Rokonok 610 csillagozás

Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok Móricz Zsigmond: Rokonok

Kopjáss ​István egy nap arra ébred, hogy megválasztották Zsarátnok főügyészének. Kultúrtanácsnokként – más szóval utolsó senkiként – dolgozott addig a városházán, s most, hogy a jó szerencséje és a forgandó véletlen ilyen magas pozícióba juttatta, minden szebbnek tetszik körülötte: egyszeriben a felesége is vonzó szépasszonnyá válik, a városban mindenki előre köszön és gratulál neki, s kínban született frázisát – hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon – mélyenszántó bölcsességként ismételgeti boldog- boldogtalan. Kopjáss, ez a se okos, se buta, de a maga módján tisztességes és idealista gondolkodású ember nagy reményekkel vág neki új munkájának: a törvényesség őre lesz a városban, s kitartó munkával – ha a polgároknak mindig elmondják, mire költik a pénzüket – talán még azt is el lehet érni, hogy a magyar ember szívesen fizesse az adót, s önzetlen örömmel szemlélje a köz boldogulását. A hatalom édességét azonban hamarosan megkeserítik az innen-onnan előbukkanó… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1932

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Életreszóló olvasmányok Kossuth · Európa Diákkönyvtár Európa · Diákkönyvtár Móra · Millenniumi Könyvtár Osiris · A magyar próza klasszikusai Unikornis · Kincses Könyvek · Sulikönyvtár

>!
PairDime, Szeged, 2019
ISBN: 9786155950759
>!
Kossuth, Szekszárd, 2014
256 oldal · ISBN: 9789630976831
>!
Kossuth, Budapest, 2014
302 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630980548

36 további kiadás


Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Kopjáss István

Helyszínek népszerűség szerint

Magyarország


Kedvencelte 39

Most olvassa 25

Várólistára tette 155

Kívánságlistára tette 37

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina IP>!
Móricz Zsigmond: Rokonok

Hogy én hogy utálom ezt a könyvet.
(Ez részemről bók, mert ahhoz, hogy így lehessen utálni, nagyon jól meg kellett írni.)
Töredelmesen bevallom, Móricz művei soha az életben nem tartoztak a kedveltjeim közé, és akkor még finoman fogalmaztam. Nagyon finoman. Van, amit szeretek: a Barbárokat, az Árvácskát nagyon. (Pedig egyik se móka meg kacagás.) De legnagyobb részüktől a hideg lel. És nem mindegyiktől azért, mintha olyan jól meg volna írva… de ettől a könyvtől speciel azért. Is.

Kitűnő korrajz, annyi bizonyos. Enné meg a fene, túl jó. Azt is értem, hogy miért lett hirtelen olyan aktuális. Én mindent értek. De értsenek meg engem is, ha nem szeretem olvasni a hatalom fogaskerekei közé került becsületes kisember történetét, ahogy megyen lefele a lejtőn, hanem legszívesebben kiabálnék vele, mint a gyerekek a bábelőadásokon, hogy nézz már hátra, ki jön mögötted, nem látod, hogy ki akarják törni a nyakad? Mert ez a Kopjáss, ez egyfelől túlságosan okos – olyan összefüggéseket lát át pillanatok alatt, amiket én még harmadik olvasásra is csak úgy nézegetek messziről, mint az integrálszámítást –, másfelől annyira kétségbeejtően naiv, hogy szeretném fejbe verni, és látványosan nélkülöz mindenfajta felnőttséget. Ami oké lenne, ha húszéves lenne, de, könyörgöm, negyvenöt! Egy ennyi idős ember már ne viselkedjen úgy, mint egy kisiskolás…

Úgyhogy én most nem fogok sokat beszélni arról a temérdek korrupcióról, összejátszásról, érdekkapcsolatok bonyolult hálójáról írni, amelyről ez a könyv látványosan szól. Azokról a döntéshozókról, akiket az alájuk rendelt emberek nem emberekként, hanem maximum munkaerőként vagy pénzforrásként érdekelnek, de leginkább még annyira se. Ezt megtették előttem mások, jobban, mint én valaha is tudnám. Persze, hogy rosszul esik belelátni ebbe a vidámságában is szomorú, bűnös, hétköznapian gonosz szövevénybe, amelybe ha kívülről a jó szándékú ember belekerül, az vagy hasonul, vagy bukik (vagy mind a kettő), de változtatni rajta nem tud. És még csak nem is azok teszik tönkre, akiket megvet, hanem azok, akiket szeret.

