Úri ​kalap 7 csillagozás

Válogatott elbeszélések
Móra Ferenc: Úri kalap

"Világnézetét derűsnek szokás nevezni. Én nem tartom annak. Derűs ez, de borús is egyszerre, az édest vegyíti a keserűvel, a nyájasságot a gúnnyal, a politikai hitet a mindenbe beletörődő közönnyel, az andalgást a teremtettével, a szomorkodást a duhajsággal s egy csipetnyi rokonszenves lázadással. Ezek a tulajdonságok azonban nem mondanak ellent, hanem szervesen, arányosan összeolvadnak a „humor” nedűjében. Csak a humor tud megérteni egyszerre kettőt, csak az képes fölfogni egyszerre a dolgok kicsiségét és nagyságát, az egész élet viszonylagosságát. Úgy beszél, mint a tápéi paraszt, de valójában szenvedélyes könyvbújó, talán az utolsó polihisztor."
Kosztolányi Dezső

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Diákkönyvtár Móra

>!
Móra, Budapest, 1977
190 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631110737

Most olvassa 1

Várólistára tette 3


Kiemelt értékelések

_ada >!
Móra Ferenc: Úri kalap

Móra Ferenc: Úri kalap Válogatott elbeszélések

Miután februárban egy nap alatt ledaráltam a Kincskereső kisködmönt, és a könyv azonnali belépést kapott a nagy magyar kedvenceim közé, ez most óriási csalódást jelentett. Én Móra novelláitól azt vártam, hogy újra megdobogtassák a szívem: hogy megríkassanak, hogy megnevettessenek. Ez a válogatás viszont nem tudta előcsalni ezeket az érzelmeket, sőt egyenesen közömbös voltam! Mindössze egy-két novella kiemelkedő. És most az sem jött be, hogy több elbeszélés szólt egy témáról. Egyszerűen nem eléggé disztingválhatók

lizzizi>!
Móra Ferenc: Úri kalap

Móra Ferenc: Úri kalap Válogatott elbeszélések

Nekem sokban hasonlított Fekete Istvánra a nyelvezete és a világképe is. Nagyon szerettem. Bájos novellácskák parasztokról, akik nehezen értik meg, hogy az igazgató úr nem aranyat keres, csak holttesteket. :) Több novella szól az író gyerekkoráról, szüleiről. Vannak megdöbbentő, elgondolkodtató, mosolyogni való történetek, de egy biztos, az emberek mindenképpen szerethetőek benne.

Amee>!
Móra Ferenc: Úri kalap

Móra Ferenc: Úri kalap Válogatott elbeszélések

Móra humora magával ragadó, nagyon szeretem a novelláit!
Mégis a címadó novella, amely ebben a könyvben a legemlékezetesebb marad, mindenkinek ajánlom, aki elvesztette egy családtagját. Mert mi mindent mondtam, kérdeztem volna tegnap, ha tudom, hogy ma már nem mondhatok semmit…


Népszerű idézetek

lizzizi>!

Azt mondta rá, hogy „nono”, és ez a világon a legokosabb mondás, mert ebből mindenki azt érti ki, amit akar.

75. oldal, Illés megtette a törvényt

Móra Ferenc: Úri kalap Válogatott elbeszélések

_ada >!

A Tisza még aludt olyan mélyen, hogy arra se ébredt fel, mikor jeget vágtak a hátából.

András megcsalódik

Móra Ferenc: Úri kalap Válogatott elbeszélések

Amee>!

Akkor szeretnek bennünket igazán, mikor már nem vagyunk, s nem az örömökért, amiket mi adtunk, hanem a fájdalmakért, amelyeket mi kaptunk.

64. oldal

Móra Ferenc: Úri kalap Válogatott elbeszélések

_ada >!

Meg lehet tanulni minden betűt, csak az ipszilont nem. Arról azt tartotta a kalapos, hogy az nem magyar betű, és azt nem is tanította. Aki az ő iskolájában nevelkedett tudóssá, azt arról lehetett megismerni, hogy mindent i-vel írt, amit más rendes ember ipszilonnal. Az ő diákjai nem azt kérdezgették egymástól, hogy vagy, hanem azt: hogi vagi?

Hogy tanultam meg írni?

Móra Ferenc: Úri kalap Válogatott elbeszélések

_ada >!

– Ti mindnyájan jó emberek vagytok. Azok is, akik nektek parancsolnak. Hát akkor ki itt a rossz?
Halkan, vonakodva felelnek. Azzal, amivel mindig, mindenütt, a magyar élet egész vonalán szokás:
– A rendszer…
Igen, a misztikus, a megfoghatatlan, a torkonragadhatatlan, a legyőzhetetlen Rendszer, a ködből való rettenetes kőszikla.

Földhözragadt Jánosék 1932-ben

Móra Ferenc: Úri kalap Válogatott elbeszélések

lizzizi>!

Illés – a Vecsernyés nemzetségből – jó ötvenes ember, nemzetfönntartó elem, ennélfogva alul-fölül rongyos, ami azért célszerű viselet, mert a sok lyukon nemcsak bemehet a szél, hanem kis is jöhet és így mindig frissen tartja az embert.

Illés megtette a törvényt (első mondat)

Móra Ferenc: Úri kalap Válogatott elbeszélések

lizzizi>!

A tetrakontaoktaéder elemeit ilyenformán egész az év végéig az én példányomon tanulmányozta az osztály. Exámen után szétbontottam a kishúgom kedvéért. S akkor derült ki, hogy nem is negyvennyolc oldala volt, hanem negyvenkilenc. Szegény apám szélső függetlenségi volt világéletében.

47. oldal, Tetrakontaoktaéderek

Móra Ferenc: Úri kalap Válogatott elbeszélések

lizzizi>!

És számot írok mindenre, mércsikélem a vajzok hosszát-szélét, és skatulyába teszem még a pernyét is. Nini, kacsintottak össze fölöttem az apró tatárszemek, ahogy a gödrökben bujkáltam, hiszen nem huncut ez, csak bolond.

97. oldal, Mit tud a vajz?

Móra Ferenc: Úri kalap Válogatott elbeszélések

lizzizi>!

Egyébként ígérem, ha a Jóisten sokáig köhögtet, írok én még regényt is Móra Balázsról, akit hajlandó vagyok ősömnek elfogadni, de persze csak attól az időtől kezdve, mikor már a főbírói székben ült.

123. oldal, Balázs a bürgével

Móra Ferenc: Úri kalap Válogatott elbeszélések


Hasonló könyvek címkék alapján

Fekete István: Az erdő ébredése
Békés Pál: Csikágó
Fekete István: Vadászelbeszélések
Fekete István: Régi karácsony
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós művei
Hunyady Sándor: Razzia az „Arany Sas”-ban
Fekete István: Tarka rét
Schäffer Erzsébet: Egyszer volt
Gárdonyi Géza: Messze van odáig!
Déry Tibor: Simon Menyhért születése