A Tündérkert 1921-ben jelent meg először, s a harmadik kötet 1934-ben. Százszámra olvasta hozzá a forrásmunkákat, s könyvtárnyi kötetet gyűjtött belőlük. Hiteles történelmi regény is lett, amelynek egyes mozzanatait a történészek „ tényanyagként” használják. Pedig a „feltámasztott” történelmi személyek, akiknek még „tüdeje, mája” is hitelesnek hatott, ugyanakkor önmagára és barátaira, ismerőseire is emlékeztettek:
A tündérkert Báthory Gáborában, a „halálba farsangoló” fejedelemben kritikusai Adyt vélték felismerni, a forradalmi gondolkodót, a váteszt, s a mellette megjelenő Bethlen Gábor figurájában önvallomást láttak, „akinek Báthory az eszményképe, de aki a kisemberek, parasztok, kereskedők számára csinál egy boldog zümmögésű kaptárt Erdélyből” – olvashatjuk Németh Lászlótól.
Harc, szerelmi tobzódás, kiszámíthatatlan indulatok, okos, messzire világító tervek s az élvezeteken kibicsaklott törekvések, az élettől kicsikart örömök és bűnhődések, meghunyászkodó, alamuszi… (tovább)
Tündérkert (Erdély-trilógia 1.) 76 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1922
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Diákkönyvtár Móra · A magyar próza klasszikusai Unikornis · Nemzeti Könyvtár Magyar Közlöny · Magyar Elbeszélők Szépirodalmi · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi
Enciklopédia 23
Szereplők népszerűség szerint
Báthory Gábor · Bethlen Gábor · Ecsedi Báthory István · Géczy András · Nagy András · Palotsay Anna · Szilassy János
Helyszínek népszerűség szerint
Erdély · Nagyvárad · Kolozsvár · Nagyváradi római katolikus székesegyház · Nagyszeben · Sólyomkő vára
Kedvencelte 6
Most olvassa 11
Várólistára tette 79
Kívánságlistára tette 58
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Azt hiszem, Móricz Zsigmondhoz nekem fel kellett nőnöm. Középiskolában olyannyira nem szerettem, hogy felnőttként is inkább kerültem műveit.
Tavaly egy kihívás okán olvastam tőle, és át kellett értékelnem a korábbi rossz tapasztalataimat. Most, az Erdély trilógia olvasása után pedig azt mondom, alig várom, hogy újra olvashassak Móricztól. A nyelv, a humor, a pimaszság… Nagyon szerettem, alig tudtam letenni a köteteket. Az első kettő nagyon izgalmas, fordulatos, a harmadik inkább gondolkodásra késztető.
Nem ismerem a többi kiadást, de én olyat olvastam, amelyben nem volt szómagyarázat, így az olvasást többször meg kellett szakítanom, amíg utánanéztem egy-egy ismeretlen szónak, latin kifejezésnek. Mindez azonban nem von le abból, hogy ez egy bravúros munka!
Azt mondják, a történelem ismétli önmagát. Hát remélem nem teljesen. De, hogy az emberek nem változnak, az tuti. A fejedelem nem volt egy matyó-hímzés! Ha úri kedve úgy tartotta, agyontapostatott egy embert a lóval, ha egy nő a közelébe került és picit is kívánatos volt, azt megakarta azonnal dönteni, mindegy kinek a felesége, lánya, vagy gyereke volt. De lehetett szép férfi is.
Ebben a korban játszódó könyvet elég sokat olvastam mostanában. Minden nemes kegyetlen, önző, hitvány alak volt. Ha a legfelsőbb vezető nem úgy adakozott, ahogy nekik tetszik, már a meggyilkolását tervezték. Érdekes módon senkit nem érdekelt igazán az ország sorsa. A szegényekről az utolsó bőrt is lehúzták, állatokként kezelték őket. Fura egy világ volt. Vajh' csak nekem ismerős?
Még kamaszkoromban olvastam az Erdély-trilógiát, s Móricz sűrű, vérbő prózája akkor nagyon tetszett. Most jobban szembetűnik a hasonlóság Báthory Gábor és a Sárarany ösztönembere, Turi Dani között. Túl sok a mámor, az evő-ivó-nőfaló tobzódás; és nem tudom, hogy Báthory Gábor világhódító álmai valóban megfogamzottak a fejében, vagy csupán az író fantáziájának szülöttei. Bethlen figurája pedig – nem tagadva érdemeit – túlságosan idealizált: egy pedáns, bölcs iskolamester áll előttünk.
