Mészöly ​Miklós arcai, tárgyai, tájai 1 csillagozás

Móser Zoltán: Mészöly Miklós arcai, tárgyai, tájai

„A ​hetvenes évek közepén a Kortársban volt egy sorozat, amelyben a címnek megfelelően az írók, költők vallottak kedves tárgyaikról. Ehhez a szükséges fotókat én készítettem, az ittlévőket is, melyek soha nem jelentek meg, ugyanis ez a sorozat -okát csak sejteni lehet- Mészöly Miklóssal ért véget. Az elmúlt években sokszor kezembe került a képeket rejtő negatív, gondoltam, hogy csak meg kellene jelentetni valahogy, persze Mészöly Miklós szövegével, amelyet akkor vagy megírt, vagy nem. Legutoljára a 80. születésnapjára készülődve vettem elő, de akkor már olyan beteg volt, hogy nem tudtam a képekről beszélni vele.
Most, hogy az életmű lezárult, érthető, hogy miért vettem elő ezeket a nagyításokat, miközben tudom, hogy ma már mást mondanak ezek a tárgyak. Ráadásul az egész életét bemutató album összeállításán dolgozva részt kértek az egészből. Sőt, rögtön az élre, az elejére kívánkoztak. S mivel nem tudom pontosan mindegyik eredetét, megkértem Mészöly Miklós feleségét, hogy az… (tovább)

>!
Babits, 2003
80 oldal · ISBN: 9639556092

Népszerű idézetek

Mária P>!

A vadászkalap és a bot – az más. Kellett sétához, barangoláshoz. Amikor valóban szüksége lett volna a botra, eldobta. Inkább elesett.

14. oldal

Mária P>!

[…] a szurdik lejtőjét lefényképeztem, mivel itt ér véget a Saulus története. Ahogy Brueghel az Alpokba, úgy Mészöly ide, a szekszárdi horhosba (“ahol semmi árnyék”) helyezte a damaszkuszi utat.

26. oldal

Mária P>!

Miklós fügefára vágyott. Kaptunk három csemetét egyenesen Szekszárdról.

60. oldal

Mária P>!

Ő maga hihetetlen nem törődömséggel öltözködött. Sokszor kifordítva vette fel a pulóverét, ahogy este ledobta, de az is előfordult, hogy kockás flanelingben jött az Operába. De ha hajlandó volt egy zakót vagy garbót felvenni, a szépség eleganciájával jelent meg. […] Göncz Árpád mondta: “Bessenyei óta a legszebb magyar író.” Bosszantotta. Azt hiszem, nem egyszerű a férfiszépséget viselni.

15. oldal

Mária P>!

A gyermekkor, a kamaszkor helye, azt hiszem, egy kicsit mindig kétértelmű hely marad. Még ha olyannak tudna is megmaradni, amilyen volt, akkor is megszűnik. A mi távozásunkkal szűnik meg…

19. oldal

Mária P>!

Amit Szekszárd a maga atmoszférájával adott, az nagyon mélyen beleívódott írásaimba. Amikor fel próbálok építeni egy szituációt – ha lemeztelenítem –, a gyökér mindig egy nagyon jelentős szekszárdi emlékhez kötődik.

19. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Klösz György: Budapest anno
Jászberényi Sándor: Tíz év háború
Nemes Nagy Ágnes: „Maszk nem takarta már”
Hayden Moore – Carol Souya – Becca Prior: Mesés könyv
E. Csorba Csilla: Ady – A portrévá lett arc
Kovács Ákos: Ákos 50
Lugosi Lugo László: Tükörképek
Bátori Gábor – Haász János – Tóth Barbara: Ipszilon
Robert Capa: A tetten ért halál
Bartis Attila: A szigeteken