Szeretetkönyv 288 csillagozás

Müller Péter: Szeretetkönyv Müller Péter: Szeretetkönyv Müller Péter: Szeretetkönyv

Hetvenedik születésnapján élete egyik legjelentősebb könyvével jelentkezik a magyar spirituális irodalom mestere. A szeretetről ír. Műve őszinte önvallomás. Gazdag tanítás de ugyanakkor társkeresés is. Az olvasó szeretét keresi. Azt mondja: „A szeretetről beszélni egyedül nem lehet. Csak együtt.” Szól a szerelemről, a barátságról, a női és a férfisorsról. A párkapcsolatról, a szexualitásról és a magányról, társunk elvesztéséről, a saját lelkünkkel való barátságról, az öregségről, a családról a gyermeki és az anyai szeretetről, korunk érzelmi zűrzavaráról s az elmúlhatatlan égi szeretetről. A szeretet a legnagyobb szavunk. Minden örömünk és gondunk mögött ez az egyetlen szó rejlik. A jóskönyv élni segített. Ez a könyv továbblép. Szeretni segít.

Tartalomjegyzék

>!
Rivaldafény, Budapest, 2016
384 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789638985224
>!
Rivaldafény, Budapest, 2014
384 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789638985224
>!
Alexandra, Pécs, 2010
510 oldal · ISBN: 9789632973739

1 további kiadás


Enciklopédia 5


Kedvencelte 58

Most olvassa 55

Várólistára tette 78

Kívánságlistára tette 40

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

zsofigirl>!
Müller Péter: Szeretetkönyv

Két évig olvastam ezt a könyvet. Az első kétharmadát. A maradékot – két hét alatt. Sokszor hónapokig állt az ágyam mellett, úgy, hogy bele se néztem. Csak néha megsimítottam a borítót. Esténként olvastam, mindig megnyugtatott. Nem tudom objektíven értékelni ezt a könyvet. Mert túlzottan hozzámnőtt. Pedig, ha belelapozok, szinte mindig visszakérdezek: „Én ezt már olvastam?!”. Nem emlékszem a szavakra. A hangulat van meg bennem, az a nyugalom. Hogy szeretni kell. Még ha fáj is. Mert másképp nem érdemes. És a szerepek! Az volt a kedvenc részem, azt hiszem. Volt ott egy nagy „aha”-élményem.
Szerettem, igen. Jó volt. A hangulat. Bennem. Az. Otthon-íze van ennek a könyvnek.

abara>!
Müller Péter: Szeretetkönyv

Amíg zajlik az élet körülötted és megy a szekér, addig unalmas lesz.
Ha úgy érzed gáz van, akkor jusson eszedbe!

KBCsilla P>!
Müller Péter: Szeretetkönyv

Vannak dolgok, amik kimaradtak az életemből, így vagyok a spirituális dolgokkal is.
De elolvastam a könyvet becsületesen, mert érdekelt.
Olvastam már Müller Pétertől, most vissza is néztem, hogy akkor, hat éve mit gondoltam.
Véleményem nem változott.
Rengeteg magvas és hasznosítható – mármint számomra – gondolata van az írónak, és a gondolatai megítélése ugyanúgy hangulatfüggő.
Hullámzó érzések kavarogtak bennem olvasás közben, hol felemelt, hol felbosszantott.
De senki kedvét elvenni nem szeretném az olvasástól, inkább az én véleményemet vessétek el, mint a könyvet.
Én már csak ilyen vagyok.
Szeretet ide, vagy oda.

fülcimpa>!
Müller Péter: Szeretetkönyv

Köszönöm, nem kérek több Müller könyvet ajándékba!

Tényleg elnézést azoktól, akiknek bejön, nekem túl magasztos, s nem mindig értem.

4 hozzászólás
Mariann_ P>!
Müller Péter: Szeretetkönyv

Éltem én már annyit, meg van bennem annyi vonzódás a spiritualitáshoz, hogy tudjam értékelni ezt a könyvet …..

Biene_Maja>!
Müller Péter: Szeretetkönyv

Nagyon sok, nagyon önismétlő, nagyon… parttalan. Letettem az első 120 oldal után. Nem az én világom. A két Péter közül inkább Popper a nekemvaló.

1 hozzászólás
mohapapa I>!
Müller Péter: Szeretetkönyv

Számomra nagyon értékes könyv volt. Tán' mert a kedvenc témámmal foglalkozik. Tán mert volt közben egy csomó aha-élményem. Nem tudtam letenni. Miközben félretettem már Müller Péter számomra értelmezhetetlen, vagy ha értelmezhető, akkor elutasítandó lelki tapasztalatát a túlvilági segítőről.
Útmutatásokat kaptam, és önmagam jobb ismeretét a „Szeretetköny”-től.

Katze>!
Müller Péter: Szeretetkönyv

Szép, hiszen a szeretet önmagában is szép. Számomra viszont az olvasása is elég nyögvenyelős volt, meg tetszeni sem tetszett igazán… Sajnálom, pedig többet vártam tőle.

4 hozzászólás
Risus P>!
Müller Péter: Szeretetkönyv

Nem tagadom, hogy félve kezdtem bele az olvasásba. Egyrészt, nem olvastam még Müller Pétertől, másrészt olyan könyvet sem olvastam, ahol a fő téma a szeretet és nem valamilyen történet köré burkolták.
Annyira változó volt, hogy éppen milyen érzést váltott ki belőlem a könyv, mert az elején figyelmeztetett az író, hogy lesz ismétlés. Pont ezért néha úgy éreztem, hogy olyan ez a könyv, mint az én szakdolgozatom. Adott egy terjedelem és küzdeni kell ennek eléréséért, amit ismételgetéssel lehet leghamarabb elérni. Ez alapvetően nem is lenne baj, de nekem nem éppen a legfontosabb részek voltak ismételve.
Ha a rengeteg példákat és idézeteket és személyes történetet „eltávolítanám” a könyvből, akkor kisebb terjedelmű lenne, de ugyan úgy elgondolkodtató. Én ez miatt (ismételgetés) biztos, hogy nem fogom újraolvasni, és nekem(!) nagyon sok volt a vallási rész, ettől függetlenül tényleg egy jól megírt könyv.
Bajban vagyok, hogy kinek is ajánlhatom, nemtől függetlenül, mert mindkét oldalhoz szól komoly üzenet. Inkább a korosztállyal vagyok bajban.


