Csáth ​Géza személyesen 5 csillagozás

Alternatív életrajz
Molnár Eszter Edina – Sidó Anna: Csáth Géza személyesen

A kötet azzal a céllal készült, hogy megmutassa azt a rendkívül komplex és színes belső világot, amely a soktehetségű író-orvos sajátja volt, s ami valójában sokkal több annál a leegyszerűsítő képnél, amit Csáth emlékezete az elmúlt száz évben bármikor magában hordott. A kísérletező, kevert műfajú könyvben az irodalomtörténet forrásai válnak láthatóvá, amelyen keresztül az olvasó még közelebb kerülhet az író személyéhez, írói, művészi és privát életvilágához. Mindeközben – ezekhez a „tárgyakhoz” kapcsolódóan – a szerzők az ismertetőszövegekben mesélik el Csáth Géza megdöbbentő sorsát. Életműve messze gazdagabb annál, mintsem meghatározható lenne az Egy elmebeteg nő naplójával és a már jól ismert novellákkal, amit a kéziratokhoz és fotókhoz válogatott idézetek is bizonyítanak.

Róla szól: Csáth Géza

>!
Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2021
156 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155517600

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Rituga P>!
Molnár Eszter Edina – Sidó Anna: Csáth Géza személyesen

Egy rendkívül igényes, minden szempontból jól megszerkesztett kötet. Tele fotókkal, naplóbejegzésekkel, rajzokkal, festményekkel. Apránként vezet végig Csáth Géza életén, minden egyes eseményhez egy-egy idézet és kép is társul, ami egészen különlegessé teszi. Lényegében egy utazás Csáth Géza életébe és gondolataiba. Kedvet kaptam hozzá, hogy még többet olvassak a szerzőtől.

cseri>!
Molnár Eszter Edina – Sidó Anna: Csáth Géza személyesen

Tényleg nem több, mint egy életrajz, ami egy-két óra alatt elolvasható. De a képanyaga egyszerűen pazar. És mindazok a döbbenetes tények, amelyek ennek a rendkívül tehetséges, de hátborzongató sorsú embernek az életéről egyben olvashatók, rendkívüli olvasmánnyá teszik, meg ha ez így csak ízelítő is.

Piper74>!
Molnár Eszter Edina – Sidó Anna: Csáth Géza személyesen

Szomorú és gyönyörű egyben.
Volt néhány ismeretlen fénykép, láttam a kiállítást, de akkor elkerülte a figyelmemet.
Azt hiszem sokan szerették ezt a fiút, de mégis magára hagyták őt.


Népszerű idézetek

Rituga P>!

1910. április 20-án, egy gyötrő éjszaka után, hajnali fél hatkor a bőr alá, a tehetség mellé csúszik az első adag morfium. És csúszik ettől fogva majd' mindennap, aztán mindennap és mindennap többször is. És elindul a küzdelem, hogy az adagokat mértéken tartsa, de mind sikertelenebb ebben a küzdelemben, olvashatjuk ki a naplóból, nem adja meg magát ez a nagyúr. A vesztés meghozza az önvádat, aztán a dekoncentráltságot, aztán az elidegenedést a világtól és a normalitástól, míg végül a bőr alá eresztett anyag minden egyebet kiirtott abból a bőr alatti lényből, aki valaha Csáth Géza volt.

9. oldal

Rituga P>!

Csáth létrehozott egy felesleges jelzőktől, hasonlatoktól, kedélyes adomáktól megpucolt, direkt a lét alapkérdéseire koncentráló prózát. Keresi a sorsokat megbomlasztó pillanatokat, mi az az apróság, ami után kifordul egy egyén számára sarkaiból a világ. Mert kifordul, az ő tapasztalata az, hogy nincs menekvés. S amikor ez a véletlen megtörténik, ott van egy olyan kérdés, hogy vajon lehetne-e ezek után másképp, s ha nem történik másképp, miért keresi az ember magának a végső bajt.

9. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

József Jolán: József Attila élete
Keczán Mariann (szerk.): Szabó Magda Debrecene
Rockenbauer Zoltán: A halandó múzsa
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.
Bécsy Ágnes: Virginia Woolf világa
Bill Bryson: Shakespeare
Arany Zsuzsanna: Kosztolányi Dezső élete
Harsányi Zsolt: Az üstökös
Armand Lanoux: Maupassant, a szépfiú
Nyáry Krisztián: Általad nyert szép hazát