Csak annyit jegyzek meg csöndesen, hogy olyan szép virtuális világ ez, mintha a Mátrixot látnám. (A Mátrixot Móricz Zsigmonddal talán még nem hozta össze más…) Szédítő pénzösszegekkel dobálóznak, amelyek nincsenek is, de azért házat vesznek rajtuk, persze olyan házat, amelyiknek levegőből van a fala. Csak az igazat meg ne mondja nekik valaki valahogy (ld. piros vagy kék pirula), mert megsértődnek, vagy meg se hallják. Nemcsak Kopjássnak nem sikerült felnőni… Sok-sok kiskölyök története ez, akik játszótérnek nézik Zsarátnok városát, ahol kizárólag az ő játékszabályaik szerint szabad játszani, és ha valaki nem akar, vagy ne adj’ Isten más szabályt akar, azt mindenki utálja. Azt, hogy közben emberek halnak éhen körülöttük, észrevenni csúnya dolog. Sőt, nincs is. Fuj.

Ennek a virtualitásnak felel meg a regény elbeszélésmódja is. Nincs mindentudó elbeszélő, nincs egyetlen nézőpont. Sok-sok egymás mellett létező nézőpont van, sokféle tudat, gondolkodásmód, és senkinek nincs meg minden információja, legfeljebb több információja a másikénál. A pletyka pillanatok alatt terjed, de attól csak pletyka marad, hihető, de ellenőrizhetetlen, egyoldalú, veszélyes. Mint amit a brit tudósok szoktak kideríteni.*

Nincs ebben a regényben felnőtt ember, csak egy: szegény Lina. Ő tud dolgozni, ő tudja, hogy három meg öt az nyolc, nem huszonhatezer. Meg hogy a még meg se kapott pár száz pengős főjegyzői fizetésből nem lehet százezer pengős villát venni, még áron alul se. Azért is inkább anyja a férjének, mint felesége. Ez el is hangzik a regényben, de ha nem hangozna el, akkor is egyértelmű lenne, valahányszor a főügyész úr nem mer hazamenni, mert akkor el kellene mondani, hogy megbukott matekból aláírt valami marhaságot – ugyanakkor tulajdonképpen nagyon is szeretne hazamenni, mert ezt most azonnal meg kellene beszélni az asszonnyal, majd az megmondaná, hogy lenne jó. Illetve mégse szeretné, hogy megmondja. Mert ha megmondja, abban nincs köszönet. Mert Linának nincs fantáziája, ugye, azt viszont sajnos tudja, mi a különbség az ideiglenes és a valódi szerződés között, sőt még azt is észreveszi, ha a városi közparkból dísznövényt lopnak. (Milyen már. Mármint az, hogy észreveszi.)
Érdekes lenne megírni azt a verziót, amelyikben Szentkálnay Lina kerülne a főjegyzői székbe a rengeteg józan eszével. Sokkal gyanakvóbb lenne, saját magával szemben is – nem felejtené el a régi barátokat, nem fogadná el olyan gyorsan az újakat – nem találna ki újdonságokat, hónapokig, évekig spórolna türelmesen a fizetéséből – ha bírná odáig, mert mihelyt megértené ezt az egész maszlagot, jó eséllyel ott hagyná az egész brancsot a fenébe, játsszanak tovább nélküle. Vagy belekeseredne, hogy a gyerekeit eltarthassa. (Akikre egyébként, megjegyzem, a férje egyszer se gondol, ha nincs éppen otthon.) Vagy még nagyobbat bukna. Ki tudja.

