Fecskék ​a verandán 1 csillagozás

Levelek Leányfaluból, 1961
Móricz Lili: Fecskék a verandán Móricz Lili: Fecskék a verandán

Móricz Lili emlékeit írta meg az édesapjáról, Móricz Zsigmondról. A cím jelképes: a leányfalui házra utal, mely a Móricz családnak legboldogabb éveiben otthona volt. Az otthon hangulatát, a leányfalui ház atmoszféráját kellett az írónak visszaidéznie, feltámasztania ahhoz, hogy megeleveníthesse szeretett apja alakját, hogy élővé varázsolhassa az emlékeket. Nem a nagy író szobrát faragja meg Móricz Lili, hanem az embert mutatja be, az apát, a barátot, olyan szeretettel, hogy az olvasó is személyes ismerősnek érzi. Ez a könyv olvasókat toboroz Móricznak azok között, akik még nem hódoltak meg művészetének. Móricz olvasóit pedig megismerteti a mű után az emberrel.

>!
Magvető, Budapest, 1966
180 oldal

Kedvencelte 1

Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

enyedil>!
Móricz Lili: Fecskék a verandán

Móricz Lili: Fecskék a verandán Levelek Leányfaluból, 1961

Móricz Lili visszaemlékezéseit olvashatjuk édesapjáról. Móricz Zsigmond rajongóknak kötelező olvasmány, hisz a legapróbb részletekre is kiterjedően nyerhetünk bepillantást a család életébe. Például mintha magunk is velük együtt lennénk a nagy író születésnapi ebédjén, hallanánk az ott elhangzott csipkelődéseket, vagy mintha mi is együtt ünnepelnénk velük Móricz Simonyi Máriával kötött második házasságát…. csak hogy egy-két dolgot kiemeljek a sok megható családi esemény közül. Vannak benne viszont szomorú történetek is, de ami biztos, hogy minden leírott dolog hiteles, mert Móricz lányától jobban senki sem írhatta volna le mindezt hitelesebben nekünk.


Népszerű idézetek

enyedil>!

A lecke nem arra való, hogy szolgaian bevágd, hanem hogy megtanulj következtetni. Hogy kinyíljon az értelmed. Ne arra gondolj, ami oda van írva, hanem arra, hogy mért van odaírva. Mit akar mondani a lecke, mindig azt kutasd. Ne csak a szavakat mormold, annak semmi értelme.

13. oldal

Móricz Lili: Fecskék a verandán Levelek Leányfaluból, 1961


Hasonló könyvek címkék alapján

Ruby Saw: Leah
Szaszkó Gabriella: Engedj el
B. E. Belle: Vallomások
K. M. Holmes: Mason
Ruby Saw: Az élet megy tovább
Tapodi Brigitta: Amit örökül kapsz
Ruby Saw: Lucy
Ruby Saw: Valóság
Konrád György: Elutazás és hazatérés
Szécsi Magda: Szia, Frici!