Aranykoporsó 88% 444 csillagozás

Végig olvastam, nagy nehezen.
Meglehetősen terjengős, sok, számomra érdektelen résszel, ami miatt sajnos nagyon untam.
A történet erősen történelmi vonatkozású de mindamellett meg egy eléggé csöpögős szerelmi vonal kibontakozását is olvashatjuk. A történelmi részek érdekeltek, bár az is bőlére volt eresztve itt-ott, de a szerelmi szál bevallom őszintén egyáltalán nem érdekelt. A nyelvezet fárasztott, az ömlengésektől kiütést kaptam. Nem az én regényem.
A római birodalomról szóló részek érdekeltek a leginkább, a császári udvar, a hatalmas birodalom vezetése, a hatalmi harcok és helyezkedések, a hatalmasságok mindennapos gondjai, az isteneik és szokásaik, a kiszolgáló személyzetük ügyes-bajos dolgai mind-mind nagyon érdekesen és hitelesen vannak leírva. Csak az a rengeteg név volt zavaró, mindenkinek több neve is van és sajnos hol így hol úgy szólítja az író őket, meg a családi relációk, ki kinek a kije, ami folyamatosan megakasztott, de ezt leszámítva ez a vonal érdekes volt.
A keresztény vallásos vonal meg furcsa rossz érzéssel töltött el. Az agresszív és alattomos hittérítéstől felfordult a gyomrom. Csalásokon alapuló szemfényvesztések, fensőbbségesség, elvakultság és még sorolhatnánk. Mindenki felejtse el a korábban tisztelt és szeretett római isteneket mert azok nem jók semmire és csak a keresztények istene a valami, hát ez nekem nagyon visszás. Ez ment ugye a keresztes hadjáratokban is, meg Amerikában az indiánok ellen, meg ezek szerint már a római birodalomban is meg még sok más részén a világnak. Isten nevében rengeteg mocskos dolog történt meg az évezredek során ami nagyon-nagyon szomorú. Illetve rengeteg emberi vér omlott ki Isten nevében, amit én nem hiszek, nem hihetek el, hogy a JÓ isten ilyeneket kérne, várna el. Ezeket emberek tették, teszik és fogják tenni a jövőben is, ostoba, makacs, önfejű emberek, felhasználva az isten nevét. Ezekről nem szívesen olvastam.

Szeretem a régi korok történeteit, különösen a rómaiakat. Móra regénye kitűnő, majd' vetekszik a Quo Vadis-szal. Politika és szerelem egy hanyatló birodalomban, mely még küzd az egyre erősödő kereszténység ellen. Állítólag Móra jelképesen a hanyatló Habsburg birodalom s a magyar szabadságharc jelképeként írta a regényt. Jó történet, de mégsem futott be oly sikeres pályát számos nyelvre való lefordítása ellenére, mint Sienkiewicz regénye. Valahogy kisebbnek érzem a drámai erejét….
Révai – 1935

Meglehetősen vegyes. Már az összetétel is kissé bizarr: szerelmi történet és történelmi regény, bőven megöntözve tömény keresztény propagandával. A regény romantikus része egy kissé hihetetlen, de egyébként kiválóan megírt és szerethető. A történelmi részével sincs nagyobb baj, míg a kereszténység nem kerül szóba. Nem hinném, hogy Móra tudatosan ferdítette volna el a tényeket, de a regény az utolsó római keresztényüldözésre van kihegyezve, amit a keresztény hagyományok a legvéresebbnek tekintenek a római birodalom történetében. Egykorú semleges feljegyzések azonban ezt egyáltalán nem támasztják alá. Sajnálatos, hogy Móra nagyvonalúan mellőzte az igazolható tényeket, s kritikátlanul a keresztény legendárium hatásvadász elemeit használta fel. Tagadhatatlan, hogy valóban volt keresztényüldözés, aminek voltak halálos áldozatai is, ám ezek messze eltörpülnek a legendák számai mellett. Korrekt keretek között is hatásosan meg lehetett volna írni ezt a regényt. Különösen felmérgelt az a történet, ahol a szerző, s a kegyes keresztény propagandisták követendő példaképnek állítják elénk az asszonyt, akit családostul máglyahalálra ítéltek. spoiler Mert ő a jó keresztény! Nem minősítem, csak megjegyzem, hogy számomra normális erkölcsi érzékű ember az, aki az ellensége gyermekével sem cselekszik ilyet, nemhogy a sajátjával. Hiába tálalja Móra mindezt bravúrosan magas színvonalon, nem tudok lelkesedni a mártírbizniszt új köntösben csúcsra járató keresztény agit-prop-on.

