyszerűen nem tudok nem 5 csillagot adni rá. Annak ellenére sem, hogy ebben a részben már én is úgy éreztem, túl sok az üresjárat, sőt, a felesleges rész (mintha a kiadó kilóra fizetett volna). Főleg az első 150 oldalon haladt indokolatlanul lassan a történet, úgy tűnt, csak olvasok-olvasok, mégsem jutok közelebb a végkifejlethez. Ugyanakkor a stílusa annyira egyedi és magával ragadó volt! Nagyon megkedveltem a szereplőket is, őszintén szurkoltam értük mindvégig. Kifejezetten tetszett a harmadik szál megjelenése és Usikava karaktere, no meg Tamaru ténykedése. Csak azt sajnáltam, hogy Fukaeri kevesebb szerepet kapott itt a végén.
Nem állítom, hogy minden kérdésemre választ kaptam, de igazi hiányérzet nem maradt bennem. Egy jól átgondolt, logikus lezárást kapott a könyv, amitől teljes mértékben kerek történetet kaptam. A mágikus realizmus rajongóknak csak ajánlani tudom a teljes trilógiát :)
spoiler

>!
Batus
Murakami Haruki: 1Q84

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

Nem tudom, volt-e már dolgom Murakaminál szadistább íróval. Egy sötét erdőbe dobja az olvasót, aki négykézláb kúszik és tapogatózik. Aztán elé dob egy pici morzsát, az olvasó pedig felkapja a fejét és körbekémlel, hogy honnan jött ez a kis élelem és van-e még. Aztán az író tovább éhezteti a szerencsétlent, míg a végelgyengülés szélén állva újabb morzsácskát hint elé. És így tovább, és így tovább, míg az olvasó reménykedni nem kezd, hogy az út végén megtalálja a mézeskalácsházat, amiből a morzsák származnak. És az egészben az a legperverzebb, hogy az olvasó mindezt a tortúrát egyszerűen élvezi…

Az olvasó kúszik tovább az erdő mélyén, feje felett két hold, és már látja a távolban a mézeskalácsház kéményéből gomolygó vattacukrot. Épp elég morzsát kapunk az írótól, nem annyit, hogy belefájduljon a kis pocink, de azért éheznünk sem kell már.
Én csupán egy dolog miatt szorongok kissé: a befejezés vajon kielégítő lesz-e, vagy csalódást okoz?

Olvasás közben nem éreztem azt, hogy monumentális végkifejlethez érkeztünk. Minden ugyanúgy folyik tovább (szép lassan), mint az előző kötetekben. És ami engem is meglepett, hogy ez egyáltalán nem zavart. Mindhárom kötet lüktetése ugyanolyan nyugodt folyású, és ugyanolyan fukaran bánik az olvasóval közölt információkkal. Semmi többet nem látunk, csak amit a kettő/három fejezetadó szereplő. Épp ezért érződik a zárókötet hanyagul összecsapottnak és befejezetlennek. Nem, kéremszépen, a befejezés a lehető legtökéletesebb volt, a lehető legéletszerűbb megoldással. Na és ha úgy érezzük, hogy itt bizony sok dolog megmagyarázatlan maradt? Hát kéremszépen, ha valakit üldözőbe vesz egy farkasember és sikerül valahogy meglógnia előle, az illető tud bármit a farkasember múltjáról, vagy tudni fogja, hogy mi történik vele, miután lerázta? Érteeeem? Csak amit a szereplők tudnak, ugyebár…

A befejező kötet közben végre rászántam magam, hogy meghallgassam Janáček Sinfoniettáját. Furcsa, hogy még ez a zene is mennyire beleillett a trilógia hangulatába. Hogy a többi rengeteg kulturális utalást ne is említsük. Zseniális.

