Mákszem ​és Gubó eltűn(őd)ik 10 csillagozás

Molnár Krisztina Rita: Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik

A jó mesék nemcsak a csodák birodalmát nyitják meg a gyerekek előtt, hanem útravalóul is szolgálnak számukra. Molnár Krisztina Rita meséje igazi hamuban sült pogácsa: olyan világot idéz, amelyben régi mesteremberek tudása elevenedik meg azzal a céllal, hogy a mai gyerekeknek is hasznára váljék. A mese kíváncsi és bátor ikerpár hőse, Mákszem és Gubó kalandos utat járnak be a Skanzenben, melynek során egy másik valóságsíkot és önmagukat is mélyebben megismerik. A történetet azoknak ajánlom, akik nem félnek a látható dolgok mögött rejlő titkokat megismerni.

>!
94 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789786155128 · Illusztrálta: Schall Eszter

Enciklopédia 4

Helyszínek népszerűség szerint

Szentendre


Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
KönyvParfé P
Molnár Krisztina Rita: Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik

Kedves történet, de az tetszik benne a legjobban, hogy a kalandozások alkalmával csupa értékes információt csipegethetnek fel a gyerekek. Megismerhetik Mitmitke történetét, láthatják Békát a kis, zöld vonatot és olyan kifejezéseket hallhatnak, mint például: szatócs, papírstanicli vagy léleklyuk. Az írónő különleges világot és hangulatot teremtett, ahol én nagyon jól éreztem magam. És azt hiszem, a legnagyobb erőssége ezek mellett, hogy nem csak az ifjúságot szólítja meg, hanem bizony a felnőtteket is.
Kivételes mesekönyv, forgassátok!
Bővebben: http://konyvparfe.blog.hu/2016/09/13/molnar_krisztina_r…

>!
dianna76 P
Molnár Krisztina Rita: Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik

Már az első egy-két fejezetnél éreztem, hogy ebből akár öt csillag is lehet. Jó volt kicsit elmerengeni a régmúltban Mákszemmel és Gubóval: feküdni a búzakorpás ágyaljon, krumplicukrot enni, érezni a száradó gyógynövények illatát, betérni a szatócsboltba, megfogni a mosószappantól illatozó lány kezét, hallani ahogy őröl a vízimalom, látni a lisztfelhőt, érezni a kézzel öntött gyertya melegét és viaszszagát. Nekem tetszett ez a kaland, ha nem is volt túlontúl izgalmas. Egy váza az ágy alatt? Gondoltam, hogy az valami egészen más célra szánt tárgy lesz…
A boszorkányos részben érdekes információ, illetve babona volt a csuklóra kötött piros cérna a gonoszságok ellen. Tetszett, hogy a bűbájokhoz beillő növénynevek kapcsán megemlítődik Roxfort, s ezzel ugye burkoltan Harry Potter. Ahogy a „Sünimanó” című könyv megemlítése is tetszett, legfőképpen azért, mert egy ideje a várólistámon van ez a meseregény. A könyvben említett sómese pedig nekem is egyik szeretett mesém volt.
A két gyermek közti kontraszt érdekes volt. Főleg mert a fiú volt a szolid, jó, tisztaság szerető és óvatos, míg a lány kalandvágyó, és merész, amolyan minden lébe kanál.
Szerettem mindkettőjüket. A történet vége kicsit talán ellaposodott, s az Illatos lányka meséje nem biztos, hogy kellett ide. Az illusztrációk egyszerűek, de a történethez illőek voltak.

2 hozzászólás
>!
B_Niki P
Molnár Krisztina Rita: Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik

Bevallom őszintén, már kezdem unni a mesemaratont. Épp ezért kicsit tétovázva, kelletlenül választottam ki a soron következő tavalyi megjelenést. Eredetileg valamilyen nagyon rövid lapozót akartam „csak essünk már túl rajta” alapon, de mégis emellett a hosszabb, összefüggő történetet tartalmazó mesekönyv mellett döntöttem. Nem bántam meg. Aranyos történet egy, a szentendrei osztálykirándulás közben eltűn(őd)ő, elcsellengő ikerpárról, akik külön kalandokban, egyéni és egyedi idegenvezetésben vesznek részt a skanzenben. (Erre persze egyetlen kis gyerkőcöt sem biztatnék!) Az egyes fejezetekben érdekes embereket, mesterségeket ismerünk meg, a történetet hangulatos illusztrációk díszítik. Helyenként kicsit kurtán-furcsán, váratlanul és lezáratlanul érnek véget az egyes fejezetek. Az utolsónál a hirtelen időugrás kicsit zavaró, de összességében jó kis mesekönyv ez. Nekem tetszett.

U.I. Egy másik tavalyi (újra)megjelenésre is hivatkozik a szerző: http://moly.hu/karcok/710302

U.I. 2.: A mák-mazsola háborús mese különösen aranyos volt. Közben eszembe is jutott, hogy van egy doboznyi mákos rétesem, amit el is fogyasztottam olvasás közben.

