Teréz, ​vagy a test emlékezete 31 csillagozás

Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete

„Anyám már akkor tudta, amikor behúztam magam után a kaput. A kutya nyüszítéséből hallotta, vagy a nehéz lépteimben és a cipőm egyenetlen kopogásában ismerte fel. Mindig tudta, gyerekkorom óta, előtte a nagyanyám is, és korábban a dédi. Anyám volt az utolsó az anyák sorában. Ölükbe eresztették a stoppolt zoknit, letették a hámozókést, úgy füleltek, félrehajtott fejjel, aztán aprót bólintottak, csak úgy, maguknak.”

Teréz az idősgondozóként dolgozó egyedülálló anya, a falusi idillben élő kisgyerekes orvosnő és az egyetemi város magányos patológusa. Ő az, aki elhagyta az országot, ahol mindent jól ismert, hogy idegenek között keresse a szabadság és a felejtés lehetőségét. Három nyelven gondolkodik és hallgatja el a gyerekkor emlékeit. Teréz története töredékes és mégis univerzális elbeszélése egy trauma utóéletének.

>!
PRAE.HU, Budapest, 2019
208 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155070686
>!
PRAE.HU, Budapest, 2019
208 oldal · ISBN: 9786155070815

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

idegen


Kedvencelte 4

Most olvassa 1

Várólistára tette 54

Kívánságlistára tette 38

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

giggs85 P>!
Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete

Bevallom férfiasan, hogy előzetesen tartottam ettől a kötettől. Egyrészt a témái miatt, melyből az egyik az abúzusé. Az utóbbi időkben – talán a metoo jelenség hatására – mintha mindenki úgy érezné, hogy most kell megírnia az igazát a zaklatások kapcsán, és azon gondolkodtam, hogy egy sokadik ilyen témájú alkotás kell-e nekem, mond-e bármi újat a szokásos paneleken kívül, lesz-e több, mint pusztán az olvasó érzelmeire hatni akaró „szívszaggató”, ám irodalmilag nem sokat adó történet?

A másik téma pedig a külföldre emigrált magyaroké. Itt is felmerült bennem, hogy vajon most jön a kötelező „hú de élhetetlen Magyarország, bezzeg külföldön kolbászból van a kerítés” mantra, vagy kapunk többet is? A harmadik problémám a szöveg háromnyelvűsége volt. Ugyanis angolul elég jól beszélek, németül viszont alig. Most tényleg kell hozzá nyelvismeret? Az idegen nyelvű részek adnak-e valami pluszt, amit, ha nem értek, elsikkad a lényeg?

Szerencsére Molnár T. Eszter olyan okos, intelligens és fontos történeteket írt nekünk, és ezeket olyan jól átgondolva tálalta, hogy ezzel értelmetlenné és feleslegesség tette minden prekoncepciómat. A Teréz az év egyik legjobb magyar könyve, na…

Maga a történet egy pár oldalnyi prológusból (itt történik maga az abúzus, és Molnár T. olyan jó ütemérzékkel és annyit mutat meg, amennyit feltétlenül kell, utána diszkréten „elfordul a kamera”) bomlik háromfelé, és traumatizált gyermekkorból kiinduló három lehetséges életutat mutat meg nekünk.

Ezek egyik közös pontja az ebből az élményből is fakadó idegenség, az az egzisztencialista jéghideg űr, ami az emberek között terpeszkedik, és amin nem csak a Terézek, de a legtöbb ember sem képes sokszor áthatolni. Aztán ott van az a fajta idegenség is, amely egy külföldre csöppent ember sajátja, aki nem ismeri jól az ottani nyelvet, a szokásokat, a környezetet és bármi történik, mindig furcsa szemmel néznek rá.

Ez a téma pedig ezekben a szálakban hol hosszabb (néhány oldalnyi), hol rövidebb (kétnyelvű, angol-magyar vagy német-magyar – egyedül itt éreztem azt, az angol részeket angolul olvasva, hogy nekem semmi pluszt nem ad ez a többnyelvűség) történetszilánkokban mutatkozik meg. Ezek a mikrotörténetek, apró megfigyelések, rezdülések pedig magukban is jól sikerültek, emlékezetesek, ám egymáshoz kapcsolódva lesznek csak igazán elsöprő erejűek. Ragyogóan mutatják be egy kibeszéletlen trauma utóéletét, a külföldi létet, több sikertelen kapcsolat anatómiáját, stb.

