Nyuszika 72% 88 csillagozás

Nekem ez most eléggé beütött.
Utána is néztem kicsit, Goodreadsen, meg itt-ott, hogy mit írnak róla, és az jött le, mint általános vélemény, hogy nem rossz ez a könyv, de mégis, mi a &*@#<* történik benne. Szóval ez egy ilyen lényegre törő értékelés lesz, mert én végig érteni véltem.*
Viszont tényleg csak az kattintson a spoilerre, aki eléggé elkötelezte magát a saját olvasási élményének elszúrása mellett, vagy ha tervezi olvasni a könyvet, inkább csak utána, mert anélkül eleve érthetetlen lesz, és akkor meg minek. Akinek pedig esetleg még mindig nem vettem el a kedvét az értékelésem elolvasásától, annak még egyszer szólok, hogy ez egy ilyen klasszikus, szó szerinti értelemben vett spoiler, ami azt tárgyalja, hogy ez a történet se nem drogos trip, se nem hallucináció, de még csak nem is horror, hanem spoiler

Oké, el kell ismernem, hogy ez igazából nem is értékelés eddig, csak spoiler. Most akkor próbálok írni valami kedvcsinálót. Mondjuk azt, hogy mostanában nem szoktam fél éjszakákat végigolvasni, de ez ébren tartott. És azt, hogy mindenkinek, aki írással próbálkozik, elég érdekes lehet, ha más nem, a kurzus óráinak leírásán rengeteget lehet nevetni. És ugyan sejtem, hogy ez nem lesz egy nagyon népszerű, kilencven százalék felett álló könyv soha, viszont az sem lesz, amire három hónap múlva annyiban lesz bárki képes visszaemlékezni, hogy ja, nyulak voltak benne. Nem hibátlan, de érdekes. Szóval szerintem érdemes elolvasni. Én el fogom Mona Awad másik könyvét is, hiába áll 55%-on, mert kíváncsivá tett, hogy az egyetemi tanulmányai mellett a többi traumájával mit tud kezdeni.

*Van nekem egy ilyen mindent értős kényszerképzetem. Sajnos/szerencsére tudományos kérdésekben nem érvényesül, csak irodalmi művek esetében. Ott viszont ha kell, ha nem. Hogy mire gondolt a költő. És én értem. Ez egy ilyen kellemes érzés. Amíg ki nem röhögnek miatta. Leggyakrabban akkor szoktak kiröhögni, amikor a szövegjobbítós csoportunkban értek mindent. Hogy mire gondolt a költő. Mert ott van a költő is, aki gondolta. Na mindegy. Ezt csak azért meséltem el, hogy legyen viszonyítási alap az „értékeléshez”.

Ez a könyv minden, csak nem horror. Nekem egy óriási nagy katyvasznak tűnt… sokszor csak azon gondolkoztam, hogy az írónő milyen szerrel élt a könyv írása alatt…

Óh, Nyuszika ez nem ér! Igazából, és összességében fogalmam sincs hányadán állok a könyvvel, a társadalomkritika és az önmagunkkal történő szembefordításon kívül leginkább Awad stílusa és a leíró részei tetszettek. Nekem ugyan ennyi kevés a boldogsághoz, és a szédülést sem keresem különösebben, főleg ha túl hosszan tart, ez a könyv viszont egy hatalmas bukfenc a nyúl üregébe :)

Azt gondolom az fogja igazán élvezni a kötetet, aki kedveli az absztrakciót, aki nem fél elmerülni egy szürreális világban, ahol a világon semmit nem szabad készpénznek venni, mert semmi nem egyértelmű, de legalább végletekig fura.

