Brick ​Lane 8 csillagozás

Monica Ali: Brick Lane Monica Ali: Brick Lane Monica Ali: Brick Lane Monica Ali: Brick Lane Monica Ali: Brick Lane

At the tender age of eighteen, Nazneen's life is turned upside down. After an arranged marriage to a man twenty years her elder she exchanges her Bangladeshi village for a block of flats in London's East End. In this new world, where poor people can be fat and even dogs go on diets, she struggles to make sense of her existence – and to do her duty to her husband. A man of inflated ideas (and stomach), he sorely tests her compliance.
But Nazneen submits, as she must, to Fate and devotes her life to raising her family and slapping down her demons of discontent. Until she becomes aware of a young radical, Karim.
Against a background of escalating racial and gang conflict, they embark on an affair that finally forces Nazneen to take control of her life…

Eredeti megjelenés éve: 2003

>!
Black Swan, London, 2004
492 oldal · ISBN: 0552771153

Kedvencelte 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

entropic P>!
Monica Ali: Brick Lane

Vannak ennek a regénynek mindenféle rétegei és témái. Szól például a bevándorlás/integrálódás viszontagságairól (mint kiderül, a bevándorlás különösen viszontagságos akkor, ha más színű és vallású és gyökeresen más kultúrájú vagy, mint az emberek azon a helyen, ahova mész), aztán a családi és társadalmi viszonyokról, amelyek eléggé meghatározhatják, hogy mit kezdesz/kezdhetsz az életeddel, aztán még egy kicsi legújabb kori történelem meg mindenféle muszlim vs. nem-muszlim feszültségek is vannak benne (9/11, tüntetések és ellentüntetések).

Mellesleg szerintem ez a történelmi és társadalmi feszkós szál a leggyengébb. Úgy vettem észre régebben is, az In the Kitchen-t olvasva, hogy Monica Ali jobb akkor, amikor egyéni életekre koncentrál, és azokon keresztül mutat meg nagy és fontos témákat, mint amikor megfoghatatlan, arctalan muszlim meg nem-muszlim csoportosulásokról ír, mint pl. ebben a regényben – ebből a szálból itt nekem csak annyi jön le, hogy valami Tigrisek meg Nemtom-mik szórólap-háborúznak a környéken, és maguk-sem-tudják-miféle felvonulásokat szerveznek, nagyjából ismeretlen célból.

De ami engem leginkább foglalkoztatott és nem szűnő érdeklődéssel töltött el ezt a könyvet olvasva, az természetesen a főszereplő magára-eszmélése volt. Olvasás közben sokszor eszembe jutott Kate Chopin műve, az Ébredés, és azon gondolkodtam, hogy tényleg nem valami sok minden változott 100 év alatt.

A főszereplő tehát Nazneen, egy bangladesi falusi lány, akit férjhez adnak egy Londonban élő, idősebb bangladesi férfihez, ahogy az az élet rendje. Nazneen jó leány, engedelmes, meg minden, és igen erős benne mind a kötelességteljesítés igénye, mind pedig az a hit, hogy a dolgok Allah/a Sors kezében vannak, és aminek meg kell történnie, az úgyis megtörténik, és úgyse tehetünk ellene semmit.

(Érdekes ellentét Nazneen tesója, a világszép Hasina, aki igen korán a saját kezébe veszi a sorsa irányítását spoiler. Az „azért vagyunk a világon, hogy sztoikusan eltűrjük a nekünk kirendelt szenvedésadagot” mentalitást zsigerből elutasító, önálló Hasina élete egész másként alakul, mint Nazneené, de az, hogy Hasinának mi sikerül és mi nem, egyáltalán nem azt jelenti, hogy akkor Nazneené a helyes út. [Vagy Hasináé.] Szerencsére ebben a regényben nem nagyon van moralizálás.)

A történet meg lényegében arról szól, hogy hogyan lesz nagyon lassan önálló, a saját életét irányítani képes (és irányítani akaró) nő az engedelmes kis Nazneenból. Érdekes – és nekem nagyon tetszik –, hogy Nazneen önállósodási vágyai és első apró önálló tettei tök természetesek, nincs itt semmi nagy csinnadratta. Nazneen nem vall éppen feminista nézeteket, vagy nem kell mondjuk egy bántalmazó házasságból menekülnie. És ha csak a felszínt nézzük, nincs rossz élete Londonban. És mégis – ott az a kis kíváncsiság benne, az a kis (majd egyre erősebb) igény, hogy: ki akarom próbálni, mit tudok egyedül. Ami szerintem csodás és nagyon emberi.

És Monica Ali nagyon finoman adagolja ezt már a regény legelejétől kezdve: ahogy Nazneen egyedül elmegy sétálni a nagy-bűnös Londonban, eltéved, és pisilnie is kell, és ő amúgy is csak egy muszlim nő, akinek keresnivalója se lenne az utcán egyedül – és persze pánikba is esik, de megoldja a helyzetet, és aztán szeretne elbüszkélkedni vele, hogy megoldotta. Vagy ahogy lassan megbarátkozik a testével, és még olyan merész gondolatai is támadnak, hogy mi lenne, ha borotválná a lábát. Aztán később már a száját is ki meri nyitni és el tudja mondani, hogy mit akar.

Ez az egész ébredés-történet rém érzékeny és finom – és úgy tűnik, nem olyasmi, aminek van egy fix végpontja.

