Hétboldogasszony 2 csillagozás

Molnár V. József: Hétboldogasszony

Boldogasszonyt ​a boldogasszonyság küszöbözi,
amely kezdettől való, és nem más, mint a
Teremtő fényességének örök szomjúhozása;
a Mindenekben létezik, amióta világ a világ,
s ameddig Isten akaratából az marad.
A boldogasszonyság magába foglalja
a megkapott fény őrzését, s annak visszaadását;
ő az óhajtó, föntre nyílt kupa, ő a kapu,
a kapott fény, a kép óvója, kupája
és kapuja életnek s halálnak,
de a valósulás szentséges edénye is.
Az esztendő körének számos Boldogasszonya is
(Gyertyaszentelő-, Gyümölcsoltó-, Sarlós-,
Nagyboldogasszony… – népünk hétnek mondja
… bár számon tartott ünnepe ennél több)
az egyetlen asszonyerő, amely a változások,
átváltozások rendjében is, miképpen a születésnél,
szükségszerűen mindig más-más
„erényét” mutatja meg.
A hetes szám miatt fölvetődik – egyebek között –
az a gondolat, hogy a Boldogasszony
ünnepeknek – amelyekben a… (tovább)

>!
Főnix Könyvműhely, Debrecen, 2001
78 oldal · ISBN: 9630078112

Kívánságlistára tette 9

Kölcsönkérné 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Kozma László: Élet-naptár II.
Weiner Sennyey Tibor: Hamvas Béla ezerarcú és egyszerű élete és műve
Badiny Jós Ferenc: A magyarság igaz őstörténelme
Badiny Jós Ferenc: A magyarság ősi gyökerei
Hoppál Mihály: Hiedelem és hagyomány
Sudár Balázs (szerk.): A honfoglalók műveltsége
Ady Endre: Harc és nász
Horváth Zoltán – Száraz György: A magyarok beavatása
Toót-Holló Tamás: Szellemi honvédelem aranykori fényben
Ráduly János: Hozzád fohászkodom imában