Persze ez az egész nem működne, ha nem lenne ennyire kimunkált maga a nyelv, amely pontos, precíz, sallangmentes, távolságtartó, ám korántsem taszítóan hideg, nem dob ki az elbeszélő világából, hanem nagyon is bevonja magához az olvasóját.

Persze írhatnék még sok másról is, de azt hiszem, hogy már az eddigiekből is kiderült, hogy a Teréz… egy nagyon is fontos, és ajánlandó kötet. Szóval, aki belefut, ne sokat gondolkozzon…

13 hozzászólás
szadrienn P>!
Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete

Kétféle bezárt ajtó van. Az elsőt azért zárja be az ember, hogy megvédje magát, a másodikat ránk zárják. Az első mögött saját akaratából rejtőzik valaki. Ráfordítja a zárat, vagy egy nehéz bútordarabot tol elé. A második mögött egy vagy néha több ember is van, de legalább egy nem szeretne ott lenni. Ha ez az ajtó kinyílna, ez a személy kitörne, és futna az utolsó lélegzetéig.

A nyíló ajtók könyve.
Feltárul az első, és napfényre kerülnek az elfojtott traumák. Óvatosan, lassan és félve megindul az emlékezés gyógyító áradása, és talán nem bujkálnak már tovább a szörnyek a sötétben, keressük a nevet, amit adhatnánk nekik, gyűjtjük a bátorságot, hogy a szemükbe nézhessünk.
A második ajtó egy távoli országba vezet.
Menekülés minél messzebbre a feldolgozhatatlan gyermekkor helyszínétől, az emigráns lét idegensége és kirekesztettsége. Az anyanyelv helyett új nyelvek használata állít korlátokat, teremt nehezen áthidalható távolságot, emlékeztet állandóan a hiányra és a tökéletlenségre.
Háromféle változat az útkeresésre, az újrakezdésre gyógyíthatatlan sebekkel teli múlttal nőként, anyaként, mások felé forduló, segítő hivatást vállalva.
Az ordító magány és a csillapíthatatlan fájdalom ábrázolása mellett is erőt adó könyv.
Vajon hányféle zárt ajtót őrizgetünk magunkban?

gesztenye63 P>!
Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete

Meseszám, meg instant kávé… A kávé ugyan könnyedén elkortyolható a reggeli briós mellé, de a mese réme még vacsoráig kísért, vagy akár az éjjeli, felriadós nyirkos izzadásig.
Kiszolgáltatottként megélt aljas erőszak és kényszerűen, vagy akár menekülve választott idegenben-lét ikerpoklai, három alternatív receptben, szaftosra, készre főzve, a leginkább hozzáillő bratensoße-szal. Szóval ez valami súlyos morális csapás, három az egyben. Merthogy három az asszony, az anya, a magányos nő, de csak egy – a valaha volt mindannyiuk –, az abuzált gyermeklány.
Olvasási élményként pedig csupa szélsőség… Nagyon könnyen megértős, nagyon nehezen emésztős.

”Három nyelven gondolkodom, de mind a háromban hibázom.” Ami ezeket a háromnyelvű betéteket illeti, valószínűleg azok számára ütnek erősebbet, akik mindhármon gondolkodnak én inkább csak azon az egyen hibázom, amit az édesanyámtól kaptam. Mindazonáltal értem ezeknek a quasi szószedeteknek a helyét, szerepét, jelképeinek súlyát, mélységét.

Végül is ütős kötet ez, nagyon megérint. Nem is igazán azzal, amit mond, jóval inkább, ahogyan teszi azt. Olvasás közben kívülálló vagy mindvégig, mégis valahogy sorra kapod a gyomrosokat. …és sokszor érzed magad kiszolgáltatva a nádasban…

