Kádár ​hitele 4 csillagozás

A magyar államadósság története 1956–1990
Mong Attila: Kádár hitele

Az elmúlt három évtized leforgása alatt Magyarország többször is súlyos adósságcsapdába került. Az 1970-es és 1980-as évek fordulóján az összeomlástól végül csak a Valutaalaphoz és a Világbankhoz történő csatlakozás mentette meg az országot. Néhány évvel később az újabb eladósodásból a rendszerváltásig vezetett az út, a 2000-es évek elején megindult folyamatnak pedig a 2008-as pénzügyi és gazdasági világválság, és újból a Valutaalap mentőöve vetett véget. Az adóssághelyzet tehát alapvetően befolyásolta a közelmúlt történelmét – sem az 1968-as reform, sem az 1980-as évek intézkedései, sem a rendszerváltás nem érthető meg enélkül. A Kádár hitele lebilincselő történelmi oknyomozás, mely a rendszerváltásig terjedő időszakot tárja fel, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy általa a mai politikai és gazdasági tér is átláthatóbbá váljon. Mong Attila, újságíró, több kötet szerzője. 2003-ban Göbölyös József „Soma” díjat, 2004-ben a Joseph Pulitzer Emlékdíjat nyerte el újságírói munkájáért.

>!
Libri, Budapest, 2015
340 oldal · ISBN: 9789633107072
>!
Libri, Budapest, 2012
340 oldal · ISBN: 9789633101285

Most olvassa 1

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Mong Attila: Kádár hitele

Mong Attila: Kádár hitele A magyar államadósság története 1956–1990

Azt gondolom, hogy ez egy kulcstanulmány, amit mindenkinek el kellene olvasni, aki irracionális nosztalgiával tekint vissza a Kádár-korszakra. Mert 1.) meggyőzően bizonyítja, hogy a szocialista rendszerek összeomlása szükségszerűen következett azok gazdasági kudarcából, és aminek kísérőjelensége volt a magyar devizaadósság elképesztő felduzzadása 2.) büntetésnek is beillik egy könyvet végigrágni, amiben a nagy termetű számnevek bőszen párzanak az olyan rettentő szavakkal, mint a devizaarbitrázs, vagy a konzorciális hitel.

Mong Attila meséje tulajdonképpen ’56-ban kezdődik, amikor Kádár a szovjet tankok hátán visszatért az országba. A megtorlás, és az azt követő konszolidáció már jelezte, hogy egy kettős félelem tapasztalatai alapján kívánja kezelni az ország problémáit: egyrészt eléggé félt az újabb forradalomtól ahhoz, hogy mesterségesen fenntartsa az állampolgári jólétet, akár olyan költséges eszközök igénybevételével is, mint az alapélelmiszerek ártámogatása. Másfelől meg eléggé tartott a szovjetektől ahhoz, hogy az utolsó percig ragaszkodjon a tervgazdálkodás eszméjéhez – még akkor is, amikor annak kudarca nyilvánvalóvá vált. Ez a kettősség természetszerűen nagy összegbe fájt nekünk (a múltidő alkalmasint elhagyható), ám a költségeket kezdetben a KGST országokon belül sikerült elosztani. Ám egyszer csak megérkeztünk 1963-ba.

