Irha ​és bőr 239 csillagozás

Moskát Anita: Irha és bőr

Alig ​két évtizede állatok milliói bábozódtak be világszerte, hogy aztán félig emberré alakulva bújjanak elő. Az emberiségnek hozzá kellett szoknia, hogy többé nem a Homo sapiens az egyetlen értelmes faj, és hogy a teremtés újabb hullámai megállíthatatlanok. A fajzatok élethez való joga azóta is heves viták tárgya, és amikor Magyarországon népszavazásra kerül a kérdés, hogy az itt élő, gettókba zárt és bérmunkásként dolgoztatott fajzatokat törvényileg embereknek tekintsék-e, a fal mindkét oldalán kiélesedik a helyzet.
August, a Nemzetközi Fajzatügyi Szervezet kampánymenedzsere minden eszközt megragad, hogy a közvéleményt a fajzatok oldalára állítsa, de hamarosan ő kerül kínos vizsgálódások kereszttüzébe. Pilar, a világtól elzártan, televízió előtt felnőtt borz minden állatnak segítene, ám barátait és feladatát is rosszul választja meg. Kirill, az őzfajzat blogger a fajzatok történeteit írja meg, hogy hangot adjon az elnyomottaknak, a gettó mélyén pedig mindent elsöprő… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2019

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek

>!
GABO, Budapest, 2019
608 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634067900
>!
GABO, Budapest, 2019
608 oldal · ISBN: 9789634068280

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

August Dahl · Kirill · Pilar


Kedvencelte 39

Most olvassa 21

Várólistára tette 251

Kívánságlistára tette 230

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

>!
phetei P
Moskát Anita: Irha és bőr

Ha volt Grálja a magyar fantasztikus irodalomnak az elmúlt években, akkor kétségkívül az Irha és bőr volt az. Moskát Anita regényéről már régóta beszélt a fantasztikus irodalommal foglalkozó közeg, a regény megjelenését pedig rég nem látott várakozás előzte meg. Az írónő a Horgonyhely című, nehezen besorolható szocio-bio-dark fantasy regényével mindent vitt 2015-ben, a regény azonnal klasszikus és megkerülhetetlen hivatkozási alap lett a magyar fantasyben, hazai jelentősége Nora K. Jemisin: Az ötödik évszak című művéhez hasonlítható.

Ha nagyon szétszálazzuk, miből áll össze egy regény olvasmányélménye, akkor a magam részéről három fő elemet szoktam elkülöníteni. A világ, a karakterek és a cselekmény (illetve az ezeket közvetítő írói stílus, ami meta elemként leronthatja vagy feljavíthatja ezek hatását). Ha ebből kettő rendben van és még olvasmányos is a szöveg akkor már elégedettek lehetünk, mindhárom pedig nagyon ritkán áll össze, jelen esetben viszont ez az együttállás is teljesül: az Irha és bőr sikeresen ugorja meg ezt a bravúrt.

A regény nem ítélkezik és nem ad sem magyarázatot az eseményekre, sem valódi feloldást, így ezek rendezésének feladata az olvasóra marad. Mivel a három követett karakter teljesen más nézőpontot képvisel, biztos vagyok benne, hogy az írásnak sokféle olvasata lesz. Attól függően, hogy ki melyik karakterhez került közelebb, melyikükkel tudott jobban azonosulni, olvasótól függően még a regény csúcspontja is teljesen eltérő lehet. Nem reprezentatív felmérésem alapján, melyet a nejem körében végeztem: neki teljesen mások voltak a regény fókuszpontjai és a katarzisa is mint nekem. Ez nem csak hosszas beszélgetéseket is generálhat a regényről, de még az újraolvasási élményt is teljesen új szintre emeli, hiszen a korábbi olvasás(ok) tapasztalataitól gyökeresen eltérő felismerések érhetik az embert.

Moskát Anita sikeresen vette az akadályt, minden téren felülmúlta korábbi regényeit és az utóbbi évek egyik legfontosabb fantasy regényét hozta el az olvasóknak. Kíméletlen hatékonysággal darálja be az olvasót, a félelmeinkkel és előítéleteinkkel való szembenézés még a fantasztikum tükrén át is ritkán lehet ennyire kegyetlenül valóságos és felemelően élvezetes egyszerre.

