A ​boldog ember 93% 129 csillagozás

Elöljáróban mesélnék egy nagyon-nagyon rövidke történetet:
Egész kicsi voltam, amikor apai nagyapám mesélte, hogy valamikor a két világháború között (?) történt egyszer, hogy valamelyik legény halat fogott. Az akkor nagycsaládban élők bizony sokan ültek egy-egy ebéd-, vacsorához. Egyetlen hal. Hogy lehet ezt annyifelé osztani? Megsütötték, és a farokuszonyától a mestergerendától lógatták le. Az asztalnál ülők puliszkával dobálták, és ami a halról rátapadt, annyi volt. Az íze. És egyáltalán. Az a vacsora.

Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy (ellentétben egy szerzővel, aki azt állítja Móricz kapcsán, hogy nehezen hihető – már-már ellenszenvet vált ki belőle – az a szegénység, amit az író bemutat olykor novelláiban – mondjuk -) számomra hihető. Hogy volt ilyen szegénység. Legyen az Erdélyben vagy éppen a tiszaháti Magosligeten.

Jóó György alakja számomra borzasztó sokat mond. A tisztesség, a becsület, a megmaradás értékét közvetíti. Az otthonét. A paraszti beszéd ízessége roppant intenzíven érvényesül az előadó – Bodor Tibor – által.
Ez az 1935-ben megjelent regény szociográfia, önvallomás és riport is egyben. Nagy Endre a Nyugatban azt mondja: „Móricz Zsigmond megelőzi a kritikát és maga vádolja be önmagát: regényét egy valóságos élő paraszt elbeszélésének keretébe állítja (…)”

Engem lenyűgözött mindenképp. Két kérdés is megfogalmazódott bennem: Miért nem tanítják ezt (a regényt) az iskolákban? Nem emlékszem, hogy tanultam volna róla.
A másik pedig – immár innen, a huszanegyedik századi perspektívából nézve –, vajon, ha a századelőn (20. sz.) lett volna már hangoskönyv, mi lett volna ha (már akkor) olyan formában (is) megjelenik? Mert ti. annyira életszerűvé, hűségessé (a paraszti nyelvhez) tette azt az életformát, hogy beleborzong az ember hallgatása közben. Egy percig sem állítom, hogy olvasva nem ugyanilyen jó, de merem állítani, hogy eddig egyik olyan regénye életemnek, amit más formában (mint hangoskönyv) nem tudok, nem akarok elképzelni. (Persze, óriási érdeme van ebben az előadónak is!) És pontosan amiatt, mert olyan élményt kapok, ami törhetetlen. Joó György nem is Zsiga bácsinak meséli életét – nekem. Nekem, aki itt vagyok, és csak elképzelésem, halvány sejtelmem lehet / van(?) arról, hogy s mint is lehetett azokban az időkben.
Idézetek helyett pedig Ady-val köszönöm meg Móricznak, hogy újra rámtalált (hosszú idő óta):
……………………………………………
Boldog Móricz Zsigmond, ki nem korán kezdted,
Aszúra fog érni minden szép gerezded,
Rajtad már nem ülhet rohadt, magyar átok:
Ez okos elkésés: ez a magyarságod.
És mégis siettél: meglepődve vitted
Súlyát az ujságos, magyaros, szent hitnek,
Dölyffel, feleséggel, gyermekkel, várással,
Sok, most ébredező, ó kitalálással.
És ha hébe-hóba talán másként véled:
Erős vagy, mert erős lelkedben az Élet.
………………………………………………..
Öreg-ifjú Zsigám, sok mindent hallhattál,
Hallva, nézve, írva sok-sok-sokat adtál.
De amíg rossz fogunk végleg el nem vásik:
Mégiscsak a legszebb, a legjobb: a másik.
Gondolom, te voltál ez a „másik” nálunk,
Egy kicsit életünk, egy kicsit halálunk,
Egy kicsit undorunk, egy kicsit örömünk,
Szóval: az Életet, mely tőlünk messze tünt,
Édes Móricz Zsigánk, te hoztad volt vissza,
Kedves magyar részeg, kedves bornemissza.
(Ady Endre – Levél-féle Móricz Zsigmondhoz /részletek/)