Kopjáss István nem felnőtt. Iskolás gyerek (szeret és tud is segíteni a fiainak a leckében), aki egyre jobban megveti az egész úri közönséget, de azért nagyon meg is akar felelni nekik, és a jelenlétükben szándékán kívül is úgy beszél, hogy megfeleljen. A végzet asszonyának** a jelenlétében viszont negyvenöt éves létére úgy viselkedik, mint egy hormonoktól fűtött kamasz. Ott kellene hagyni a korábbi pozíciójában, ott elvolna holta napjáig, minden fizetéskor hazaadná az összes keresetét, és hagyná, hogy a nála okosabbak irányítsák, a végzet asszonyát meg messze elkerülné. Így viszont pár nap alatt eligazodik a városi korrupció összes virtuális bugyrában, de arra nem jön rá, hogy ha elkölti a konyhapénzt, nem lesz ebéd. Kicsi se, nemhogy száz fős. Meg arra se jön rá, hogy aki hatvan papíron hazudott, az szóban is hazudhat. (Ezt mondjuk időnként nem értettem. Hogy nem jön rá? Valószínű leginkább nem akar rájönni. Ő is virtuális világban él.)

Nem jön rá. Csak megyen lefele a lejtőn. Én meg utálom olvasni. A Tündérkert volt még ilyen, hogy a fejedelem négyszáz oldalon keresztül megyen lefele a lejtőn. Annyira fájdalmas, az ember már száz oldal után szabályosan kívánja, hogy ugyan érjen mán le, de ő csak megyen. A Rokonok ugyanez. Engedtessék meg nekem, hogy utáljam.

* Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmondjam, milyen kiválóan idegesít ebben a háború előtti beszédstílusban a „kérlek alássan”. A „kérlek” és a „kérlek szépen” szintén. Egy darabig hangulatos, de egy idő után falnak megyek tőle. És van olyan ismerősöm, aki most is így beszél!!! Lehet, hogy ezért idegesít? Hm. De az is lehet, hogy azért, mert egy másik kifejezésre emlékeztet, ezért képtelen vagyok komolyan venni. Nálunk a családi zsargonban (értsd: szigorúan szülők és gyermekek közötti érintkezésben) használatos ennek egy sajátos változata, a „… alássan”, amely kifejezésben a … helyére a nemi tevékenységet jelentő négybetűs ige egyes szám második személyű, jelen idejű, kijelentő módú alakját tessenek behelyettesíteni, tárgyas ragozásban. Távolról sem sértés, annyit jelent, hogy „ezt jól elszúrtad, de nem helyrehozhatatlanul, nem is haragszom érte, csak máskor jobban vigyázz.” (Aki az efféle sajátos nyelvi jelenségek dinamikájára kíváncsi, utasítanám ide.)
** Aki ebben a Móricz-regényben kivételesen ugyanolyan hideg és racionális, mint a feleség. Még a nevük is hasonlít, mintha ugyanaz a nő volna mindkettő. A férfinak a világon semmi oka ilyen erejű vonzalmat érezni iránta. Persze, van neki dereka meg minden egyebe, de hát az a többi nőnek is van. Ebből a szempontból ez a Móricz-regény üdítő kivétel. Halálosan unom, hogy az összes könyvében van férfianként 1 db rendes, dolgos, hideg asszony meg n db (n ≥ 1) buján csábító szerető. Egy ideig izgalmas, na de minden regényben?!

23 hozzászólás
Juci P>!
Móricz Zsigmond: Rokonok

Esküszöm, az ilyen könyveket olvasom a legnehezebben. Talán jobban megvisel, mint az erőszak vagy a szenvedés bármilyen ábrázolása. Két dolog keserít el benne rettenetesen, és Móricz mindkettőt eléggé zseniálisan festi le: az egyik ez a mutyizós, sógorkomaságra épülő magyar világ, ami szinte semmit nem változott az elmúlt bő nyolcvan évben, mióta ez a regény megjelent. Ahol iszonyatos pénzek tűnnek el feneketlen zsebekben, és mindenki csak a lehúzásra utazik. A másik a mélyvízbe került kisember története, akiről tudható, hogy el fog bukni, mert sem nem elég gerinces ahhoz, hogy a fejét a (szenny)víz fölött tartsa (és mondjuk tragikusan, katartikusan bukjon, mert a bukás akkor is garantált), sem nem elég rafinált ahhoz, hogy tudja folytatni a játékot, amibe belecsöppent.
Ha egy szóval kéne jellemeznem ezt a könyvet, az jut eszembe, hogy stressz. Lehet, hogy jobb lett volna, ha gimiben elolvasom, akkor talán még nem nyomasztott volna ennyire. Vagy jobb, hogy most meg értem és átélem?