Bővebben a @Spekulatív_Zóna-n

https://spekulativzona.blog.hu/2019/05/06/moskat_anita_…

2 hozzászólás
>!
klara_matravolgyi
Moskát Anita: Irha és bőr

Úgy érzem magam a könyv elolvasása után, mint akire betonsúlyokat aggattak. Mindannak a rengeteg milliónyi embernek az emléke nehezedik most rám, akik a történelem során valaha is a vak gyűlölet áldozatává váltak.
Az Irha és bőr cselekményét lehetetlen összefoglalni, egy hatalmas metafóra az egész könyv. Minden vallása, származása, bőrszíne, hite, nemzetisége miatt megkülönböztetett ember fájdalmas története ez.

>!
gesztenye63 MP
Moskát Anita: Irha és bőr

Hosszú napokig ültem és gondolkodtam, hogy mit is kellene feltétlenül rögzítenem erről a regényről, ami sehogyan sem maradhat ki, ami majd támpontot nyújt évek múlva is a visszatekintéshez, amit feltétlenül hangsúlyoznom kell, hogy valóban az jöjjön át, amit éreztem. S legfőképp azért, hogy valóban az Irha és bőrröl, illetve a regény általam képzelt koncepciójáról, a bennem felkavart mélységek lakóiról írjak és ne csupán egy elfogult ömlengés szülessen Moskát Anitáról, az ő világlátásáról, s az azt láttatni képes, lenyűgöző interpretációs képességéről.
Így megszületett életem leghosszabb, úgy véltem minden részletre kiterjedő, ezerszer átgondolt, elemző értékelése. Majd megléptem azt, amit csak ritkán teszek. Kíváncsiságból beleolvastam néhány molyos, illetve más felületen megjelent tartalomba és rádöbbentem a frankóra…

Kiderült számomra, hogy minden, amit fontosnak véltem, már leíratott az Irha és bőrről, ráadásul a legtöbb esetben még azokkal az értékelésekkel is egyet tudok érteni, amelyek más szempontokat hoznak be, vagy máshová teszik a hangsúlyt az én látásmódomhoz képest. Vagyis Moskát Anita és ez a regénye úgy vált jelenséggé és a zsáner megkerülhetetlen hazai tényezőjévé, hogy én ahhoz bármi újat is hozzátehetnék.

Így tehát kidobtam az irományt, hiszen csak a köszönet maradt számomra.
Köszönöm tehát Anita, hogy ennyire érzékenyen, ilyen hitelesen, fájdalmasan életszerűen mutattál be egy olyan világot, amely akár valóban beköszönhetne a mi ablakunkon is, vagy létező világunkban bárhol. Köszönöm, hogy olyan karakterek sorsát adtad képletesen a kezembe, akiket mind egy szálig tudtam mélységesen gyűlölni és rettentő mód szánni is egyben. Csupán egy dolgot nem tudtam, szeretni bármelyiküket is, ideértve a relatíve áldozatszerepet betöltő kimérákat is.
Ja, és még valami. Köszönöm, hogy ezt az egész taszító és mégis furamód vonzó, nyálkásan tapadó, különös világot el tudtam hinni. Talán itt lapul a csoda…

Szerintem kötelező darab.

>!
vicomte P
Moskát Anita: Irha és bőr

Ez a regény vált számomra az elmúlt 10 év talán legellentmondásosabb olvasmányélményévé, s ha mindehhez hozzáteszem, hogy ennyi érzést és ilyen mély indulatot ritkán váltanak ki belőlem egy regény szereplői és eseményei, akkor kijelenthetem, hogy az írónő beteljesítette a küldetését, mivel emlékezeteset alkotott.
Holott ez a könyv folyton szembement az olvasói elvárásaimmal, és azt többnyire én is nehezen tolerálom.