Az eseményeket pontosan követi a regény, és a szegény nép szenvedéseit, a közemberek megpróbáltatásait is híven érzékelteti. Azt mondanám, a – sajna oly gyakran véres – hétköznapok, háborús idők szenvedéseit ábrázolja a legérzékletesebben ez a munka, ez a legfőbb értéke.
Ám a túlszínezett dáridók képe ma már rikítóan hat, és Báthory ösztönlényének és Bethlen hazafias aszketizmusának szembeállítása is kissé didaktikus.
Meglátjuk, hogy tetszik majd a folytatás…
Erdély. Már a szó megpendíti a lelkem húrjait és simogatja a szívem. A sötéten zúgó fenyvesek, zöld mélységbe húzó tavak, fűnőtte, lankás, szelíd sírhalmok régi templomkertben, székelykapuk, bivaly húzta szekerek, és valami ősrégi időtlenség az apró házakat, girbe-gurba utcákat, templomtornyokat nézve múlt és jelen sodrában. Azt nem merném állítani, hogy szász felmenőim hangját súgta a fülembe a máramarosi bércek felől fújó szél, de hogy megszólítva éreztem magam az Erdély trilógia könyvcímeit látva, azt határozottan. Ezért nem volt kérdés, hogy olvasnom kell.
Valami katartikusan hazaérkezős érzést vártam, valami ráismerést, miközben be kellett vallanom magamnak, hogy olyan volt ezzel a trilógiával elindulni, mintha egyszerre nyomnám a gázt és a féket. A Tündérkert uralkodó főhőse a zabolátlan, nyughatatlan, viharként száguldó fiatal fejedelem: Báthory Gábor. Móricz gyönyörűen rajzolja meg alakját: „Báthory Gábor nagy lélek volt: a legkülönb, akit valaha ifjúban remélhettünk: igazi tündérkirályfi, de a tündérek nem e világra valók… Aki ember fia magasabb szellemekkel fog kezet: belepusztul a szerencsébe…” Sistergett az indulatoktól az egész könyv, az ifjú fejedelem minden gondolatában és tettében, egész természetében hirtelen haragú, lobbanékony. Asszony senki tőle nincs biztonságban, óvatlan szó vagy görbe pillantás kardvasat jelent a mellkasba. Irreális lázálmoktól fűtve légvárakat épít, amelyek sorra pukkannak szét a valóság tűfokán. A csalódások, félelmek, örömök pedig mindig bormámoros kirohanásokba fulladnak. Mellette látványos ellenpólusként tűnt fel a regény másik fontos férfi alakja, Báthory mentora, Bethlen Gábor. A józan, megfontolt főkapitány és a heves, szikrázó, forróvérű fejedelem példáját mutatták a kívánt és az elrettentő uralkodónak. Báthory keze alatt a meggyötört, feldúlt, kifosztott kishaza kegyelemért sikolt és bosszút forral. Árulók és ügyeskedők, megtiport vagy épp rafinált asszonyok, vad szenvedély csak romlást szülhet.
Az egyébként érdekes, bár komótosan haladó történethez társuló régi veretes nyelvezet megteremtette a hangulatot, de mégis eléggé nehezítette és fárasztóvá tette számomra az olvasást. Szembesültem azzal is, hogy Erdély adott korszakra vonatkozó történelmét illetően utánaolvasásra szorulok, így a politikai csűrés-csavarások átlátását sem könnyítette meg a körülményes szöveg. Megküzdöttem vele rendesen, de nem adtam, és bízom benne, hogy a folytatással már jobban boldogulok.
Erdélyország kívülről nyomorgatva a töröktől és osztráktól, belül éhínség, hadisarcok és nép már belefáradt a hadakozásba. A trónon egy az élvezkedő (bor, harc és nők) fejedelem ül, aki nem foglalkozik olyan apróságokkal, hogy a népe hogyan érzi magát az ő tündérkertjében. Szerteágazó betekintést kaphattam az akkori korképről, politikai viszonyokról és hangulatról.
Nem teljesen ilyesmire számítottam, kaptam hideget, meleget az akkori virtusból. A nyelvezete miatt néhol kicsit nehezen haladtam, de összességében érdekes volt és tanulságos.
Szép ősi nyelvezettel, történelmi események színes és mindennapi részletességű rajzolata ez a regény. Nem mindíg követhető könnyen a szereplők sokasága, de Bánffy Miklóstól ismert erdélyi családok nevei ismerősen csengtek. Nem állítom, hogy mindig jól követtem a politikai megfontolásokat, mégis örülök, hogy betekintést nyerhettem ebbe a történelmi időszakba. A trilógia többi része is izgalmasnak ígérkezik, biztos, hogy folytatódik a történelemmel való találkozás.