3 hozzászólás
Zsuzsi_Marta P>!
Móricz Zsigmond: Rokonok

„Barátom, vigyázni kell a rokonokra” – figyelmeztette Berci bácsi Zsarátnok frissen kinevezett főügyészét, Kopjáss Istvánt a regény 68. oldalán! S milyen igaza volt és lett!

A csillogás, a befolyás, a rang vonzza a rég látott ismerősöket, rokonokat, akik remélik, hogy a ranglétrán magasabbra jutott illető hátán ők is felkapaszkodhatnak egy olyan magasságba, ahol garantált jólét, elismertség, tisztelet jut mindenki osztályrészéül, ahol egyszer s mindenkorra megszűnik minden anyagi és egyéb gondjuk. Nem is sejtik, hogy éppen ez a talmi csillogás mekkora veszélyt hordoz magában!

Kopjássék jómódban, de szolidan, meghatározott és megszokott keretek között élt élete, életmódja került veszélybe a kinevezéssel, a „felemelkedéssel”, amit felesége, Lina kezdettől fogva érzékel és átlát, s erre férjét is figyelmezteti. Hiszen a ranghoz illő – és főként a ranghoz mások által elvárt – életmód idegen, taszító, akárcsak a mutyizás, a korrupció, az eltussolás, a hazugság, a becstelenség, melyek beszennyezik a korábbi szolid életet, a becsületet, a jószándékot, elismertséget, hírnevet, és tiszta lelket.

Móricztól ez a kedvenc regényem, jó volt – hosszú évek után – ismét olvasni, s nemcsak ízes magyar nyelvezete, a kiváló karakterek, hanem örökérvényű mondanivalója miatt is.

Cicu>!
Móricz Zsigmond: Rokonok

„Magyarország a rokonok és a panamák lápvilága”
Sokadik újraolvasás után is kedvenc.
Megdöbbentő, hogy a regény 1932-ben íródott, de akár ma is íródhatott volna, mert megállja a helyét most is…sajnos. Olvasás közben mindig olyan „Vissza a jövőbe” feelingem volt. Nem változott semmi, a nagyhal megeszi a kishalat. Ugyanolyan mutyiország vagyunk, mint akkor, csak a nevek változtak.

vmonika_>!
Móricz Zsigmond: Rokonok

Most akkor hogyan „csillagozzak” egy ilyen Móricz regényt? Öt. Mert zseniálisan van megírva. A pazar nyelvhasználat csak úgy simogatta az irodalomra éhező kis lelkecskémet. És akkor a történet. Egymás mellé tettem két évszámot: 1932 (feltételezem, ugye jól?) és 2017. Elgondolkodom. Aztán elszomorodok. Úgy látszik, az évszámok változnak, Magyarország meg nem annyira… A világ se…Az emberek se. Fájdalmasan aktuális regény ez. És akkor most lehet mondani, hogy „ahj, ezek a kötelezők minek kellenek…nem értenek már a diákok semmit belőlük…nem érdekli őket…” Persze, hogy nem, mert úgy van tálalva. Csak kéremszépen az a helyzet, hogy ennek a könyvnek (és még sok másik ilyen „kötelezőnek” is) éppen olyan érvényes a mai világban is a mondanivalója, mint amilyen akkor volt. És ezek után még csak annyi kérdésem lenne, hogy ha nem ezek a regények, akkor mik őrzik meg ezeket az örök érvényű tanulságokat? De már elkanyarodtam. Visszaolvasva most az értékelésem, látom, hogy jócskán megviselt engem lelkileg ez a könyv, csak a felszín alatt, egyre inkább húzott le mélybe, alattomosan és sunyin, akárcsak olyan istenáldása rokonok meg nemrokonok, mint amilyenek a könyvben is. Én meg engedtem neki, mert nem tudtam, hogy hogyan ne engedjek. És amikor ott kellett volna lennie az elégedettségnek, hogy „befejeztem” akkor nem volt ott, csak ez a düh és frusztráció van most bennem, hogy így elbántak velem, pedig azt hittem, én bántam el a regénnyel. És ez a helyzet valahogy kísérteties párhuzamot mutat a főszereplőjével, és ez tetszik vagy sem, eléggé mesteri, azt hiszem.
De egy fél csillag azért mégis mínusz. Mert újraolvasni valószínűleg nem fogom, annyira mégsem tudott magának megfogni. Viszont amit adott, azt száz csillaggal sem lehetne eléggé értékelni.