Néhány napja a ViTa-n volt egy hosszabb beszélgetés a szerzővel, amely segített megfogalmaznom, hogy mi az az érzés, ami miatt minden értéke és emlékezetessége ellenére sem szerettem olvasni magát a könyvet.
Nem azért, mert a szereplők nem szimpatikusak. Számomra nem feltétlen elvárás egy regényben, hogy legyenek olyan hősök, akikkel azonosulni tudok, pontosan elég, ha értem és hitelesnek tartom a motivációjukat.
Nem azért, mert a világ, amelyben az események zajlanak elkeserítően kisszerű, korlátolt, közönyös és képmutató. A Földről és Magyarországról beszélünk, és bármennyire is alternatív valóságszálon zajlanak az események, de meggyőződésem, hogy az általunk ismert világban a regényben leírtnál brutálisabb és cinikusabb lenne a megoldás, ahogy a hatalom a fajzatok által jelentett problémát kezelné.
Nem is azért, mert a fajzatok a maguk biológiai, testi valójukban olyan groteszkek, mintha egy Bosch képről szabadultak volna el, s maga a Teremtés pedig horrorfilmbe illően bizarr és visszataszító aktus. A regény szempontjából esszenciális, hogy mindez így történjen, mivel a fajzatok testi és lelki deformitása jelenti a konfliktus magját.

Hanem azért, mert ez a könyv maga is egy fajzat.
Egy kiméra, amelyben nem keverednek és szervesülnek a különböző zsánerekre jellemző elemek, hanem egymás mellett léteznek.
A világépítés során a biológia, a politika, a gazdaság és a média józan sártégláiból rakott építmény tetejére felhágva az olvasó számára kiderül, hogy Bábel tornya épült itt, amelyről a szerző egy mozdulattal emeli el a történetet a materialista transzcendencia* síkjára.
Ezt pedig én személy szerint az olvasóval kötött társadalmi szerződés felrúgásának éltem meg.
Az, hogy a fajzatok biológia és genetikai jellemzői egy ennyire transzcendens magyarázathoz kötődnek, de ennek ellenére biomechanika szinten korlátozva lettek spoiler, allegorikussá tette a szerepüket, holott a regény tudatosan küzd az ellen, hogy allegóriának tekintse az olvasó őket.

Ez az egyik oka, hogy a regény – számomra legalábbis – besorolhatatlanná vált: nem volt sem fantasy, sem mágikus realizmus, sem weird, sem horror, sem pedig allegorikus társadalomkritika. Mégis egyszerre volt mindez. Ezért is volt kényelmetlen élmény az olvasása, mivel folyamatosan az olvasói elvárásaim felülvizsgálatára kényszerített, és el kellett fogadnom valamit, ami nem sokszínűnek, hanem torznak tűnt a számomra, akár az emberek számára a fajzatok.

Ehhez az elfogadáshoz Moskát Anita tehetsége segített hozzá, aki hozzáértő íróként teszi a dolgát, és rendületlenül tör a célja felé, amely során egyre mélyebbre és mélyebbre merülünk a mocsokba és a kétségbeesésbe. A szereplői ezen út során kénytelenek szembenézni magukkal, és a regény végére nem csak sikerül felfogniuk, hogy az önzésük és a gyűlöletük milyen pusztító mindenre és mindenkire nézve, de a felelősségérzet csírája is megjelenik bennük.

Ha van – és miért ne lenne, még akkor is, ha az írónő nem annak szánta? – allegorikus olvasata a fajzatok küzdelmének a világban elfoglalandó helyükért, akkor az számomra a generációk összeütközésével volt analóg. Amelyben a megismert fajzatok a Z, míg az emberek az X generáció jellegzetes tulajdonságait mutatták.
A fajzatok esetében ugyanolyan, információs-fogyasztói társadalom, és a feladatára alkalmatlan – rideg, közönyös vagy épp teljesíthetetlen elvárásokat támasztó – szülők által megnyomorított, helyüket és céljukat nem találó tömegről beszélünk, akik tudás helyett információt, célok helyett mohóságot, eltökéltség helyett akarnokságot, belátás és türelem helyett sértettséget és frusztrációt szívtak magukba.
Akiket pedig jobban megismertünk, azok mindezek mellett önzők, nárcisztikusak, dühösek és gyávák is. Akik valójában csak magukkal, a sérült egójuk ápolgatásával törődnek, de valójában semmiért nem hajlandóak felelősséget vállalni. Akik a világot a saját kényükre-kedvükre akarnák formálni, mindegy, hogy kit és milyen mértékben nyomorítanak meg vele, vagy hogy milyen katasztrófához vezethet ez a dolog.

