Az ​Isten háta mögött 79% 266 csillagozás

Németh László azt írja róla: „Minden Móricz-regény közt a legnyugateurópaibb.” Számos újítással eltávolodik elődei (Jókai, Gárdonyi, Mikszáth) realista prózájától, ami háttértudás nélkül is azonnal érezhető. Nincs meg a történet hőse, nem látjuk át az események és a társadalom nagy egészét, de még a szereplők lelki világából is csak morzsákat kapunk. Pár jelenet, néhány gondolat és sok sikert az olvasónak az megfejtésükhöz!
Az eseményeket egy-egy kiragadott jeleneten és párbeszédeken keresztül ismerhetjük meg. Nincs a történetnek főhőse, kicsit mindenkinek a lelkébe belelátunk, sok nézőpont megjelenik, de közben meg mintha senkiről se tudnánk meg eleget. Nem ismerjük meg a múltjukat, és az sem derül ki, hogy a történet után mi lesz velük. Olyan, mintha nem is konkrét szereplők, hanem inkább csak szerepkörök lennének benne. Senkit sem ismerünk meg igazán, és senkihez se kötődünk annyira, hogy különösebben érdekeljen a későbbi sorsa. Még a nevük sem derül ki. Persze lehet, hogy mindez nem is fontos, hiszen pont azt mutatja be Móricz, hogy milyen egyhangú és jelentéktelen az életük ott az Isten háta mögött eldugva. És közben mégis kissé gúnyosan, de megmutatja, hogy nekik is vannak gondjaik, még ha ez kívülről nézve jelentéktelennek is tűnik.
Van néhány dolog ebben a könyvben, amitől nagyon nehéz szeretni és élvezettel olvasni. Például, hogy semmi másról nem szól, mint hogy a városban az összes férfi egyetlen nőt akar (azt persze nem igazán tudják, miért pont őt…), de az sem igazán szimpatikus, ahogy Móricz ennek a nőnek a lelkéhez viszonyul. Minden szereplőt olyan szánalmasnak mutat, ettől olyan fanyarrá válik az egész regény. Aztán a végére egyben látva mégis érthető, hogy a saját elfojtott vágyaik miatt kínlódó szereplőket nem lehetne máshogy bemutatni, hiszen igaza van Móricznak, szánalmasan gondolkodnak, viselkednek. De nekem mégis valahogy csak hiányzik belőle az író, a narrátor vagy bárki empátiája irántuk. off Valószínűleg a Bovaryné olvasása után érthetőbb a társadalomkritika, az irónia benne, ahogy ahhoz hasonló sorsokat mutat be, de egy beszűkültebb, kicsinyesebb világban. Az a fajta regény, ami az irodalomtörténeti hátterét és az intertextualitását megismerve válik igazán érthetővé.

Nem könnyű olvasni ezt a könyvet, ha az ember feltételezi, hogy minden, amit olvas, (a mű világán belül) igaz.
Nagyon könnyű olvasni, ha az elején észreveszi, hogy itt mindenki mindent puszta pletykából tud, amelyek egymásnak is ellentmondanak, azért, mert ők pletykák. És úgy is kell komolyan venni őket.
Egymást megérteni véletlenül se próbálják az emberek, bár azt nem lehet mondani, hogy nem figyelnek egymásra, óóó, nem, hát ezek egyebet se csinálnak, csak figyelnek: akármit tesz valaki, azt holtbiztos, hogy legalább ketten hallják vagy látják, és a lehető legrosszabb következtetést vonják le belőle, mert mindenki a saját kis frusztrációit igyekszik kompenzálni.

Itt olvasható tovább:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/22/moricz_zsi…

Egy kisváros, ahol mindent tudnak az emberek, vagy ha mégsem, akkor kitalálják és terjesztik. Természetesen egymásról. Hogy végül is ennek mi a következménye, az nem igazán érdekel senkit. De a fő szál persze az örök téma, a nő és a szerelem. Vagy ennek hiánya.