Ez a dátum azért jelentős, mert ez volt az a pillanat, amikor a kevésbé éles szemű közgazdászok számára is nyilvánvalóvá vált a marxista modell kudarca. Azt történt ugyanis, hogy egy aszályos év után hazánk tetemes búzabehozatalra szorult – amit ráadásul képtelen volt a baráti országoktól beszerezni*. Kihez is fordulhatott volna máshoz, mint a haldokló nyugathoz**, jelesül az Egyesült Államokhoz, aki hajlandó volt meghitelezni nekünk a kenyérnek valót. Na már most: egy hitelfelvétel ugye azt jelenti, hogy egy jelenlegi hiányt egy későbbi és időben elterített, nagyobb hiányra cserélünk. Ezzel az ég adta egy világon semmi probléma nincs, az ilyen hitelfelvételek működtetik a világgazdaságot. De csak akkor, ha ebből a hitelből megteremtik annak feltételeit, hogy az összeg a későbbiekben visszafizethető legyen – vagyis gazdasági növekedésbe ruházzák be. Ilyen értelemben nem az számít, hogy egy országnak mekkora az adósságállománya, hanem hogy a gazdasági teljesítőképessége kisebb vagy nagyobb mértékben bővül, mint az említett tartozás. És itt kezdődtek nálunk a problémák. Mert Kádár az előző bekezdésben említett okokból pont nem arra fordította a hiteleket, amiből a visszafizetést garantálni tudta volna. Elszórta népjóléti intézkedésekre, a tervgazdaságot megreformálni nem akarta, és amikor szorított a kapca, a megszorításokat is igyekezett elsumákolni. Amikor pedig már nagyon rezgett a léc – hát felvett egy újabb, nagyobb kölcsönt. És így tovább. Pont úgy viselkedett, mint az egyszeri ember, aki szerint a hitel nem a jelen része, hanem egy bizonytalan jövőé – ilyen értelemben tehát nem is létezik. Absztrakció. Ezt a mentalitást pedig tovább is adta demokratikus utódainak, akik annál is lelkesebben alkalmazzák, mert bízhatnak benne, hogy úgysem nekik kell majd fizetniük, hanem azoknak, akik majd utánuk jönnek. Illetve nem is azoknak. Nekünk.

Szóval jó és fontos könyv ez. Nem hitegetek azzal senkit, hogy szórakoztató – a gazdasági folyamatok ismertetésétől, bevallom, időnként nekem is cuppogtak az agysejtjeim. Nem is a gazdasági nyelvezet miatt, hanem mert e kötet szereplői folyton-folyvást ugyanazokat a hibákat követik el – ami meglehetősen kimerítő. Ugyanakkor Mong megteszi, amit meg lehet tenni – az IMF-csatlakozás körüli hercehurcákat például olyan szépen vázolja fel, hogy szerintem nagyon jó kis kultmozit lehetne csinálni belőle. Amitől nyilván elalélna a gyönyörtől pár elhivatott közgazdász és elborult hitelügyintéző – a többiek meg habzó szájjal követelnék vissza a pénztárnál a jegyük árát.

* Ebben az évben ugyanis a szovjetek is horribilis behozatalra szorultak, és szégyenszemre egy kapitalista ország (Kanada) segítette ki őket. Nyilván nem ingyen. Ami mellesleg jelzi az orosz mezőgazdaság életképtelenségét: abszurd, hogy a legnagyobb mezőgazdasági vetésterülettel rendelkező állam (aminek ráadásul igen alacsony a népsűrűsége) élelmiszer-behozatalra szoruljon a mai napig.
** Lásd még: „Haldokló kapitalizmus, nahát… Azért nagy francok vagyunk mi! Kölcsönkérni egy haldoklótól…”

18 hozzászólás
>!
pinter_bence I
Mong Attila: Kádár hitele

Mong Attila: Kádár hitele A magyar államadósság története 1956–1990

Nagyon élveztem a könyvet, számomra részleteiben ismeretlen problémával foglalkozott, az egyetlen fél csillag levonást pedig azért kapja, mert talán egy kicsit száraz volt. Ez persze nem teljesen meglepő egy gazdasági kérdésekkel foglalkozó könyvben, de pont volt elég kevésbé száraz rész ahhoz, hogy megérezzem a dolog hiányát.

>!
hispan
Mong Attila: Kádár hitele

Mong Attila: Kádár hitele A magyar államadósság története 1956–1990

Államadósság. Kis hazánkban rettegett fogalom, mely valójában a kapitalista gazdasági rendszerek természetes velejárója, és úgy tűnik, a szocialista berendezkedés sírásója is.