A magam részéről csak remélni tudom, hogy azok számára, akik elolvassák ezt a regényt, azok nem csak a másság elfogadásával kapcsolatban lesznek belátóbbak, de talán elgondolkoznak azon is, hogy mit jelent valójában felelősséget vállalni a tetteinkért.

* spoiler

5 hozzászólás
>!
dontpanic P
Moskát Anita: Irha és bőr

Egy beszélgetésben arra jutottam, hogy azért nehéz erről a könyvről értékelést írni vagy molyklubos beszámolót fogalmazni, azon túl, hogy az ember elmeséli az alaphelyzetet vagy cselekményt, mert egyszerűen magáért beszél.

Vannak ilyen könyvek, amiket elolvasok, és egyszerűen nehéz róluk bármit is mondanom, mert kerek egésznek számítanak a fejemben, bármit hozzájuk tenni szinte felesleges. Olvassa el mindenki, ennyit tudok javasolni! :))

Az Irha és bőr is ilyen, ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne róla akár órákat is beszélni. (Azért a májusi budapesti molyklub alkalmán is csak sikerült – ha nem is órákat, a többiek nagy megkönnyebbülésére. :))

Velem ritkán esik meg, hogy új megjelenést várok, pedig milyen jó is az, készülni rá, számolni visszafelé a napokat, és végül rávetni magad a zsákmányra (bocsássátok meg ezt a fajizmust). Aztán pedig azon frissiben kitárgyalni azokkal, akik szintén ennyire várták….:))

Az Irha és bőrrel átéltem ezt az élményt újra, és szerencsére nem is okozott csalódást a könyv.

Moskát Anita itt is mesteri módon teremti meg az atmoszférát, beleteszi minden kreativitását a fajzatok zsigerekre ható leírásába. A világot nem kell megteremteni, mint ahogy a Horgonyhely és a Bábel fiai esetében, hiszen a jól ismert valóságunkban, hétköznapjainkban játszódik. Kicsit hiányzott is ez a fajta világépítés, amikor a szerző úgy vezet be egy másik univerzumba, hogy látom annak minden színét, érzem minden szagát, illatát, hallom minden hangját. Itt a jól ismert 21. századi Magyarországon maradtunk, Budapest agglomerációjában.
Ettől még ez az alternatív világ nagyon is élt, ahogy említettem, a fajzatok leírása hátborzongatóan érzékletesre sikeredett.
Ami még zseniális, hogy ezek a lények nem maradtak „vásári szakállas nők” vagy „cirkuszi törpék”, hanem olvasóként lehetett velük azonosulni, empatizálni is, a zsigeri borzongás mellett.

Tényleg rengeteget lehetne írni erről a könyvről – hogyan mutatja be több szinten is (egyéni, közösségi, politikai) a hirtelen láthatóvá váló „másokra” adott reakciókat. Hogy miként feszeget nem elcsépelt módon „állatjogi” kérdéseket. (Egy személyes közbeszúrás: a könyv olvasása alatt jött szembe egy tündibündi instagram oldal, ami egy ún. fülesmaki – tényleg rettentően cuki állat, na! :)) – mindennapjait mutatja be. Majdnem rányomtam automatikusan a „követés” gombra, de hirtelen olyan kényelmetlenül kezdtem érezni magam, ahogy néztem a makit különféle kiegészítőkkel felékesítve, játékautóba ültetve ésatöbbi…)
Hogyan adagolja úgy a cselekményt, hogy végig fenntartja a figyelmedet, és épp a megfelelő ritmusba hozza a fordulatokat.
Hogyan éri el, hogy az „üzenet”, a társadalmi témák ne menjenek a cselekmény rovására és fordítva.