>!
Futóhomok P
Molnár Krisztina Rita: Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik

Jó kis kedvcsináló történet, hogy újra fel akarjuk keresni a szentendrei Skanzent. A könyv azonnal előhívta azt az álmos hangulatot, ami ott jártunkor mindig körülvesz. Lecsendesítő regényke ez, amit Schall Eszter képei tesznek gyerekközelivé. Szöveg és illusztráció szépen kiegészítik, támogatják egymást, öröm kézbe venni a kötetet.
A kedvenc fejezetem az Itt az idő című, az ebben leírt molnár mondókát* meg is tanultuk, annyira jó dagasztás közben zsolozmázni.
* http://moly.hu/idezetek/602320

>!
Honey_Fly P
Molnár Krisztina Rita: Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik

Gyerünk a Skanzenba! A könyv néprajzi vonatkozásai szuperek, Molnár Krisztina Rita és Schall Eszter nagyon jó idegenvezetők, akarom mondani múzeumnénik lennének.

>!
Kuckókapitány P
Molnár Krisztina Rita: Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik

A Skanzenben vettük meg a könyvet, így most ez az olvasás annak a szép kirándulásnak a felidézése volt. Bár „az emlékeit jobb, ha nem pénzért vásárolja az ember”, de ez a könyv mégis egy emlék. Én nem gyerekszemmel néztem akkor, de hitelesen idézi fel, amit láttunk. A szatócsboltot, malmot, templomot, mosóházat, vonatot. Nagyon kedves könyv és mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el Szentendrére.

>!
Dr_Pesto
Molnár Krisztina Rita: Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik

Nagyon jó volt, de voltak benne nem olyan izgalmas részek, mint amikor spoiler

>!
Juci P
Molnár Krisztina Rita: Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik

Andris kb. a harmadik fejezetnél kérdezte meg, hogy „anya, mikor kezdődik már a kaland”? Hát igen, ez ilyen slow kaland, nem az a pörgős, akciódús sztori. Tulajdonképpen annyi történik benne, hogy egy ikerpár elszakad az osztálytól kirándulás közben, és kettesben fedezik fel a Skanzent. Azért annyira nem misztikus, mint ahogy a fülszöveg ígéri, spoiler de kedves. Schall Eszter illusztrációi nagyon tetszettek.

3 hozzászólás
>!
Haraszti_Virág
Molnár Krisztina Rita: Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik

Nagyon tetszik ez a könyv olyan mint amilyen a valóságban van.Ez a könyv a KEDVENCEM:)


Népszerű idézetek

>!
Futóhomok P

– Víz zubogása,
kerék fordulása,
idő forgatása,
búza morzsolása,
liszt lapátolása

Erős a víz ereje,
bátor kerék ereje,
lassú forgás ideje,
teljes őrlés ideje,
itt az idő teteje!

54. oldal

2 hozzászólás
>!
B_Niki P

Vacsorára kivételesen nem mákos gubát, hanem mákos tésztát ettek, mert ahogy Mákos Guba király megjegyezte: A változatosság megörvendezteti a lelket!

83-84. oldal

Kapcsolódó szócikkek: mákos guba · mákos tészta
>!
dianna76 P

– Úgy látom, legényke, elővigyázatos vagy. Ez jó tulajdonság. De néha félre kell tenni, mert van az úgy, hogy az ember túlságosan elővigyázatos lesz, és addig-addig vigyázkodik, hogy elszalaszt valamit. Egyszerűen elmúlik az ideje. És azt bizony soha nem lehet visszahozni. Ami elmúlt, elmúlt!

55-56. oldal

>!
dianna76 P

Mert az idő úgy száll, mint a liszt. Finoman, szelíden beborít mindent (…)

60. oldal

>!
B_Niki P

A Zsuzsa nénik azért Zsuzsa nénik, mert soha nem hagyják elveszni a gyerekeket.

48-49. oldal

>!
B_Niki P

(…) úgy bugyborékolt az öröm a hangjában, mint egy éppen oldódó pezsgőtabletta.

85. oldal

>!
B_Niki P

Lehet, hogy megint rossz útra tévedtetek, de ha sebet kell gyógyítani, mégiscsak a legjobb helyen kötöttetek ki. Az én boszorkánykonyhámban szinte mindenre van gyógyszer – mutatott körbe büszkén.
– Boszorkánykonyha…? – döbbent meg Gubó aznap már sokadszor. Álmában sem jutott volna eszébe, hogy Zsuzsa néni olyan helyre viszi őket kirándulni, amelyik minden jel szerint tele van boszorkányokkal. Mákszem viszont felélénkült.
– Vagyis patkányfog és légyszárny? Macskaszőr és tyúkkarom…? Meg denevérfül? – kérdezte izgatottan és előrehajolt a széken. Telihold néni elnevette magát.
– Nem egészen. Nem Roxfortban vagyunk, hanem Szentendrén…!

39. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Roxfort · Szentendre

Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó Magda: Tündér Lala
Dániel András: Szerintem mindenki legyen kufli!
Csukás István: Süsü, a sárkány
Csukás István: Pom Pom meséi – A radírpók
Nagy Natália: A Nap születésnapja
Csukás István: Egy kiscsacsi története
Lázár Ervin: Berzsián és Dideki
Bálint Ágnes: Tündér a vonaton
Berg Judit: Rumini Zúzmaragyarmaton
Janikovszky Éva: Bertalan és Barnabás