Az ​aruvimi erdő titka 9 csillagozás

Molnár Ferenc: Az aruvimi erdő titka Molnár Ferenc: Az aruvimi erdő titka Molnár Ferenc: Az aruvimi erdő titka

Molnár ​Ferenc három hosszabb elbeszélését, kisregényét gyűjti egybe kötetünk. Nem csupán azért éppen ezt a hármat az író gazdag életművéből, mert tematikai és stiláris tájékozódásának különféle változatairól tanúskodnak, hanem azért is, mert talán legsúlyosabb, legértékesebb elbeszélései. A Széntolvajok bravúrosan fölépített, remekül ellenpontozott története a századelő hagyományos novella-formájában azt a szociális nyugtalanságot jelzi már, amely ekkoriban a magyar társadalmat feszíti. Az aruvimi erdő titka gyilkos szatíra: ebben a „rémregény”-ében – ahogyan maga nevezte – Molnár Ferenc az abszurd környezetben abszurd figurákat mozgatva a becsületes kisember, sőt maga a becsület kálvária-járását, tragikomédiáját írja meg. A gőzoszlop egy különc császári és királyi lovaskapitány fura kalandjainak históriája; ebben a gazdagon áradó, a valós és romantikus részleteket szellemesen váltakoztató kisregényben, végsőkig oldva a hagyományos elbeszélő-formát, Molnár egyszerre engedi… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Millenniumi Könyvtár

>!
Osiris, Budapest, 2001
186 oldal · ISBN: 9633890659
>!
Magyar Helikon / Szépirodalmi, Budapest, 1978
140 oldal · keménytáblás · ISBN: 963207453X · Illusztrálta: Kovács Tamás
>!
Magvető, Budapest, 1957
342 oldal · Illusztrálta: Kondor Lajos

Enciklopédia 4


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 3


Kiemelt értékelések

>!
flamepetals
Molnár Ferenc: Az aruvimi erdő titka

Kár, hogy az ember általában csak a rossz dolgokról tud órákat beszélni, míg a jókat elintézi egy mondattal, de hát ez van. Ami jó az jó. Nem lehet túl sokat ragozni. Ez pedig nagyon jó volt. Molnár Ferencet amúgy is imádom, de az ebben a kötetben összeszedett novellák különösen jók voltak. A Bradbury kihívásra olvastam, és minden nap alig vártam, hogy a kezembe vehessem, mert tudtam, hogy tetszeni fog. Mindig meglep, hogy Molnár mennyi humorral ír, és hogy mennyire aktuálisak a művei, még ennyi sok év elteltével is. Legyen szó korrupcióról, szegénységről, koldulásról, halálról, vagy éppen a férfi-női kapcsolatok szövevényes útvesztőiről, mindig megtalálja a hangot, hogy egyszerre legyen roppant szórakoztató, ugyanakkor egy kicsit elgondolkodtató. Csak ismételni tudom magam: Imádom. :)

>!
Chöpp 
Molnár Ferenc: Az aruvimi erdő titka

Jó kis történetek voltak ebben a kis kötetben. Az aruvimi erdő titka különösen tetszett a korrupcióra való rászoktatás dzsungelével! Volt néhány idejétmúltja is, de azokban is voltak vicces gondolatok. Érdemes megpróbálkozni vele. Sok hasonlóságot véltem felfedezni benne más írásművekkel. Megerősített abban az elhatározásomban, hogy nem hagyok fel Molnár Ferenc írásainak olvasásával!

>!
Zeana
Molnár Ferenc: Az aruvimi erdő titka

Egyszerűen zseniális. Molnár Ferenc a Pál utcai fiúk révén vált ismertté és többi írása méltatlanul elfeledett. Ez a kis gyűjtemény valóságos gyöngyszem. Ahogy írták már korábban is értékelésként, nem azonos színvonalúak, de mindegyikben van valami különleges. A címadó novella, A vasárnap délután, a Peches nap, Csótiné rossz szokása, A két kis angyal, A Ribiszke, Disznótor a Lipótvárosban, nekem ezek a személyes kedvenceim. Ilyesmivel kellene kezdeni a kötelezőket az iskolákban, hogy megszeressék a gyerekek az olvasást. Régen nevettem ennyit olvasás közben, imádtam!