2 hozzászólás
Roszka>!
Móricz Zsigmond: Rokonok

Valahogy ez a történet az ötös lottó nyerteseit juttatja eszembe, ha megütik a főnyereményt. Olyan rokonok is előkerülnek, akikről sosem hallottak, és mind tartják a markukat. Ha ad pénzt, gyorsan elfogy a nyeremény.
Itt a becsületetesség, a korrupció ellenesség, a jó szándék mások érdekében, a tisztaság fogyott el, ahogy jöttek a rokonok, azok is, akiket évtizedek óta nem is látott. Markot tartani pénzért, vagy egy zsíros állásért. Sajnáltam szegény főügyészt. A feleségét szintén, mert ő előre látta hová is viszi a jólelkűség az urát.

tgorsy>!
Móricz Zsigmond: Rokonok

Középiskolában kötelező volt és én mindent megtettem, h. kibújjak alóla. Olvasónaplót kellett írni és már a buktatással fenyegettek mikor kegyeskedtem elolvasni. Az olvasónaplómat Pető papa körbehordozta a nevelőiben.
Kíváncsi lennék rá mit értettem akkor belőle? Hogyan értettem?
Hangoskönyvben hallgattam most. Szenzációs.
Telitalálat!
Ugyanakkor elkeserítő, h. az elmúlt 80-90 évben semmit nem ment a világ előre. Ugyanott vagyunk, abban a poros-dohos, uram-bátyámos, ragadós, korrupt, genyós maszlagban.

15 hozzászólás
cseri P>!
Móricz Zsigmond: Rokonok

Történt ez, történt az, és bámulatos, hogy mindez mit sem változott.

1 hozzászólás
Dénes_Gabriella >!
Móricz Zsigmond: Rokonok

Ennek a könyvnek a kedvencelésátlagát elvitte a szombat vize. :(
Sajnos az határozza meg leginkább – ahogy az értékelésekből is látszik… –, hogy kötelező olvasmány, amit nem élveznek a fiatalok. Ugye, a kötelező olvasmányok eleve hendikeppel indulnak…
*
Bár tanári végzettségem is van, sosem akartam tanítani intézményes körülmények között, és viszonylag ritkán történik meg velem az, hogy egy-egy olvasmány kapcsán ötleteim támadjanak, tanítási ötleteim. Persze, szerintem most az is közre játszott, hogy miután elkezdtem olvasni, és kb. ötven oldal után kezdett kialakulni bennem egy kép a műről, elolvastam egypár értékelést, és elszomorodtam. Mert hogy lehet az, hogy egy ilyen értékes és érdekes művet csak azért lehúzni, mert kötelező. És rögtön ötleteim támadtak, hogy milyen érdekes volna így meg úgy tálalni az ifjaknak, ha nem is volna kedvencük, de jobban értenék, és főleg… hát ha valami, akkor ez a maga groteszk (?) módján valóban az életről szól, arról, amiből manapság sem nőttünk még ki, sem itt, sem ott.
*
Remekül megírt történet arról, hogy ha ma engem, egy egyszerű aktatologatót, aki csak azért indul egy megmérettetésen, mert kell még egy név, megválasztanának strómannak, pardon… hát valami magas hivatalra, akkor mi történne. Hja, kérem, még a kitagadottforma szerelemgyerek nagyanyám testvéreinek leszármazottai is puszipajtásaim akarnának lenni.
A történetben volt egy-két olyan eszmefuttatási rész, amit olvasás közben szívesen kivágtam volna a fenébe, ha jól emlékszem, mindahány Kopjáss István ilyen-olyan jó lelkű eszmefuttatása és utópikus merengése volt. Aztán a vége felől teljesen értelmet nyert az is, hogy miért kellettek a műbe azok a cselekménylassító „filozofálgatások”. Óriási kontrasztot teremtenek, mondhatnám azt is, hogy az ideák világa és a valós események között. Szóval szerintem érdemes végigrágni magunkat a műnek eme feszültségkeltő (mikó' lesz má' ennek vége jellegű feszültségről beszélünk) részein.
Külön kedvenc exkurzusom a regényben megjelenő menekült erdélyi, udvarhelyszéki székely ember és az ő feltűnésekor előadott rövid és frappáns gondolatsor és jellemzés. (Igazából nem lep meg, mert az tény csak manapság már nem említik, hogy az 1920-ban Magyarországra menekültek, a „vagonlakók” egyáltalán nem voltak szívesen látottak, és falragaszokkal, újságcikkekkel küldték őket haza, hogy ne élősködjenek a magyarokon. Tehát valószínűleg 1932-ben sem volt sokkal kedvezőbb a megítélésük, még az állásban lévőké sem.)
Remek Édes Anna-áthallás van a regényben, egy oldal az egész, és mégis nagyon ütős és félreismerhetetlen. Kicsit bele is borzongtam.
Szerintem briliáns a Magadléna (--> Léna) és Lina közötti párhuzam. Valami fantasztikus. Míg a vágyott nő neve is arisztokratikus – nem ám Magdolna, hanem Magdaléna –, sosem Léna, sosem Magda, addig Lina csak Lina, jóformán azt sem tudjuk meg, ez a beceneve, vagy már az önállósult, utónévvé vált becenévvel van-e dolgunk. Arról nem is szólva, hogy a lina bizonyos tájegységeken leánygyermeket is jelentett, kicsit pejoratívan használták. Esetleg még ez is benne lehetett a névválasztásban; és ha ebben nem tévedek, akkor még erősebb a kontraszt.
Az uram-bátyám rendszerről nincs semmi különösebb megjegyzendő, hacsak az nem, hogy milyen szépen kialakul a „dombornyomás” egy-egy esemény/hivatal körül, milyen hirtelen kiderül, ki a békaróka, a rókabéka, hogy rokon vagy nem rokon. De ezt a témát már amúgy is nyúzták eleget, úgyhogy elengedem.
Végezetül annyit jegyzek meg, hogy szerintem a 2006-os film is jó; előbb láttam, mint olvastam, és a film hozta meg a kedvem. (Nekünk talán nem volt soha kötelező, vagy csak főiskolán… nem igazán emlékszem; a toposzokra igen, tehát a tananyagban benne volt, de nem volt alapmű, asszem.)