9 hozzászólás
>!
korkata
Murakami Haruki: 1Q84

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

Ez a harmadik könyv amit Murakami Harukitól olvasok. Kezdem egyre jobban megkedvelni az írót. Ez a trilógia első része. Nem sok történik benne. Az első 500 oldal felvezetőnek tűnik a következő két kötethez. Azonban ez úgy van megírva, hogy kíváncsivá tesz a folytatásra. Az író stílusa gördülékeny, könnyen olvasható. Várom, hogy ténylegesen mikor futnak össze a szálak. Az szerző lassan csepegteti az információkat. Ezzel nálam azt érte el, hogy minél előbb minél többet olvassak.
Alaposan megismerhetjük a főszereplőket. Legtöbbjük szerethető karakter. Még Aomame is aki be kell vallani nem éppen szép módon tesz igazságot.
Olvasás közben egy különleges világba csöppenünk. Már itt az első részben kapunk egy kis misztikumot. Még nem sokat, éppen csak annyit, hogy kíváncsivá váljon az olvasó.

Ebben a kötetben már több az izgalom. Itt már megjelenik az apró nép is. Az még nem világos számomra, hogy mit is akarnak. Ahogy az sem, hogy mi a szerepe ebben Aomame-nak és Tengonak. Ebben a részben már egyre jobban szerepet kap a romantikus szál is. Akárcsak a fantasy elemek. A Légből szőtt gubó történetet érdekesnek találtam. Megjelent a szerző által más könyvben is megjelenített macska. Tengoról és Aomam-ról is kiderül, hogy mindketten érző emberek. Egyre többet tudunk meg az életükről. Ezt már hiányoltam is az első részből. Drukkolok nekik és annak, hogy nem a Vezér által felvázolt jövőkép fog bekövetkezni. A kíváncsiságom továbbra sem lankad a befejezést illetően.

Itt már három szereplőn keresztül ismerkedhetünk a történettel. Lassúnak tűnik a cselekmény vezetése. Mégis fenn tudja tartani az olvasó érdeklődését.
Meseszerű a két ember közötti szerelem. Hihetetlen, hogy egy sok évvel ezelőtti kézfogás évek múltán ilyen következménnyel járjon. Úgy gondolom, hogy szükség volt erre a romantikára. Elvette a regény keménységét. A harmadik kötetben is alapos részletességgel találkozhatunk. A végére azt kaptam amit szerettem volna. Még ha nem is olyan formában ahogy elképzelni tudtam. Számomra egy kicsit lezáratlan volt a misztikus rész. Szívesen olvastam ezt a trilógiát. Csak ajánlani tudom. Bár Murakami ezen regénye egy kicsit bulvárosabbra sikeredett mint az általam olvasott Kafka a tengerparton és a Birkakergető nagy kaland. Ettől függetlenül tetszett. Sőt még inkább kedvencemmé vált a szerző.

>!
ppeva P
Murakami Haruki: 1Q84

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

Ma hajnalban végére értem a trilógiának. Maradtak kérdéseim és kételyeim, de összességében nagyon jó volt. Magába szippantó, magával ragadó. Mivel abszolút nem vagyok fantasy-kedvelő, ez a szál kevésbé vonzott. A szerelmi szál-lal kapcsolatosan is meg tudnék fogalmazni némi kételyt biztos azért, mert már nem vagyok mai csirke. De Murakami annyira tud mesélni! Ha nem is most azonnali olvasásra, de már kinéztem magamnak a következő könyveit.

Nagyon szeretem az aprólékos, sok kis lényegtelenségből (is) építkező stílusát. Valóban letehetetlen, az ember csak falja, falja a sorokat. Régen volt már olyan, hogy ennyit futkostam egy sorozat további részeiért.
De nekem az első rész jobban tetszett. Talán azért is, mert ennyi oldalon keresztül nehéz fenntartani a feszültséget, és megetetni az olvasóval, hogy még mindig nem kap választ a kérdéseire.
Meg a túltengő szex sem tetszett benne, pláne a pedofil kislány-szex részletezése. Dóta ide vagy oda, nem érdekel. És jó hogy már meg nem magyarázza, hogy egy különleges embertől még talán ezt sem szabad annyira rossz néven venni. Ez már feszegette nagyon a határokat.