Szeretem az intelligens könyveket, és ez biztosan az, mert olyan bizarr metaforákat, sőt szimbólumokat használ a vágy, az elszigeteltség, a barátság és a magány megjelenítésére, amilyenekkel máshol még nem találkoztam. Aki nagy kedvelője az ilyesminek, vagy közelebbi kapcsolata van az írás alkotói folyamatával, az bátran veselkedjen neki ennek a csodás, megosztó könyvnek. Mert ami nem első blikkre értelmezhető, sőt lehet másodjára, sem, az általában az szokott lenni. Ez pedig egész biztosan az lesz!
http://hangulatokk.blogspot.com/2019/08/mona-awad-nyusz…

CAWPILE (max. 10)
━━━━━━━━━━
Szereplők – 8
Atmoszféra – 7
Írói stílus – 10
Cselekmény – 9
Érdeklődés – 5
Logika – 9
Élvezhetőség – 5
━━━━━━━━━━
A dark academia vonat hozott ehhez a kötethez, és alapvetően nem bánom, hogy elolvastam. Mona Awad szerintem nagyon jól ír (ezért kap magas pontot ott, értelemszerűen), és a regény felépítése is páratlan. Akik szeretnek olyan könyveket olvasni, amikben a fő téma az alkotás/írás folyamata, azoknak mindenképp érdekes lehet ez a kötet. Az első kísérletezéses éjszaka után, én mondjuk elvesztettem az érdeklődésem, azt éreztem, spoiler. Lehet jobban élveztem volna, ha picit kevésbé vannak egyes részek elhúzva, ez eléggé egyéni kérdés. Ahhoz képest, hogy a regény itthon eléggé vízválasztó, vagy szeretik, vagy utálják általában az olvasók, én a kettő közt evezek. Illetve, nekem pár eleme a könyvek sokkal hangsúlyosabb, mint a dark academia vonal benne, úgyhogy érdemes átgondolni, honnan érkezik a könyvhöz az olvasó. A kedvenc részem pedig abszolút a nyuszikás rész volt, hát az zseni volt. Kár, hogy az egy aránylag kis szelete csak a könyvnek.

Az életben nem gondoltam, hogy ez a könyv nekem 5 csillagos lesz. Nem is tudom mi fogott meg igazán benne ennyire, de talán a kíváncsiság, hogy mégis mi a szösz ez és mi történik és ebből miféle beteg végjáték lesz?
A szerző stílusa egyszerre volt nyers és mondhatni trágár, de mellette olyan szép gondolatok is voltak benne, hogy csak pislogtam. Az elejétől a végéig körbe lengi a történetet ez a torokmaróan édes nyomasztó érzés és mikor valami váratlanul beteg dolog történik az is csak élteti ezt a kíváncsiságot, hogy DE MI TÖRTÉNIK? És MIÉRT? :D Aztán szép lassan minden egyre világosabbá válik. A vége valami fantasztikus volt, a szimbólumok amik körbeérik a történetet, spoiler Hihetetlenül meglepett ez a könyv.

Nyugtalanító olvasmány a Nyuszika, ami sötétebb és meglepőbb, mint amire a fülszöveg és a borító alapján számítanál. A magányról, az alkotásról és az alkotói válságról és az emberi kapcsolatok szövevényéről szól. Mona Awad kiparodizálja a írói kurzusokat, az elit egyetemeken lebzselő elkényeztetett embereket, mindezt egy furcsa, horrorisztikus élménybe csomagolja be, ami helyenként A titkos történetre, helyenként pedig a Heathers c. filmre emlékeztet.
http://ittvalahol.blogspot.com/2019/08/mona-awad-nyuszika.html

Jó az eleje, jó a vége, ami meg közte van az vagy bejön, vagy nem, a férjem azzal tette le, hogy ő ehhez nem elég részeg. Nekem kicsit megmikrózta az agyam, pár napi azt hiszem alufóliát hordok és hanyagolom Woolfot, Tarttot és társait.

a regény átbillen a szürrealizmus irányába, már-már az olvasó számára is kérdésessé válik, hogy amit olvas, az hallucináció, vagy regény a regényben, esetleg a valóság?
Meg kell dicsérnem az írónőt, ugyanis amíg Samantha, a főszereplő lány, nő a Nyuszikák világába tartozott, addig olyan érzés volt olvasni a könyvet, mintha jómagam is azokban a körökben mozognék, és valami nagyon kemény cuccot tolnék. Ahogy pedig Samantha fokozatosan hagyta el a Nyuszikák bűvkörét, úgy tiszult az én látásom is.