A molyklubon szóba került, hogy a regény világa szűk világ, hogy a karakterek cselekedetei sokszor motiválatlanoknak tűnnek. Ebben van valami, de tulajdonképpen épp ez a lényeg: ezek gyökértelen, „múlttalan” lények, akik keresik a helyüket a szűkre szabott keretek között, és nem baj az sem, ha az olvasó ezt megérzi, és hiányérzete támad. A fajzatlétben talán éppen ez a soha ki nem tölthető hiány a legfájóbb.
Jöttek, a semmiből, mennek, a semmibe, és magukra vannak hagyva azzal, hogy valami értelemet találjanak ebben a hatalmas nihilben, hogy megírják saját életük narratíváját. Ki így, ki úgy. (Most legyek nagyon hatásvadász, és mondjam azt, hogy nem is csak a fajzatokkal van ez így…? :P :))

Még egy abszolút személyes gondolat a végére: olvastam a könyvet, olvastam, és August Dahl karaktere olyan furcsán ismerős érzéseket keltett bennem. Először nem tudtam hova tenni a dolgot, aztán rájöttem, hogy kezdek hozzá úgy viszonyulni, ahogy a Csodaidőkből ismert Giin Raashoz. Na, itt egy kicsit meg is ijedtem, nem kell nekem több fiktív könyvszereplő crush, aki darabokra töri a szívem. :P Végül is aztán nem lett Giin szintű rajongás belőle, öreg is vagyok, meg Giin is csak egy van, na, bocs August. :)) (De már csak a móka kedvéért is elkezdtem megfeleltetni a többi szereplőt is egymásnak, találtam hasonlóságokat, különbségeket is. Ezek a párhuzamok, amik tényleg főleg érzések szintjén jelentek meg, nekem azt jelentették, hogy ez a könyv érzelmileg is be tudott vonni, ami mindig jó. :))

12 hozzászólás
>!
csartak MP
Moskát Anita: Irha és bőr

Nagyon különös könyv ez.
Amikor olvastam arra gondoltam, nem tudom, hova akar kilyukadni, hiszen egyre elveszettebb az egész, nem kelt egyértelműen pozitív érzéseket egyik szereplővel szemben sem, és igazából jó végkifejlet felé sem sodródik az egész. Sőt, mintha illúziója sem lenne a jónak.
De ilyen a valóság. Adottak a körülmények: a beidegződések, az elvárások, hatalmi rendszerek, szabályok, a média, az emberi kultúra és viszonyrendszerek áldozatai vagyunk, ez tesz minket emberré. Lehet ebben a nagy olvasztótégelyben jónak lenni? Egyértelműen nem. És igen, ez történik az emberi bőrbe bújt állatokkal is, amikor magukra veszik ezzel a bőrrel az emberiség minden gondját és nyűgjét amivel igazából nem is tudnak mit kezdeni, hiszen alapvetően más ösztönrendszerrel rendelkeznek, ahány állat, annyiféle. És ez a világ nem olyan, ami értékeli a másságot, a különbözőséget.
Az átalakulás torz, felemás, aránytalan. A mi világunk pedig az arányos dolgokra, a szimmetriára épül, így alapvetően elutasítjuk a szemnek idegen dolgokat.. akár állatról, akár emberről van szó. És ez még csak a kezdet, a külsőségek. Hol vannak még a belső dolgok…
Csodálom Anita fantáziáját, hihetetlen érzékkel mutat meg és mond ki dolgokat az emberi és állati természetről. Köszönöm ezt a gondolatkísérletet, érdekes és egyedi élmény volt olvasni.

>!
Bíró_Júlia
Moskát Anita: Irha és bőr

Elolvasod. Beakad. Begyullad.