Móra Ferenchez köthető életem első végigolvasott könyve, hiszen a Kincskereső kisködmön volt az első osztályos kötelező olvasmány, amit még annak idején, 7 évesen botladozva, lassan haladgatva olvastam végig. Szégyen-gyalázat, de azóta egy Móra kötet se került elő nálam, eme hiányosságomra pedig csak most, az Aranykoporsó után döbbentem rá. Nem volt szép dolog hanyagolnom őt, hiszen gyönyörűen ír, a mesemondó most is megmutatkozik abban, ahogy szövögeti a történet szálait, ami talán kicsit könnyebben olvashatóvá teszi az amúgy elég szövevényes történelmi események leírását.
A III. század végi római birodalom különböző helyszínein játszódik a történet, ahol legelőször is az uralkodói családdal, illetve a birodalom intézményeivel, felépítésével ismerkedünk meg. Ez így elsőre eléggé meg tudja feküdni az olvasó gyomrát, mert egy picit szárazoff, valamint nehézkes lehet a szereplőket a különféle megszólításaikkal beazonosítani. Viszont már itt is kezdi belengeni az a hangulat, ami engem kezdetben a Quo vadis?-ra emlékeztetett. Henryk Sienkiewicz regényével szemben itt azonban kicsit más a történet mondanivalója. Amíg ott a kereszténység felemelkedését, tisztaságát és győzelmét hangsúlyozza az író off, addig itt egy letűnőben lévő korszak utolsó időszakát fogta meg Móra. Mind a két történet központjában egy szerelem áll, aminek kibontakozását ideológiák, vagy társadalmi különbségek nehezítik meg, s aminek beteljesülésével spoiler végül a mű fő tanulsága is fakad.
Itt Quintipor és Titanilla bájos, már-már gyermekded szerelmét követhetjük végig az első pillanattól kezdve annak virágbaborulásán át a végső spoiler beteljesedésig. Közben pedig a történelmi események, az igen hangulatos korrajz és az érezhető korszak- és világnézetváltás mentén halad a történet.

Számomra ez egy gyönyörűszép olvasmány volt. A kezdeti döcögés után végül megadta magát nekem a könyv és onnantól kezdve izgalmas és letehetetlen volt maradandó élményeket hagyva maga után.

Sosem voltam nagy Móra rajongó, most sem lettem az. Nekem ez a történet csupa fájdalom, a vége szintén. Sok érdekes dologról ír, a kereszténység mártírjairól, a zsidókról, a római birodalom kezdődő alkonyáról. Egy idősödő házaspár nagy fájdalmáról, majd még nagyobb öröméről, és végül egy nagy szerelemről. De mind szomorú véget ér. A lelkemet marcangolja.

2022
Jaj-jaj, mindig is nagyon imádtam ezt a könyvet, gyerekkori kedvencem, nyilván eredetileg leginkább a szerelmes történet ragadott meg, ami persze most is nagyon szép, és olyanokat ír le Móra, hogy szállnál fel a buszra, de közben olvasod a könyvet, és nekiállsz picsogni, ami korábban amúgy régebben egyáltalán nem volt szokásod, csak hát már ez a középkorúság. Volt egyébként mintája Mórának erre a nagy szívszorító szerelemre, mert azóta már napvilágra került annak a kapcsolatnak a története, amely ihlette ezt a történetszálat, és amiről anno persze nem tudtam semmit.
Többször is újraolvastam már, legutóbb 12 éve, ha jól látom. Most Fry adta hozzá az ihletett a mitológiai sorozatával, mert a mitológiai történetek ezt a regényt is átszövik. Csak itt már az antik görög-római vallás hanyatlásának a korszakában vagyok, Dioclatianus uralkodása alatt, aki nagy keresztényüldöző volt, Contantinus, a következő császár pedig, aki ebben a könyvben is szerepel, már maga is keresztény volt. Az antik istenek halálának korszaka ez tehát.
Most főleg az volt a hangsúlyos a számomra, hogy milyen jól fűzi a történetszálakat egybe Móra, a fiktívet a történelmileg hitelessel, a magánéletet a történelmi tényekkel. Annyira minden a helyén van itt.

–

Politika, hit, szerelem, vér, végzet, vigasztalás. Ez a hat szó, egy-egy városnévvel párosítva alkotja a könyv hat fejezetcímét – ebben a hat szóban benne van dióhéjban az egész regény.

Politika. Az Aranykoporsó történelmi regény, a Római Birodalom egy kevéssé ismert korszakában játszódik, 300 körül, egy hatalmas birodalomban, amelyet egyedül már szinte képtelenség uralni… épp ezért hívja életre Diocletianus császár a tetrarchiát: három társcsászárt vesz maga mellé, és felosztja közöttük az országát. Ahogy azt sejthető, csak idő kérdése, hogy az uralkodók egymás ellen forduljanak… de amíg ők intrikálnak, mi bejárjuk a birodalmat Antiochiától Alexandrián át Rómáig. Minden fejezet más-más helyszínen játszódik, Móra pedig bámulatos hangulatteremtő erővel festi elénk a császári palotákat, a divatos fürdőhelyet, a nyüzsgő fővárost egyaránt.

