Három ​megszegett ígéret (Drew+Fable 3.) 228 csillagozás

Monica Murphy: Három megszegett ígéret

Kötelezze el magát. Igazából ezt várom Colintól. Amióta Danny, a bátyám meghalt Irakban, Colin sokat segített nekem, például munkát adott a menő éttermében, hogy otthagyhassam végre azt a szar pincérnői állásomat a sztriptízbárban. De nekem már nem elég, hogy éjjelente ott fekszem mellette az ágyban, és próbálom elűzni a rémálmait. Tudom, hogy mardossa a bűntudat Danny halála miatt, amiért nem ment el vele Irakba, de nem bírom tovább a kettős életet. Mindennél jobban szeretem, de olyan sok démon gyötri. Ha most nem tud megnyílni előttem, akkor soha nem lehet belőle igazi társ. Egy hónapot adtam neki, és most lelépek. Ha igazán szeret, ahogy mondja, akkor tudja, hol keressen.

Eredeti megjelenés éve: 2013

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2014
ISBN: 9789633833520 · Fordította: Szabó Olimpia
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2014
348 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633830581 · Fordította: Szabó Olimpia

Kedvencelte 15

Most olvassa 7

Várólistára tette 120

Kívánságlistára tette 112

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

zuna19>!
Monica Murphy: Három megszegett ígéret

Tetszett, de most valahogy a rosszak fognak inkább előtérbe kerülni a véleményemben.
Ezt a részt egy kicsit erőltetettek érzem. Voltak bizonyos jelenetek, amik nagyon untattak.
A főszereplők szerethetőek voltak. Jen már az elejétől szimpatikus volt, de Colin nem volt végig a kedvencem. Irtó nagy barom volt az elején, Istenkomplexussal.
Jen-ben az bosszantott, hogy az egész könyvön keresztül, független akar lenni, szabadulni akar és még sincs egy ép kéz láb terve. De semmi, zéró! Ebből látszik, hogy kitalált történet és hogy mennyire naiv is ő, és álomvilágban él.
Fable jelenléte nem sokat dobott a történeten.
Na a végén nem tudtam eligazodni, ez az összecsapott befejezés full gáz volt. Most tényleg, nem tudott az írónő többet kihozni belőle? Még sablonosnak sem nevezném, hanem inkább kínzásnak, ismételgette magát. Annyi lehetőség lett volna valami fantasztikusra. Tényleg sok lehetőség volt ő mégis ezt hozta össze. Ez van. Az viszont jó pont, hogy nem 2 könyvön keresztül ment Jen és Colin sztorija. Na az már tényleg halálos lenne.
Furcsa, mert tetszett összességében, de több dolgot tudok írni, ami nem igazán jött be, ilyen se volt még.

2 hozzászólás
ZitussKa >!
Monica Murphy: Három megszegett ígéret

Nos, vannak azok a történetek amik újraolvasás során megerősítenek minket olvasókat abban, hogy ez a történet tényleg nekünk íródott. Vagy az egész a visszájára fordulhat és próbáljuk felidézni mit is szerettünk benne először annyira, de egész egyszerűen nem tudunk rájönni. Biztosan nem a könyv lett rosszabb, talán csak mi változtunk. Ezt az újraolvasást nem kellett volna megejtenem mert teljesen elveszett az a varázs, ami 3 éve meg volt.
Aranyos történet, néha dühítő. Mint a mikrózott étel. Itt ott forró, néhol hideg és olykor csak langyos. Nem volt ez rossz de nem több annál, mint ami.

