Hárun ​Arrasíd gyűrűje 8 csillagozás

A három csillag egy kompromisszum a kétcsillagos tartalom és az ötcsillaagos kiadás között. Amúgy egy kiöregedett könyvtári könyv (@ppayter-től kaptam kölcsön), amibe valaki szorgalmasan jegyzetelt egy-két mondatot. Az írásképből ítélve egy 2.-3. osztályos fiú (akit Németh Dénesnek hívnak). A kedvencem ez volt: „a gazellak között lakó lány hüje”, utolsó szó háromszor aláhúzva.

A kiadás nagyon szép, a fordítás is igényes. De a mesék! Jaj, hát azoktól elég rosszul voltam. A keresztény meséken nevelkedett naiv kis lelkemnek az itt feltűnő vilagrend értékrendje nagyon kifacsart és visszataszító volt.

A megbocsátás általában nem erényként, hanem gyengeségként tűnt elő, így a mesék iszonyatosan erőszakosak, agresszívek es kegyetlenek lettek. Nem mindegyik, de modjuk 80 %. Általában lefejeztek valakit (vagy inkább valakiket), esetleg megégették, megverték vagy megették a szereplőket. A királykisasszonyok minden jöttment megmentőt az ölükbe ültettek, a nők gonoszak voltak (mindig ők akartak megszabadulni a gyerekektől), paráználkodtak és/vagy iszákosak voltak; ha pedig épp ellenkezőleg, nem akarták megcsalni a férjüket, akkor kvázi meg lettek büntetve. Aki megbocsátó volt, az megjárta (és lefejezték). Sok mesében a „gonosz” kerekedett felül.

Persze volt egy-két mese, ami tetszett, és a mi meséink elemeire is rá lehetett ismerni többen (királykisasszonyok megmentése, szörnygyilkolás, gyerekek elvesznek az erdőben, stb.), de összességében nagyon idegen és sajnos elég visszataszító világot tártak elém ezek a marokkói népmesék.

Nem ez a kedvenc népmesés könyvem, mert nem olyan elbűvölőek a mesék, mint mondjuk az örményeknél, vagy pedig a koreaiaknál, de talán azért, mert az 1001 éjszaka meséinél már megszoktam az arabok stílusát, nem is ítélem olyan rossznak őket.
Szerintem kitűnő tanulmányt lehetne írni ezen mesék alapján, hogy mennyire fals az az állítás, hogy egy Isten van, csak a keresztyének és a muzulmánok máshogy nevezik őt. Allahot teljesen úgy kezelik, mint egy fátumot, egy sorsot, ami ellen semmit sem lehet tenni. Ha kérnek is tőle valamit, akkor is, amit kapnak, az nem éppen a Szeretetet példázza.
A másik furcsaság a mesék befejezése. Nagyon hirtelenek, elnagyoltak, sokszor úgy éreztem, belefáradtak a mesélésbe, és gyorsan lezárták, de valahogy nem kerek a történet.
Azért voltak pozitívumok. A hét testvér meséje azért tetszett, mert a legkisebb fiú kimondta a véleményét a királylányról, akinek szótlansága miatt sok embert lefejeztek, nevezetesen:
„Ha jámbor és istenfélő lennél, nem tűrnéd, hogy szeszélyeid miatt emberek pusztuljanak el a legcsúfosabb halállal!” (148. old.)
Ezt még sohasem olvastam semmilyen népnél.
Még egy különös dolog: úgy látszik, a marokkóiaknál az ótvarosság a legmegvetendőbb betegség, mert ez több mesében is előfordult.

És még a mi meséink vérszomjasak és kegyetlenek….
Volt itt minden: lefejezés, megégetés különböző fokozatokban, csonkítás, stb.
Számomra érdekes volt a 7-es és a 3-as szám többszöri előfordulása, illetve jót mosolyogtam azon a mesén, ami igencsak hasonlított a Jancsi és Juliskára…
Némelyik mese kicsit értelmetlen volt számomra.

Marokkói népmesék, folyamatosan éreztem rajta az arab világ színeit, bazárjait, a tea illatát. Nagyon jól esik olvasni ezeket a meséket. Voltak benne állatmesék, a többi hús-vér emberi történet. Sok mese végén ott a tanulság, amelyek igazán kézzel fogható, betartható szabályok a jobb együtt élés érdekében. De sok történet vége összecsapva zárult le, és nem is kaptunk minden kérdésre választ. Voltak érdekes lények, mint például a halál lova, amely több mesében is felbukkant és mindig nagyon féltek tőle az emberek, pedig túl lehetett járni az eszén. Két érdekes mesét emelnék ki: A felébresztett halott és a Történet két gyerekről és egy boszorkányról. Mindkettőnél maga a története tetszett.

Ezek a mesék már kicsit közelebb állnak az általunk ismert mesekincshez. Megtalálhatóak benne közös elemek, de még mindig sok meglepetést okoznak. Olvasmámyosak és érdekesek. Az egyetlen negatív pont, hogy a meséket sokszor „megcsonkítottnak” éreztem, benne voltak a hármasságok, de néhányszor nem voltak kifejtve, illetve a mesék végét is mintha némely esetben levágták volna, pont úgy, mintha a mesélőnek elment volna a kedve a folytatástól. Ezek hiányérzetet hagytak bennem.

Marokkói népmesék felnőtteknek. Bár némelyik még nekik is okozhat rémálmokat.

Borongós, kemény világ ez. A dolgok egyáltalán nem mindig fordulnak jóra. A mesék pedig segítenek, hogy ezt megtanuld. (Bár az egyszer mindenki meglakol főhőse érdekes belátásra jut. Persze csak miután már páran meglakoltak.)