Azt hiszem,hogy megtaláltam a "Kinsbridge"trilógia magyar megfelelőjét,csak a miénket Erdély trilógiának hívják!Bár én igazán nem vagyok Móricz rajongó,és a Kossuthon hallottam egy rádió közvetítést ezért utánanéztem a MEK-en.És nem csalódtam.Tényleg fantasztikus ez a történelmi trilógia!
Wass idealista.
Tamási naturista.
Móricz realista.
Bele a közepébe, itt nincs szépen elfedett mondat, itt kérem virtus van a legmagyarabb fajtából.
Nincsenek tabuk, az asszonyok derékra lesznek döntve, a főurak ki lesznek véreztette, a nép pedig éhezik.
Aki dolgozni akar attól elvesszük a várost, a földet és minden egyéb javakat mert hogy is képzeli az a szász polgárság, hogy itten megpróbál építkezni, szépítkezni a maga javára, a fejedelem megzsírozása nélkül.
Ja és persze iszunk de abból jó sokat, némettel, törökkel, katolikussal és kálvinistával végül is mindegy, csak lehessen veszekedni.
Valahogy úgy érzem magam mint a Csendes Don után, csak ez a miénk a mi történelmünk, ezért még mélyebben érint, sajnálom és szégyellem magam ez a mi múltunk és bizony erről elég szépen, sunyin szeretünk megfeledkezni.
Letargikus élmény, de talán végre szembe kell néznünk önmagunkkal és pontosan ezek az élmények vinnék előre a nemzetett, erről a könyvről szívesen vitáznék, beszélgetnék sokat sokfélén gondolkozó emberrel.
Többet adott, és többet vett el mind bármi amit eddig Erdélyről olvastam.
Eléggé gondban voltam a csillagozással, megrázott és felkavart, de egy jó könyvnek nem az a feladata?
Mit mondhatnék, pironkodva vallom be, hogy nem vagyok járatos Móriczban, középiskolás koromban falra másztam attól a kifejezéstől, hogy „parasztábrázolás”, hát kit érdekelnek a parasztok, hercegeket ide nekünk, fejedelmeket és jóképű főurakat! :)
Ez biztos valamiféle személyes perverzióm egyébként, a Tündérkertben mindenesetre megkaptam őket, de nem úgy, mint vártam, ezek a főurak igazi görények, a nép éhezik, ők meg zabálnak, az asszonyaikat sorra kapja el a fejedelem, ők meg zabálnak, az országot két oldalról tépik, ők meg zabálnak… nesze neked, realizmus, arra jó az egész, hogy képen törölje az embert a szürke valóság. Ha hiszitek, ha nem, a regény egyik fele tulajdonképpen arról szól, kit, mikor és miképpen környékez meg a fejedelem, a másik fele arról, kit, mikor és miképpen ölnek meg – bor, nők és kard, tényleg ennyi lett volna, amit a dicső Erdély fel tudodd mutatni?
Jó kis regény mindenesetre, akkor is, ha Bethlen túlbuzgósága éppoly idegesítő, mint Báthory alkalmatlansága. Az apró visszaemlékezések, a pszichológiai megközelítések teszik érdekessé az egészet, nem szimplán történnek a dolgok, hanem látjuk azt is, hogy miért történnek, a belső monológok megmagyarázzák és emberivé teszik a legostobább tetteket is, van itt irigység, őrület, rettegés, szánalom – igen, realizmusnak is nevezhetnénk.
És mégis, olvasás közben gyakran azt éreztem, hiába a korábbi művek naturális hatása, a Tündérkertben mintha visszaköszönne még a kései romantika, nem olyan ez, mint egy Jókai-regény, de nyomokban ott van Móricz kezében is az elődök befolyása.
A nemrég debütált filmsorozat miatt kezdtem el olvasni a trilógiát.
Érdekes volt az első rész, pláne, hogy olyan helyszíneken játszódik, melyek nagy részén jártam a közelmúltban Erdélyben.
A nyelvezet néha nagyon archaikus, nehézkes, cirkalmas, de nyilván a kor, amiben játszódik, ilyen volt.
Nagyon klasszul építi fel az író a karaktereket, mélyrehatóan mutatja be belső vívódásaikat, kapcsolatukat a világgal, de azt hiszem, ebben Móricz amúgy is remekelt más regényeiben is.