balagesh IP>!
Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete

Az irodalmat szeretem. Abból is azt, amit a magas- előtaggal látok el. Nem tudom pontosan megmondani, hogy mi az, azt viszont tudom, hogy a tartalom sokszor fölébekerekedik. Néha felteszem magamnak a kérdést, hogy vajon lehet-e írni, illetve olvasni pszichológusi végzettség + néhány év gyakorlat nélkül. Mindenesetre én csak azért nem tudok könyvet ajánlani, mert fontos dologról szól. Van egy megszövegezési, megszerkesztettségi tartomány, amibe beilleszthetőnek kell lennie a szövegnek. Ha ezen a területen belül van, különösen ha annak egy kitüntetett sávjában, akkor fontossá válik a témájának a feldolgozottsága is. Mindegy, hogy egy zavaros mexikói családtörténet vagy egy logikusnak tűnő gyilkosság az alapja. Mindegy, hogy a magány, a sikertelenség vagy a szerelem van-e a középpontjában. Ha nem oda esik, attól még a téma egyébként érdekelhet, legfeljebb nem abban a szövegben (akár nem is fikcióban, hanem cikkekben, vallomásokban, kézikönyvekben).
Eleinte csak annyit állapítottam meg, hogy nem dobott ki a szöveg magából. Nem volt suta, szájbarágós, sem olyasmi, ami egyértelműen mutatta volna, ez nem az a magasnak hívott tartomány. Azért küzdöttem azzal, amit @gályanapló kimondott: „Biztos kézzel megírt lektűr.” Nem szeretném, ha a profizmus dicséretét elvitatnánk gályanaplótól.
Még egyszer egészében elolvastam, és már biztos vagyok, hogy számomra nem lektűr. Persze, könnyen hozzáférhető a szöveg. Nem állít különösebb kihívás elé. De a második olvasásnál is tudott adni, tudta mutatni magát. Feltárt valamit a szerkezetéből. Akár azt, amit Kustos Júlia „az egész könyvön átívelő Teréz-kép folytatólagosságá”-nak nevez. link A mű elején mégiscsak az áll: regény – nem pedig ilyesmi: három variáció egy témára. Erről a regénységről lehetne vitatkozni. Gondolkodni.
Nem akarok a lélekről (túl sokat) beszélni itt. Az érintések motívumairól szóltak mások is. A szempont evidens: mi más váltana ki a testből emlékezést, ha nem az érintés/érintkezés? A beszéd pedig nyelvi érintkezés. Érintéstől, érintkezéstől, legyen szó akár csak nyelviről, miért is ne riadna a túlélő?
A szöveg erénye, hogy az egészet felépítő apró részletek zöme erős, kontúros helyzet. A lakonikus mondatok egyben tartják a nagy egészet. A fordítatlan és cím nélküli részletek, illetve a címmel megjelölt, két nyelven is elérhető cikkelyek között többnyire nem láttam igazi különbséget. Néha az utóbbiak is szituatívak, legfeljebb még erősebben jellemző rájuk a sűrítés.
Az első részben a táj szimbolikája tetszett: a lakótelep földje meggyalázott föld, ám újrahasznosítják élőhelyként. Ennek a résznek a zárása szinte csodás: kórházban látjuk a szereplőt, sejthető fizikai gyógyulásban, ahol a férj is jelen van. Vagyis: kimozdult a komfortzónájából, és képes volt a felesége és annak igényei után menni. Muszáj volt ezt leírnom, mert a fojtogató légkör szinte elfedi ezt a részletet.
A második rész külföldi terepe, úgy látom, hajlamos elfedni, hogy itt a beilleszkedési problémák nem helyspecifikusak. A külföldön levés, egy olyan külföldön, ahol szinte nem is lehet kapcsolat a helyiekkel, ahol sok a frissen érkezett, természetessé tudja csalni az idegenséget. Mindazonáltal a város felé mozgás itt is gyógyulás-, szabadulástörténet.
A harmadik résszel tudtam a legkevésbé boldogulni. Az szépen kirajzolódott előttem, hogy az első részben nincs jelen idejű erőszak. A másodikban már megjelenik. A harmadikban viszont sok az olyan jelenet, ami a dühöt, az összeütközést, a bosszút veszi elő. Pozitív a könyv – ezt nehéz látni. Itt is van valamiféle öngyógyítási törekvés. De ezek már pszichológiai kérdések, ugye? Amikről lehet beszélni, hiszen van annyira jó a szöveg, hogy gondolkodjunk rajta. Vele.
+ Az önirónia csodájáról: a 3. résznél az egyébként telitalálat kislányfotó alatt a szótárból kiszedett szócikk ez: r Literat°urpreis irodalmi díj.