Zsani1418>!
Monica Murphy: Három megszegett ígéret

Már a sorozat első két részét is imádtam, először azt hittem, hogy ez nem fog annyira tetszeni, mert itt már nem Drew és Fable van a középpontban, de tévedtem. Amikor megláttam, hogy végre meg lehet venni, akkor úgy voltam vele, hogy inkább hagyom, most annyira nem érdekel, és inkább megveszek mást, de aztán végül még is megvettem és nem bántam meg. Ez a rész is nagyon tetszett, csakúgy, mint az első kettő. Nem tudnám megmondani, kiknek a története tetszett jobban (Drew+Fable vagy Colin+Jen), teljesen mások voltak.
Szerintem ez is egy jól megalkotott történet volt. Tökéletes kikapcsolódást nyújtott, gyorsan el lehet olvasni. Van két egymás iránt erősen vonzódó főszereplő, bonyodalmak, veszekedések, a múltjuk ami eleinte közéjük áll, végül pedig sikerült túllépniük a múlton és persze ők is megkapták a boldog befejezést (ez persze várható volt :D). Örültem, hogy Fable-ék is sokat szerepeltek vagy legalábbis Fable sokszor feltűnt. Tetszett Jen és Colin karaktere is. Néha kicsit már bosszantott a vívódásuk. Mindketten a másikra vártak, hogy az lépjen előbb…meg, hogy pl Colin biztos nem úgy érez Jen iránt, ahogy ő iránta és persze ez fordítva is így volt, közben meg szerintem elég egyértelmű volt a dolog. :D
Aki olvasta az első két részt és egy kicsit is tetszett, az mindenképpen olvassa el ezt is! :)

Pillecukorkám>!
Monica Murphy: Három megszegett ígéret

Eszméletlenül jó volt olvasni! Kettejük szerelme nagyon szép és tiszta volt! Nagyon összeillettek és jól ki bontakoztak egymás előtt! Az ő párosuk valamivel jobban tettszett mint a Drewé és a Fable-é!Ez valamivel határozottabb és érzékibb volt!

ƨɔɴом P>!
Monica Murphy: Három megszegett ígéret

Szentul abban a hitben voltam, hogy Fable es Drew ujabb tortenetet tartom a kezemben, igy nem kis meglepetessel szolgalt a foszereplok kilete.
Ez a tortenet teljesen mas volt az elso kettotol. Mig Drewek konyve tenyleg olyan titkokat rejt, amik komoly sullyal birnak, addig itt teljesen mas alapokon all a sztori. Jen es Colin tortenete tobbnyire a szenvedelyen alapszik, ugyanakkor a szenvedes is hatalmas hangsulyt kap. Ok tipikusan az a par, akirol mindenki tudja, hogy osszetartoznak, meg akkor is, ha ok maguk ezt nem latjak. A karaktereik kulon-kulon is kedvelhetoek, de igazan csak egyutt mukodnek jol. Jen reszerol soknak ereztem a szenvedest, amit onkentesen vallalt magara, ugyanakkor ebben Colin sem maradt alul. Es sajnos azt kell mondanom, hogy egyikuk oldalarol sem ertettem igazan, hogy miert tagadjak meg maguktol a masikat, hiszen annyira kezenfekvo volt… de igazabol nem is ez szamit, hanem az, hogy vegul mind a ketten rajottek, hogy jobb a masikkal, mint nelkule.
Osszesegeben azt kell mondanom, hogy melto darabja ezen konyv a sorozatnak, de engem valahogy Drew es Fable tortenete sokkal jobban magaval ragadott.

1 hozzászólás
Lanore P>!
Monica Murphy: Három megszegett ígéret

Azt hittem, könnyed kis kikapcsolódós történet lesz, de sajna nem jött be, feleannyira sem tudott érdekelni ez a páros, mint anno Drew és Fable. Túl sok volt a nyáltenger, kevés a cselekmény, és bár az írónő továbbra is jól fogalmaz, ezt a sztorit már nem tudta eladni nekem, felszínesnek, feleslegesnek éreztem, egyedül annak örültem, amikor Drew-ék felbukkantak. Jen és Colin folyamatos szenvedése, nyűglődése miatt legszívesebben felpofoztam volna őket, és már nagyon vártam, hogy vége legyen a könyvnek. Egyelőre nem hiszem, hogy vágynék a negyedik részre.