Népszerű idézetek

Cicu>!

Ó, ravaszok ezek… Politikusok, tudják, hogy kell az embernek letörni a reményeit…

29. oldal

3 hozzászólás
Cicu>!

A szép szavakkal csínján kell bánni.

41. oldal

Cicu>!

(…), de hát egy asszonnyal nem lehet bírni, egy asszony nehezebben szokik le a természetéről, mint egy egész város.

14. oldal

1 hozzászólás
Cicu>!

(…) ez az élet; a legnagyobb szerelem is megfakul idővel.

255. oldal

2 hozzászólás
Cicu>!

(…) az újságírókra nagyon vigyázni kell, kitűnően értenek hozzá, hogy abszurdumokat csináljanak.

42. oldal

Cicu>!

A mai nehéz viszonyok között nem lehet pénzt előteremteni levegőből, ha még olyan remek is az üzlet.

65. oldal

Cicu>!

Mosolyog, hogy az mindig úgy volt, kell szegény embernek is lenni.

70. oldal

Cicu>!

– Hja, barátom, egyszer hopp, másszor kopp…

98. oldal

Foximaxi>!

Az Állam az emberek szemében misztikus hatalom. Öncél. Nem az emberek élete fontos, hanem az, hogy az Állam viruljon. Az Állam felfalja a gyermekeit. Ez az igazi Krónosz. Azt mondják, államban élünk. Nem: az Állam él belőlünk.

183. oldal

Kapcsolódó szócikkek: állam · Kronosz / Saturnus
1 hozzászólás
Cicu>!

– Hát csak azt akarom mondani kedveském, hogy az újság… ez az első… mindig az újság az első… mert a közönséget tájékoztatni kell… tehát programot kell adni, mert ezt várják.

33. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kertész Imre: Sorstalanság
Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Németh László: Égető Eszter
Fekete István: Tüskevár
Szabó Magda: Az ajtó
Rideg Sándor: Indul a bakterház
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Fehér Klára: Bezzeg az én időmben
Rejtő Jenő (P. Howard): A tizennégy karátos autó