úgy hallottam görbe tükröt használ isten hogy ami a szeme előtt zajlik az a háta mögé kerüljön

Ez sajnos nekem sem talált be, igazából kevés a cselekmény és az is unalmas, talán csak a nagyszerű (móriczos) karakterábrázolásokat lehet értékelni. Igazából nem derült ki pontosan, miért is van oda mindenki (még az öreg pap is, a vén kujon!) ezért az asszonyért, okés, azt hiszem, az idomai (főleg a melle, hehe) igencsak nagy szerepet játszanak benne (az esze nem nagyon, mert azt nem villogtatta a történet során). Úgy tűnik, mindenki mást lát benne, ő meg csak vívódik nagy hűségében, hiszen sosem adta be senkinek a derekát (csak két gombja látta kárát), s mikor végre eldöntené, hogy megteszi (ki mással, ha nem a legfrissebb hússal), akkor már késő. Bele is öregszik másnapra és fújhatja az ifjúságát :-D

Laci, Te hallod-e, jer ide…vagy ne, inkább ne gyere, mert rossz hírbe kever minket ez a letye-petye népség ok nélkül…
Ármány és szerelem 1910-es években.
Ilosva az Isten háta mögött él…és valóban, ezt jól ki is használja.
A „Bováry” házaspár boldogtalan életének szinte mindenki részese így vagy úgy.
De ki boldog – ha egy ,csak egy asszony van a vidéken – aki szép is fiatal is, kacér is, de hát szó mi szó asszony is. Hiába a vágyódása, Isten háttal áll és nem látja őt.
Laci, Te hallod-e?
Két nap az élet, tudod-e?
Bolond népség, ne törődj velök'
Isten előtt vagy , s nem mögött.
(népies saját vers, így hirtelen)

Ááááá, kisváros!!! Hát ez az, amit utáltam benne. Az állandó lesést, kombinálást, hírharangozást. Mikor előbb tudták, mit teszel, mint te magad. Mikor mindennek megvolt az ideje és módja, aztán ha nem úgy csináltad!… Ne húzd be a függönyt délután… Ne ácsorogj az ablakban este… Mikor már az is gyanús volt, ha két ellenkező nemű személy a tér két oldalán, egymástól tíz méterre megállt… Ha szólnak egymáshoz, jóban vannak. Ha nem szólnak, na, már össze is vesztek!
A másik borzasztó volt a regényben a korabeli házassági erkölcsök. Valamelyest pénzzel, pozícióval rendelkező, idősödő (már nem) férfiak elvesznek dísznek fiatal gyanútlan kis pipiket (igen, a századelőn még többségben voltak az „elméletileg és gyakorlatilag” is teljesen gyanútlan lányok), és aztán féltékenykednek meg csodálkoznak. A közönség meg csámcsogva figyeli a valós vagy elképzelt kis drámákat, és álszenten csapkodja össze a kezét: „nézzenek már oda, csak nem testi vágyai vannak, nő létére!”
Bizony, Bovari úr, Veres Pálnak lenni mégis nagy különbség… :)

Az elso otven oldal szamomra szenvedes volt, de ez csakis a duzzogasomnak koszonehto, mert ezen a regenyen mulik a felevi jegyem irodalombol, es a hatam kozepere sem kivantam most ezt az olvasmanyt az ev vegi oruletben, a 79%-ot meglatva pedig jol ketsegbeestem, pedig nem kellett volna. Meglepoen jo volt, elgondolkodtato, nyers es oszinte.