Tartozni sosem jó, de ettől még lehet egy ország jó adós. Ha így nézzük a dolgokat, Magyarország mindig is jó adós volt. A fizetésképtelenség helyzetét nem egyszer csak külföldi segítséggel ugyan, de mindig sikerült elkerülni. Másfelől az IMF és a Világbank talán túl sokáig, az utolsó utáni pillanatig pénzelte az életképtelen gazdasági struktúrát és politikai vezetést, és ezzel túl nagy terhet tett a fiatal magyar demokrácia vállára. Ez persze nem indokolhatja, hogy a rendszerváltás után miért adósodtunk el ugyanúgy, mint előtte…

Pár idézet a könyvből, melyekkel kicsit jobban megérthető 40 év gazdaságpolitikája, annak változásai: „Tízmillió magyar nem tévedhet” – írta a The New York Times 1964-ben, mikor Kádár rendszerét kellett pozitív színben feltüntetni az első IMF csatlakozási tárgyalások miatt. „Magyar hazafiként lehet, hogy szeretem az oroszokat, de nem kell szeretnem az oroszok tervgazdaságát.” – mondta Fekete János 1967-ben, mikor a Nemzetközi Valutaalap vezetőit győzködte arról, hogy érdemes pénzelni az országot. „Az infláció Hegyeshalomnál megállítható.” – hangoztatta Nyers Rezső 1974-ben, mikor az első olajválság hullámai nyaldosták a határt, és minden itthoni vezető hitte, hogy a piacgazdaság végső válságába jutott, és a szocializmus győzedelmeskedni fog. „Abba fektettük a tőkét, hogy a szerkezetet ne kelljen megváltoztatni.” – szólt László Andor őszinte kritikával 1975-ben, mikor már látszottak a gondok. „Amikor még pár évnyi megszorítást javasoltam, úgy kirúgott Kádár, mint a macskát szarni.” – esett meg ez 1985-ben Marjai Józseffel.

Ami a fenti idézetekből hiányzik, az az állandó kelet-nyugat közti egyensúlyozás, a rövid konszolidációk és a fékevesztett eladósodások időszaka, az életszínvonal minden áron való fenntartásának politikája, a gazdasági adatok kiterjedt, következetes és tervszerű meghamisítása. Mindez természetesen része Mong Attila munkájának.

Röviden: a könyv gazdasági-politikai szálakat összeszőve tárgyalja a magyar államadósság történetét egészen 1945-től a rendszerváltásig. Részletes életrajzokat, eddig ismeretlen levelezéseket, forrásokat hoz alapos mutatóval, statisztikákkal és fogalomtárral. Igyekszik a világpolitikai eseményeket is a narratívába vonni, jóllehet az amerikai levéltári kutatásoknak hála a keleti kapcsolatok, a szovjet nyomás kifejezése gyakran elégtelen. Emellett is koherens és részletes munkának tekinthető, újszerű és kritikus áttekintése a problémakörnek.


Népszerű idézetek

>!
gabbandi

És megint mondom, nézze, van egy cementgyár. Mit fog termelni? Cementet. Kell erre utasítás? Nem kell. És ha nyereséget meg béreket tud fizetni, annyi cementet fog termelni, amennyi kell. Ha nem kell cement, akkor meg miért termeljen? Miért utasítsuk rá, ha nincs igény rá? Azt mondja, jó, jó érti. Aztán öt perc múlva, most már teljesen érti, csak egyet mondjak meg, hogy honnan fogja tudni a cementgyár, hogy mit csináljon, ha nem kap utasítást?

142. oldal, 4. fejezet, Libri 2012

Mong Attila: Kádár hitele A magyar államadósság története 1956–1990


Hasonló könyvek címkék alapján

Hatala Csenge: Hírzárlat
Kopátsy Sándor: Kádár és kora
Simai Mihály: Az Egyesült Államok a 200. évforduló előtt
Kornai János: A puha költségvetési korlát
Raymond Aron: Demokrácia és totalitarizmus
Lengyel László – Surányi György: Határátkelés
Bagota Béla – Garam József: 25 kérdés és válasz gazdaságpolitikai kérdésekről
Muraközy László: A japán rejtély
Bogár László: Globális háborúk örvényeiben
Drábik János: Orwellia