3 hozzászólás
Kitti_Kinczer>!
Monica Murphy: Három megszegett ígéret

Jobb volt mint Drew és Fable története. Az elején azt gondoltam, hogy vontatott lesz és sok felesleges huzavona lesz, de mégsem éreztem ezt olvasás közben. Persze sokára tartott míg ezek ketten révbe értek, sőt az első csókuk is sokára jött össze. De végül sikerült! Fable-lt is jobban kedveltem most, hogy csak mellékszereplő volt, pedig nem volt különösebb gondom vele, de jobb volt így. Jent kedveltem, Colin már kicsit jobban idegesített, mert igazából ős hátráltatta magukat végig.

Zsuzsanna_Makai>!
Monica Murphy: Három megszegett ígéret

A három közül ez a rész tetszett a legjobban, még úgy is, hogy voltak benne követlezetlenségek, pl amikor Colin megkérdezi, h igaz-e, amit az apja mondott, majd Jen nem tudja, Colin honnan tudhatta meg… Apa-Anya sztorija pedig kifejezetten zagyva volt. A fordítással is ki vagyok békülve, kifejezetten magyartalan mondatra se kaptam föl a fejem, teljesen rendben volt. Örülök, hogy elolvastam.
Jaaa, Colin az előző részben tök összeszedett volt, itt meg nem, ez egy kicsit megzavart, de aztán megértettem, hogy ott azért mégiscsak az egyik alkalmazottja szemszögéből láttam, úgy meg igenis összeszedettnek kell lennie a főnöknek, bármekkora gáz is van a fejében, és a lelkében.

Dyus33 P>!
Monica Murphy: Három megszegett ígéret

Hát, ezt csak felvettem, a kezembe fogtam, és le sem tettem, míg ki nem olvastam :) Bár majdnem a hajam bánta, amikor a felénél még mindig nem történt semmi Jen és Colin között… Szóval, fincsi, szexuálisan túlfűtött, rózsaszín vattacukor könyvecske volt ez, de nem baj, nem is vártam sem többet, sem kevesebbet.

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2014
348 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633830581 · Fordította: Szabó Olimpia
1 hozzászólás
anikho>!
Monica Murphy: Három megszegett ígéret

Ez egy olyan történet, amit baromi gyorsan el lehet olvasni, amit lehet szeretni, amitől nem egyszer a falba vernéd a fejed. Garantáltan tetszeni fog azoknak, akik olvasták az előző könyveket.
Más jellegű problémákkal küzdenek a szereplőink, mint Fable és Drew az előzőekben, és ez rám üdítően hatott. Kellett egy olyan szösszenet, amitől nem kell csodát várni, ami csak visz magával. Ez pont ilyen volt.

Jen és Colin tipikusan nem hajlandók észrevenni mi is zajlik közöttük pontosan, inkább mondva csinált problémákkal mélyítik el a szakadékot kettejük között. Micsoda struccok! Mennyivel könnyebb a fejünket a homokba dugni, és nem venni tudomást a lényeges dolgokról.. Aztán ahogy haladnak az események, úgy válnak egyre komolyabbá a kezdetben csak élvezeti szempontból létesített együttlétek. A pikáns részek jól voltak megfogalmazva, és talán épp, hogy tűrés határon vannak, ha ennél több szex lett volna benne, az már sok lett volna. Akkor másról se szólt volna, csak hogy: őrlődünk, szenvedünk, szexelünk..

Nem bántam meg, hogy elolvastam, tetszett. A vége lehetett volna monumentálisabb, valami nagy összeborulásnak, megbocsátásnak, színvallásnak nagyon örültem volna.


Népszerű idézetek

Ninácska P>!

– Mert könnyű is, ha közösen néztek szembe a problémáitokkal.

198. oldal

Ninácska P>!

– Akkor harcolj érte. Mondd meg neki, mit érzel.

192. oldal

Ninácska P>!

És esküszöm, hogy amikor megcsókol, belepusztul néhány agysejtem.

124. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

J. L. Armentrout: Stay With Me – Maradj velem
Jamie McGuire: Veszedelmes sorscsapás
Jennifer Probst: Keresd a tökéletest
Heidi McLaughlin: Forever My Girl – Örökké a csajom
Christina Lauren: Gyönyörű rohadék
Emma Chase: Egy ágyban a herceggel