Rab ​ember fiai 84% 390 csillagozás

Jó kis ifjúsági történet volt ez, nem bántam egy percig sem, hogy belekezdtem, habár többet, kicsit jobbat vártam. A Kincskereső kisködmön is gyerek-ifjúsági történet, azt mégis kevésbé éreztem annak idején gyerekesnek, egyszerűen. Talán a történet rövidsége volt az oka, de jót tett volna ennek a könyvnek, még úgy 15-20-25 oldal, hogy hogy ne legyen ennyire gyerekkönyvízű. A nosztalgia azonban abszolút megvolt olvasás közben, hiszen szerettem kisgyerekkoromban a kisregényből készült filmet is.

Ha gyermekkoromban olvasom ezt a regényt, bizonyosan másként látom. Pedig nagy reményekkel álltam neki, hiszen Móra – írás, no meg klasszikus is. Ennek ellenére csalódott vagyok. Ennél többet, valóságosabbat vártam. De hát ez gyerek – könyv, tehát így jár az,aki őszülő fejjel olvas ilyesmit.
Ami tetszett benne, az a lápvilág leírása. Ennek nyomán eszembe jutott a mohácsi busók története. Ami viszont egyáltalán nem az én világom, az a túlontúl meseszerű befejezés.
A történelmi háttér ismeretében ma melyik tizenéves gyerek hiszi el, hogy egy kelepcébe csalt fogoly – történet ennyire álomszerűen mesés véget érhet ? Nekem túl illuzórikus, ahogyan Móra Ferenc – a maga jóhiszemű, gyermeki fantáziáját kölcsönadva – „dajkálja” még a képmutató, köpönyegforgató ellenséget is.
Általában szeretem a szerző munkáit, de ez a regény nem talált utat a szívemhez. Talán azért, mert úgy vélem, ezzel az idilli mesével túlságosan is kímélni akarta saját kora ifjúságát a zord történelmi valóságtól, és ezért kissé hamis képet festett.

Kedves, szerethető történet ez egy olyan korból, a török világból, aminek a nehézségeit az események során jól érzékeljük de mégsem olyan nyomasztó. Könnyedebb a hangvétele annak ellenére, hogy a történet véresen komoly.

Olyan világba csöppenünk, ahol a becsület szónak még más töltése volt, pontosabban volt neki súlya rendesen.

A legjobban az a rész tetszett, amikor a bujdosók közé érkeznek, a természet befogadja a nehéz sorsú, vélt vagy valós bűnökért menekülni kényszerülőket. Elképesztő messze kerültünk a természet ismeretének ilyen mélységétől, hogy ha a szükség úgy hozza, megéljünk néhány napig egy láp, egy nádas területén. Persze tudom, most nincs szükség erre, jóléti társadalomban élünk, minden van a polcokon csak le kell emelni, de valahogy mégis az az érzésem volt, rengeteget veszítünk azzal, hogy nem tudunk a természetről rengeteg mindent amit apáink, nagyapáink, dédapáink még jól tudtak.
Jó volt olvasni ezeket a részeket, meg az egész könyvet.

Jajj de aranyos és gyönyörű nyelvezetű mese ez. És ha vezetném a kedvenc szereplők listáját, akkor Pipitér bizony az elején lenne.

Sajnálom, hogy ez a könyv nem tartozott a kötelező olvasmányok közé. Azt hiszem, szívesebben olvastam volna, mint a Kincskereső kisködmönt. Ez az ifjúsági kalandregény a 17. században játszódik Erdélyben, amikor a török még javában szorongatta az országot. Sok olyan elem található benne, ami izgalmassá teszi. Legjobban a lápon játszódó részek tetszettek, amelyekből megismerhetjük az ottani gazdag növény- és állatvilágot. Kedvenc szereplőm Pipitér, a hűséges öreg cseléd. Bár a regény nyelvezete régies, jó szívvel ajánlom a történelmi és kalandregény kedvelők figyelmébe.

Remekbe szabott, egynapos kis történelmi meseregény, igencsak kacifántos szókinccsel, és isteni mellékszereplőkkel.
Remélem, hogy a fiam is élvezni fogja, Pál utcai fiúk megrázkódtatásai után jó kis levezető kötelező olvasmány lesz ;)

Gyerekkoromban biztos olvastam, de semmire nem emlékeztem belőle, mert valljuk be: a történet maga egy rövidke, jelentéktelen mese a török világból, most éppen Erdélyből. Bár, ennyi erővel játszódhatna a Duna-Tisza közén is (csak épp milyen várat oroznának el így ukk-mukk-fukk?), Móra szülőhelye vagy Szegede tájékán, hiszen az itteni „hírös” városok (Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd) is épp erről váltak legendássá: hogyan csapták be hol a törököket, hol a labancokat, kik adóztatni akarództák őket. Szóval, a történet amolyan jókais kis bájoska, tétje nem sok, hacsak nem a magyaros életrevalóság, hűség, gyermeki ragaszkodás és harcias rátermettség ifjúsági példaolvasmányát látjuk benne. Más kérdés, hogy milyen uralkodóhoz (az Előszót író Hegedűs Géza szerint Móra írása meglehetősen szeretetreméltónak írja le a gyenge Apafiakat, szerintem meg ugyanúgy gúnyosan, ahogy Piszliczárt is), s engem csak az rőkönyít meg, hogy milyen ostoba ez a Szitáry Kristóf, aki le se ellenőrzi reggel továbbinduláskor, hogy meg van-e még a sólyom szárnyainak aranya. Vessen magára! No, ennyit a mese komolyan vehetőségéről és példázatosságáról. spoiler Kuruc előtti kort idéz, de nekem kimondottan A Tenkes kapitánya humora sugárzik belőle és Fekete István természetszeretete. No igen, őt jobban ismerjük a természetleírásairól (szerintem kicsiny hazánkban Ő áll e képzeletbeli poszton legelöl minden olvasónál), Mórát meg a földben kutakodásáról és vajazásáról. A humora ismerős volt, és közvetlenül a régészeti novellái után jól is esett, hogy történelmi meséjében is ugyanúgy visszaköszön. Csak széles vigyorral lehet olvasni ezt is, azt is.

Móra, és azt hiszem, ezzel mindent megmondtam. Kedves, mosolyogtató, könnyeztető. A címke szerint történelmi regény, de történelem, az nem sok van benne – legfeljebb a kor, amelyikben játszódik, és néhány szereplő. De – a fiúkon és Pipitéren kívül – a legfontosabb szereplő Erdély és az Ecsedi láp.

Ha jól emlékszem, legalább huszonhét éve olvastam ezt a könyvet. Érdekes, hogy értettem belőle valamit akkor, bár bevallom, nem nagyon emlékeztem már a történetre, csak az érzéseimre; a felháborodásomra és a megkönnyebbülésemre. Most egy kicsit jobban utána néztem az akkori történelmi időknek, a láp világa lenyűgözött és bármennyire rövidke kis történet ez, szépen körbe lett varázsolva.

Ez a könyv valahogy korábban kimaradt az életemből. Kár volt érte, ez a kis hangulatos ifjúsági regény, úgy gondolom a sok komoly, kötelező olvasmány mellé beférne még ma is. A Szitáry gyerekek szeretete amely egymás felé védelmező, édesapjuk felé feltétel nélküli és a hazájuk felé büszke, teszi olyan kedvessé ezt a könyvet és persze a kis Apafi fiú kitartó barátsága no meg Pipitér hűséges karaktere. A bujdosók lápja és az úszó sziget pedig igazi kalandos hátteréül szolgál a regénynek.