6 hozzászólás
Csabi P>!
Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete

Molnár T. Eszterre aztán nem lehet mondani, hogy egysíkú író lenne. Olvastam már tőle egy disztópikus novellaciklust, egy krimit, és ott vannak még az ifjúsági könyvei is. Ez a mostani regénye is különbözik a korábbiaktól, egy nő sorsát mutatja be, akit gyerekkorában bántalmaztak, tudjátok, úgy.
De mindjárt javítom is magam, duplán, mert egyrészt nem is biztos, hogy az az abúzus megtörtént. Másrészt nem egy konkrét sorsról van szó a későbbiekben, hanem három lehetséges sorsvonalról, amik mind ebből a korai traumából erednek. Mintha az író valami panoptikumot mutatna be, így is lehet, úgy is történhetne, de egy biztos, a lány nem jöhet ki jól ebből az egészből, az élete el van rontva, punktum. Merthogy mindhárom történet a kudarc története. Mintha másképp nem lehetne, egy falatnyi reményt sem kapunk egyik történetben sem. Na én ezzel vitatkoznék. Az én gyerekkorom sem volt egy vidámpark, mégsem lettem alkoholista, depressziós, erőszaktevő, nem verem a családom, így ránézésre teljesen normálisnak tűnhetek. Nem azt mondom, hogy nincsenek ilyen sorsok, de ha már három van ebben a könyvben, akkor nem értem a koncepciót, miért kellett mind a hármat ugyanolyanra hangolni. Az első kettőt még úgy ahogy befogadtam, de a harmadiknál már sok volt, untam, nem is untam, inkább utáltam már ezt a példabeszédet, ami szerint minden férfi egy rohadék, feleségverő állat. Ezeknek a férfiaknak a könyvben nincs arcuk, nincs történetük, nincs semmijük, csak nagy lapát tenyerük és izmos lábuk, amikkel nőket rongálnak, lehetőleg azt, amelyik kéznél van.
Ugyan a harmadik részben a férj a végére mutat pozitív jeleket, felesége betegsége idején vigyáz a gyerekre, és emberi hangon beszélget vele, de a kapcsolat ettől még nem áll helyre, és az sem világos, hogy miből ered ez a változás, főleg mert a férfi itt is csak sablonos kiegészítője a jeleneteknek, nem szereplő, csak tájelem, így nem is tudtam pozitív kicsengést kiolvasni a magyarázat nélküli pálfordulásából.
A háromnyelvűségről nincs sok mondanivalóm, számomra semmit nem tett hozzá a könyvhöz. Sőt, zavaros volt, hogy miért vannak angol nyelvű részek, amikor a könyv magyar és német nyelvterületen játszódik.

1 hozzászólás
dacecc P>!
Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete

Őszintén szólva meglepődtem, hogy működik a könyv, elsőre nem voltam biztos a koncepció érvényességében. Ugyanis minden fejezetet kiegészít egy, vagy több szócikk-szerű szövegrész, aminek az angol vagy német tükörfordítása is szerepel. Nem tudtam hová tenni, hogy a fordítás nem ad többletet a szöveghez, ugyanaz van leírva, csak más nyelven. Aztán tovább olvasva az amúgy jó arányérzékkel alakított történeteket, rá kellett jönnöm, hogy egészen erőteljes eszközként kezeli az író a többnyelvűséget. Angolból elég jó vagyok, németből semmit nem tudok, így a német szövegrészeknél jött le igazán, hogy mi értelme annak, hogy ugyanaz volt odaírva. Tudtam, hogy mit mond, mégsem tudtam volna értelmezni a magyar szöveg nélkül. Ezzel az amúgy elég egyszerű eszközzel sikerült érzékeltetnie velem az idegenséget, amiről minden történet szól. Jó sok más oldalról is erős könyv, a sok trauma sincs túltolva, mértéktartó fejezetek váltják egymást.

olvasóbarát P>!
Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete

„Először el kellett felejtenem némának lenni, hogy segíteni tudjak.”

Aktuális, nem könnyen feldolgozható témák körbejárása, az erőszak, a bántás, a „nincs közöm hozzá” félrenézés, a segítés, az idegenben megkapaszkodás, a beilleszkedés egy más kultúrába tapasztalatának jó stílusban, jó formában való bemutatása.