>!
Németh_Veronika
Molnár Ferenc: Az aruvimi erdő titka

A könyv több szatírát tartalmaz, nem teljesen azonos színvonalon. Megéri a beruházott időt! A címadó novella különösen becses darab, és kétségbeejtően aktuális ma is.

>!
PTJulia P
Molnár Ferenc: Az aruvimi erdő titka

Jó volt olvasni a találó, elmés, humoros novellákat! Aktualitása mellett tetszett benne az is, hogy olvasás közben szinte bele lehetett szagolni egy letűnt világ szokásaiba, mindennapjaiba.


Népszerű idézetek

>!
Chöpp 

Ifjúkoromban verseket, novellákat írtam, és éreztem, hogy mozog bennem valami, amiről Mikszáth azt mondta, hogy rendszerint nem tehetség, hanem giliszta.

Turóczi 281.o.

Kapcsolódó szócikkek: Mikszáth Kálmán
>!
Chöpp 

Nem élünk elég hosszú ideig ahhoz, hogy megokosodjunk.

A szép öregasszony 121.o.

>!
Chöpp 

Amit mondtál, abban többször egymás után igazad volt.

Disznótor a Lipótvárosban 310.o.

>!
Chöpp 

Stanley úr mesterségesen megölte magában az általánosításra való hajlamot, s kifejlesztette a kis részletek iránt való érdeklődést.

79. oldal

>!
Chöpp 

Valóban olyanok voltunk, amilyeneknek a könyvekben leírják a bohémeket. Hosszúhajúak, borzasak. Nagy kalapokban jártunk, lompos fekete nyakkendőket viseltünk, szakadt volt a cipőnk, kitérdelt a nadrágunk, s a kabátunknak fityegtek a zsebei, mert mindig könyveket cipeltünk bennük.

Turóczi 281.o.

>!
Chöpp 

Nem ígérek semmi különöset, csak azt, hogy ha te előbb találnád befejezni a regény olvasását, mint én az írását, akkor én ezt meg fogom érezni, s kevéssel az után magam is abbahagyom.

19. oldal (Előszó)

>!
Chöpp 

… belátta, hogy nem született még ember, aki elégnek érezte volna magát a világ nagy erőivel szembeszállni. Azaz valamikor született egy, de az a keresztfán halt meg, mert nem harcos volt, hanem gondolkozó.

82. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jézus Krisztus
2 hozzászólás
>!
Chöpp 

– És a bűz? – Szólalt meg félénken Lajos.
A titkár gúnyos mosollyal felelt:
-Az a tisztességes szegénységnek a szaga. A bűnnek meleg parfümszaga van, mint a kokott fűtött hálószobájának, mikor a hölgy lefekszik; a becsület hideg és kelkáposzta szagú, mint a fűtetlen diákszoba téli reggelen, mikor a diák felkel.

62. oldal

>!
Chöpp 

Ez volt ő. Az volt, amire a férfiak azt szokták mondani, hogy gusztusos öregasszony. Jól konzerválta magát. A vidéki levegő szokott ilyen asszonykonzerveket csinálni.

114. oldal

>!
Chöpp 

-És a zúgó szél?
– Az ő sóhajtásuk – mondta a titkár – mert amikor egy-egy akta után pontot tesznek, mind sóhajtanak. Azért van ez a híd vasból, mert a régi hidat, amely fából volt, elvitte a sóhajtásuk karácsony táján. Akkor sóhajtják a legnagyobbakat, karácsony ennek a barlangnak a szélviharos időszaka.

61. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Bächer Iván: Utóíz
Fekete István: Őszi vásár
Gárdonyi Géza: Az én falum
Krasznahorkai László: Megy a világ
Fekete István: Régi karácsony
Lázár Ervin: Tuvudsz ivígy?
Kosztolányi Dezső: Esti Kornél kalandjai
Tar Sándor: A 6714-es személy
Déry Tibor: Szerelem
Kosztolányi Dezső: Beteg lelkek