Megjegyzem, ha be akarnánk tartani azt a bizonyos törvényt, ezt a könyvet be kellene fóliázni, jó erősen, és templom és iskola 200 méteres körzetében árusítani sem lehetne, a filmsorozatot pedig csak este 10 után lehetne vetíteni, és kizárólag 18-as karikával, mert igen, ilyen tartalom van benne, ráadásul 18 alatti szereplővel. (A fejedelem szebbik nem iránti kicsapongásairól már ne is beszéljünk, és ezek nem csupán írói fikciók.)
Ezzel semmi gond nincs amúgy, mármint azzal, hogy ilyesféle témafelvetés van a sztoriban, akár van valóságalapja, akár nincs, az élet ilyen, a baj a hozzállás.
Mindegy is, jó könyv volt. Várom, a filmsorozat hogyan fejezi be az első részt, illetve lesz-e „vásznon” is folytatása.
Népszerű idézetek
Istenemre, szép ez a világ, szépek a füvek, a hegyek, tavak, folyások, mezők, a föllegek: csak egy csúf van benne, az emberi állat…
229. oldal
Az asszonyi lélek minden sziklánál erősebb: nincs a bajoknak s nyomorúságoknak felhője, amelyet el ne viselne.
380. oldal
Talán még soha erre életében nem gondolt: erre a magyar összetartozásra. Ő már itt született a törékeny világban, ő már nem látott a régiből… neki már más nem jutott, csak a belenyugovás, hogy ez így van…
56. oldal
– Nem kell edény? – kérdezte, a természetes megkönnyebbülést várva a részegnél.
– Nem, nem, nem – mondta Imreffyné –, csudálatos nagy természetje van, soha nem okádik.
94. oldal
A vénasszony jött be, hogy a tűzre tegyen, mikor meglátta őket, ördögi vigyorgásra torzult az arca, azokat egy csöppet sem zavarta az ő bentléte, s rekedten virnyogta:
– Gyakjad csak, gyakjad, nagyságos uram, az én jó nagyságos asszonyomat.
76. oldal
Ó, a Biblia csodálatos könyv, isteni hangok valóban: ha a megfájdult szívű ember felüti bármely fokán: közvetlen és egyenes üzenetet kap az égtől… Nem lehet azt a rémülettel teljes elragadtatást kimondani, amely e szavaknak hallatára eltöltötte a fejedelemasszony szívét: van isten, valóban van hát isten, aki igazságot tesz érettünk úgy, amint mi magunk reméljük az igazságot.
54. oldal
Minthogy neki csak a létezés csodája volt a gyermek, és nem örömének, boldogságának és szenvedésének gyümölcse, idegenül és tisztelettel, sőt csodáló indulattal foglalkozott velük… Az anya úgy, mintha semmi különös titok nem volna rajtuk…
50. oldal
A fejedelemné ránézett, s a könnyek benne valami ellenszegülést keltettek. Igazságtalannak s méltatlannak találta, hogy úgy tünteti fel az egész világ ezt a helyzetet, mintha egy férfiért volna a világ. Félretaszítottnak, második sorba taszítottnak érezte magát. Itt ő az első személy! Itt őmiatta kellene mindennek történni! És itt minden szem és minden szó és minden mozdulat valaki mást szolgál. Nem őt. S őt is kiszolgáltatják, sőt rákényszerítik, hogy ugyanúgy szolgáljon.
24. oldal
…kis országot a nagyhatalmak egy rossz percért árvízként gázolhatnak keresztül… hogy kis országnak más politikája nem lehet, mint veszteg ülni s gyarapodni polgári mesterséggel, amiben lehet… hogy kis országnak csak egy főgondja lehet, az, hogy ellenséget a határain be ne engedjen… s hogy kis országnak különösen meg kell becsülni a mestereket, a kalmárokat s a pénz csinálásához értőket… mert kicsiny ország kardjának csak akkor van ereje, ha mögötte a polgárság rakott szuszékjai s tömött erszényei állanak…
30. oldal
A sorozat következő kötete
Erdély-trilógia sorozat · Összehasonlítás |
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Kemény Zsigmond: Özvegy és leánya 80% ·
Összehasonlítás - Kertész Imre: Sorstalanság 77% ·
Összehasonlítás - Jókai Mór: A Damokosok 91% ·
Összehasonlítás - Gyulai Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája 81% ·
Összehasonlítás - Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan 93% ·
Összehasonlítás - Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula… 93% ·
Összehasonlítás - Dallos Sándor: Aranyecset 92% ·
Összehasonlítás - Kodolányi János: Julianus barát 90% ·
Összehasonlítás - Passuth László: Fekete bársonyban 90% ·
Összehasonlítás - Alexandre Dumas: Húsz év múlva 88% ·
Összehasonlítás