Olyan rég volt a kezemben Móricz-kötet, hogy szinte már el is felejtettem, mennyire szeretem a regényeit. Ezek az ízes-zamatos, színes leírások valahogy mindig utat találtak hozzám, szerencsére most is – sok év kihagyás után. Van ebben a könyvben minden, ami kitűnő alapanyag a regényíráshoz: szerelem, kisvárosi lét, a századforduló korának „torlódó társadalmára” jellemző szinte összes fonákság, a serdülőkor pszichológiája/kamaszkori krízisek stb. Olvasás közben a legerőteljesebb érzésem megint csak az volt, hogy miközben minden megváltozott a regény keletkezése óta eltelt idő alatt, a dolgok „esszenciája” valahogy mégis ugyanaz maradt. Az ember alaptermészete nagyjából ugyanúgy működik tértől és időtől függetlenül. Ugyanakkor egy letűnt korszak kulturális sajátosságai, másfajta társadalmi dimenziói is hozzáadják azt a pluszt, ami a mából visszatekintve már a gondolatilag nehezebben (re)konstruálható darabkákat jelenti. Hiszen a századforduló „vidéki” Magyarországának kisvárosi/falusi provincializmusát a napjainkban is hasonló provincialitás-tapasztalatok miatt tökéletesen értheti a könyvet 2021-ben olvasó egri gimnazista, szentendrei fogorvos vagy újlipótvárosi marketing menedzser, viszont azt érteni és érezni, hogy „belülről” milyen lehetett az a világ, ahol borbélyok és gubacsapók társaloghattak az ortodox zsidó rabbival; ahol a magyar szolgabíró kissé rosszallóan pillanthatott a magyar nyelvet nehezebben bíró tót cselédre; ahol a pápista fiatalember a legkülönbözőbb családi és felekezeti nehézségekkel nézett szembe, ha kálvinista lánykába habarodott bele. Szóval hiába ismerjük az adott kort objektíve, hiába telt el „mindössze” egy évszázad a „boldog békeidők” k.u.k. világa óta, mégis egy ugyanolyan elsüllyedt világ ez, mint a császárkori Róma, a képromboló Bizánc vagy a Valois-k Franciaországa. Ám itt van nekünk Móricz, aki segítségünkre siet. Voltaképpen nem csak történetet ír, hanem kritikai kiadást készít, előszót ír, lábjegyzetel – csak épp mindezt a főszövegbe építve. Az ő egyszerre modern és népies realizmusa, ez a valódi időgép, ami segít megérteni azt, amit máshogy már lehetetlen lenne. Móricz valóban óriás volt, egyszerre klasszikus és kortárs, népies és urbánus, magyar és egyetemes. Mindenféle nevetséges nacionalista vágyakozás vagy álmodozó sovinizmus nélkül írom: legalább Móricz miatt lenne világnyelv a magyar!

Móricz megint csak „elvarázsolt.” De ne képzeljetek semmiféle tündérkertet, idilli környezetet, boldogságot, szépséget, erényt, erkölcsöt, tiszta szerelmet. Inkább mindezek ellentétét. Ilosván, a történet színhelyén nem lehet élni, de vajon miért nem? A hely szelleme? Ugyan már, olyan nincs. Az állam hibája? Egy fenét, még a gimnáziumépítést is támogatják. Hát akkor? Egész egyszerűen az emberek miatt. Milyenek itt az emberek? Nagyjából olyanok, mint mindenhol máshol. Mégis, mégis van valami… kicsinyesség bennük. Az albíró (aki nemrég érkezett a kisvárosba) találóan megjegyzi, hogy itt a leghétköznapibb dolog, ha valaki megcsalja a házastársát… A bujaság, érzékiség forrong a regény egészében, az ember teljesen megundorodik saját fajától, és kopulációs szokásaitól.
Mi van itt? Szex, vagyis leginkább az arra való vágyakozás. Egy gyönyörű nő (szépséges aranyfoggal…), akit hatan zsonganak körbe, mindannyian meg akarják őt kapni, nem törődve azzal, hogy mindez a férj, Veres Pál láttára történik. Szóval ezek az emberek szánandó módon csak a testiséget ismerik, ami valóban állatias, alantas érzések, szerelem nélkül. Mindez pontosan száz évvel ezelőtt (Móricz 1911-ben írta ezt a regényt), amikor még nem vált általánossá ez a tendencia, amitől úgy megiszonyodunk az Isten háta mögött olvasása közben.
Ennek az egész városnak a legnagyobb tragédiája Veres Lacival történik, szerintem. Tizennyolc éves korában elveszti minden illúzióját, és hamis képet alakít ki a (főleg testi) szerelemről, a nőkről, az életről. Ez nem az ő hibája. A pozitív oldallal nem is tud találkozni, és nem is képzeli, hogy van ilyen.
Később maga Móricz is ledöbbent azon, hogy milyen lesújtó véleménye volt itt az emberiségről, de ennek ellenére ez a regénye is mestermű.

És csak 145 oldal, szóval tessék elolvasni! :)