Ugyanaz az érzés, mint a Birkakergető nagy kaland-nál: hátradőltem és élvezettel olvastam. Reméltem, hogy már az első kötetben eljutunk valahonnan valahová, de ha nem, úgyis jó, van még bőven idő erre a további kötetekben.
Imádom, ahogy belesző zenéket és könyveket a könyvébe. Janácekkel kezdi, Bach-hal folytatja, aztán Dickens-szel végzi; a szereplők olvasnak és zenét hallgatnak – hát nem zseniális?

>!
StJust
Murakami Haruki: 1Q84

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

Képzeld el, hogy felfedeztél egy átjárót a párhuzamos világegyetemekbe. Képzeld el, hogy ezernyi különféle világba látogathatsz el, ahol az évszám ugyanaz és te is önmagad vagy, de minden más megváltozott. És képzeld el, hogy nem találsz haza!

Bárminemű szpojlerezgetés nélkül mondhatom, hogy az utolsó könyv utolsó oldala után a fönti Sliders intró jutott eszembe. Lecsupaszítva egy szerelmes regényt kap az olvasó, spoiler A többi csak körítés, ami kitölti az időt és megment attól, hogy egy sablonos lávsztorit olvassunk.
Nem ismerem 80-as évek Japánját, de a leírás alapján gyanúsan hasonlít a jelenlegi világunkra, az orwelli párhuzam nem jött le, így fölösleges volt ’84-be helyezni a cselekményt.

Az egyes kötetek minősége hullámzó, szerintem a második a legjobb és a harmadik a leggyengébb. Sajnálatos, hogy Erdős György nem tudta befejezni a fordítást, igaz Nagy Anita fordítása jóval frissebbnek hat. Az első rész alapján döntöttem el, – ellenérzéseim dacára –, hogy végigolvasom a történetet. A második közepe táján meggyőződtem arról, hogy ez jó lesz nekem, aztán, amikor már csak arról szólt minden, hogy egyedül ülök a szobámban és várok, elkezdtem nagyon unni és ez kitartott a végkifejletig. Tény, hogy bír irodalmi értékkel a mű, nem tucatregény, de ez kevés.

A szexjeleneteken pirultam. Na, nem a szemérmességem miatt, hanem azok esetlensége által okozott szégyenérzettől. Próbálom elképzelni, hogy egy közepesen bombázó csaj odamegy egy kopaszodó, közepesen csúnya ürgéhez, és rövid felvezetés után – minden anyagi ellenszolgáltatás reménye nélkül – megkérdezi, hogy „mekkora a fütyije”. Fütyije? A csaj éppen arra készül, hogy valaki jól megfarkalja, erre csak úgy lefütyizi a szerszámot. Ja, hogy ez egy párhuzamos világ? Akkor Ok, ott mindent lehet, és valószínű ezzel a szöveggel bármit meg lehet magyarázni. Lehet, hogy másképpen kellett volna fordítani, meg valószínű nem értem a japán kultúrát se. Mondjuk a második rész végén egy mondattal Murakami ügyesen kibújik az esetlegesen ottfelejtett anakronizmusok alól.
És nem, nem vagyok rá kíváncsi, hogy ki és meddig fogta Tengó merev péniszét.
Aztán nem egészen értettem, hogy a lektor miért nem húzta ki a Leginkább a Família Kft-ből ismeretes kényszerreklámokat Gondolom nem reklámnak szánta az író.. Nagyon zavaró volt és konzumszagúvá tette a művet. Szinte láttam magam előtt, hogy Ágica beleszórja a Váncza sütőport a készülő süteménybe, áááááááááááááá…

Nem tartom jónak, hogy erkölcsileg kifogásolható dolgokra, erkölcsileg kifogásolható dolgokkal válaszol, és ebből növeszti ki főhőseit. Az egyik oldal bűnei elítélendők, az ezekre adott – nem kevésbé elítélendő –válaszok fölött pedig szemet lehet hunyni. spoiler

Azért jó dolgok is voltak, például a négy fal közötti begubózás egy darabig kifejezetten tetszett, volt hangulata, de sok lett a végére.
A little people is egy jó motívum lett volna, ha jobban kibontja a szerző. Az elején szinte futkosott a hideg a hátamon, ha csak elolvastam ezt a két szót, hogy little people, viszont ahogy haladt előre a történet, komolytalanná vált a dolog. Nem vezetett sehová, nem derült ki belőle az író szándéka.
Ilyen volt az NHK díjbeszedője is, akinél talán nem baj, hogy nem derült ki, hogy kit vagy mit is takar valójában, mert ebben az esetben van helye interpretációnak.