AeS P>!
Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete

Érdekes kérdés, hogy mit akar nekem üzenni az év második fele, hogy mostanában egyre több olyan könyv kerül a kezembe, ami a női szolidaritás témája felé irányít szelíden, de határozottan. (Persze a logikus válasz az, hogy nincs benne üzenet, csak a kortárs magyar nőírók erről írnak, én meg most ezeket olvasom – de tekintsünk el egy percre a logikától.)
Teréz története három síkon és három nyelven játszódik, az első szerkezeti kérdés, míg a másik különös jelentéstöbbletet ad a regénynek. A három rész mind az origótól indul, a külföldre költözés, az otthon és a haza tematikáját boncolgatja – ugyanaz a szereplő különböző élethelyzetekben – míg egységes ívként egy gyerekkori erőszakélmény és ennek felnőttkori lecsapódásai vonulnak végig mindhárom epizódon. Egyes fejezetek magyarul íródtak, mások viszont kétnyelvűek, párhuzamosan angol-magyar vagy német-magyar szövegek tagolják a tisztán magyar részeket. Szerencsés helyzetben olvastam, mindhárom nyelvet jól értem és beszélem, bár az angol és a német részeket nem tanulmányoztam át olyan alaposan, mint a magyart, viszont át-átugrott a szemem, egyes kifejezéseket megkerestem a szövegben, érdekes látni, hogy a német mindig mennyivel hosszabb, mint a magyar, az angol meg szinte ugyanannyival rövidebb.
Jó ez a forma, jól megmutatja az olvasónak is a belső zaklatottságot, ahogy ugrál a tekintetünk az egyes nyelvek között, ahogy próbálunk váltani, ahogy mi magunk is próbáljuk megfogalmazni máshogy vagy ugyanúgy a magyar szöveget, miközben a külföldön beilleszkedés problematikája annyira élő volt, hogy szinte belesajdultam, nagyon tudtam azonosulni Terézzel, aki sosem találja meg azt, amiért elmegy.
Az erőszak a hab a tortán, az az értékelés eleje, nincs is más, amit hozzá lehetne fűzni. Még én is csak most tanulom.

abcug I>!
Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete

Gördülékeny, jó mondatai jól olvashatóvá teszik a könyvet. Azonban nekem nem állt össze valahogy. Fontos témái nem tudtak kikerekedni előttem, mintha bent rekedt volna valahol félúton a kimondás és a kimondatlanság között mindegyik, így aztán nem tudtam megérteni, hogy mi is a tétje.

Mona_Miklya>!
Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete

Teréz… Pontosan hány Teréz is van? Mindannyian Terézek vagyunk, akiket nőként vagy gyerekként molasztáltak a férfiak, akik tehetetlenül néztük végig, ahogyan bántanak másokat, akik hang nékül tűrtük, hogy abúzáljanak. Mind Terézek vagyun, akik azt hisszük, hogy a szerelemmel együtt jár az agresszió, a fájdalom, a meg nem értettség. És Terézek vagyunk mindannyian, akik inkább elhagyjuk a hazánkat, inkább dadogunk életünk végiéig egy idegen nyelven, hogy ne kelljen többé hallgatni az anyanyelvünkön.
Molnár T. Eszter könyve döbbenetes. Mondhatnám: megindító. De nem az. Nem kell odakészíteni a könyv mellé a papírzsebkendőt, mert a Terézek sorsát olvasva nem fognak eleredni a könnyeink. Csak a gyomrunkat mardossa majd a fájdalom, nyomja a(z elhallgatás) köve, a lenyelet, megemészthetetlen indulatok sziklája. És a nyelvvesztésé, hogy hiába írunk, olvasunk akár három nyelven is, az abúzust lehetetlen kibeszélni. A könyv nem az érzelmeinkra akar hatni. Sőt! Távolságtartó stílusban, az orvos pontosságával diagnosztizálja és írja le a helyzetet. Látleletet vesz rólunk, a Terézekről. Nem ír fel receptet, nem ad megoldást, és könnyű feloldozást sem. Csak feltár, hogy látva lássunk, hallva halljunk, és hogy egyszer beszélni is képesek legyünk.


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Kétféle bezárt ajtó van. Az elsőt azért zárja be az ember, hogy megvédje magát, a másodikat ránk zárják. Az első mögött saját akaratából rejtőzik valaki. Ráfordítja a zárat, vagy egy nehéz bútordarabot tol elé. A második mögött egy vagy néha több ember is van, de legalább egy nem szeretne ott lenni. Ha ez az ajtó kinyílna, ez a személy kitörne, és futna az utolsó lélegzetéig.