Jó György életének regényéből sok minden megerősítést nyer. Például, hogy nincs új a nap alatt. A szegény ember munkaerejét a végletekig kizsigerelik, még sincs megfizetve. Eközben „gazdag hízik, szegény bízik.” A hatalmaskodó, basáskodó ember mindig talál fogást ahhoz, hogy a neki kiszolgáltatottat megalázza, kisemmizze.
Az élet soha nem volt könnyű. De minden nehézség ellenére nem ebben a mai korban van mélyszegénység. Volt már ennél sokkal cudarabb világ, a Jó Györgyök életében.
Nagyon tetszett ez a regény. Szerettem az ízes beszédet, a szegényparaszt józan gondolkodását, az életörömöt, amely belőle sugárzott, hányatott élete ellenére is.
Nagyon kedvemre volt a falu zárt rendjének, elvárásainak a szép ábrázolása.
Ami módfelett taszított engem : az udvarlási „szokások”. Ha a legény lányhoz kezdett járni, mindjárt tapogatta, fogdosta. S ha ez nem volt a lány ellenére, máris szeretőjének tartotta. Lám, milyen olcsón mérték a „szerelmet”. Mondom, hogy nincs új a nap alatt, csak álszemérem van. Le is vontam miatta egy csillagot.

Úgy alakult, hogy az év utolsó napján sikerült végeznem azzal könyvvel, ami számomra bizony az egész 2011-es év legnagyobb könyves élményét adta:) Húú, katarzis élmény volt ám! Szerettem én Móricz regényeit eddig is, de hogy A boldog ember c. regénye túltesz az összesen, az meglepett. Csupán a legelső rövidke fejezet alatt bizonytalankodtam, hogy folytassam-e, de a másodiktól egyszerűen imádtam mind a 30 beszélgetést. Megint csak azt mondom, hogy ha hangoskönyvben hallgatjátok , mégpedig a Bodor Tibor féle előadásban, nem a Szilágyi félében, az mégjobban fokozta a hatást!!! Ezt az ízes beszédet „élőben” kell hallani!!! Totál odavoltam érte:) Előcsillan a humor is jóban, rosszban mindvégig, kuncogtam is eleget, persze a lényeg, hogy a regény abszolút hiteles képet ad az első világháború előtti években a falu, és a szegényparasztság életviteléről, amit Móricz előtt nem így ábrázoltak, és bevallom nem is gondoltam, hogy ez engem ennyire le tud majd kötni, és hogy ez élvezetes formában is megírható, egy tiszta, becsületes ember, Joó György életén keresztül.
Nem elég az ötcsillag.

Néha olyan jó ilyen jellegű könyveket olvasni, olyan jó kiszakadni mindenből, és elrepülni messzire, más világba…

Nem tudom értékelés nélkül hagyni pont ezt a könyvet, ami olyan sok napon át szórakoztatott, gyönyörködtetett a nyelvezetével, történetével, szereplőivel, örömeivel, bánataival…
De az ennyire nagyszerű könyvekről mindig csak összefüggéstelenül tudok megnyilatkozni:
hogy mennyire jó, hogy @Rea értékelése után tényleg levettem a polcomról,
hogy mennyire kedveltem Joó Györgyöt és milyen izgalmas volt a menyasszonyszerzési körútja még úgy is, hogy már a regény elején kiderült, ki mellett lel párra,
hogy milyen nehéz ezután a könyv után mást olvasni – pár oldal után feladtam Bulgakovot –, mert annyira átélhető és átérezhető, annak ellenére is, hogy már oda vannak azok a boldog idők és boldog emberek, vagy talán pont azért.
( Mondanom sem kell, hogy azon könyvek egyike, amikről lépten-nyomon sztorizgattam a körülöttem élőknek, hálás köszönetem küldöm ezen értékelésből @Kozirev-nek, hogy mindig vevő volt egy kis pletykára Joó Györgyről, a leányügyeiről és „meggyszedéseiről” ;) )