Naná, hogy elolvasod. Ha szereted a fantasyt és figyeled az új megjelenéseket, ha jön szembe ajánlás róla, ha pittyegni kezd a mentális radarod Moskát Anita-regények közelében spoiler vagy ha megnézed a fülszöveget, úgysem hagyod ott. Ha elkezded, alighanem egy levegővel be is fejezed, mert nemigen találni benne olyan nyugvópontot, ahol félre lehet tenni, levegőt venni vagy visszalapogatni a felborzolódott idegszálakat.
Aztán – hogy véget ért, anélkül, hogy túl sok minden befejeződött volna – nem hagy békén.
Megsimogatod a kutyádat. spoiler
Elolvasol egy – vagy több vagy sok – nyilatkozatot olyan khm emberekről, akik a nálad kiszolgáltatottabbak sorsáról is hivatottak dönteni. spoiler
Elmész egy -vagy több vagy sok- tüntetésre, ahol sokadszorra is tanúja vagy, ahogy egy drónnal fotózható méretű társasággal együtt kinyilvánítod, hogy ezt és ezt az ügyet nem lehet a szőnyeg alá söpörni, aztán valaki hazafelé megemlíti, hogy amíg vér nem folyik, dehogynem.
Az ikszedik hajléktalanon átnézel, mert elfogyott az apród, a napi adag türelmed vagy mindkettő.
Közben a komplett hallócsont-rendszeredben ott zümmög az összes fő- és mellékszál, de az említésnyi epizódok is. spoiler Kinek is van joga micsodához? Ki vagy te, és milyen módon befolyásolja a döntéseidet a honnan is begyűjtött, mennyire is manipulatív információ? Melyik döntésed kinek az életére van még hatással? Miben hasonlít és minden különbözik tőled a … mindenki más, például? A hasonlóság vagy a különbség a fontosabb? … ismétlések és variációk száma végtelen, tekintve, hogy maga a regény nem akar direkt válaszokat adni. Hogy a karakterek nagy erőkkel akarnak utakat találni, az egy másik kérdés – hogy milyen irányokba tévednek aztán, végképp.
Hogy mindemellett megmutatja, hogy lehet úgy írni a magyarországi helyszíneket, hogy a végeredmény nem hat lustának vagy slamposnak, hogy az „ezt mindenki tudja” körülírások helyére rozsdás-bűzös meg csillogós-parfümös színes-szagos életterek kerülnek, lehetne csak a hab a tortán, de igazából úgy illeszkedik a narráció többi eleméhez, mint, nos, a gyomor vagy a vastagbél a tulajdonosa emésztőrendszerébe. Ugyanez a felvonultatott reklámokra és Pilar kedvenc szappanoperájára is igaz. Vagy a Feketebárány munkaebédeire és a suták egészségi állapotára. A végeredmény komplex, izgalmas, térben és időben is nehezen távolítható. Mármint saját magadtól.

Heggel gyógyul. Az érintett terület hatalmi visszaélésre, apátiára és cinizmusra érzékeny marad.

>!
pat P
Moskát Anita: Irha és bőr

No de vajon van-e a fajzatoknak lelkük?
Mitől ember az ember, és mitől nem-ember az, aki ezt a címkét kapta?
A „mások” csoportját automatikusan, ellenszer nélkül féljük és gyűlöljük, vagy lehet-e ez ellen tenni?
Létezik-e olyan politikus, rétor, vagy reklámarc, aki képes a gyűlölet-beszéd ellentettjével tenni a fentiek ellen?
Miért csinálnak alapvetően átlagos, normális, viszonylag jószándékú emberek (és fajzatok) rendre borzasztó, illogikus, kegyetlen dolgokat?
Miért olyan rettenetesek a csoportok néha? (Illetve gyakran, lásd még: világtörténelem.)
Lehet-e az ember humanista még ez után a regény után?

Nagyon kellemetlen írás ez. Kényelmetlen, helyenként gyomorforgató, bűzös, igazán kéretlenül és finomítatlanul szembesít minket a saját valódi természetünkkel – illetve hát azzal a képpel, ami erről az írónő fejében él. (Nem vagyok egyébként biztos benne, hogy ezt a képet szívesen tenném magamévá hosszabb távokon.)
Jobban esett volna egy racionalizálóbb, a valóság technikai elemeire fókuszáló változat, mint ez az érzelmekkel és zsigeri érzésekkel operáló, karakterekre centrált, nagyon mély, felkavaró szöveg.