Hit. Teljes a káosz: a birodalom lakói hivatalosan még a régi isteneknek tartoznak tisztelettel, de már sokakhoz eljut az evangélium, tömegével keresztelkednek meg az emberek.

Szerelem. Két sors fonódik össze a regény lapjain: Quintiporé, a császár rabszolgájáé, akinek „a bölcsőjébe titkot rejtettek” és az aranyfényű Titanilláé, az egyik uralkodó, Galerius lányáé. Mindkettejüknek más sorsot szántak azonban, így ez a szerelem titkos… és megindítóan gyönyörű.

Vér. Diocletianus volt az utolsó császár, aki üldözte a keresztényeket, pár év, és az egyre inkább tért hódító kereszténység hivatalos vallás lesz a birodalomban. Addig azonban még sok mártír vére elfolyik.

Végzet. Egy végzetes, tiltott szerelem és egy végzetes, elhibázottnak bizonyuló politikai döntés mindent magával sodor… katartikus.

És végül vigasztalás. Szükségünk is van rá, hiszen egy korszak alkonyáról és egy tragikus sorsú szerelmespárról olvastunk…

Mórától talán szokatlan témájú, de hozzá méltóan gyönyörű nyelvezetű regény, nekem kedvencem.

Érdekes volt az ókori embereket megismerni az érzéseikkel, kultúrájukkal együtt. Nekem az elején nehéz volt követni ki kicsoda. Lassan haladtam vele. Érdekelt de nem annyira,hogy habzsolni tudjam. A szerelmi szálat nem igazán tudtam magamévá tenni kissé hihetetlen volt de akár ilyen is lehetett. Viszont ami nem tetszett az a vallás. Ez mondjuk mindenhol zavar,hogy ennyire üldözni kell azt aki nem a másik vallásán osztozik és a vallás nevében hihetetlen gonoszságokat követtek el. Nem lett az a történet amit még szívesen olvasnék el egyszer de megvolt ez is kipipálva…

Bár a regény méltán klasszikus, mégis nem volt olyan biztos, hogy végül 5 csillagot adok rá, mivel a 3. könyv környékén elkezdtem kissé unni, de aztán újra felkeltette az érdeklődésemet, így a végére ismét feltétlen híve lettem.
De azért a legjobban az első két könyv tetszett belőle (vélhetően szakmai ártalomból is). Az első könyvek különösen élveztem. Megismerjük belőle a Római Birodalom felépítését, összetételét, hatalmi viszonyait a Diocletianus által bevezetett tetrarchia idején. Ugyanakkor a rendszer bemutatásakor végig az motoszkált a fejemben, hogy ez nem a Római Birodalomról szól. És, ha hinni lehet a magyarázatoknak, valóban nem (csak): Móra ebben a formában írt a Habsburg Birodalomról, Ferenc Józsefről és az ő viszonyáról a magyar szabadságharchoz. De ha a regény később íródott volna, sok szempontból akár a Kádár-korszakról is szólhatott volna.
De történelmi regényként is nagyon jól megállja a helyét. A birodalomban elterjedt a kereszténység, kezdetben a föld alatt, majd kezdett kilépni az árnyékból, egyre többen lettek keresztények. A regény nagyon jól bemutatja a császár és mások kereszténységhez való viszonyát: spoiler
Mint mondtam, a szerelem könyvénél a regény kezdett engem elveszíteni, engem valahogy nem kötött le kellően ez a cselekményszál, nem bántam volna, ha továbbra is a társadalmi, politikai változások bemutatása a hangsúlyosabb, de végül mégis kitartottam, és azt el kell ismernem, hogy jól illeszkedett ez a szál is a regény egészébe, és kétségtelenül szimpatikusak az érintettek, így annak ellenére, hogy esetleg nem köt le teljesen az évődésük, mégiscsak azt vettem észre magamon, hogy szurkolok a boldog végkifejletért. spoiler

Nehéz olvasmány, nagyon sokrétű, de mégis megnyerő.
Félek hasonló témájú könvyeket a kezembe venni, mert többször csalódtam már, ezúttal azonban nem kellett. Érdekes és szerintem képes fenntartani az olvasó érdeklődését, ha egy kicsit is elmerül benne. Minden megvan benne, ami egy igazán jó történelmi regényhez szükséges.

Kicsit tartottam ettől a könyvtől, hogy vajon mit is tartogat egy magyar klasszikus, ami az ókori Római Birodalomban játszódik. Ehhez képest pozitív csalódás ért. Bár a nyelvezet kissé régies, a sok idegen kifejezés miatt talán nehézkes is, maga a történet érdekes és jól követhető. A szerelmi szál kedves, egyszerű, szinte gyermeki spoiler. A császár és a felesége vívódásai emberszerűvé teszik a nagy szereplőket is. A történelmi háttér nagyon érdekes, keveset olvastam azoktól az ókori római évekről, ahol teret hódított a kereszténység. Mai szemmel egyáltalán nem ifjúsági olvasmány.