Mund Katalin (szerk.)

Galaktika ​351 XL 2 csillagozás

Mund Katalin (szerk.): Galaktika 351 XL

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

A művek szerzői: Molnár Csaba, Jennifer Hykes, Andrej Iljics Dajcs, Sarah Gailey, Tépő Donát, Harriet Prescott Spofford, Frank R. Stockton, J. G. Ballard

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaktika XL Metropolis Media

>!
Metropolis Media, Budapest, 2019
202 oldal · puhatáblás · Fordította: Fedina Lídia, Bódis Éva, Burger Mátyás, Oszlánszky Zsolt, Szente Mihály, Veres Mihály · Illusztrálta: Alexandra Gold

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

fekiyeti79>!
Mund Katalin (szerk.): Galaktika 351 XL

     J. G. Ballard: Üzenet a Marsról
Furcsán, félig alternatív történelmi eseményekkel indul a történet, melynek csúcspontja a 2007-ben elinduló, öt fős Mars-expedíció. A tényleges sztori akkor veszi kezdetét, amikor hazatérnek a Földre, és valami oknál fogva az asztronauták nem hajlandóak elhagyni az űrhajót…
Nem igazán értettem, hova akar kifutni az egész, de végül, némi agyalás után arra jutottam, hogy ez a novella egy sajátosan megfogalmazott beintés a médiának. Jobban belegondolva a felépítése is olyan, mint egy újságcikk. Ebben a megvilágításban pedig egész jó.

     Molnár Csaba: Hegemónia
A helyszín (túlnyomó részben): Aeolus bolygó, Ringstadt, az Aeolusi Gyarmati Hegemónia börtönvárosa. A bolygó különlegessége, hogy a helyi törvények értelmében a politikai elítéltek nem kapnak halálbüntetést, csupán életfogytiglani börtönre ítéltetnek, viszont az adott személy legközelebbi hozzátartozóját kivégzik. A cselekmény ekörül a törvény körül forog, a szokásos hercehurcával (Kormánypártiak kontra Ellenállók), érdekes és sokkoló történettel, furcsa stílusban, jóféle, de kiszámítható csavarral a végén. Az ötlet tetszett, a kivitelezés kevésbé.

     Jennifer Hykes: Az igazság az unikornisokról
Egysza-egysza-egyszarvúúúúúú!
A kis Holly, ötödik születésnapjára egy igazi unikornist szeretne ajándékba…
Gyengécske urban fantasy.

     Andrej Iljics Dajcs: Az öszvér
Meglehetősen furcsa időutazós történet, kicsit a Nextre* emlékeztetett, azzal a különbséggel, hogy itt emberünk nem csak a jövőt – és nem csak látja előre, hanem fizikálisan képes utazni az időben, mindenféle eszköz nélkül.
A csattanós végkifejlet ellenére az odáig vezető út eléggé zavaros. Nem igazán fogott meg.
* https://snitt.hu/filmek/next-a-holnap-a-multe-2007

     Sarah Gailey: Paktum
Az idős Lydia megidézi Malachait, aki Hatalmas és Baljós, a Gonosztevők Pusztítója, a Rémálmok Főhercege, a Lelkek Bitorlója; Ő Az, Akit Kétségbeesésnek Neveznek!… szóval Lydia megidézi, hogy lelkéért cserébe teljesítse egy kívánságát, de semmi nem úgy sül el, ahogy azt Malachai megszokta.
Rövid, könnyed, szórakoztató kis történet, melyben az önfeláldozás drámai élét remekül tompítja a vicces körítés.
Kiváló.

     Tépő Donát: Pótlás
Azt nem mondom, hogy lilám sincs, mi akart ez lenni, mert értettem. Viszont baromira nem tud érdekelni egy gyári munkás napi rutinja; miként nyűglődik a reggeli ébredéssel, hogy aztán még kevesebb lelkesedéssel menjen munkába, ahol napról napra ugyanazt a futószalag-melót végzi. Ezt én minden nap átélem, ha nem is teljesen ebben a formában. Amikor sci-fit vagy fantasyt olvasok, akkor szeretek elrugaszkodni a valóságtól, elvégre ezért hívják fikciónak. Ezen a rövid novellán nem segített a posztapokaliptikus háttér-, illetve a főszereplő kiléte sem. Pedig az alapötlet szerint lehetett volna jó is, de nem lett.