Valahol az is művészet, hogy oldalakon keresztül írunk a semmiről, és ezt még jó sokan meg is veszik. Egy irodalmi köntösbe bújtatott bestseller szerelmes regényt olvastam, többnyire jól megírva, de katarzis megint sehol, én meg már úgy áhítozok reá, mint Kavana Tengo Aomame-ra…


Népszerű idézetek

>!
Sárhelyi_Erika I

Az irodalomban valaki vagy született tehetség, vagy annyira szorgalmas, hogy akár halálra hajtja magát. Harmadik út nincs.

37. oldal

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

16 hozzászólás
>!
csartak MP

Hangja olyan végtelenül kemény és hűvös, mint egy hosszú időre a hűtőben felejtett fémvonalzó.

335. oldal

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

12 hozzászólás
>!
Soós_Norbert

Az emberi élet magányosra van alkotva, de nem függetlenre. Egy életbe bizonyos pontokon más életek is belekapcsolódnak.

350. oldal

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

>!
Sárhelyi_Erika I

Az író mestersége az, hogy azt is el tudja képzelni, amit még nem látott.

337. oldal

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

>!
Dormeck

Az új életre keléssel kapcsolatban az a legnagyobb probléma… (…) …hogy az ember saját magáért nem képes új életre kelni. Ez csakis valaki másért lehetséges.

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

>!
Sárhelyi_Erika I

Gyakran felvetődött benne a kérdés: tulajdonképpen mit jelent az embernek a szabadság? Ha mondjuk sikerül kiszabadulnia kalitkájából, vajon nem éppen ezzel kerül megint egy másik, nagyobb ketrecbe?

313. oldal

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

Kapcsolódó szócikkek: szabadság
2 hozzászólás
>!
Morpheus 

Ha nem hiszel a világban, ha nincs benned szeretet, akkor minden csak utánzat. A megdönthetetlen igazságot a puszta feltételezéstől elválasztó vonal mindkét világban és bármilyen fajta világban nagyrészt láthatatlan a szemnek. Azt a vonalat a szívünkkel kell meglátnunk.

255. oldal

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

>!
Sárhelyi_Erika I

– (…) Tudod te, hogy mi a különbség a tehetség és az intuíció között?
– Nem tudom.
– Legyen valaki bármekkora tehetséggel is megáldva, attól még felkopik az álla, de ha jó megérzései vannak, nem kell tartania attól, hogy éhen marad.

119. oldal

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

>!
[névtelen]

A könyvek tanítják meg nekünk azt, hogy a múlt és a jelen alapjában véve egyre megy. Lehet az öltözködés más, vagy az életmód különböző, gondolkodásunk és cselekedeteink nem nagyon változnak. Az emberiség végül is olyan genetikusan meghatározott járművön ül, mely nem térhet ki a kerékvágásból. Ezeken a szekereken visznek bennünket lóhalálában egyik nemzedékből a másikba. A genetikus anyag nem ismeri, hogy mi a jó és mi a rossz. Azt sem tudhatja, hogy szerencsések vagy szerencsétlenek leszünk-e. Egyszerűen eszközök vagyunk, semmi több. Az örökletes anyag csak arra figyel, hogy számára hasznosak vagyunk-e?

359. oldal

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

>!
Risus P

A lelkemen kívül egyebem sincsen.

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy


Hasonló könyvek címkék alapján

Jerzy Sosnowski: Aglaja
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Sánta sors
Christie Golden: Assassin's Creed – Eretnekség
Christie Golden: Assassin's Creed – Hivatalos filmregény
Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
David Mitchell: Felhőatlasz
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
Kurt Vonnegut: Macskabölcső
Anthony Burgess: Gépnarancs
Adolfo Bioy Casares – Italo Calvino: Morel találmánya / Láthatatlan városok