Igen, ez nagyon jó volt. Az ízek, a tüzek, az emberek. Nagyon szép lélekábrázolások. Ez is lehetne kötelező olvasmány. Például azért, hogy a városi fiatalok is lássák, átérezzék, milyen szépségek voltak a paraszti létben.
Sokszor szinte beleszaladtam volna regénybe, hogy hadd legyek ott én is! :-)
Persze tudom, ebben nagy szerepe van Móricznak is. Az is igaz lehet persze, hogy sok keserűséget is megevett később a főszereplő boldog ember. De úgy lehet, hogy kitartott öregkoráig az ekkor összeszedett öröm.
Nektek se legyen kevesebb! :-)

„A te életed mintaszerű emberi élet. A szegény magyar földműves ember együgyű élete. Nem futottál hiábavaló földi javak után: mennyei kincset szereztél ezen az igazán siralmas földi téreken.”

Nagyon tetszett, hogy Móricz az unokaöccsét szerepeltette a regényben, az viszont szomorú, hogy a regényben leírt dolgok tényleg meg is történtek vele.
Joó György valami fantasztikusan talpraesett ember. Szerintem senkinek nem jutna eszébe azt mondani, hogy „ez az ember mégse volt hős”. Tényleg mintaszerű emberi élete volt.
A regénybeli Móricznak a fölényessége viszont eléggé zavart.

Nálunk Móricz Zsigmond emelte művészetté, modern epikává a dokumentum-irodalmat. Igazán jó példa erre A boldog ember című kimagasló alkotása, melyben Joó Györggyel beszélteti el az életét, maga az író csak az első és az utolsó fejezteben vesz részt akkor kerül párbeszédbe a főhőssel.
Milyen élete volt Joó Györgynek? Hogyan, miként küzdött a felemelkedésért és egyáltalán felemelkedett-e, mi a felemelkedés mércéje? Főhősünk ügyelt arra, hogy senki ellensége ne legyen, dolgozott és minden igyekezetével próbálta megőrízni mindazt ami az ővé vagy a családja tulajdona. Dióhéjban lehetne ennyi, de itt sokkal többről van szó, egy élttörténetről mely az első világháború kitöréséig tartott.
A mű sajátossága, hogy az olvasó joggal érezheti, hogy az író ebben a munkájában úgymond csak papírra veti egy küzdelmes, de értékekkel teli sors mindennapjait. Holott ez nem pontosan így van, mert törés nélkül érezteti, sugalja a maga elgondolását, véleményét az író vagyis dönthet az olvasó kinek ad igazat. Ezzel a “csavarral” is egy teljesen más megvilágításba helyezi az elbeszélést.
Aki eddig még nem olvasott Móricztól kezdetnek tökéletes, szívböl ajánlom.

Kihívások miatt olvasom újra, a legnagyobb örömmel. Mindig is az ántik, természetközeli világhoz vonzódtam. Számomra ilyentájt voltak valódi emberi értékek, a civilizáció előtt. Ami, bár sok esetben nagyban megkönnyíti életünket, torzít, eltávolít az ősi egységtől, békességtől, értékektől. Élvezem ezt a kis időt, ami visszaröppent a könyvben vázolt békebeliségbe, még ha nehéz sorsokat is taglal. Elszomorít a tudat, hogy rossz felé megy a világunk. Nem szeretem ezt a mai kort. Nagyon nem.

Sokáig vártam az olvasással, végül csak rászántam magam – és nem okozott csalódást. Élvezetes stílusa a régies szavak, kifejezések ellenére is nehezen letehetővé tette a könyvet. spoiler