Úgy érzem, a Nyuszikának van egy igazán fontos mondanivalója, mégpedig hogy nem baj, ha kilógunk a sorból, nem kell mindig a tömeg után menni, minden áron beilleszkedni. Samantha, még ha nem is mondta ki, lelke mélyén kétségbeesetten vágyott arra, hogy a Nyuszikák befogadják; amint ez megtörtént, feladta saját személyiségét, beállt a sorba, ő is tucattá vált. A történtek során pontosan olyan emberré vált, amilyen embereken az elején még nevetett, amilyen embereket elítélt.

BŐVEBB (újraolvasás után kicsit kozmetikázott bejegyzés): https://book-trail.blogspot.com/2019/09/160-mona-awad-n…

A maga nemében különleges darab, viszont nem tudom, hogy szeretem-e.
A történet eleje üde, majd misztikus homályban rokizzhatunk végig Samantha narrációjában…

Nagyjából az utolsó negyed környékétől végig az járt az agyamban, hogy lehet-e (igazán) boldog az ember, ha a teremtő képzelete által „szerez” barátokat (esetleg szerelmet)…

A nyuszikák próbálkozásai, hogy megalkossák a tökéletes 'drágaságot', azon kívül, hogy elsőre jó heccnek tűnik, teljességgel értelmetlen…

Összességében üde színfoltja a kortárs ifjúsági regényeknek a Nyuszika, pár napot megér az ember életéből

Ezt a könyvet szinte egy szóval le lehetne írni: fura.
Amikor elkezdtem olvasni, szinte fárasztónak éreztem a stílusát, a mondatait. Megfordult a fejemben, hogy nem fogom folytatni, mert eleinte nem tudott magával ragadni, de csak-csak olvastam tovább és újabb 10-20 oldal után már le sem tudtam tenni. Fun fact, hogy a végére éppen a stílusa lett az egyik legnagyobb húzóereje, nagyon élveztem olvasni, hiába kellett a szokásosnál kicsit több ideig barátkoznom vele.
Ismét csak magamat tudom ismételni: minden egyes olyan könyv, amiben valamilyen szinten az írásról/írókról van szó, egyszerűen meg tud venni engem kilóra. Lehet, hogy emiatt tetszett jobban a végére ez a regény, mint a legtöbb értékelőnek, de persze próbáltam nem elfogult lenni.
Kb. a könyv felénél újabb holtponthoz értem, annyira szürreális, annyira más volt, mint minden általam eddig olvasott (horror) könyv, hogy úgy éreztem, lehet félbe kellene hagynom. Valahogy egy olyan wtf-pillanathoz érkeztünk úgy a 200-250. oldal körül, hogy tényleg megrökönyödtem, féltem, hogy elrontja a továbbiakat az írónő. De a kíváncsiságom itt is erősebbnek bizonyult, haladtam tovább, amit abszolút nem bánok. Nagyon gyorsan olvasható egyébként, én tudtam azonosulni egy-két szereplővel, valakivel végig, valakivel csak néha, de mindig érdekelt, hogy mi történik velük.

Kétféleképpen lehet ezt a könyvet szemlélni, ahogy már többen előttem is írták: horror-regény, amelyben minden szóról szóra úgy történt meg, ahogyan le van írva, vagy éppen egy metaforikus mű a főszereplő írási folyamatairól. (A második verzió egyébként nekem kínosan későn esett le, szinte végig úgy olvastam, hogy egy baromi beteg, elvont horrort olvasok.)
A lényeg, hogy mindkét esetben iszonyatosan nagyot üt a regény, ha odafigyel rá az ember, ha érdeklődik az ilyen történetek iránt. Nem vagyok az erőltetett olvasás híve, de ezt a könyvet ha valaki elkezdi, nem érdemes közben félbehagyni. A vége felé áll össze igazán minden, mindegy melyik értelmezéséről beszélünk. Nem igazán tudom, hogy mit vártam ettől a könyvtől, de magasan túlteljesített nálam. A borító és a kezdetek alapján sokkal csajosabbra számítottam, de meglepően dark az egész.
Az egészen biztos, hogy hasonlót még sosem olvastam, ez igazi élmény volt.