     Harriet Prescott Spofford: Az áthelyező sugár
Egy tudós pasas felfedezi az Y-sugárzást, ami megváltoztatja bármilyen anyag polaritását; így roppant gyorsan lehet pl. szénből gyémántot kreálni (és viszont – gyémántból szenet, ami aztán a cselekmény fő bonyodalomforrása lesz), vagy a hatására képes lesz az ember fia átmenni a falakon, de akár láthatatlanná is tud válni, a besugárzás mértékétől függően, meg hasonlók. A sztori nem bonyolult: Brant bíró, az említett gyémánt tulajdonosa és a főszereplő közötti konfliktus köré épül. Érdekes és szórakoztató retro novella, amely egy felbukkanó őrangyalnak köszönhetően inkább a science-fantasy kategóriába sorolható.

    XL

     Frank R. Stockton: A Nagy Háborús Szindikátus
https://moly.hu/karcok/1411939

     Frank R. Stockton – novellák
A relatív létezések filozófiája
A Jövő Triciklije
Történet a negatív gravitációról
Sajnos a szerző rövidebb művei sem hoztak minket közelebb egymáshoz, annak ellenére sem, hogy jóval fogyaszthatóbbak voltak, mint a regénye. Túl régiek ezek a novellák (már inkább vintage, mint retro). Mai szemmel többnyire mosolyogtatóak, meglehetősen „naívak”, főleg az emberi természetről alkotott képük miatt.
    Az elsőben Stockton és barátja egy olyan városban szállnak meg, amit kettészel egy folyó. A „túlparton” lévő városrészről az a hír járja, hogy egy pénzes fószer építtette saját vagyonát felhasználva, de addig nem engedett beköltözni senkit, amíg az „ő városa” el nem készül teljesen. Így, mire a város felépült, a pénze teljesen elfogyott, viszont úgy alakult, hogy mégis lakatlan maradt, „ma” már kísértetvárosként tartják számon. A két cimbora, egy teliholdas éjszakán felkerekedik, hogy kiderítsék, miért is kísértetváros az a kísértetváros.
    A második novella egy gyermekről szól, aki elhatározza, hogy feltalálja a lóval hajtott triciklit, majd a prototípus próbaútjának lehetünk tanúi.
    A harmadik szintén egy feltalálós sztori; ez annyiból érdekes, és majdhogynem aktuálisnak is nevezhető (egyedüliként az összes közül), hogy tudósunk feltalálja a negatív gravitációt működtető (szóval antigravitációs) szerkezetet. Felesége rábeszéli, hogy tartsa titokban, mert amennyiben nyilvánosságra hozza, azzal csak a bajt hozná a saját fejükre, ezért hát a találmány megmarad az ismeretlenség homályában, csupán egyéni szórakozás céljából használja a házaspár; többnyire kirándulgatnak, hegye(ke)t másznak a segítségével.

Abból a szempontból mindenképp érdemes volt elolvasni ezeket a műveket, hogy betekintést adjanak Stockton fejébe, megmutassák miként képzelte el a XIX. század végén a jövőt, de egyébként semmi extra.


Hasonló könyvek címkék alapján

Kuczka Péter (szerk.): MetaGalaktika 1.
Kuczka Péter (szerk.): Robur 8.
Burger István (szerk.): Galaktika 282.
Kuczka Péter (szerk.): Ötvenedik
Trethon Judit (szerk.): A találkozás
Ágoston Hugó (szerk.): Piknik a senkiföldjén
Ficsor Zoltán (szerk.): X Magazin II/5 (6.)
Gáspár András – Novák Csanád (szerk.): Analógia 2
Ficsor Zoltán (szerk.): X Magazin II/1 (2.)
Ifj. Veress István (szerk.): Út a csillagokig