A Kőszívű ember fiai óta nem utáltam annyira karaktert, mint itt a Feketebárányt.
Karamellát pedig most egy ideig nem kérek, köszi.

>!
Naiva P
Moskát Anita: Irha és bőr

Amikor először megláttam a könyvet és elolvastam a fülszövegét, tudtam, hogy ez egy olyan könyv lesz, amely kiragad a komfortzónámból. Olvasás közben annyi gondolat megfogalmazódott bennem, de most, hogy elolvastam, mégis olyan nehéz „szóhoz jutni.” Ez egy ilyen könyv.
Korábban még nem olvastam semmit sem az írónőtől, de ezután úgy érzem, érdemes lesz minél több könyvét elolvasni. Nagyon különleges könyv. Hasonlót még nem olvastam. Talán még csak filmben láttam. Dr. Moreau szigete, vagy a Zootopia jutott eszembe, de csak nagyon nyomokban.
Ez a könyv olyan volt, mint egy társadalomkritika, ami görbe tükröt állít az emberek számára, hogy sok esetben az állat emberségesebb, mint maga az ember.
A történet három szálon, három főkarakter által haladt előre, de az volt a legérdekesebb, ahogy ezek a szálak összekapcsolódtak. Az én személyes kedvencem nem is kérdés, hogy Pilar volt. Tudtam, hogy naiv és először azt hittem, hogy még butácska is ez a kis borzfajzat lány. Az ő karaktere volt talán a legszerethetőbb, főként az említett tulajdonságaiért, és mert olyan cukinak látatta őt az írónő. Pedig biztos, hogy nem ez volt a cél. Korábban mindent a reklámokból és a szappanoperákból tanult és minden vágya, hogy sapiens lehessen. Ő képviselte azt a megfelelési kényszert, amit sokszor ránk erőltetnek.
Kirill, a blogger riporter őzfajzat volt a legérdekesebb karakter, viszont August volt a legrejtélyesebb szereplő. Rá voltam a leginkább kíváncsi. A történet közben beiktatott rövid kis fabulákat annyira élveztem. Ez a könyv valóban bekúszott a bőröm alá. Olyannyira, hogy eddig úgy érzem, megtaláltam az idei év eddigi legkülönlegesebb magyar könyvét. Abszolút komfortzónámon kívüli olvasmány volt.

2 hozzászólás
>!
Noro 
Moskát Anita: Irha és bőr

A fantasztikus irodalom már (legalább) a Frankenstein óta foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy miért olyan nehéz megbirkózni az idegennel, a furcsával, a másfajtával, mindazzal, amit szívesen nevezünk természetellenesnek. Ezek az idegenek többnyire messziről jönnek, netán egyedi jelenségek, amelyekkel meg lehet birkózni vagy távol lehet tőlük maradni. De mi van akkor, ha bárhol felbukkanhatnak, megjelenésüknek pedig már a módját sem értjük, így nem is tudjuk meggátolni? Marad a modern világ első csodája, a törvényi szabályozás. Paragrafusok közé viszont csak azt lehet szorítani, amit legalább nagyjából értünk. Vagy legalább megpróbáljuk megérteni.

Az Irha és bőr egy olyan szituációt mutat be, amely mindenkiből előhozza a legrosszabbat. Még azokból is, akik ártatlanként kerülnek bele a történetbe, mint a ma született bárány, elnézést a fajizmusért. Vannak, akik először ütnek, és vannak, akik visszaütnek. Vannak, akiket kihasználnak, akik nem ezt érdemelnék, de ők sem kerülnek ki tisztán a konfliktusból. Az állatból átváltozott fajzatok nem csak másképp néznek ki, de másképp is akarnak élni, mint az emberek, hiszen másféle ösztönök vezérlik őket. Ezen az egyszerű átnevelés nem feltétlenül segít – néha pedig azt tanulják el a legjobban, amivel a sapienseknek sem kellene büszkélkednie. A közös nevezőt megtalálni ilyenkor piszkosul nehéz. Főleg, amikor egyik fél hangadói sem akarják igazán.