1 hozzászólás
olvasóbarát P>!

A vonal túloldalán nőtt a csend, puha felhővé dagadt, magába zárta a szavaimat.

46. oldal

1 hozzászólás
gesztenye63 P>!

Elmenni egy dolog, de megérkezni valami egészen más, és én jobb vagyok az elindulásban, mint a megérkezésben.

81. oldal

gesztenye63 P>!

Mi Magyarországon csak játszottuk a rendszerváltást, de másoknak a fél családja eltűnt egy polgárháborúban.

118. oldal

AeS P>!

Ezeken a napokon emlékeztetem magamat, hogy mielőtt eljöttem, már túl messzire volt tőlem. Hogy soha nem volt igazán közel. De azokon a napokon nem bízom az emlékeimben. El akarom hinni, hogy a múltban volt jövőnk.

49. oldal (Prae, 2019)

AeS P>!

Semmi közünk hozzá. Ezt mondta az anyám, amikor megkérdeztem tőle, miért van már megint monoklija a szomszédasszonynak, miért van begipszelve Pisti, az utca másik oldalán lakó barátom karja, vagy hogy hogyan halt meg a nagyapám kiskutyája. Ne kérdezz ilyeneket, ez volt a válasza, amikor megkérdeztem, mitől dagadt fel a szája, és miért hiányzik egy foga tegnap este óta. Lehet, hogy a szomszédasszony nagyon sietett, és nekiszaladt egy szekrényajtónak, és hogy Pisti a cseresznyefáról esett le. A kutyák betegségben is meghalhatnak, az anyám pedig néha túl sokat ivott. A lényeg, hogy megtanultam nem kérdezni. Engem sem kérdezgetett senki, amikor kék foltokkal, törött ujjakkal, vagy égési sérülésekkel látott. Korán megtanultam, hogy ne avatkozzak mások életébe. A barátnőm, a szomszédom, a fiú az osztályban, kék foltok, vörös szemek, nyugtalan lelkek, ez mind nem az én feladatom. Csak most, amikor szinte már túl késő, jöttem rá, hogy mit kéne kérdeznem. Sokáig tartott. Először el kellett felejtenem némának lenni, hogy segíteni tudjak. Nem is tudom, hogy otthon meg tudnám-e tenni. Itt könnyebb. Németül most beszélni tanulok, elhallgatni később tanul meg az ember.

166-167. oldal (Prae, 2019)

gesztenye63 P>!

Olyan helyekről jövök, ahol a túl nagy zaj vagy csend elnyomja a kiáltásokat.

144. oldal

gesztenye63 P>!

Évekbe telt, amíg megérkeztünk. Az első évben turisták voltunk, akik iskola és munka után még összeszedik minden erejüket, hogy megnézzék a látványosságokat. A második évben száműzöttek voltunk, otthon ültünk és sírtunk. A harmadik évben annyit harcoltunk, hogy azt is elfelejtettük, honnan jöttünk. A negyedik évre ébredve azt vettük észre, hogy végre itt is otthon vagyunk.

64. oldal

Kapcsolódó szócikkek: asszimiláció · idegen · kivándorlás
olvasóbarát P>!

Az erőszak, a víz, a fulladás, apám haragja, anyám hallgatása.

133. oldal

1 hozzászólás
gesztenye63 P>!

Soha nem említettem, honnan jöttem, mi elől. Hogyan is említhettem volna, ilyesmiről az ember nem beszél senkinek.

156. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Gabriel Wolf: Something Sickly Unique
Hirschler András: Incoterms 1990
Szerb Antal (szerk.): Száz vers
Bagyinszki Zoltán – Tóth Pál: Magyar várak
Balogh Zsolt – Kerékgyártó Éva – Tárnoki Judit – Técsi Zoltán: Szívünk hungarikumai
Borsos Mihály – Ébli Gábor: Artborétum
M. Korchmáros Valéria: Lépésenként magyarul
Breznay Imre – Karczos Béla: Egri képeskönyv
Tóth Pál – Czeglédi Zsolt: Magyarország, szeretlek!
Tóth Pál – Czeglédi Zsolt: Magyarország gyöngyszemei