(Mellesleg: ez egy tök humoros regény is, egy halom karikatúra-szerű, valahogy mégis élő és hihető és érthető szereplővel, és sok színnel és szaggal, amitől szeretnék végiggyalogolni a Brick Lane-en.)

metahari P>!
Monica Ali: Brick Lane

Régóta szemeztem a könyvvel, MC blogján olvastam róla jókat, később többször a kezemben volt könyvesboltban, csak sokallottam az árát, meg mindenféle nyűgség volt. Persze hogy kiderült, hogy ezt a történetet most 2010-ben, most Londonban kellett elolvasnom, hogy halljam a bengáli hangokat és akcentust, hogy láthassak közelről bangladeshi nőket és hogy beleszagoljak a Brick Lane levegőjébe. Mindaz a sok változás, amiről Monica Ali írt Nazneen életével kapcsolatban, mindazok megtörténtek az enyémben is, képletesen. Ettől lett ez személyesen ötcsillagos nálam és szívcsücsökbe vackolódó kedvenc.
Maga a történet kellően lassú ahhoz, hogy alaposan ráérezzünk a dolgok menetére. És tele van nagyon gyors mondatokkal. Igazán érdekes úgy végigolvasni történeteket, hogy utánuk közvetlenül kapjunk az írónőtől egy tömör sort, amiben képes akár hónapokat is tömöríteni. Vagy ugyanilyen sűrű szavakkal jellemezni egy helyzetet. Jó stílus. A regény története akár száz százalékra is igaz lehet, de nem is ez a fontos, hanem hogy a végkicsengést teljesen alaposan a fejünkbe csöpögtesse. Hogy pontosan mikor is döntünk jól.
Közvetlenül az olvasás után megnéztem a filmet is belőle. Gyönyörű fényképezés. Kicsit kihagyott részek, de a fő szál hibátlan benne. De az a fényképezés és az a hangulat! Félelmetesen borzongatóan jó, és lehet rajta sírni sokat. Jó értelemben.

2 hozzászólás
Rekababa07>!
Monica Ali: Brick Lane

A Szívek szállodájával kapcsolatban került először elém a könyv, és amikor megláttam a könyvtárban, egyből beugrott, hogy jó lesz a Bingó teljesítéséhez.
A téma nagyon érdekes, mindig is vonzottak azok a történetek, ahol egy alapvetően elnyomásban élő nő, megpróbál érvényt szerezni a szabad akaratának.
Az írásmód viszont annyira nem nyűgözött el, sokszor csak nyögvenyelősen haladtam. Sok helyen már untam az elmélkedéseket, illetve a testvér története nekem nem adott hozzá az élményhez semmit.


Népszerű idézetek

metahari P>!

The village was leaving her. Sometimes a picture would come. Vivid; so strong she could smell it. More often, she tried to see and could not. It was as if the village was caught up in a giant fisherman's net and she was pulling at the fine mesh with bleeding fingers, squinting into the sun, vision mottled with netting and eyelashes. As the years passed the layers of netting multiplied and she began to rely on a different kind of memory. The memory of things she knew but no longer saw.

p217

metahari P>!

She was on her knees and her hands were flat against the mat. Midday prayer. Everything must be kept clear now. All the complaints, all the anxieties and lists that made up her life must be set aside. She could be grateful. She could flush her body and mind with gratitude. There should be no room for other thoughts. Although she could think about God. And the words of the prayer. Glory be to my Lord, the Most High. God is greater than everything else. And remember the baby too, because God would not want her to forget that. Hasina, also. Because she was grateful for her safety, for the letter safely delivered. The baby she could not forget because he was scrambling around her belly, looking for footholds just beneath her ribs. She could not get her forehead down to the mat. It simply was not possible. There was a special dispensation for pregnant women. If she chose to, Nazneen could do namaz from her chair. She had tried it once and it made her feel lazy. But it was nice that the imams had thought of it. Such was the kindness and compassion of Islam towards women. Mind you, if any imam had ever been pregnant, would they not have made it compulsory to sit? That way, no one could feel it was simply down to laziness. How did I come to be so foolish, thought Nazneen. What is wrong with my mind that it goes around talking of pregnant imams? It does not seem to belong to me sometimes; it takes off and thumbs its nose like a practical joker.

p69

metahari P>!

'Any news of the promotion?'
'My husband says they are racist, particularly Mr Dalloway. He thinks he will get the promotion, but it will take him longer than any white man. He says that if he painted his skin pink and white then there would be no problem.' Chanu had begun, she had noticed, to talk less of promotion and more of racism. He had warned her about making friends with 'them', as though that were a possibility. All the time they are polite. They smile. They say 'please' this and 'thank you' that. Make no mistake about it, they skake your hand with the right, and with the left they stab you in the back.
'Well', said Razia, 'this could be true.'
Nazneen turned the words over. This could be true. She waited for more. Razia was unpicking a thread from her jumper.
Nazneen said, 'My husband says it is discrimination.'
'Ask him this, then. Is it better than our own country, or is it worse? If it is worse, then why is he here? If it is better, why does he complain?'

p72

metahari P>!

But he was philosophical. 'You see, all my life I have struggled. And for what? What good has it done? I have finished with all that. Now, I just take the money. I say thank you. I count it. ' He put a ball of rice and dal in his mouth and held it inside his cheek. 'You see, when the English went to our country, they did not go to stay. They went to make money, and the money they made, they took it out of the country. They never left home. Mentally. Just taking money out. And that is what I am doing now. What else can you do?'
These speeches he made in the simple language of a simple – though not ignorant-type – man. But when he took out his books in the evenings he spent at home, he began to speak differently.

p214


Hasonló könyvek címkék alapján

Kathryn Wallace: Absolutely Smashing It
Dorothy Koomson: My Best Friend's Girl
Eloisa James: Fool for Love
Nicole Fox: Kostya
Benjamin Alire Sáenz: Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe
David Sheff: Beautiful Boy
Jeannette Walls: The Glass Castle
Caterine Dunne: Something Like Love
Zia Haider Rahman: In the Light of What We Know