A fülszövegben is bemutatott jogi-politikai viszály mellett megjelenik egy másik, legalább ennyire izgalmas kérdés is a regényben. Kirill, az őz blogger a teremtés titkát kutatja, vagyis azt, hogyan jönnek létre a fajzatok. Erre sem a tudomány, sem a vallás nem ad kielégítő választ, bár mindkettő keményen próbálkozik. És bár a hogyanra nem, a miértre végül rábukkan. Ez pedig egy nagyon erős egzisztenciális pillanat egy értelmes lény életében: miért létezem, van-e célja annak, hogy létrejöttem? A modern világban az emberi lét egyik sarkalatos pontja talán éppen az, hogy erre nincs válaszunk.

A történet eleganciájához hozzá tartozik, hogy mindez egy ismerős világban (sőt országban), izgalmas sztoriba ágyazva jelenik meg, olyan szereplők szemszögéből előadva, akik bár egészen másfélék, mégis ismerős problémákkal küzdenek. Igaz, az olvasók közül valószínűleg senkinek nincs telepatikus falkaösztöne, de az önállóság és a valahová tartozás dilemmáját attól még jól ismerjük. És ez valamilyen módon a fajzatok többi problémájára is igaz.


Népszerű idézetek

>!
dontpanic P

Követelte, hogy sorolja fel a világ összes faját: Ádámnak képes enciklopédiából kellett puskáznia bóbitás karakarákat és lábatlan kuszmákat.

8. fejezet

8 hozzászólás
>!
Deidra_Nicthea IP

Újságíró vagyok – folytatta Kirill. – Tudod, az mit jelent?
– Hogy nem engednek a sárga szalagos tetthelyen fényképezni, vödörszámra iszod a kávét, és folyton cigizel, pedig a dohányzás súlyosan károsítja az ön és környezete egészségét.

58. oldal

>!
ViraMors P

– Ez a hivatalos szuperképességem. Többet tudok inni a portugál nagykövetnél.

>!
ViraMors P

– A nevem Pilar Mephitis. Apám egy őzfajzat, anyám a televízió.

11 hozzászólás
>!
Deidra_Nicthea IP

Akkor rázhatunk kezet, ha utána egymás seggét is megszagolgatjuk.

188. oldal

>!
lilla_csanyi

– Pilar naiv. Nem lesz szerethető.
– Pilar emberi. Mi másért lehetne szeretni bárkit is?

176. oldal

>!
ViraMors P

A szemkontaktus a ragadozókat felingerli, de nem lehet valakit megzsarolni úgy, hogy közben a cipőjét bámulja.

>!
Naiva P

– Még a saját Bibliájukban is benne van, hogy Isten már az ötödik napon teremtett állatot, embert csak a hatodikon. De ha tényleg az ötödik napon teremtett minket , nem nekünk kellene lennünk az elsőnek? Mi voltunk itt előbb, és erre a sapiensek minden bizonyítékot próbálnak eltüntetni. Szerintük kentaurok és sellők csak mítoszokban léteznek, de ha ez igaz lenne, kik gyűltünk ma össze ebben a szentélyben? Vagy mind egy meséből pottyantunk ide?

105. oldal

>!
Naiva P

A szappanoperák csúcspontja a rút kiskacsa átváltozása. A csúnya lányról lekerül a fogszabályozó és a szemüveg, drótkefe haja egy jó sampontól máris selyemként omlik vállára, kibolyhosodott pulóvere helyett koktélruhát vesz fel. A férfiak, akik eddig átnéztek rajta, kezet csókolnak neki, a korábban rajta gúnyolódó nők irigyen köpik vissza az olajbogyót a martinibe, amikor megpillantják őt a lépcső tetején teljes pompában, szégyenlős mosollyal.

215. oldal

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?
Böszörményi Gyula: 3… 2… 1…
Imre Viktória Anna: Kísértés Rt.
Csurgó Csaba: Kukoricza
Stephen King: A Setét Torony – Susannah dala
Robin O'Wrightly: Város a föld alatt
Böszörményi Gyula: Gergő és a táltosviadal
Virág Emília: Tündérfogó
Szécsi Noémi: Finnugor vámpír
Veres Attila: Odakint sötétebb