Népszerű idézetek

ritusss P>!

Akit szeretsz, arra előbb-utóbb rátalálsz, egyszerűen azért, mert össze vagy hangolva vele.

23. oldal

1 hozzászólás
mandarina>!

A szeretet nem múlhat el – megmarad. Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy „az idő majd begyógyítja a sebedet”. Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.

Eda001>!

Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk, és olyan légkörben élünk, amelyben nincsen szeretet. Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad! Fáradhatatlanná teszi az embert. Feltölti erővel.

155. oldal

Bagneso>!

Az emberek nem tudják, milyen fontos lenne időnként önmagunkkal lenni. Azt meg végképp nem, hogy másokban az ilyen csendes órákat tiszteletben kell tartani.

Leoni I>!

Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
– Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!… Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?… Amit nem lehet elmondani.

3 hozzászólás
Bagneso>!

Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad.

ritusss P>!

A szeretet mindent kibír – egyet nem: hogy elmúlik. Szeretünk és vége?! Vége, örökre?! Soha nem lesz többé?! Ez felfoghatatlan! Elviselhetetlen! Sokkal rosszabb, mint fizikai kín vagy maga a halál, azért mert egyszerűen természetellenes.
Az, hogy a testünk vénül, és betegek, öregek, fogatlanok, vaksik és nyomorékok leszünk, még elfogadható valahogy. Nehezen, de mit tegyünk? Az, hogy végül nem bírjuk tovább a fizikai életet, és átlépünk a halál kapuján, még mindig elfo­gadható, ha keservesen is. Minden kétségbeesett tiltakozásunk ellenére van bennünk valami belenyugvás, vagy talán egy rejtett bizakodás: majd csak lesz valahogy.
Az ember végül megadja magát.
De az, hogy a szeretet elmúljon, elfogadhatatlan!
Olyan fájdalom, melyet semmi nem enyhít.
Olyan borzalom, melyre nincs gyógyír, mert egy hang azt kiáltja bennünk: Ez nem történhet meg!
Olyan értelmetlen, hogy nem lehet igaz!
Egy társadalmi rendszer összedőlhet, egy hitvilág összeomol­hat, egy nép, egy faj, egy istenkép megsemmisülhet, jöhet az apokalipszis, és megmérgezheti a földet, a vizet, a levegőt, és kipusztíthatja az emberfaj jó részét: mindez bármennyire is meghaladja a képzeletünket – mégis tudjuk valahol, hogy mind­ez nem lehetetlen, mert benne van a pakliban.
De a szeretet elvesztése nincs, és nem is lehet, soha!
Ez az egyetlen pont, ez a mustármagnál kisebb kis atommag a szívünk közepében, ahol lényünknek és az egész teremtésnek a legvégső titkát őrizzük. Ez a titok, ha szavakkal kimondjuk, ennyi: a szeretet örökkévaló.
Minden más elmúlhat – el is múlik.
A nap élete véges. A csillagoké is. A kozmoszé is.
„Ég és föld elmúlnak, de az én szavam nem."
Ez a szó a szeretet, tudjuk.
Vagyis a szeretet nem múlhat el – megmarad.
Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mon­dat, hogy „az idő majd begyógyítja a sebedet".
Nem igaz.
Ez nem olyan seb, ami gyógyul.
A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzé­se megmarad.
Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának a fantom-fáj­dalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az „idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban – ha valóban szeretünk – nem lehetséges.
A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra talál­kozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, odaát, vagy egy másik életben… Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem is az emléke, a hiánya él bennünk. (Sok idő után ez úgy jelenik meg, hogy „Nem tudom, hogy ki, de hiányzik nagyon!".) És ezt a hiányt valamennyien felfedez­hetjük a lelkünkben. Gyakran évszázadokig vagy még tovább hurcolhatjuk magunkban. S néha megélhetjük azt a ritka pilla­natot is, amikor – bármilyen alakban – újra találkozunk, és meg­szólal bennünk az „Ő az" ismerős élménye. Ez a villámszerű fel­ismerés nemcsak különösen boldog és megrendítő, de azzal az érzéssel is jár, mintha egy régi szomjúságunk elégülne ki, mint­ha nemcsak azt mondanánk, hogy „O az!", hanem azt is, hogy: „Csakhogy itt vagy, végre!"
Szeretet nélkül az élet: halál.

Risus P>!

… nem mindig sikerült elsőre kimondanom azt, amit valójában mondani akarok.

15. oldal

Risus P>!

Érthetetlen világ! A szavaink egyformák, csakhogy neki mást jelentenek.

10. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Gyökössy Endre: Magunkról magunknak
Gyökössy Endre: Orvosság a fáradtságra
Stephen Paul Thomas: A fekete mágia szívében
Paul Misraki: A halál utáni élet
Domokos László: A szellem élete
John Eldredge: Kalandvágyó, harcos, hős
Wm. Paul Young: A viskó
Henry Cloud – John Townsend: Határaink
Őszentsége a XIV. Dalai Láma – Desmond Tutu: Az öröm könyve
Michael E. McCullough – Steven J. Sandage – Everett L. Worthington: Megbocsátás