Az Erdély-trilógia második részében megtudhatjuk mindazt, amit az elsőben még csak sejtettünk, tehát: 1.) Bethlen éppoly jellemtelen figura, mint az előzőleg sárga földig hordott Báthory, 2.) Zsuzsanna meg akar halni, Anna nem 3.) a főurak egyetlen érdeke, hogy jóllakjanak, a nép dögöljön csak meg nyugodtan.
Persze, vehetjük kissé részletesebben is a történteket, azok kedvéért, akik úgy akarnak beszélni erről a könyvről, hogy még sosem olvasták (@Aigi, abban a bizonyos könyvben nem volt olyan, hogy fuss át napi 20-25 Moly-értékelést?)
1. A Tündérkert alapján Báthory Gábort utálnunk kell, mert a nőket, az italt és egyéb önös érdekeit a haza elé helyezi, miatta éheznek a szegények, miatta inog a béke a
törökök és magyarok között, bezzeg Bethlen, az egy igazi becsületes államférfi, ha ő lenne a fejedelem, aranykor köszöntene az erdélyiekre. A második kötetben megkapja a címet, és tessék: oda a szép elvek, a rengeteg terv és jócselekedet, mihelyst kezében érzi a hatalmat, Bethlen éppúgy a saját érdekei szerint cselekszik, mint Báthory, nem ad mások véleményére, visszaél a szerepével, lop, csal és hazudik. A politikusok, úgy tűnik, négyszáz éve sem voltak különbek.
Persze, javára legyen szólva, tényleg nehéz helyzetben van az országot illetően, ha odaad két erdélyi várost a töröknek, akkor a az erdélyiek gyűlölik meg végleg, ha nem adja oda, akkor lerohanja őket a török sereg – nincs jó megoldás. De ha lenne, Bethlen akkor is csak azt nézné, neki mi a jó, és közben nem átallná azt hazudni magának, hogy az erdélyiek javát akarja.
2. Zsuzsanna tulajdonképpen az egyetlen jelentősebb női főszereplő a kötetben, és ha Móricz célja az volt vele, hogy megmutassa, Bethlen nem csak az országot vezeti rosszul, hanem a házasságát is, akkor remekül csinálta. Ez a szerencsétlen nő szinte végigsírja az egész regényt, utálja Bethlen hatalmát, utálja a magányt, azt hiszem, a végén már Bethlent is utálja, amiért odadobja a becsületét. Az lenne neki a legjobb, ha meghalna. Akkor Bethlennek sem kellene titokban csalnia az előző fejedelem húgával, ha már nem bír a vérével.
3. A főurakat valószínűleg nem kell bemutatni, az első kötethez hasonlóan habzsolnak, élnek és mindig ahhoz húz a szivük, akitől több donációt remélnek. Egyébként, van valami különös erdélyi fétisük, miszerint állandóan meg kell ölni az aktuális fejedelmet és újat választani helyette, hogy egy év múlva már annak is a halálát tervezhessék. A fejedelmekből soha nem elég.
A történet kissé lelassul a második részre, Móricz valószínűleg szeretné jobban bemutatni a karaktereket, mielőtt áttérünk a harmadik részre, mert végig a lélektani elemekre összpontosít, pillanatnyi képeket mutat a szereplők életéből, olyan mindennapi dolgokat, amiktől ők is hús-vér emberré válnak. Ez a realizmus, vagy mifene, mindenestre ugyanazt kell mondanom, mint a Tündérkert kapcsán, a romantika kézjegye csak ottmarad a trilógián.